Protula tubularia (Montagu, 1803)
Tudományos név eredete: tubulus (lat) - csövecske; protuli (lat) - pp. profero: (elő)hoz, elővesz, (elő)ad.
Protula lisa (E), Protule lisse (F), Smooth calcareous tube-worm (GB), Protula liscia (I), Verme tubicola liso (P), Gladde kalkkokerworm (NL)
Felismerhető: lakócsöve 10-15 (max. 20) cm nagyságú, meszes, sima, fehér színű, operculum nélküli. A vége s egy része az aljzathoz, főleg sziklákhoz rögzített, a végéhez közeledve szabad, a felszín felé mutató. Felső végén található a féreg légzőkoszorúja*, mely 8-10 cm átmérőjű, változó színú (fehér vagy vöröses), gyakran foltokkal díszített. A rajta található szemfoltok vörös színűek.
Összetéveszthető: Protula sp.; - Serpula sp. : jó látható operculum, nincsenek szemfoltok; - Sabella sp. - más formájú a koszorú, lakócsöve nem mészalapú, hajlékony.
Előfordulás: Indiai-óceán, Perzsa-öböl, Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, köves vagy detritusszal borított aljzaton, ritkábban neptunfűmezőkön, kb. 100 m mélységig, fényviszonyoktól függetlenül.
Táplálék: Szesszilis szűrögető, apró planktonokkal táplálkozik. Koszorúja ragadós anyaggal borított, és csillószőrökkel fedett lemezecskéi a cső nyílásához vezetik a táplálékot.
Szaporodás: ivaros, nyaranta. A peték narancssárgásak, s megfigyelhetőek a lakócső oldalához tapadó átlátszó zacskóban.
Más: fényre vagy mozgásra a lakócsőbe rejtőzik. - A Protula sp. leírása nem túl kielégítő, legtöbbször negatív elemektől hemzseg (pl. nincs operculum, nincs szemfolt, etc.), a megkülönböztetés rendkívül nehéz. - *Egyes források (pl. Farkas János - Németh Szabolcs: Az Adriai-tenger élővilága. Pauz Westermann, Celldömölk, 2009. 130.) arra hívják fel a figyelmet, hogy a koszorú funkcióját tekintve tapogatókoszorú, légzésre nem szolgál, mások azonban (pl. DORIS-FFESSM a neten, ill. Harry A. Ten Hove- Elena K. Kupriyanova: Taxonomy of Serpulidae (Annelida, Polychaeta): The state of affairs. Magnolia Press, Auckland, New Zealand, 2009. (ZOOTAXA 2036), 11. skk.) a légzőfunkció meglétét állítják.
Phycis phycis (Linnaeus, 1766) Barbada de altura (E), Mostelle de roche, mostelle brune (F),Forkbeard (GB), Musdea (I), Abrótea-da-costa (P)Felismerhető: Kb. 60 cm-re megnövő, megnyúlt testű hal. Színe világosbarnás-szürkés, úszói sötétebb árnyalatúak. Hasúszóján egyetlen, villásan elágazó sugár található. Az első hátúszó apró, lekerekített, a második egészen a farokig ér, szélein szintén lekerekített. Szeme nagy, sötét színű (barna-fekete) és elölülő, egyetlen bajuszszála van.Összetéveszthető: Gaidropsarus sp. - 3 bajuszszál,teste hosszúkásabb. Raniceps raninus - színe sötétebb, első hátúszó sokkal kisebb. Francia tőkehal (Trisopterus luscus) - három hátúszó és két farokalatti úszó. Phycis blennoïdes - mélyebb vizekben (kb. 100 m), homokos-iszapos fenéken, hátúszóknál sötét foltok figyelhetőek meg.Előfordulás: Atlanti óceán keleti partja (Szenegálig), Földközi-tenger, sziklás, mélyedésekben, üregekben, rejtőzködésre alkalmas hasadékokban gazdag tengerfenéken.Táplálék: éjszaka aktív, apró halakra, rákokra, férgekre vadászik.Szaporodás: váltivarú, ívása január-májusra esik.Olvasnivaló: Brehm
Padina pavonica (Linnaeus) Thivy, 1960 Pfauenalge, Trichteralge (D), Padina, cola de pavo (E), Padine, queue de paon (F), Peacocks tail, funnel weed (GB), Coda di pavone (I), Pauwwier (NL)Felismerhető: Vízszintes csíkozású, átlagosan 5-10 cm nagyságúra megnövő barnamoszat. Belső felszíne zöldes, sárgás, zöldes fehér, külső rész barnás zöld. Vékony, rövid szárból és kiszélesedő, tölcsér alakú lemezkékből áll. Csak a kifejlett példányok veszik fel ezt az alakot, fiatal korukban lapos lemezzel rendelkeznek.Összetéveszthető: Padina sp. - előfordulásuk eltérő, pl. - australis: Vörös-tenger, Indiai-óceán; - boryana: Új-Kaledónia. - jamaicensis: Karib-tenger.Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger, Csendes-óceán, főleg sziklás tengerfenéken, jól megvilágított részeken, kb 20 m mélységig, általában áramlatoktól, hullámveréstől védett szakaszokon.Táplálék: fotoszintézisSzaporodás: Ivaros és ivartalan. Életfázisváltakozás, azaz az egyedfejlődés teljes ciklusában két fázis váltja egymást: spórából kifejlődő, ivarszerveket és ivarsejteket létrehozó ivaros (gametofita), majd a megtermékenyített gamétából kifejlődő, ivartalan szaporítószerveket létrehozó (sporofita) fázis. Előfordul, hogy a gametofita fázis kimarad, mert a spórák nem esnek át a meiózison, és újabb sporafita fázis kezdődik.Más: legfőbb ragadozója a Elysia timida (Risso, 1818). - Érzékeny a vízszint változására, csak rövid ideig képes szárazon maradni. - A tölcsérmoszatot hasznosítják a kozmetikai iparban: a bőr hidratálásában, feszessé tételében, az érzékeny bőr védelmében. - Magas kalciumtartalma miatt táplálékkiegészítőkben is előfordulhat. - Ázsiában egyes vidékeken fogyasztják.Olvasnivaló: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nemzedékváltakozáshttp://hu.wikipedia.org/wiki/Spórahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Barnamoszatokhttp://hu.wikipedia.org/wiki/Meiózis
Syngnathus typhle rondeleti De la Roche, 1809Grasnadel (D), Mula (E), Siphonostome, vipère de mer, syngnathe, aiguille vésarde (F), Broad-nosed pipefish (GB), Pesce ago (I)Felismerhető: hosszú, max. 35 cm-re megnövő, rendkívül vékony testű hal. Orra hosszú, széles, oldalról lapított, szája apró, csőszerű, úszói kisméretűek, alig észrevehetőek, a hasúszó hiányzik. A felnőtt egyedek színe szürkés-barna, a fiatalabb példányok ennél változatosabbak; a tengerfenéken elnyúlva leginkább elszáradó neptunfű-szálhoz hasonlítanak.Összetéveszthető: a fiatal egyedek összetéveszthetőek a fiatal közönséges tűhallal (Syngnathus acus). Mint a Syngnathus typhle alfaja, könnyen összetéveszthető a biotópjában különböző, de azonos fajhoz tartozó egyedekkel is: Syngnathus typhle typhle (Linnaeus, 1758) - Atlanti-óceán, -- rotundatus - Atlanti-óceán északi vizei, -- argentatus - Fekete-tenger.Előfordulás: Földközi-tenger, 2-30 m mélységben, homokos-iszapos, ritkábban algák borította sziklás tengerfenéken, szinte kizárólag neptunfűmezők közelében.Táplálék: apró rákok, halivadékok etc. (zooplanktonok)Szaporodás: váltivarú, ívása június-októberre esik. Az akár többórás násztánc után a hímek hasoldali költőtasakukban termékenyítik meg és keltik ki utódaikat. Az inkubáció kb. 3-4 hétig tart, a kikelt kb. 2-3 cm nagyságú ivadékok ekkor kiúsznak a védelmet nyújtó tasakból (ellentétben a csikóhalakkal, melyek kilövelik utódaikat).Más: A kikelt ivadékoknak úszóhólyagjuk működéséhez feltétlenül szükséges a felszínre úszniuk, s lenyelniük egy apró légbuborékot. - A tűhalak kevésbé félénk, jól megfigyelhető / fényképezhető halak - feltéve, hogy sikerül észrevennünk őket. - A násztánc során a nőstények mérete és színezete (mely a domináns nőstényekre jellemző) dönt a hím választásában.Olvasnivaló: Brehm
Stramonita haemastoma (Linnaeus, 1767)(thais haemastoma - érvénytelen!)Rotmund-Leistenschnecke (D), Bouche de sang, pourpre (F), Florida rocksnail, red-mouthed rock shell (GB), Boccone di mare (I)Felismerhető: 4-8 cm nagyságú, kiöblösödő házú csiga, szájadéka nagy, ovális, vöröses-narancssárga színű, héjfedője (operculum) egy, sötét színű lemezből áll.Összetéveszthető: --
Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Csendes-óceán nyugati vizei, a partok közelében, főleg sziklás tengerfenéken, max. 3 m mélységig (ritkán valamivel mélyebben).Táplálék: ragadozó, áldozatai (főleg kagylók) meszes héját reszelőnyelve segítségével lyukasztja ki.Szaporodás: tojásait hatszögletű halmokban a hullámtöréses zónákban sziklákra rakja.Más: a vörösszájú csiga a tüskés bíborcsigával (Bolinus brandaris) és a sávos bíborcsigával (Hexaplex trunculus) egyike a bíborfesték előállításához használt csigafajoknak. Egy gramm festékhez kb. 10.000 egyed szükséges. - Aljzatba olvadó, nehezen észrevehető, noha gyakori.
Pachygrapsus marmoratus (Fabricius, 1787) Felsenkrabbe (D), Cangrejo de roca (E), Crabe marbré (F), Marbled rock crab (GB), Granzo piato (I)Felismerhető: Lapított, négyszögletes páncélú, max. 4-5 cm nagságú rák. Alapszíne barnás-zöldes, sárga márványozással - színe a korral változik, a fiatal egyedek inkább vöröses-barnásak, az idősebbeken a márványozás hangsúlyosabb. Ollós lábai sötétebb színűek és szőrtelenek. Összetéveszthető: --Előfordul: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Franciaország), árapályzónákban, partközeli sekély vizekben, sziklás tengerfenéken. Képes hosszan szárazon maradni - míg kopoltyúja nedves.Táplálék: mindenevő, elhullott állatok, apró puhatestűek, növények.Szaporodás: váltivarú; akár évi két szaporodási periódussal. A fő párzási időszak július-augusztusra esik, a nőstények a megtermékenyített tojásokat a hasi oldalukon hordják.
Bolinus brandaris (Linnaeus, 1758) ₍~Murex brandaris / Haustellum brandaris)Brandhorn, Herkuleskeule (D), Cañadilla, cañailla (E), rocher épineux (F), purple dye murex, spiny dye-murex (GB), murice comune, murice spinoso (I)Felismerhető: az egyik leggyakoribb bíborcsigafajta. Maximális nagysága kb. 10 cm. Hosszú, hegyes tüskékkel borított sárgásfehér vagy szürkés színű ház, szájadéka narancssárgás-barnás színű. Szifócsatornája nagyon hosszú és vékony. Összetéveszthető: -- a sávos bíborcsiga (Hexaplex trunculus/ Murex trunculus) - biotópja megegyezik, de szifócsatornája rövid, így nehezen téveszthető össze a tüskés bíborcsigával.Előfordulás: főleg homokos, detritusszal borított tengerfenéken, ritkábban sziklás környezetben, kb. 70 m mélységig.Táplálék: ragadozó, főleg apróbb kagylókkal és elpusztult halakkal, rákokkal táplálkozik.Szaporodás: váltivarú, nyár elején; ilyenkor akár több tucat bíborcsiga is összegyűlhet, a halászok örömére.Más: Bíbormirigyét bíborfesték előállításához használták. - Ízletes, gyakran fogyasztják. - Akörnyezetszennyezés, főleg TBT miatt a nőstény csigák egyre gyakrabban hím ivarszerveket is növesztenek, és képtelenek tojásaik lerakására, s emiatt elpusztulnak.
