Pávaszemes nyálkáshal

©photo 

Salaria pavo (Risso, 1810)

Pfauenschleimfisch (D), Gallerbo (E), Blennie-paon (FR), Peacock blenny (GB), Bavosa pavone (I)

Felismerhető: Kb 13 cm nagyságúra megnövő nyálkáshal. Teste oldalról lapított, kékkel szegélyezett sötét keresztcsíkokkal. A szem mögött kékkel vagy rózsaszínnel szegélyezett folt látható. A hímek színe halványabb, fejüket tarajszerű kinövés díszíti.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, sekély vizekben, köves-homokos-tengerifüves aljzaton.

Összetéveszthető: baziliszkusz nyálkáshal (Salaria basilisca) - szem mögötti folt alakja eltérő. szfinx nyálkáshal (Aidablennius sphynx) - hátúszója magasabb.

Táplálék: algák, kagylók, férgek, halikra, apró rákok

Szaporodás: ívása május-júliusra esik. A területüket védő hímek gondoskodnak a fészek őrzéséről.

Más: képes elviselni a csak 5 ‰ sótartalmat is. - Ivari dimorfizmus : a tarajszerű kinövés csak a hímeknél van jelen.

fekete géb

Gobius niger Linnaeus, 1758

Schwartzgrundel (D), Chaparrudo, gobio robusto (E), Gobie noir (F), Black goby (GB), Ghizzo nero (I) 

Felismerhető: nagytermetű géb, 18-20 cm nagyságot is elérheti. Két hátúszó jellemzi, az első kicsúcsosodik (a hímeknél a második és a harmadik tüske kifejezetten magas), külső szélén sötét folttal. Színe változó, sötéten márványozott, a hímek gyakran szinte teljesen feketék.

Összetéveszthető: Gobius paganellus - az első hátúszó tetején narancssárgás-sárgás színnel szegélyezett; Gobius roulei - kisebb méretű (8 cm), első hátúszóján nincs folt.

Előfordulás: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai; sekély partközeli (sószegény) vizekben (10-15 m, ritkán akár 75 m mélységig), homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton.

Táplálék: ízeltlábúak, férgek, kagylók, lárvák, ivadékhalak.

Szaporodás: ívása március-szeptemberre esik. A hímek fészket készítenek és az ivadékok kikeléséig őrzik azt.

Más: a hímek egy része más szaporodási taktikát választ, és a fészket őrző hímek figyelmét kijátszva termékenyíti meg a lerakott ikrákat - ezeknél az egyedeknél az első hátúszó rövidebb, mint a fészket őrzőknél. - Területét védi a betolakodóktól, az odasodródott törmeléket a szájában hordja el a fészek bejáratától (ideértve a véletlenül arra járó remeterákokat is).

mérges pókhal

Trachinus draco  Linnaeus, 1758 

Grosses Petermännchen (D), Draco (E), Grande vive (F), Greater weever (GB), Dragone, tracina dragone (I)

Felismerhető: Megnyúlt, oldalirányban lapított test (max. 20-40cm). Feje apró, méretéhez képest széles szájjal, közel álló szemei a feje tetején helyezkednek el. Háta barnás-márványozott, hasa sárgás, oldalán kék-sárga foltok. Első hátúszójának tüskéi és kopolytyúfedőin található tüskék mérgezőek - a tövükben méregmirigyek találhatóak, melyek a tüskék barázdájába ágyazott csövön keresztül juttatják el a mérget a tüskék tűhegyes végéhez.

Összetéveszthető: ritka pókhal (Trachinus araneus) - nagyobb (40-50 cm), színe sárgásszürke vagy pirosasszürke, apró barnás foltokkal tarkított, melyek a has felé elhalványodnak. csíkos pókhal (Trachinus radiatus) - nagyobb (40-50 cm), foltjai sötétebbek, középen világosabbak. tengeri vipera (Echiichthys vipera) - méretre kisebb (~15 cm), foltjai csíkokba rendeződnek.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partvidéke, Földközi-tenger. Homokos-iszapos tengerfenéken, nyaranta sekélyebb vizekben, telente max. 300 m mélységig.

Táplálék: apró halak, rákok. Az aljzatba rejtőzve vár áldozatára, és meglepő gyorsasággal támad. A sikeres vadászat után hasúszójának segítségével újra beássa magát.

Szaporodás: az ívás tavasz végére - nyár elejére esik, a kikelt lárvák pelagikusak.

Más: Ideje javát a homokba ásva tölti, ahonnan csak a szeme látszik ki, s veszély esetén ritkán menekül - a sekély vízben sétálva könnyen beleléphetünk tüskéibe. A kiválasztott méreg termolabilis, 40-50 °C fölötti hőn elbomlik és hatástalanná válik (egy meleg vizes lábfürdő vagy meleg borogatás hasznos lehet, vagy egy meggyújtott cigarettát a seb fölé tartani); szédülést, esetleg időleges bénulást is okozhat, nem beszélve az allergiás reakciókról - jobb orvoshoz fordulni. Az elpusztult példányok továbbra is mérgezőek maradnak, lehetőleg ne vegyük kézbe őket. - Ehető, a bouillabaisse egyik összetevője.

atlanti bonitó, csíkos hátó bonitó, palamida

©photo

Sarda sarda (Bloch, 1793)

Bonito (D), Cerda (E), Bonite à dos rayé, pélamide, bonite commune, bonite de l’Atlantique (FR), Horse Mackerel (GB), Bonnicou (I)

Felismerhető: áramvonalas testű, 50 cm (max. 90-100 cm) nagyságú halfajta. Háta sötét, 5-11 hosszanti sötét csíkkal átszelt. Két hátúszója szinte összeér. Faroknyele vékony, háti oldalán 7-9, hasi oldalán 6-8 apró úszó található.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger; a neritikus zóna lakója, legtöbbször a felszíni vizekben csapatokban vadászik, nyaranta felkeresheti a partközeli vizeket.

Összetéveszthető: Csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis)  - mint neve is mutatja, csak hasi oldala csíkos. Harántsávos tonmakréla (Euthynnus alletteratus)  - csíkozása márványozott, hasi úszói fölött jól elkülöníthető sötét foltok láthatóak.

Táplálék: pelagikus kistermetű halak, melyekre nappal vadászik.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyárra esik.

Más: a vízhőmérséklet jelentős ingadozását képes elviselni (12 °C és 27 °C között), ugyanígy jól tűri a sótartalom változását is (14 és 39 ‰ között).

Földközi-tengeri fattyúmakréla / sárga farkú fattyúmakréla

© HORST Dominique

Trachurus mediterraneus (Steindachner, 1868)

Tudományos név eredete:  τραχύς [gör]  - (tapintásra) durva, ουρά [gör]  - farok: a csontos pikkelyek jelenlétére utal

Mittelmeer-Bastardmakrele, Mittelmeer-Stöcker (D), Chicharro, jurel mediterráneo (E), Chinchard à queue jaune, Saurel, severau (FR), Mediterranean horse mackerel, scad (GB), Sauru jancu, sugarello maggiore, suro (I)

Felismerhető: Átlagosan 30 cm (max. 60 cm) nagyságúra megnövő hal. Ezüstszürke színű teste hosszúkás, áramvonalas. S alakú első oldalvonala jól kivehető, a második, háthoz közelebb eső oldalvonal a második hátúszó kezdeténél megszakad. Kopoltyúfedőjén kiterjedt feket folt látható. Faroktövéhez közeledve az oldalvonalon csontos pikkelyek sorakoznak. Úszói sárgás színűek.

Összetéveszthető: közönséges fattyúmakréla (Trachurus trachurus) - alapszíne kékes-zöldes, rövidebb testű, a kopoltyúfedőn látható sötét folt kerekebb és kisebb, a második oldalvonal a második hátúszó végéig ér. Kék fattyúmakréla (Trachurus picturatus) - kizárólag nyíltvízi, színe kékes árnyalatú, a második oldalvonal a második hátúszó alatt végződik, úszói rózsaszínesek. Közönséges makréla (Scomber scombrus) - oldalvonal alakja különböző, a csontos pikkelyek hiányoznak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Fekete-tenger, Földközi-tenger, tengerfenékhez közel vagy nyílt vízben, 5-250 (telente akár 500 m) mélységben, legtöbbször csapatokban.

Táplálék: Rákok, tintahalak, apró termetű halak.

Szaporodás: ívása június-szeptemberre esik. A halivadékok is nyíltvízi életmódot folytatnak.

Más: az ivadék fattyúmakrélák gyakran keresnek menedéket a szemölcsös medúza (Cotylorhiza tuberculata) vagy gyökérszájú medúza (Rhizostoma pulmo) csápjai között.

szürke tőkehal

©photo

Merluccius merluccius (Linnaeus, 1758)

Seehecht (D), Merluza (E), Merlu commun (FR), European hake (GB), Nasello, merluzzo (I)

Felismerhető: Hosszúkás, nagytestű (hossza az egy métert is meghaladhatja) hal. Két hátúszója jól elkülönült: az első rövid, háromszög alakú, a második hosszú, a farok közelében kiszélesedik. Testét elszórt barnás foltok tarkítják, háta kékesszürke, hasa fehér színű. Szája nagy, hegyes fogakkal elátott, alsó állkapcsa kiugró.

Összetéveszthető: kb. egy tucatnyi tőkehal, melyek leginkább előfordulási helyükben különböznek

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Skandináv partok), ritkábban Fekete-tenger déli vizei, Földközi tenger, napközben jelentős mélységben (100 méter alatt, akár 700 m mélységben is), éjjelente vízfelszín közelében.

Táplálék: éjjelente a felszíni vizekben makrélára, sárga tőkehalra, s más közepes méretű halfajtákra vadászik. A fiatal egyedek étrendjét főképp rákok alkotják.

Szaporodás: Ivarérettség: ♀ - Kb. 7 éves, ♂ - kb. 5 éves korban, ívása az Atlanti-óceánban február-májusra, a Földközi-tengerben november-júniusra esik.

hegyes durbincs / pettyes durbincs

© photo

Diplodus puntazzo (Cetti, 1777)
Érvénytelen tudományos név: Puntazzo puntazzo (Cetti, 1777)

Sargo Picudo (E), Sar à museau pointu (FR), Sharpsnout seabream (GB), Sarago pizzuto (I)

Felismerhető: 15-40 cm nagyságú, hegyes fejű halfajta. Teste ezüstszínű, ovális, tucatnyi függőleges keresztsávval borított - e sávok az idősebb példányokon egészen elhalványulhatnak, helyettük sötétebb foltok látszanak. Faroktövénél és a mellúszón fekete folt látható, farokúszója feketén szegélyezett. Más durbincsfajokhoz hasonlóan egy hátúszója van.

Összetéveszthető: abroncsos durbincs (Diplodus sargus) - a faroktövét nem borítja egészében a nála is megfigyelhető fekete folt, fejformája nem kihegyezett, mint a hegyes durbincs esetében. Kopoltyúfedője sötéten szegélyezett.

Előfordulás: Földközi-tenger, ritkán Fekete-tenger és Atlanti-óceán keleti partjai, sziklás aljzat fölött, kb. 60 m mélységig. A kifejlett példányok legtöbbször magányosak, de más durbincs fajok [főleg kétsávos kecskedurbincs (Diplodus vulgaris) és abroncsos durbincs (Diplodus sargus)] rajaiban is megfigyelhetőek.

Táplálék: férgek, kagylók, csigák, rákok...

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, ívása augusztus-szeptemberre esik, lárvái november-decemberben jelennek meg a partközeli vizekben.

fekete durbincs

© photo 

Spondyliosoma cantharus (Linnaeus, 1758)

Streifenbrasse, Seekarpfe (D), pañosa, chopa, cántara (E),dorade grise, canthare (F), Black seabream (GB), cantarella, tanuta, cantaro (I), zeekarper (NL)

Felismerhető: Ovális testű, átlagosan 30-40 cm hosszúságú durbincs. Formája szimmetrikus, feje háromszög alakú. Durbincsokra jellemző egyetlen hátúszója egészen a faroktőig ér. Színe a has felé elhalványodó, szürkés-ezüstös, megszakított hosszanti vonalakkal. Éjjelente öt vastag sötér keresztsáv díszíti. Íváskor az hímek előfordulási helytől függően változtatják színüket: Atlanti-óceán - egészen sötétszürkék, oldalukat átszelő egy vagy több fehér keresztsávval; Földközi-tenger: vékony, kék hosszanti sávokkal csíkozott kékes árnyalatot öltenek, melyet a háttól has felé tartó vastag sötét sávok szelnek át. 

Összetéveszthető: Az ivadékok a Diplodus annnularis fiatal egyedeivel téveszthetőek össze.

Előfordulás: Atlanti-óceán afrikai és európai partjai, Földközi-tenger. Bentopelágikus, a fiatal példányokkal sekély vizekben (5-30m), sziklás és/vagy tengeri fű borította partszakaszokon találkozhatunk, a kifejlett fekete durbincsok inkább a homokos aljzatú mély vizekben (kb 300 m-ig) honosak. 

Táplálék: húsevő ragadozó, táplálékát férgek, kígyócsillagok, rákok, ritkán algák alkotják. 

Szaporodás: ivaros (protogyn szukcesszív hermafrodita), nyíltvízi megtermékenyítéssel. Ívása február-áprilisra esik.

kékcsíkos gyíkhal

Synodus saurus (Linnaeus, 1758)

 Tudományos név eredete : syn [gör] - együttesen, szorosan és odus [gör] - fog, sauros [gör] - gyík 

Grüner Eidechsenfisch (D), Pez de San Francisco (E), Poisson-lézard rayé (F), Atlantic lizardfish, bluestriped lizardfish (GB), Pesce lucertola, sazzaluga di mari (I)

Felismerhető: max. 40 cm nagyságúra megnövő, hengeres testű hal. Feje lapos, háromszög alakú, sűrűn nőtt apró fogakkal telt szája zöld színű szeme mögött végződik. Homokszínű teste hosszúkás, sötétebb harántcsíkokkal átszelt. Hosszában kékes-fehéres vékony csíkokkal díszített. Első hátúszója háromszög alakú, kisméretű. Faroktövénél található második hátúszója alig látható. 

Összetéveszthető: pókhalak (Trachinus sp, Földközi-tengerben) - biotópjuk azonos, de fejformájuk eltérő, két hátúszójuk jól kivehető, sokkal lomhább úszók. 

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkótól a Zöldfoki-szigetekig), Atlanti-óceán nyugati parjai (Bahamák, Bermuda) és a Földközi-tenger, homokos aljzaton, néhány métertől max. 400 m mélységig.

 Táplálék: a homokba ásva mozdulatlanul várja közelbe tévedő zsákmányát, főleg ivadékhalakat, rákokat, lárvákat.

 Szaporodás: ivaros, az ívás tavaszra-nyárra esik. 

 Más: nincs úszóhólyagja, de a bentikus halak többségével ellentétben villámgyors meneküléskor.

sárgafejű géb

© photo

Gobius xanthocephalus Heymer & Zander, 1992

Gelbkopf-Grundel (D), Gobi de cap daurat (E), Gobie à tête jaune (FR), Golden goby (GB), Ghiozzo dorato (I)

Felismerhető: hosszúkás testű, vöröses csíkokkal-foltokkal tarkított világos alapszínű, max 9-10 cm nagyságú gébfaj. két jól megkülönböztető hátúszó jellemzi, hasúszói tapadókoronggá nőttek össze. Feje élénksárga, szemei nagyok, közelülőek.

Összetéveszthető: Gobius auratus - egész teste aranysárga; egyes sárgafejű gébek színezete hasonló lehet.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Észak-Spanyolország - Kanári szigetek), Földközi tenger, legtöbbször 5-20 m között, de ritkán mélyebben (akár 80 m), sziklás vagy tengerifűvel borított aljzaton.

Táplálék: férgek, csigák, rákok.

Szaporodás: váltivarú. Íváskor a hím fészket készít, melyet egészen a lárvák kikeléséig őriz.

Más: éjjel színezete jelntősen megváltozik: testén sötét függőleges sávok jelennek meg.

hosszúcsíkos nyálkáshal

© photo

Parablennius rouxi (Cocco, 1833)
Tudományos név eredete: blennos [gör] - a nyálkás testfelületre utal; Jean-Louis-Florent-Polydore Roux (1792-1833), francia természettudós.

Streifen-Schleimfish (D), Babosa de Roux (E), Blennie de roux, baveuse blanche (F), Long-striped blenny, striped blenny (GB), Bausa janca, bavosa Bianca (I)

Felismerhető: hosszú, vékony testű, max. 8 cm nagyságúra megnövő nyálkáshal. Alapszíne sárgásfehéres, hosszanti, szemig érő sötét csík szeli át, szája körül halvány kékes vonalakkal. Egyetlen hátúszója hosszú, szögletes, a hímeknél zöldes-kékesfekete foltot figyelhetünk meg a tövénél. Szeme fölött egy-egy, 3-4 elágazással bíró tapogató látható, mely a hímeknél hosszabb.

Összetéveszthető: Parablennius pilicornis - csíkos színváltozata hasonlít a hosszúcsíkos nyálkáshalra, de feje és teste sokkal masszívabb. Gobius vittatus - a gébekre jellemzően két hátúszója van, és nincsenek tapogatói.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Dél-Portugáliáig), Földközi-tenger északi vizei, 40 m mélységig, sziklás tengerfenéken.

Táplálék: moszatok, rákok, férgek.

Szaporodás: ivaros; ívása május-júliusra esik. A hímek kikelésig gondozzák a megtermékenyített ikrákat.

zebradurbincs

© photo

Diplodus cervinus cervinus (Lowe, 1838)
Tudományos név eredete: diplo [gör]- dupla, odontos [gör] - fog; cervinus [lat] - szarvas

Fünfbinderbrasse (D), Sargo soldato, sargo breado, bedao (E), Sar tambour (FR), Zebra seabream (GB), Sarago faraone (I)

Felismerhető: 10-40, max. 55 c, nagyságúra megnövő, ovális, oldalról lapított testű hal. Alapszíne ezüstszürke, öt többé-kevbésbé sötét keresztsáv szeli át. Ajkai vastagok. Egyetlen hátúszója van. Íváskor a szem alatt sárgás folt jelenhet meg.

Összetévesztető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, ritkábban Földközi tenger, ivadékhalként sekély partközeli vizekben, a kifejlett egyedek a mélyebb vizeket kedvelik (általában 10-40 m, de egészen 300 m mélységig).

Táplálék: Ivadékkorában mindenevő, a kifejlett egyedek tengeri sünökkel, kagylókkal, férgekkel, rákokkal táplálkozik.

Szaporodás: kb. két éves korában váli ivaréretté. Előbb hím, majd kb. öt éves korában nemet vált. Ívása március-májusra esik.

Más: Nappal aktív, éjjel az aljzaton alszik. - Európai vizekben a 23 cm-nél kisebb egyedek kifogása tilos.

márványos zsibbasztórája

© photo

Torpedo marmorata Risso, 1810
Marmelzitterrochen, Mamorrochen (D), Tembladera, tremolina marmol (E), Raie-torpille (FR), Marbled electric ray (GB), Torpedine marezzata (I)
Felismerhető: Barnás-márványozott színezetű, 80-100 cm nagyságúra megnövő rájafaj. Formája köralakú, farkúszója kifejlett, két hátószója közül az első valamivel nagyobb. Kopoltyúrései a hasoldalon, a száj mögött találhatóak, a fecskendőlyukak a szem mögött helyezkednek el.
Összetéveszthető: Torpedo nobiliana - színe feketés-lilás, nem márványozott. Torpedo alexandrinsis - teste hosszabb és keskenyebb. Torpedo torpedo - öt kékes folt látható a testén, s alapszíne egyöntetű, nem márványozott.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Északi-tengertől a Guineai-öbölig), Földközi tenger (Adria, Szardínia, Szicília kivételével), partközeli sekély vizektől 100 m mélységig, homokos-törmelékes aljzat vagy tengerifűmezők és sziklás tengerfenék találkozásánál.

Táplálék: főleg aljzatlakó apró halak, ritkábban rákok és tintahalak, melyeket a törmelékes-homokos aljzatba rejtőzve áramütéssel bénít meg.

Szaporodás: váltivarú, ívása a Földközi-tengerben október-decemberre esik. A megtermékenyítés belső, a nőstény 8-10 hónappal később 2-30 eleven ivadékot hoz a világra.

Más: Áramtervelő szerve emberre nem feltétlenül veszélyes, de fájdalmas áramütést okozhat (akár 45-80 V). Az áramtervelő szerv páros, vese alakú, ún. electrocytákból áll. A márványos zsibbasztórája képes sorozatban több áramütést produkálni, de ezek intenzitása folyamatosan csökken, majd valamennyi időnek el kell telnie ahhoz, hogy újra 'feltöltődjön'. - Éjjelente vadászik, a homokos talajba rejtőzve nehezen észrevehető. Korán kelő és figyelmes sznorkelozók a homokból kikandikáló fecskendőlyukak segítségével találhatnak rá, a még szerencsésebbek keresztezhetik útját, amint a vadászat végeztével a sziklás partszakasz üregeiben keres nappali menedéket.- Évszaktól függően migrál.

kékfoltos tapadóhal / kékfoltos pajzsoshasú hal

© photo

Lepadogaster lepadogaster (Bonnaterre, 1788)
Tudományos név eredete: Antoine Gouan (1733-1821) francia botanista, a Historia Piscicum c. mű szerzője, ahol többek között megalkotta a Lepadogaster nemet. Lepa [gör] - kő, kavics; gaster [gör] - has, gyomor.

Ansauger, Bandschild, Blaufleck-Schildfisch (D), Pega roques, chafarrocas (E), Lépadogaster, poisson-ventouse, porte-écuelle (FR), Shore clingfish, cornish sucker (GB), Succiascoglio, azzeccaprete (I)
Felismerhető: Lapos, hosszú, kacsacsőrre emlékeztető fejű, 5-8 cm hosszúságú hal. Alakja az ebihalakhoz hasonlít. Alapszíne barnás-vöröses vagy zöldes, sötét foltokkal szórt, fejtetőn két jól kivehető, kék folttal. A mellúszók átalakultak hasi tapadókoronggá. A fejen két apró tapogató látható.

Összetéveszthető: Lepadogaster zebrina - az Atlanti-óceán keleti partjain honos, sötét sávok díszítik. angol tapadóhal (Lepadogaster candolii) - nincsenek tapogatói, sem kék folt a fejtetőn, és a kopoltyúfedőn-zöldes-narancsos foltok láthatóak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Brit-szigetek - Szenegál), Fekete-tenger, Földközi-tenger, csekély mélységben (max. 10m), fényvédett helyeken, kövek alatt, sziklabemélyedésekben. Tapadókorongjának köszönhetően képes az erős hullámverésben is a rejtekhelyül választott kövekhez tapadni.

Táplálék: húsevő, éjszaka vadászik apró rákokra, kagylókra, ivadékhalakra.

Szaporodás: váltivarú. Ívása tavaszra-nyárra esik. A több nőstány által azonos helyre lerakott aranyszínű ikrákat a hím megtermékenyíti, majd kikelésig (kb. két hét) őrzik.

Más: a magyar elnevezések (csukacsőrös gébről, csőrös csukagébről, tapogatóhalról) változatosak, és helyenként pontatlanok.

Olvasnivaló: http://www.fnz.at/fnz/forum/phpBB2/viewtopic.php?f=24&t=548

leopárdgéb

© photo

Thorogobius ephippiatus (Lowe, 1839)

Leopardengrundel (D), Gobi lleopart, pez leopardo (E), Gobie léopard (F), Leopard-spotted goby, leopard goby (GB), Ghiozzo leopardo, ghiozzo a macchie di leopardo (I)

Felismerhető: fehér alapszínen testén barnás, fején kisebb narancsos foltokat viselő gébfajta. Más gébekhez hasonlóan két hátúszója van, melyeken két-három hosszanti narancsos sáv látható. Az első hátúszó hátsó végén egy sötét folt található. Szeme sötétzöld színű. 10-13 cm nagyságúra nő meg.

Összetéveszthető: -, a Thorogobius macrolepis foltjai sokkal halványabbak, és mérete is jelentősebb kisebb.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (skandináv partoktól Marokkóig), Földközi-tenger, búvóhelyben bővelkedő, sziklás, bemélyedésekkel, barlangokkal szabdalt területek közelében, kavicsos-homokos aljzaton, kb. 40 m mélységig.

Táplálék: algák, férgek, kagylók, lárvák, apró rákok.

Szaporodás: váltivarú, az ívás májusra esik. A sziklamélyedésekben lerakott és megtermékenyített ikrákat kikelésig a hímek őrzik.

pirosszájú géb

© photo

Gobius cruentatus Gmelin, 1789

Blutmund-Grundel (D), Gobio de boca roja, gobio de hocico rojo (E), Gobie à bouche rouge, gobie sanglant (F), Red-mouthed goby, red-mouth goby (GB), Bocca arrubia, ghiozzo boccarossa (I)

Felismerhető: nagyméretű, 13-15 cm nagyságú géb. Teste tömör, sötét-márványozott, oldalán gyakran jól kivehető négy sötét folttal, szája élénkpiros. A fej tövénél pikkelyek találhatóak.

Összetéveszthető: A kifejlett egyedek jól azonosíthatóak. A 6-8 cm nagyságú fiatal pirosszájú gébek összetéveszthetőek más, közepes méretű gébekkel: karcsú géb (Gobius geniporus) - hasi oldala világosabb, szem alatt jól kivehető fekete folt. viaszrózsagéb (Gobius bucchichii) - a szemet sötét vonal szeli át, mely a száj fölött v alakban összeér. sárgafejű géb (Gobius xanthocephalus) - mint neve is mutatja, feje sárgás színű.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Írország-Szenegál), Földközi-tenger, ritkán Fekete-tenger, 40 m mélységig, tengerifű mezőkben, sziklás vagy homokos aljzaton.

Táplálék: algák, puhatestűek, rákok, halivadékok.

Szaporodás: váltivarú, ívása tavaszra, koranyárra esik.

gyűrűsfarkú keszeg

©photo

Oblada melanura (Linnaeus, 1758)

Brandbrasse (D), Oblada (E), Oblade (F), Saddled seabream (GB), Occhiata (I)

Felismerhető: Alapszíne ezüstszürke, fehérrel szegélyezett fekete folt jellemzi a farokúszó tövénél. Oldalán sötétebb hosszanti csíkok figyelhetőek meg. 15-25 cm nagyságú, ritkán akár a 30 cm-t is elérheti. Egyetlen hátúszója van.

Összetéveszthető: abroncsos durbincs (Diplodus sargus) - teste lapítottabb, háta magasabb, gyakran sötétebb keresztsávokkal. Diplodus bellotii - Dél-Spanyolország és az afrikai partok közelében fordul elő, teste lapítottabb, háta magasabb, a fej mögött sötét folt látható.

Előfordulás: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Gascognei-öböltől Angoláig), sziklás aljzat vagy neptunfűprérik fölött, a felszíntől kb. 10-20 m mélységig. Telente eltávolodik a partoktól.

Táplálék: mindenevő, algák, zooplanktonok, ízeltlábúak, lárvák, etc.

Szaporodás: ivaros (esetenként protogyn szukcesszív hermafrodita), nyíltvízi megtermékenyítéssel. Ívása április-júniusra esik.

francia tőkehal

©photo

Trisopterus luscus (Linnaeus, 1758)
(Gadus luscus/barbatus és Morhua lusca/barbata - érvénytelen tudományos nevek)

Franzosendorsch (D), Faneca (E), Tacaud commun (F), Pout, pouting (GB)

Felismerhető: 20-30, ritkán 45 cm nagyságúra megnövő halfajta. Magas, ovális test, három hátúszó, jól kivehető oldalvonal jellemzi. Alapszíne világos-sárgás, négy-öt harántcsík szeli át. A mellúszó tövénél sötét foltot figyelhetünk meg. Ajkán egy darab szakáll ered.

Összetéveszthető:Törpe tőkehal (Trisopterus minutus) - kisebb, teste hosszúkásabb, nincsenek harántsávok, sem sötét folt a mellúszó tövén.Vékonybajszú tőkehal (Merlangius merlangus)- nagyobb, teste hosszúkásabb, nincsenek harántcsíkok, szakálla kisebb.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégia - Marokkó), Földközi-tenger nyugati részei, kb. 200 m mélységig. Csoportokban él (akár több száz egyed), minden típusú aljzat közelében, feltéve, hogy könnyen találhat rejtekhelyet. A fiatal egyedek a partokhoz közeli vizeket választják.

Táplálék: apró rákok, férgek, halivadékok.

Szaporodás: ívása március-áprilisra esik. kb. egy éves korában (~20 cm) válik ivaréretté.

Más: szakálla érzékelőszerv, a homokba bújt zsákmány megtalálásában segíti.

iszapjáró sügér

© photo

Serranus hepatus (Linnaeus, 1758)

Beutelbarsh, Kleiner Serran (D),Merillo, afanecada, tamburino (E), Serran hépate, serran tambour, serran merle (F), Brown comber (GB), Sacchetto (I), Ferreiro-serrano (P)

Felismerhető: 10-15 cm nagyságú sügérfajta. Alapszíne sárgás, magas testét 3-5 sötét keresztsáv szeli át, egybefüggő tüskés hátúszóján jól kivehető sötét folt helyezkedik el, mellúszója sötét.

Összetéveszthető: kékcsíkos sügér (Serranus cabrilla) - a testét átszelő sávok világosabbak, és több van belőlük. Hátószóján nincs folt, és más környezetben fordul elő.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália-Szenegál), Földközi-tenger, sekély mélységtől kb. 300 méterig, homokos-üledékes aljzat közelében, tengerifű- és moszatmezők közelében, sziklákkal védett övezetekben.

Táplálék: férgek, rákok, halivadékok.

Szaporodás: hímnős, egyszerre képes tejet és ikrát termelni, de önmegtermékenyítésről nincs tudomásunk. Ívása a Földközi-tengerben március-agusztusra esik.

Más: nappal aktív, éjjel a homokos fövenyen alszik.

Foltosúszós nyálkáshal / pillangógéb

©photo Bernard Picton

Blennius ocellaris Linnaeus, 1758
Tudományos név eredete: blennos [gör] - nyálka, ocellus [lat] - szemecske, a pillangógébre jellemző foltra utalva.

Seeschmetterling (D), Purillos (E), Blennie papillon, blennie ocellée (F), Butterfly blenny (GB), Bavosa occhiuta (I)

Felismerhető: pikkely nélküli teste hosszú (8-15, ritkábban akár 20 cm) és lapos. Alapszíne barnás-márványozott, öt-hat széles, sötétebb keresztcsíkkal átszelt. Feje masszív, rövid, profilja lekerekített. Hosszú és magas hátúszóján (a nyolcadik és a kilencedik tüske között) jól kivehető, fehérrel szegélyezett fekete folt teszi könnyen beazonosíthatóvá. Szem fölötti tapogatója elágazó.

Összetéveszthető: csíkos nyálkáshal (Parablennius gattorugine) - hátúszója kevésbé magas, és nincs rajta folt.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkótól Anlgiáig), Fekete-tenger, Földközi-tenger, homokos-iszapos talajon, korallszirteken, sekély mélységtől egészen 400 m-ig.

Táplálék: apró puhatestűek, halivadékok.

Szaporodás: ívása a Földközi-tengerben tavaszra, az Atlanti-óceán európai partjainál nyár közepére esik. Az ikrákat a hím őrzi.

Más: éjszaka aktív, nappal elrejtőzik.