Nagy tengeri pók

©photo

Maja squinado (Herbst, 1788)

Große Seespinne (D), Araña de mar (E), Grande araignée de mer (F), European spider crab (GB), Granceola (I)

Felismerhető: nagytermetű tengeri pók. Háromszög alakú, szélein vastag tüskékkel ellátott hátpajzsa akár 25 cm hosszú és 18 cm széles is lehet. Homloknyujtványa két, villaformán álló ágra oszlott. Alapszíne sárgás, vöröses mintázattal - a páncélját ellepő moszatok segítik a rejtőzködésben.

Összetéveszthető: Maja brachydactyla  - Atlanti-óceán keleti partjain honos (1998-ig nem különböztették meg a Maja squinadotól, de a filogenetikus vizsgálatok a megkülönböztetést igazolták). Maja crispata  - sokkal kisebb, max. 8 cm nagyságú. Maja goltziana  - lábain egy-egy tüske figyelhető meg.

Előfordulás: Földközi-tenger; sziklás vagy homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton, általában 50 m mélységig, ritkábban több száz méterre a felszíntől.

Táplálék: algák, tengeri sünök, tengeri csillagok, ízeltlábúak, férgek, csigák, kagylók, elpusztult halak...

Szaporodás: váltivarú; január-április között.

Más: Lábai (kivéve az első párt) és páncélja finom szőrökkel borított, melyet tépőzárként használ változatos camouflage-ának kialakításakor. - A sekélyebb vizekben élő egyedek álcája jóval sűrűbb, mint a mélyebb vizekben élő társaiké. - Az első évben kb. egy tucatszor vedlik.

európai homár

© photo

Homarus gammarus Linnaeus, 1758

Europäischer Hummer (D), Bogavante (E), Homard européen (FR), European lobster (GB), Gambero marino (I)

Felismerhető: 25-50 (ritkábban 60) cm nagyságú, súlya elérheti a 8 kg-ot. Páncélja kékes árnyalatú, ollói nagyméretűek és aszimetrikusak, széleiken fehéres szegélysávval. Két pár tapogatója narancsszínű.

Összetéveszthető: - az amerikai homár (Homarus americanus) nem fordul elő európai vizekben; színe zöldes-barnás, ollói szélesebbek, laposabbak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégia-Marokkó), Földközi tenger, Fekete-tenger, 20-100 m mélységben, hajóroncsok alatt, sziklás aljzaton, nappal a sziklamélyedésekbe rejtőzve.

Táplálék: férgek, csigák, tüskésbőrűek, halak, rákok, ritkábban moszatok, elhullott állatok.

Szaporodás: váltivarú, szaporodása a vedlés utáni időszakra esik. A megtermékenyített petéket a nőstény több (7-10) hónapon keresztül magán hordozza, kikelésük május-júniusra esik. A kikelt lárvák több hónapon keresztül nyíltvízi életmódot folytatnak.

Más: agresszív, a nála kisebb méretű betolakodókat kíméletlenül elkergeti féltékenyen őrzött területéről. - magányos, csak reprodukciós időszakban tűri meg fajtársait. - Az európai homár élete első évében átlagosan tízszer vedlik, a második évben háromszor-négyszer, majd egyre ritkábban, amint növekedési ritmusa lelassul. - Éjszakai merüléseken figyelhető meg a legjobban. - Védett faj, a 30 cm-nél kisebb példányok nem eladhatóak. - Ollói rendkívül erősek, az óvatlan búvár könnyen elvesztheti ujját a homárral való találkozáskor.

*ametiszt társuló garnéla

©photo Philippe Perrier

Periclimenes amethysteus (Risso, 1827)

Gebänderte Partner-Garnele (D), Periclimenes, Gamba commensal mediterránea (E), Péricliménès améthyste, crevette améthyste (F), Amethyst partner shrimp (GB), Gamberetto amethyst (I)

Felismerhető: max. 3 cm nagyságúra megnövő, áttetsző testű garnéla. Rózsaszín, fehérrel szegélyezett foltok/sávok díszítik. Lábai és ollói kékes, fehér és barnás sávokkal átszeltek. Tengeri rózsákkal (főleg rostás tengeri rózsa /Aiptasia mutabilis/, kövi aranyrózsa /Cribrinopsis crassa/ , viaszrózsa /Anemonia viridis/, fátyolrózsa /Alicia mirabilis/) él szimbiózisban.

Összetéveszthető: Periclemenes sp.; Periclimenes sagittifer - felismerhető a potrohán látható V alakú foltról, csak az Atlanti-óceánban honos. Periclimenes aegylios - szintén V alakú folt jellemzi a potrohán, mely azonban hosszabb, mint a sagittifer esetében. Periclimenes scriptus - áttetszőbb, a potrohon látható V kisméretű, piros szegéllyel. Szinte kizárólag aranyrózsa (Condylactis aurantiaca) társaságában figyelhető meg.

Előfordulás: Földközi-tenger, körülbelül 80 m mélységig, sziklás vagy netunfűmezővel borított tengerfenéken, tengeri rózsák társaságában.

Táplálék: a lakóhelyül választott tengeri rózsa táplálékán osztozik.

Hippolyte inermis

© photo Gilles Cavignaux

Hippolyte inermis Leach, 1815

Seegrasgarnele (D), Quisquilla de pradera (E), crevette d’herbier, hippolyte verte (F), Grass shrimp, great seagrass shrimp (GB), Gamberetto verde della posidonia (I)

Felismerhető: Egyenes, hosszúkás alakú, 2-4 cm nagyságúra megnövő, legtöbbször élénk zöld színű rák - előfordulhat pirosas, barna, szürke, fekete és lila színben, vagy akár teljesen átlátszó is lehet. E színvariációk leginkább téli időszakban jellemzőek. Háta közepén gyakran megfigyelhetünk egy alapszínétől elütő, sötét vagy fehér csíkot.

Összetéveszthető: más hippolyte rákok, így pl. Hippolyte varians az Atlanti-óceánban vagy a Hippolyte holthuisi és a Hippolyte leptocerus a Földközi-tengerben.

Előfordulás:Atlanti-óceán keleti partjai (Írországtól a Kanári-szigetekig), illetve Földközi-tenger, tengeri pázsit, neptunfű levelein, ritkábban fotophil algákon, kb 5 m mélységig.

Táplálék: mindenevő.

Szaporodás: ivaros; egyes szerzők szerint protantróp (?) hermafrodita, egyes hímek 7-12 hónapos korban nemet váltanak, s így a nőstények között megkülönböztethetünk alfa (átváltozott) és béta (eredendően nőstény) egyedeket. Az átváltozás a micro-algák (Cocconeis) fogyasztásával függ össze. Lárvái zoé stádiumban kelnek ki, és planktonikus életmódot folytatnak.

Más: tengeri virágos növényekkel (Zostera marina, Posidonia oceanica, Cymodocea nodosa), vagy algákkal (Cystoseira sp., Sargassum muticum, Gelidium sesqipedale , Halimeda tuna) él szimbiózisban. - Nem saját színét változtatja, hanem élőhelyét választja testszínének megfelelően.

Szabórák (gyapjasrák)

© photo

Dromia personata (Linneus, 1758)

Wollkrabbe (D), Dromia, cangrejo dormilón (E), Dromie, crabe-éponge, crabe-pierre, crabe-béret basque (F), Sponge crab, Teddy bear crab, sleepy crab (GB), Granchio facchino, granzo del capotto (I), Wollkrab, sponskrab (NL)

Felismerhető: Zömök, rövidlábú rák. Testét -ollók vége kivételével- sűrű kitinszőrzet borítja. Alapszíne barnás-bordó, ollóinak vége rózsaszínes. Hátpálcélja 10 cm hosszú is lehet. Szemei apróak, jól láthatóak. 5 pár lába van, az elsőn nagyméretű ollókkal, a második és harmadik pár vége éles, vágószerszámként használja. A negyedik és ötödik pár láb szintén kitinszőrrel borított, rövidebb, felfelé, a céphalothoraxra hajló. Végződésük befejezetlen ollóra hasonlít, horog alakú.

Összetéveszthető: A Földközi-tengerben nincs őshonos rák, mellyel összetéveszthető lenne. Olasz vizekben jelezték a Sternodromia spinirostris (Miers, 1881) jelenlétét - míg a kifejlett szabórák szélesebb, mint hosszabb, ez utóbbi szélessége és hossza megegyezik, és összetéveszhető a fiatal szabórákokkal. Az Atlanti-óceánban a Dromia marmorea (Forrest, 1974) hasonlít a szabórákra.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, sziklás, rejtőzködésre alkalmas üregekben gazdag aljzaton, sekély vízben, ritkábban kb. 130 m-ig.

Táplálék: apró férgek, etc.

Szaporodás: ivaros, nyár közepén. A tojások mérete 0,5 mm.

Más: A szabórák szivacsokat (pl. Suberites massa) vagy telepes zsákállatokat (pl. Aplidium conicum) vág ki az aljzatból, s az utolsó két pár láb segítségével a hátán tartja. A camouflage hatásos védekezési eszköz, a szabórákot kifejezetten nehéz észrevenni. Emellett a szivacsok olfaktív védelmet is jelentenek. Az áttelepített szivacsok és zsákállatok számára is jelent előnyöket az együttélés, gamétáikat jobban szét tudják szórni és a rák helyváltoztatásának köszönhetően több táplálékhoz jutnak. - Ragadozói: polipok, tengeri csillagok, barna fűrészes sügér.

márványos tarisznyarák / márványos kövirák

© photo

Pachygrapsus marmoratus (Fabricius, 1787)

Felsenkrabbe (D), Cangrejo de roca (E), Crabe marbré (F), Marbled rock crab (GB), Granzo piato (I)

Felismerhető: Lapított, négyszögletes páncélú, max. 4-5 cm nagságú rák. Alapszíne barnás-zöldes, sárga márványozással - színe a korral változik, a fiatal egyedek inkább vöröses-barnásak, az idősebbeken a márványozás hangsúlyosabb. Ollós lábai sötétebb színűek és szőrtelenek.

Összetéveszthető: --

Előfordul: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Franciaország), árapályzónákban, partközeli sekély vizekben, sziklás tengerfenéken. Képes hosszan szárazon maradni - míg kopoltyúja nedves.

Táplálék: mindenevő, elhullott állatok, apró puhatestűek, növények.

Szaporodás: váltivarú; akár évi két szaporodási periódussal. A fő párzási időszak július-augusztusra esik, a nőstények a megtermékenyített tojásokat a hasi oldalukon hordják.

nagy medverák

© photo

Scyllarides latus (Latreille, 1803)

Grosser bärenkrebs (D), Cavaco, Toribio, Cigarra de mar, cigala (E), Grande cigale de mer (F), Mediterranean locust lobster, Greater slipper lobster (GB), Magnosa, Manosa, Aragostella, Cicala grande (I)Grote beerkreeft (NL)

Felismerhető: kb 25-30, max. 50cm nagyságú, lapos, szögletes testű rák. Lemezszerű csápja lapított, lilás árnyalatú, páncélja vörösesbarna, durva szemcsés felületű. Potroha kezdeténél vöröses folt látható. Járólábain nincsenek fogóollók, kivéve a nőstény 5. pár lábát, melyeket a hasi oldalon hordott tojások gondozásakor használ.

Összetéveszthető:Vörös medverák (Scyllarides herklotsii) - A Földközi-tengerben ritka, főleg a nyugat-afrikai partoknál fordul elő. Nehezen megkülönböztethető, legkönnyebben a potrohán található három vörös folt segít a beazonosításban. Kis medverák (Scyllarus arctus) - Színe sötétebb, páncélja simább, csápjai cikkcakkosak. Potrohán három jól kivehető vörös csík. Méretre kisebb (max. 12 cm), főleg az angliai partoktól északra, illetve az észak-afrikai vizekben él. Törpe medverák (Scyllarus pygmaeus) - 4-6 cm nagyságú, színe vöröses, páncélja fehér foltokkal szórt.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália - Guineai-öböl), Földközi-tenger. 3-100 m mélységig, sziklás tengerfenéken, sziklarésekben, hasadékokban, gyakran barlangok, bemélyedések falán vagy a plafonon.

Táplálék: puhatestűek, ritkán elhullott halak.

Szaporodás: tavasszal, barlangokban, üregekben, gyakran kis mélységben - a nőstény kikelésükig hasi oldalán hordja a tojásokat. A kikelt medverákok planktonikus életmódot folytatnak, majd többszöri metamorfózis után a tengerfenékre süllyednek.

Más: legfőbb ragadozói a polipok, íjhalak, fogasdurbincsok és a barna fűrészes sügér. - éjszakai életmódot folytat. - védett faj.

ráncos tengeri pók

© photo

Herbstia condyliata (Fabricius, 1787)
Tudományos név eredete: Herbstia - Johann Friedrich Wilhelm Herbst (1743-1807), Halle-i entomológus; condylus (lat) / kondulos (gör) - csontízületvég

Runzelige Seespinne (D), Cangrejo araña (E), Araignée de mer ridée (F), Wrinkled spider crab (GB), Granchio erbsia (I)

Felismerhető: Max. 5 cm hosszúságú, barnás-vöröses, tüskés, háromszög formájú páncél. Hosszú járólábait (öt pár; kb. páncél hosszának kétszerese) sötét gyűrűk díszítik. Rostruma kettéágazó, dudoros. A hímek ollói jóval erősebbek, mint a nőstényeké vagy a fiatal egyedeké. Iszapos-üledékes aljzaton és/vagy apró lebegő anyagrészekkel telített vízben színük elhalványul, piszkosszürkévé válnak a páncéljukra rakódott üledék miatt. A fiatal egyedek színe tejfehér, leginkább lábaik sötét gyűrűiről ismerhetőek fel, s a felismerést tovább nehezítik azzal, hogy szivacs- s más, környező vegetációból kivágott darabkákat illesztenek lábaikra s páncéljukra, leginkább egy miniatűr mobil karácsonyfára emlékeztetve - e szokásukat felnőve fokozatosan elvesztik.

Összetéveszthető: az európai vizek egyetlen Herbstia-ja, gyakran összetévesztik a Pisa sp. egyedeivel (pl. Pisa tetraodon). Esetleg összetéveszthető még Hyas sp. egyes példányaival (pl. Hyas araneus vagy Hyas coarctatus), de ez utóbbiak jóval északibb vizekben fordulnak elő. A fiatal egyedek hasonlíthatnak a Eurynome aspera-ra.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Franciaországtól Ghánáig), Földközi-tenger, sekély vizektől egészen 50, kivételesen akár 80 m mélységig, sziklás, barlangokkal szabdalt tengerfenéken.

Szaporodás: Április-szeptember; a nőstény kb. 3 cm nagyságot elérve válik ivaréretté. A megtermékenyített petéket a páncélján cipeli, a kikelt lárvaállapotú utódok hetekig a vízben sodródnak (zoea /1 ill. 2/, megalopa), és csak az egyedfejlődés következő szakaszában, a növekedési fázisban alakulnak át az aljzaton mászkáló apró rákokká.

Más: Éjszakai merüléseken gyakran megfigyelhető.

anemona remeterák, Prideaux remeterák

© photo

Pagurus prideauxi Leach, 1815
Tudományos név eredet: Charles Prideaux (1782 - 1868/69) - angol természettudós.

Anemone Einsiedler (D), Pagure de Prideaux, gonfaron (F), Anemonen hermit crab (GB), Paguro dell'attinia orologio (I), Anemoon heremietkrab (NL)

Felismerhető: közepes termetű remeterák (max. kb. 6 cm), színe rószaszíntől barnáig változhat, lábain lila-narancssárga árnyalattal. A köpenyes tengeri rózsával (Adamsia palliata) társul (ektoszimbiózis). Öt pár lába van (Decapoda): a látható két pár láb kontúrja világos, fehér, a nem látható két pár kisebb, a lakásul szolgáló csigaházat tartja. Ollói felülete szőrös. Az anemona remeterák jobbos (Paguridae), vagyis jobb oldali ollója nagyobb és erősebb, mint a bal. Szemei nagyok és sötétek. Két rövid és két hosszú csáp. A látható testrészekkel ellentétben a csigaházban elhelyezkedő potroh puha.

Összetéveszthető: más remeterákokkal (a Dardanus arrosor és a Dardanus calidus termetre nagyobb, balos remeterák (Diogenidae). Színük vöröses, csigaházuk nagyobb, lehet üres, de legtöbbször egy vagy több társuló tengeri rózsát hordoznak, ill. Pagurus anachoretus), de a házán hordott köpenyes tengeri rózsa jelenléte segít a felismerésben - mindig a remeterák hasoldalán található, talpkorongja rózsaszínes-lilás, a kb. 500 rövid, fehér tapogatókar lefelé irányul. A másik, remeterákokkal gyakorta szimbiózisban élő tengeri rózsa, a társuló tengeri rózsa (Calliactis parasitica) színre és formára is különbözik - tömlője vaskos, tapogatói barnás-sárgásfehér színűek.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke, egészen a norvég fjordokig. Kavicsos-homokos tengerfenéken, kb. 50 m mélységig.

Táplálék: dögevő/húsevő. A köpenyes tengeri rózsa tapogatókarjai a remeterák szájnyílása mögött helyezkednek el, így ő is részesül a házigazda lakomáiból.

Szaporodás: Váltivarúak, külső megtermékenyítéssel szaporodnak. A hím a házát elhagyó nőstény potroha alá rakja spermatofóráit, a nőstény a megtermékenyített petéket a potrohlábain hordja. A kikelt lárvák a nyílt vízben élnek (plankton), s három hasonló fázis után után a kb. 5 mm nagyságot elérve teljes metamorfózison mennek át, s a fenéklakó életmódhoz alkalmazkodott alakot öltenek (megalopa). Az ifjú remeterák ekkor keres megfelelő csigakagylót, és tengeri rózsát magának. Az anemona remeterák más remeterákokkal ellentétben vedléskor nem, vagy csak ritkán cseréli újra az egyszer már belakott kagylót: amikor a csigaház túl szűk lesz a remeteráknak, a tengeri rózsa talpkorongja által kiválasztott anyag kipótolja azt s védi a remeterák puha potrohát. Néha találkozhatunk olyan párossal, ahol a közös lakásnak már csak egyötöde az eredeti kagyló, és egyes források szerint a tengeri rózsa képes teljesen átvenni a csigaház szerepét.

Más: Merüléskor jobb nem megzavarni a pagurus/adamsia párost: az Adamsia palliata, ha veszélyben érzi magát, védekezésképp fehéres/lilás-rózsaszínes ragadós szálakat bocsájt ki magából, ami ugyan hathatós védelmet nyújt, de regenerációs időre van szüksége, ami alatt védtelen ragadozói ellen. A mókás partykelléknek tűnő acontiumok jól mutatnak a fotón, de nélkülük valódi vészhelyzetbe kerülve már nem lesz esélyük a túlélésre.

Olvasnivaló: Brehm