2010-02-15

piros csőféreg

Protula tubularia (Montagu, 1803)
Tudományos név eredete: tubulus (lat) - csövecske; protuli (lat) - pp. profero: (elő)hoz, elővesz, (elő)ad.

Protula lisa (E), Protule lisse (F), Smooth calcareous tube-worm (GB), Protula liscia (I), Verme tubicola liso (P), Gladde kalkkokerworm (NL)

Felismerhető: lakócsöve 10-15 (max. 20) cm nagyságú, meszes, sima, fehér színű, operculum nélküli. A vége s egy része az aljzathoz, főleg sziklákhoz rögzített, a végéhez közeledve szabad, a felszín felé mutató. Felső végén található a féreg légzőkoszorúja*, mely 8-10 cm átmérőjű, változó színú (fehér vagy vöröses), gyakran foltokkal díszített. A rajta található szemfoltok vörös színűek.

Összetéveszthető: Protula sp.; - Serpula sp. : jó látható operculum, nincsenek szemfoltok; - Sabella sp. - más formájú a koszorú, lakócsöve nem mészalapú, hajlékony.

Előfordulás: Indiai-óceán, Perzsa-öböl, Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, köves vagy detritusszal borított aljzaton, ritkábban neptunfűmezőkön, kb. 100 m mélységig, fényviszonyoktól függetlenül.

Táplálék: Szesszilis szűrögető, apró planktonokkal táplálkozik. Koszorúja ragadós anyaggal borított, és csillószőrökkel fedett lemezecskéi a cső nyílásához vezetik a táplálékot.

Szaporodás: ivaros, nyaranta. A peték narancssárgásak, s megfigyelhetőek a lakócső oldalához tapadó átlátszó zacskóban.

Más: fényre vagy mozgásra a lakócsőbe rejtőzik. - A Protula sp. leírása nem túl kielégítő, legtöbbször negatív elemektől hemzseg (pl. nincs operculum, nincs szemfolt, etc.), a megkülönböztetés rendkívül nehéz. - *Egyes források (pl. Farkas János - Németh Szabolcs: Az Adriai-tenger élővilága. Pauz Westermann, Celldömölk, 2009. 130.) arra hívják fel a figyelmet, hogy a koszorú funkcióját tekintve tapogatókoszorú, légzésre nem szolgál, mások azonban (pl. DORIS-FFESSM a neten, ill. Harry A. Ten Hove- Elena K. Kupriyanova: Taxonomy of Serpulidae (Annelida, Polychaeta): The state of affairs. Magnolia Press, Auckland, New Zealand, 2009. (ZOOTAXA 2036), 11. skk.) a légzőfunkció meglétét állítják.

2010-02-03

villás tőkehal / földközi tengeri menyétke

/a képen: hasadtlábú rákfaj (Leptomysis Mediterranea)/
Phycis phycis (Linnaeus, 1766)

Barbada de altura (E), Mostelle de roche, mostelle brune (F),Forkbeard (GB), Musdea (I), Abrótea-da-costa (P)

Felismerhető: Kb. 60 cm-re megnövő, megnyúlt testű hal. Színe világosbarnás-szürkés, úszói sötétebb árnyalatúak. Hasúszóján egyetlen, villásan elágazó sugár található. Az első hátúszó apró, lekerekített, a második egészen a farokig ér, szélein szintén lekerekített. Szeme nagy, sötét színű (barna-fekete) és elölülő, egyetlen bajuszszála van.

Összetéveszthető: Gaidropsarus sp. - 3 bajuszszál,teste hosszúkásabb. Raniceps raninus - színe sötétebb, első hátúszó sokkal kisebb. Francia tőkehal (Trisopterus luscus) - három hátúszó és két farokalatti úszó. Phycis blennoïdes - mélyebb vizekben (kb. 100 m), homokos-iszapos fenéken, hátúszóknál sötét foltok figyelhetőek meg.

Előfordulás: Atlanti óceán keleti partja (Szenegálig), Földközi-tenger, sziklás, mélyedésekben, üregekben, rejtőzködésre alkalmas hasadékokban gazdag tengerfenéken.

Táplálék: éjszaka aktív, apró halakra, rákokra, férgekre vadászik.

Szaporodás: váltivarú, ívása január-májusra esik.

Olvasnivaló: Brehm

2010-01-22

tölcsérmoszat / pávafarok moszat

Padina pavonica (Linnaeus) Thivy, 1960

Pfauenalge, Trichteralge (D), Padina, cola de pavo (E), Padine, queue de paon (F), Peacocks tail, funnel weed (GB), Coda di pavone (I), Pauwwier (NL)

Felismerhető: Vízszintes csíkozású, átlagosan 5-10 cm nagyságúra megnövő barnamoszat. Belső felszíne zöldes, sárgás, zöldes fehér, külső rész barnás zöld. Vékony, rövid szárból és kiszélesedő, tölcsér alakú lemezkékből áll. Csak a kifejlett példányok veszik fel ezt az alakot, fiatal korukban lapos lemezzel rendelkeznek.

Összetéveszthető: Padina sp. - előfordulásuk eltérő, pl. - australis: Vörös-tenger, Indiai-óceán; - boryana: Új-Kaledónia. - jamaicensis: Karib-tenger.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger, Csendes-óceán, főleg sziklás tengerfenéken, jól megvilágított részeken, kb 20 m mélységig, általában áramlatoktól, hullámveréstől védett szakaszokon.

Táplálék: fotoszintézis

Szaporodás: Ivaros és ivartalan. Életfázisváltakozás, azaz az egyedfejlődés teljes ciklusában két fázis váltja egymást: spórából kifejlődő, ivarszerveket és ivarsejteket létrehozó ivaros (gametofita), majd a megtermékenyített gamétából kifejlődő, ivartalan szaporítószerveket létrehozó (sporofita) fázis. Előfordul, hogy a gametofita fázis kimarad, mert a spórák nem esnek át a meiózison, és újabb sporafita fázis kezdődik.

Más: legfőbb ragadozója a Elysia timida (Risso, 1818). - Érzékeny a vízszint változására, csak rövid ideig képes szárazon maradni. - A tölcsérmoszatot hasznosítják a kozmetikai iparban: a bőr hidratálásában, feszessé tételében, az érzékeny bőr védelmében. - Magas kalciumtartalma miatt táplálékkiegészítőkben is előfordulhat. - Ázsiában egyes vidékeken fogyasztják.

Olvasnivaló: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzedékváltakozás
http://hu.wikipedia.org/wiki/Spóra
http://hu.wikipedia.org/wiki/Barnamoszatok
http://hu.wikipedia.org/wiki/Meiózis

2010-01-15

keskenycsőrű tűhal

Syngnathus typhle rondeleti De la Roche, 1809

Grasnadel (D), Mula (E), Siphonostome, vipère de mer, syngnathe, aiguille vésarde (F), Broad-nosed pipefish (GB), Pesce ago (I)

Felismerhető: hosszú, max. 35 cm-re megnövő, rendkívül vékony testű hal. Orra hosszú, széles, oldalról lapított, szája apró, csőszerű, úszói kisméretűek, alig észrevehetőek, a hasúszó hiányzik. A felnőtt egyedek színe szürkés-barna, a fiatalabb példányok ennél változatosabbak; a tengerfenéken elnyúlva leginkább elszáradó neptunfű-szálhoz hasonlítanak.

Összetéveszthető: a fiatal egyedek összetéveszthetőek a fiatal közönséges tűhallal (Syngnathus acus). Mint a Syngnathus typhle alfaja, könnyen összetéveszthető a biotópjában különböző, de azonos fajhoz tartozó egyedekkel is: Syngnathus typhle typhle (Linnaeus, 1758) - Atlanti-óceán, -- rotundatus - Atlanti-óceán északi vizei, -- argentatus - Fekete-tenger.

Előfordulás: Földközi-tenger, 2-30 m mélységben, homokos-iszapos, ritkábban algák borította sziklás tengerfenéken, szinte kizárólag neptunfűmezők közelében.

Táplálék: apró rákok, halivadékok etc. (zooplanktonok)

Szaporodás: váltivarú, ívása június-októberre esik. Az akár többórás násztánc után a hímek hasoldali költőtasakukban termékenyítik meg és keltik ki utódaikat. Az inkubáció kb. 3-4 hétig tart, a kikelt kb. 2-3 cm nagyságú ivadékok ekkor kiúsznak a védelmet nyújtó tasakból (ellentétben a csikóhalakkal, melyek kilövelik utódaikat).

Más: A kikelt ivadékoknak úszóhólyagjuk működéséhez feltétlenül szükséges a felszínre úszniuk, s lenyelniük egy apró légbuborékot. - A tűhalak kevésbé félénk, jól megfigyelhető / fényképezhető halak - feltéve, hogy sikerül észrevennünk őket. - A násztánc során a nőstények mérete és színezete (mely a domináns nőstényekre jellemző) dönt a hím választásában.

Olvasnivaló: Brehm

2010-01-11

vörös(szájú) sziklacsiga

Stramonita haemastoma (Linnaeus, 1767)
(thais haemastoma - érvénytelen!)

Rotmund-Leistenschnecke (D), Bouche de sang, pourpre (F), Florida rocksnail, red-mouthed rock shell (GB), Boccone di mare (I)

Felismerhető: 4-8 cm nagyságú, kiöblösödő házú csiga, szájadéka nagy, ovális, vöröses-narancssárga színű, héjfedője (operculum) egy, sötét színű lemezből áll.

Összetéveszthető: --

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Csendes-óceán nyugati vizei, a partok közelében, főleg sziklás tengerfenéken, max. 3 m mélységig (ritkán valamivel mélyebben).

Táplálék: ragadozó, áldozatai (főleg kagylók) meszes héját reszelőnyelve segítségével lyukasztja ki.

Szaporodás: tojásait hatszögletű halmokban a hullámtöréses zónákban sziklákra rakja.

Más: a vörösszájú csiga a tüskés bíborcsigával (Bolinus brandaris) és a sávos bíborcsigával (Hexaplex trunculus) egyike a bíborfesték előállításához használt csigafajoknak. Egy gramm festékhez kb. 10.000 egyed szükséges. - Aljzatba olvadó, nehezen észrevehető, noha gyakori.

2010-01-07

márványos tarisznyarák / márványos kövirák

Pachygrapsus marmoratus (Fabricius, 1787)

Felsenkrabbe (D), Cangrejo de roca (E), Crabe marbré (F), Marbled rock crab (GB), Granzo piato (I)

Felismerhető: Lapított, négyszögletes páncélú, max. 4-5 cm nagságú rák. Alapszíne barnás-zöldes, sárga márványozással - színe a korral változik, a fiatal egyedek inkább vöröses-barnásak, az idősebbeken a márványozás hangsúlyosabb. Ollós lábai sötétebb színűek és szőrtelenek.

Összetéveszthető: --

Előfordul: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Franciaország), árapályzónákban, partközeli sekély vizekben, sziklás tengerfenéken. Képes hosszan szárazon maradni - míg kopoltyúja nedves.

Táplálék: mindenevő, elhullott állatok, apró puhatestűek, növények.

Szaporodás: váltivarú; akár évi két szaporodási periódussal. A fő párzási időszak július-augusztusra esik, a nőstények a megtermékenyített tojásokat a hasi oldalukon hordják.

2010-01-03

tüskés bíborcsiga

Bolinus brandaris (Linnaeus, 1758)
₍~Murex brandaris / Haustellum brandaris)

Brandhorn, Herkuleskeule (D), Cañadilla, cañailla (E), rocher épineux (F), purple dye murex, spiny dye-murex (GB), murice comune, murice spinoso (I)


Felismerhető: az egyik leggyakoribb bíborcsigafajta. Maximális nagysága kb. 10 cm. Hosszú, hegyes tüskékkel borított sárgásfehér vagy szürkés színű ház, szájadéka narancssárgás-barnás színű. Szifócsatornája nagyon hosszú és vékony.

Összetéveszthető: -- a sávos bíborcsiga (Hexaplex trunculus/ Murex trunculus) - biotópja megegyezik, de szifócsatornája rövid, így nehezen téveszthető össze a tüskés bíborcsigával.

Előfordulás: főleg homokos, detritusszal borított tengerfenéken, ritkábban sziklás környezetben, kb. 70 m mélységig.

Táplálék: ragadozó, főleg apróbb kagylókkal és elpusztult halakkal, rákokkal táplálkozik.

Szaporodás: váltivarú, nyár elején; ilyenkor akár több tucat bíborcsiga is összegyűlhet, a halászok örömére.

Más: Bíbormirigyét bíborfesték előállításához használták. - Ízletes, gyakran fogyasztják. - A
környezetszennyezés, főleg TBT miatt a nőstény csigák egyre gyakrabban hím ivarszerveket is növesztenek, és képtelenek tojásaik lerakására, s emiatt elpusztulnak.