°°°°°° úszott szembe revival soon 👌

nautilus

napsütésre várva, mindent a szemnek: nautiluslive

édesvízi herkentyűk

tengeri herkentyűk helyett a tankonyvtar.hu-n. tadaam.

Bolyhos örvényféreg

© photo
Thysanozoon brocchii (Risso 1818)

tudományos név eredete : thusanos[gör]-rojt, zoon [gör]-állat; Giovanni Batista Brocchi (1772-1826)

Plattwurm (D), gusano plano (E), Ver plat à papilles, planaire* à papille (F), Carpet flatworm, papillose flatworm (GB), verme piatto (I)

Felismerhető: levél alakú, átlagosan 4 cm hosszú laposféreg. Teste a közepe felé vastagodik, széle néha enyhén gyűrődött. Barnás-vöröses színű, világos keresztmotívummal átszelt hátoldalát apró bőrnyúlványok és szemölcsök borítják, első felén jól kivehető a két rövid tapogató. A világos hasoldalon helyezkedik el az egyetlen szájnyílás, a hasoldal közepe táján kisméretű tapadókorong található

Összetéveszthető: Onchidella celtica -  10-15 mm nagyságú tengeri tüdős csiga, főleg Atlanti-óceán keleti partjai és  Aldisa sp. (Doridacea) - ovális, vöröses színű csupaszkopoltyús csiga, tollas kopoltyúi jól kivehetőek.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, kb. 80 m mélységig, kemény aljzaton (sziklák, kagylók, algák).

Táplálék: szivacsok, mohaállatok

Szaporodás: hímnősek, szaporodásuk elsősorban ivaros; hypodermikus inszemináció.  Ivartalanul is szaporodhatnak.

Szélrózsa medúza

© kép

 Chrysaora hysoscella (Linnaeus, 1767)
Tudományos név eredete: Khrüszaór [gör] - Poszeidón és Medusza fia; hyos [gör] - sertés skelos [gör] - láb, a szájkarok elhelyezkedésére utalhat.

Kompassquale (D), Méduse rayonnée, Méduse boussole, Acalèphe rayonnée (FR), Compass jellyfish, sea nettle (GB)

Felismerhető: 10-30 cm átmérőjű ernyőjét 16 barnás V alakú sáv és 32 barna lebeny díszíti, a szájkarok (4 db) vastagok, fürtösek, 20-60 cm hosszúak. Az ernyő pereméből kiinduló 24 áttetsző kar hossza elérheti a 2 métert.

Összetéveszthető: - -

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Balti-tenger, Balti-tenger, március-júniusban csoportosan, ritkábban partközeli vizekben is.

Táplálék: ragadozó, leggyakoribb zsákmányai: rákok, apró halak, melyeket csalánsejtjeinek köszönhetően bénít meg.

Szaporodás: Ivartalan szaporodása az ún. végbimbózás vagy strobiláció. A fiatal egyedek hímek, majd hímnősek, végül  nőstények. Ivaros : a  megtermékenyítes az anyaállaton belül történik, majd a kiáramló csillós bolygólárvák (ún. planula) megtelepszenek vmi szilárd felszínen,  és apró polippá alakulnak át.

Más: legfontosabb ragadozói a tengeri teknősök

Szigonypuskás vadászat 1

kép

Kucsmamedúza

© DALLAVALLE Grégory

Beroe ovata Bruguière, 1789
Tudományos név eredete: Beroé [gör] - Szemelé dajkája; ovum [lat] - tojás.

Rippenqualle, Seemelone (D), Béroé ovale (FR), Ovate Comb Jelly, Beroe (GB)

Felismerhető: max. 16 cm nagyságúra megnövő, enyhén lapított, ovális alakú bordásmedúza. Szélesebb végén található a szájnyílása, mely vadászat közben nagyra nyílik, olyannyira, hogy szinte esernyőalakot ölt. Szájnyílását befelé görbülő pálcikák (cirruszok) határolják, melyek a zsákmány kiszabadulását akadályozzák. Másik végén a lapított nyolcas alakú aborális pólus /tetőtájék/  látható (helyzetérző szerv - statociszta).  Testén hosszirányban nyolc borda fut végig, melyeken fésűs úszólemezkék találhatóak. A csillófésűk (ctenae)  csapkodása az állatot a szájnyílásával előre hajtja a vízben; visszatükrözik a napfényt, mely kékes, ritkábban rózsaszínes alapszínét szivárvány színű árnyalattal gazdagítja. Nincsenek csalánsejtjei. 

Összetéveszthető: dinnyemedúza (Beroe gracilis) - kisebb (max. 10 cm), arányaiban vékonyabb és hosszabb. Beroe cucumis - a hidegebb vizeket kedveli, körte alakú, legtöbbször rózsaszín. Beroe forskalii - valamivel megtermettebb, a statocisztás vég kihegyesedik.

Előfordulás: Atlanti-óceán déli régiói (brazil és afrikai partok egyaránt), Fekete-tenger, Földközi-tenger, általában nyílt vizekben, 100 m mélységig.

Táplálék: ragadozó, leggyakoribb zsákmányai: tollas medúza (Hormiphora plumosa), Pleurobrachia pileus és a nála jóval nagyobb tengeri dió (Mnemiopsis leidyi), Bolinopsis infundibulum  és

Bolinopsis vitrea.

Szaporodás: a kucsmamedúzák hímnősek, a gonádok az úszólemezkék sorai mögött találhatóak. A megtermékenyítés nyíltvízi, a kikelt kucsmamedúza-lárvák nem rendelkeznek tapogatókkal, mint más, cydippida  lárvák.

Más: a Mnemiopsis leidyi inváziójának megfékezésére telepítették a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tengerbe.

Olvasnivaló: http://en.wikipedia.org/wiki/Ctenophora
Ujvárosi Lujza – Markó Bálint: Gerinctelen Állattan I. 128-133. o.

Háromélű féreg

© photo

Spirobranchus lamarcki (Quatrefages, 1866)

érvénytelen tudományos név: Pomatoceros lamarcki (Quatrefages, 1866) 

Dreikantwurm, Dreikantröhrenwurm (D), Gusano incrustrante (E), Serpule triangulaire (F), Keelworm, three-face tubeworm (GB)

Felismerhető:  aljzatra rögzült soksertéjű gyűrűsféreg. Krétafehér, operculummal zárható, 2-4 cm hosszúságú, apró fogszerű  kinövésben végződő mészcsövének keresztmetszete háromszög alakú, rajta két kisebb és  egy nagyobb él látható.  A háromélű féreg testének és tapogatóinak színe változó, sárgás, pirosas, barna, kék....

Összetéveszthető: egyélű féreg /Spirobranchus triqueter (Linnaeus, 1758)/  - a mélyebb vizeket kedveli, és mészcsövén egyetlen él látható; csőféreg /Serpula vermicularis/ - mészcsöve kerek, hosszabb (7 cm), végén szabadon formálódó; más mészcsőférgek /Protula sp./ - mészcsöve hosszabb, vastagabb, nincs operculum; kis féregcsiga /Vermetus triquetrus/ - valamivel nagyobb, szabálytalanul csavarodó cső alakú házban élő féregcsiga. Fontos különbség, hogy a házukba visszahúzódó féregcsigáknál az operculum és a hasláb egy része mindig látható, míg a férgeknél a mészcső 'bejárathoz' közeli része mindig üresen marad.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, kb 70 m-ig, csigák, kagylók héján, köves-sziklás aljzaton, fényvédett helyeken

Táplálék: A táplálékául szolgáló szerves törmeléket tapogatóival szűri ki a vízből.

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, nyíltvízi. A lárvák néhány hétig (nyáron 2-3, télen 6-8) pelágikus életmódot folytatnak, majd az aljzaton rögzülnek.

Más: soha nem hagyja el a lakóhelyül szolgáló mészcsövet

Olvasnivaló: http://sabella.mba.ac.uk/1930/01/Tube_formation_by_Pomatoceros_triqueter_%28Polychaeta%29.pdf

state of the ocean

http://www.stateoftheocean.org/

Nagy tengeri pók

©photo

Maja squinado (Herbst, 1788)

Große Seespinne (D), Araña de mar (E), Grande araignée de mer (F), European spider crab (GB), Granceola (I)

Felismerhető: nagytermetű tengeri pók. Háromszög alakú, szélein vastag tüskékkel ellátott hátpajzsa akár 25 cm hosszú és 18 cm széles is lehet. Homloknyujtványa két, villaformán álló ágra oszlott. Alapszíne sárgás, vöröses mintázattal - a páncélját ellepő moszatok segítik a rejtőzködésben.

Összetéveszthető: Maja brachydactyla  - Atlanti-óceán keleti partjain honos (1998-ig nem különböztették meg a Maja squinadotól, de a filogenetikus vizsgálatok a megkülönböztetést igazolták). Maja crispata  - sokkal kisebb, max. 8 cm nagyságú. Maja goltziana  - lábain egy-egy tüske figyelhető meg.

Előfordulás: Földközi-tenger; sziklás vagy homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton, általában 50 m mélységig, ritkábban több száz méterre a felszíntől.

Táplálék: algák, tengeri sünök, tengeri csillagok, ízeltlábúak, férgek, csigák, kagylók, elpusztult halak...

Szaporodás: váltivarú; január-április között.

Más: Lábai (kivéve az első párt) és páncélja finom szőrökkel borított, melyet tépőzárként használ változatos camouflage-ának kialakításakor. - A sekélyebb vizekben élő egyedek álcája jóval sűrűbb, mint a mélyebb vizekben élő társaiké. - Az első évben kb. egy tucatszor vedlik.

Pávaszemes nyálkáshal

©photo 

Salaria pavo (Risso, 1810)

Pfauenschleimfisch (D), Gallerbo (E), Blennie-paon (FR), Peacock blenny (GB), Bavosa pavone (I)

Felismerhető: Kb 13 cm nagyságúra megnövő nyálkáshal. Teste oldalról lapított, kékkel szegélyezett sötét keresztcsíkokkal. A szem mögött kékkel vagy rózsaszínnel szegélyezett folt látható. A hímek színe halványabb, fejüket tarajszerű kinövés díszíti.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, sekély vizekben, köves-homokos-tengerifüves aljzaton.

Összetéveszthető: baziliszkusz nyálkáshal (Salaria basilisca) - szem mögötti folt alakja eltérő. szfinx nyálkáshal (Aidablennius sphynx) - hátúszója magasabb.

Táplálék: algák, kagylók, férgek, halikra, apró rákok

Szaporodás: ívása május-júliusra esik. A területüket védő hímek gondoskodnak a fészek őrzéséről.

Más: képes elviselni a csak 5 ‰ sótartalmat is. - Ivari dimorfizmus : a tarajszerű kinövés csak a hímeknél van jelen.

Áttetsző bunkós zsákállat

©photo

Clavelina lepadiformis (Müller, 1776)

Durchscheinende Seescheide (D), Grande claveline, (F), Transparent seasquirt (GB), Clavelina (E, I)

Felismerhető: helytülő, áttetsző telepes zsákállat. Három fehér gyűrű és két fehér csík jellemzi. Egyedei kb. 4 cm nagyságúak, a telep max. 15-20 cm átmérőjű szőnyeget alkot. Testének hegyén található bevezető- és a lentebb elhelyezkedő kivezető nyílás egyaránt fehér gyűrűvel szegélyezett. Jól kivehető kopoltyúbelén 10-17 nyílás található.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger nyugati vizei, sziklás aljzaton rögzülve, kb. 50 m mélységig.

Összetéveszthető: Clavelina dellavallei  - kékes árnyalatú, kopoltyúbelén 13-17 nyílással.  Pycnoclavella nana  - kisebb méretű, kopoltyúbelén 6-8 nyílás található. Diazona violacea  - telepe sűrűbb, zöldes-sárgás színű.

Táplálék: lebegő szerves részecskékkel, mikroszkopikus élőlényekkel táplálkozik

Szaporodás: Váltivarúak (a télen kialakult lárvák év elején rögzülnek és nyár végére válnak ivaréretté), de ivartalanul is szaporodnak (sztrobiláció). 

Más: legfőbb ragadozói a laposférgek.

fekete géb

Gobius niger Linnaeus, 1758

Schwartzgrundel (D), Chaparrudo, gobio robusto (E), Gobie noir (F), Black goby (GB), Ghizzo nero (I) 

Felismerhető: nagytermetű géb, 18-20 cm nagyságot is elérheti. Két hátúszó jellemzi, az első kicsúcsosodik (a hímeknél a második és a harmadik tüske kifejezetten magas), külső szélén sötét folttal. Színe változó, sötéten márványozott, a hímek gyakran szinte teljesen feketék.

Összetéveszthető: Gobius paganellus - az első hátúszó tetején narancssárgás-sárgás színnel szegélyezett; Gobius roulei - kisebb méretű (8 cm), első hátúszóján nincs folt.

Előfordulás: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai; sekély partközeli (sószegény) vizekben (10-15 m, ritkán akár 75 m mélységig), homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton.

Táplálék: ízeltlábúak, férgek, kagylók, lárvák, ivadékhalak.

Szaporodás: ívása március-szeptemberre esik. A hímek fészket készítenek és az ivadékok kikeléséig őrzik azt.

Más: a hímek egy része más szaporodási taktikát választ, és a fészket őrző hímek figyelmét kijátszva termékenyíti meg a lerakott ikrákat - ezeknél az egyedeknél az első hátúszó rövidebb, mint a fészket őrzőknél. - Területét védi a betolakodóktól, az odasodródott törmeléket a szájában hordja el a fészek bejáratától (ideértve a véletlenül arra járó remeterákokat is).

mérges pókhal

Trachinus draco  Linnaeus, 1758 

Grosses Petermännchen (D), Draco (E), Grande vive (F), Greater weever (GB), Dragone, tracina dragone (I)

Felismerhető: Megnyúlt, oldalirányban lapított test (max. 20-40cm). Feje apró, méretéhez képest széles szájjal, közel álló szemei a feje tetején helyezkednek el. Háta barnás-márványozott, hasa sárgás, oldalán kék-sárga foltok. Első hátúszójának tüskéi és kopolytyúfedőin található tüskék mérgezőek - a tövükben méregmirigyek találhatóak, melyek a tüskék barázdájába ágyazott csövön keresztül juttatják el a mérget a tüskék tűhegyes végéhez.

Összetéveszthető: ritka pókhal (Trachinus araneus) - nagyobb (40-50 cm), színe sárgásszürke vagy pirosasszürke, apró barnás foltokkal tarkított, melyek a has felé elhalványodnak. csíkos pókhal (Trachinus radiatus) - nagyobb (40-50 cm), foltjai sötétebbek, középen világosabbak. tengeri vipera (Echiichthys vipera) - méretre kisebb (~15 cm), foltjai csíkokba rendeződnek.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partvidéke, Földközi-tenger. Homokos-iszapos tengerfenéken, nyaranta sekélyebb vizekben, telente max. 300 m mélységig.

Táplálék: apró halak, rákok. Az aljzatba rejtőzve vár áldozatára, és meglepő gyorsasággal támad. A sikeres vadászat után hasúszójának segítségével újra beássa magát.

Szaporodás: az ívás tavasz végére - nyár elejére esik, a kikelt lárvák pelagikusak.

Más: Ideje javát a homokba ásva tölti, ahonnan csak a szeme látszik ki, s veszély esetén ritkán menekül - a sekély vízben sétálva könnyen beleléphetünk tüskéibe. A kiválasztott méreg termolabilis, 40-50 °C fölötti hőn elbomlik és hatástalanná válik (egy meleg vizes lábfürdő vagy meleg borogatás hasznos lehet, vagy egy meggyújtott cigarettát a seb fölé tartani); szédülést, esetleg időleges bénulást is okozhat, nem beszélve az allergiás reakciókról - jobb orvoshoz fordulni. Az elpusztult példányok továbbra is mérgezőek maradnak, lehetőleg ne vegyük kézbe őket. - Ehető, a bouillabaisse egyik összetevője.

Csillagcsiga, földközi-tengeri turbáncsiga

©photo Joao Pedro Silva

Bolma rugosa (Linnaeus, 1767)

Más tudományos név: Astraea rugosa Linnaeus, 1758 (eredete : a fiatal turbáncsigák háza tüskés, formája csillaghoz hasonlít)

Rote Turbanschnecke, Roter Runzelstern (D) Turbo méditerranéen, astrée rugueuse, biou (F), Chestnut turban, rough turbo (GB), Occhio di Santa Lucia (I), Peonza rugosa (E)

Felismerhető: Vastag, nehéz, lekerekített, ált. 5 cm magas és 6 cm széles, barnás-zöldes háza barnamoszatokkal borított; 7 kanyarulat számlál. Ovális héjfedője vastag, belső oldalán sötét, kívülről élénk narancssárga színű. 

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, barnamoszatokban  gazdag vizekben, köves-iszapos vagy neptunfűvel borított aljzaton, 3-100 m mélységben.

Összetéveszthető: Pörgettyűcsigák (Trochidae) - operculumuk kihegyesedik, házuk kúp alakú; Fácáncsigák (Phasianellidae) - sokkal kisebbek, színes házuk 5-7 kanyarulatot számlál. 

Táplálék: algák

Szaporodás: váltivarúak, március-július között

Más: ehető - héjfedőjét talizmánként (Szent Lúcia szeme)  árulják a mediterrán kikötőkben.

atlanti bonitó, csíkos hátó bonitó, palamida

©photo

Sarda sarda (Bloch, 1793)

Bonito (D), Cerda (E), Bonite à dos rayé, pélamide, bonite commune, bonite de l’Atlantique (FR), Horse Mackerel (GB), Bonnicou (I)

Felismerhető: áramvonalas testű, 50 cm (max. 90-100 cm) nagyságú halfajta. Háta sötét, 5-11 hosszanti sötét csíkkal átszelt. Két hátúszója szinte összeér. Faroknyele vékony, háti oldalán 7-9, hasi oldalán 6-8 apró úszó található.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger; a neritikus zóna lakója, legtöbbször a felszíni vizekben csapatokban vadászik, nyaranta felkeresheti a partközeli vizeket.

Összetéveszthető: Csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis)  - mint neve is mutatja, csak hasi oldala csíkos. Harántsávos tonmakréla (Euthynnus alletteratus)  - csíkozása márványozott, hasi úszói fölött jól elkülöníthető sötét foltok láthatóak.

Táplálék: pelagikus kistermetű halak, melyekre nappal vadászik.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyárra esik.

Más: a vízhőmérséklet jelentős ingadozását képes elviselni (12 °C és 27 °C között), ugyanígy jól tűri a sótartalom változását is (14 és 39 ‰ között).

Le monde sous-marin du plongeur biologiste en Méditerranée

amazon

Földközi-tengeri fattyúmakréla / sárga farkú fattyúmakréla

© HORST Dominique

Trachurus mediterraneus (Steindachner, 1868)

Tudományos név eredete:  τραχύς [gör]  - (tapintásra) durva, ουρά [gör]  - farok: a csontos pikkelyek jelenlétére utal

Mittelmeer-Bastardmakrele, Mittelmeer-Stöcker (D), Chicharro, jurel mediterráneo (E), Chinchard à queue jaune, Saurel, severau (FR), Mediterranean horse mackerel, scad (GB), Sauru jancu, sugarello maggiore, suro (I)

Felismerhető: Átlagosan 30 cm (max. 60 cm) nagyságúra megnövő hal. Ezüstszürke színű teste hosszúkás, áramvonalas. S alakú első oldalvonala jól kivehető, a második, háthoz közelebb eső oldalvonal a második hátúszó kezdeténél megszakad. Kopoltyúfedőjén kiterjedt feket folt látható. Faroktövéhez közeledve az oldalvonalon csontos pikkelyek sorakoznak. Úszói sárgás színűek.

Összetéveszthető: közönséges fattyúmakréla (Trachurus trachurus) - alapszíne kékes-zöldes, rövidebb testű, a kopoltyúfedőn látható sötét folt kerekebb és kisebb, a második oldalvonal a második hátúszó végéig ér. Kék fattyúmakréla (Trachurus picturatus) - kizárólag nyíltvízi, színe kékes árnyalatú, a második oldalvonal a második hátúszó alatt végződik, úszói rózsaszínesek. Közönséges makréla (Scomber scombrus) - oldalvonal alakja különböző, a csontos pikkelyek hiányoznak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Fekete-tenger, Földközi-tenger, tengerfenékhez közel vagy nyílt vízben, 5-250 (telente akár 500 m) mélységben, legtöbbször csapatokban.

Táplálék: Rákok, tintahalak, apró termetű halak.

Szaporodás: ívása június-szeptemberre esik. A halivadékok is nyíltvízi életmódot folytatnak.

Más: az ivadék fattyúmakrélák gyakran keresnek menedéket a szemölcsös medúza (Cotylorhiza tuberculata) vagy gyökérszájú medúza (Rhizostoma pulmo) csápjai között.

ágas polipocska

©photo

Eudendrium ramosum (Linnaeus, 1758)

Bäumchenpolyp (D), Eudendrium (E, FR), Stickyhydroid, tree-hydroid (GB), Eudendrio (I)

Felismerhető: 18 cm nagyságú, bokorszerű telepeket alkotó hidraállat. Telepeit hálózatos indaszövevény (hydrorhiza) rögzíti, melyből a telep nyele (hydrocaulus) nő ki. A telepet faló- (gastrozoid) és szaporítóegyedek (gonozoid) alkotják. Az egyes egyedek űrbelei a nyelekben található csõrendszeren keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A telepet a polipocskák (hydranth) kivételével kutikularéteg borítja, mely a nyeleken a főtengelyhez való csatlakozás előtt jellegzetesen meggyűrődik.  A falóegyedeken 20-30 tapogató alkotja az ormányt körülvevő tapogatókoszorút. Az ivaros egyedeken hiányzik a száj és kloákanyílás; a női egyedek gonoforái kisebb vagy normális méretű polipocskákon nőnek (max. 7 egyedenként), a normális méretű hímekre max. 5, rozettaszerűen  elhelyezkedő gonofora jellemző.

Összetéveszthető: E. carneum Clarke, 1882; E. glomeratum Picard, 1952; E. racemosum (Cavolini, 1785);

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Indiai-óceán; sziklás tengerfenéken, 5-30 m mélységben (ritkán akár 200 m-ig).

Táplálék: zooplanktonok.

Szaporodás: ivaros, júliustól februárig.

Más: Telepei dioikusak, vagy csak hím, vagy csak női szaporítóegyedeket tartalmaznak.

szürke tőkehal

©photo

Merluccius merluccius (Linnaeus, 1758)

Seehecht (D), Merluza (E), Merlu commun (FR), European hake (GB), Nasello, merluzzo (I)

Felismerhető: Hosszúkás, nagytestű (hossza az egy métert is meghaladhatja) hal. Két hátúszója jól elkülönült: az első rövid, háromszög alakú, a második hosszú, a farok közelében kiszélesedik. Testét elszórt barnás foltok tarkítják, háta kékesszürke, hasa fehér színű. Szája nagy, hegyes fogakkal elátott, alsó állkapcsa kiugró.

Összetéveszthető: kb. egy tucatnyi tőkehal, melyek leginkább előfordulási helyükben különböznek

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Skandináv partok), ritkábban Fekete-tenger déli vizei, Földközi tenger, napközben jelentős mélységben (100 méter alatt, akár 700 m mélységben is), éjjelente vízfelszín közelében.

Táplálék: éjjelente a felszíni vizekben makrélára, sárga tőkehalra, s más közepes méretű halfajtákra vadászik. A fiatal egyedek étrendjét főképp rákok alkotják.

Szaporodás: Ivarérettség: ♀ - Kb. 7 éves, ♂ - kb. 5 éves korban, ívása az Atlanti-óceánban február-májusra, a Földközi-tengerben november-júniusra esik.