2009-12-31
2009-12-28
tengeri fülcsiga
Haliotis tuberculata lamellosa Lamarck, 1822
(Haliotis lamellosa Lamarck, 1822 -érvénytelen!)
Seeohr, Meerohr (D), Oreja de mar, peneira (E), Ormeau méditerranéen, Oreille de mer, oreille de Neptune (F), Common ormer, abalone, ear-shell (GB), Orecchio di San Pietro, orecchia marina (I), Zeeoor (NL)
Felismerhető: háza fülalakú, szélén az érzékelőnyúlványok elfoglalta lyukakkal. Külső felülete érdes, "gyűrt", színe a környezetbe olvadó, belseje gyöngyházfényű. Átlagos mérete 6-8 cm. Köpenye barnászöldes színű, fején két hosszú tapogató található, szemei kékek, jól kivehetőek. Talpa nagy, erős, szinte lehetetlen az állat sérülése nélkül lefejteni élőhelyéről.
Összetéveszthető: Haliotis tuberculata tuberculata - sokáig külön fajként kezelték, ma már e két állat egyazon faj eltérő variációjaként ismert. E tuberculata tuberculata nagyobb, héja kevésbé "gyűrt", az Atlanti-óceán keleti partjainál fordul elő. Haliotis coccinea (Reeve, 1846) - egyes források szintén azonos fajként kezelik, formája nyúltabb, a Kanári-szigetek s Gibraltár környékén él.
Előfordulás: a Földközi-tengerben gyakori csigafaj. Sziklás tengerfenéken él, napközben a kövek árnyékos oldalára tapadva, sekély vizekben, max. 15-20 méterig.
Táplálék: növényevő, a fiatal példányok mikroszkopikus méretű algákkal, a kifejlettek pedig a makroalgákkal táplálkoznak.
Szaporodás: váltivarú, külső megtermékenyítéssel. Trochofora- majd veligera-lárvái rövid, 5-6 napos pelagikus lét után a tengerfenékre süllyednek.
Más: főbb ragadozói a tengeri csillagok, rákok, polipok, és egyes halfajták, pl. az aranydurbincsok. - Napjait a kövek árnyékos, védett oldalára tapadva tölti, a felfordított kőveken kifejezetten gyorsan menekül menedékbe. - Rendkívül sérülékeny, vérzékeny, már abba is belepusztulhat, ha megpróbáljuk leválasztani a szállásául választott kőről. Emellett igen érzékeny a víz hőmérséklet-változására, a 16 °C-nál melegebb vizekben gyakran kap bakteriális fertőzést.
(Haliotis lamellosa Lamarck, 1822 -érvénytelen!)
Seeohr, Meerohr (D), Oreja de mar, peneira (E), Ormeau méditerranéen, Oreille de mer, oreille de Neptune (F), Common ormer, abalone, ear-shell (GB), Orecchio di San Pietro, orecchia marina (I), Zeeoor (NL)
Felismerhető: háza fülalakú, szélén az érzékelőnyúlványok elfoglalta lyukakkal. Külső felülete érdes, "gyűrt", színe a környezetbe olvadó, belseje gyöngyházfényű. Átlagos mérete 6-8 cm. Köpenye barnászöldes színű, fején két hosszú tapogató található, szemei kékek, jól kivehetőek. Talpa nagy, erős, szinte lehetetlen az állat sérülése nélkül lefejteni élőhelyéről.
Összetéveszthető: Haliotis tuberculata tuberculata - sokáig külön fajként kezelték, ma már e két állat egyazon faj eltérő variációjaként ismert. E tuberculata tuberculata nagyobb, héja kevésbé "gyűrt", az Atlanti-óceán keleti partjainál fordul elő. Haliotis coccinea (Reeve, 1846) - egyes források szintén azonos fajként kezelik, formája nyúltabb, a Kanári-szigetek s Gibraltár környékén él.
Előfordulás: a Földközi-tengerben gyakori csigafaj. Sziklás tengerfenéken él, napközben a kövek árnyékos oldalára tapadva, sekély vizekben, max. 15-20 méterig.
Táplálék: növényevő, a fiatal példányok mikroszkopikus méretű algákkal, a kifejlettek pedig a makroalgákkal táplálkoznak.
Szaporodás: váltivarú, külső megtermékenyítéssel. Trochofora- majd veligera-lárvái rövid, 5-6 napos pelagikus lét után a tengerfenékre süllyednek.
Más: főbb ragadozói a tengeri csillagok, rákok, polipok, és egyes halfajták, pl. az aranydurbincsok. - Napjait a kövek árnyékos, védett oldalára tapadva tölti, a felfordított kőveken kifejezetten gyorsan menekül menedékbe. - Rendkívül sérülékeny, vérzékeny, már abba is belepusztulhat, ha megpróbáljuk leválasztani a szállásául választott kőről. Emellett igen érzékeny a víz hőmérséklet-változására, a 16 °C-nál melegebb vizekben gyakran kap bakteriális fertőzést.
2009-12-22
tiszafalevelű zöldmoszat
© photo
Caulerpa taxifoliaFelismerhető: 2-15 cm nagyságúra megnövő zöldmoszat. Párosan álló fodros leveleiről könnyen felismerhető.
Összetéveszthető: a szintén Ausztrália vizeiből érkezett Caulerpa racemosa, melyet először 1998-ban észleltek Marseille közelében, morfológiájában jelentősen különbözik - egyetlen jellemző közös vonásuk fejlett alkalmazkodóképességük, melynek köszönhetően kolonizálják a Földközi-tengert és kiszorítják az őshonos fajtákat.
Előfordulás: a Csendes-óceán dél-nyugati vizeiben otthonos, a nyolcvanas évektől a Földközi-tengerben is előfordul, (a monacói akváriumból szabadult ki a nyolcvanas évek közepén ,s pár évtized alatt jelentős területeket hódított el az őshonos neptunfűtől, radikálisan megváltoztatva a biotóp jellemzőit), dacára a visszaszorítására tett lépéseknek. Főleg sziklás tengerfenéken, kb. 40 m mélységig.
Szaporodás: noha ivarosan is szaporodik, terjedésében jelentősebb szerepe van annak, hogy a hullámok s áramlatok szállította darabjai képesek újra kihajtani.
Más: monopolizálja területét, szőnyegszerűen beborítja, s ezzel kiirtja az őshonos riválisokat. - Kémiai úton védekezik. - A Földközi tengerben nincs természetes ragadozója; a floridai partoknál felfedezett Elysia subornata nem él meg a számára túl hűvös vízben.
Olvasnivaló: http://www.sbg.ac.at/ipk/avstudio/pierofun/ct/caulerpa.htm
http://cisr.ucr.edu/caulerpa_taxifolia.html
2009-12-18
nagyszemű durbincs
© photoBlöker, Gelbstrieme (D), Boga (E), Bogue (F), Bogue (GB), Boga, boba (I), Boga (P)
Felismerhető: max. 15-20 cm-re (max 36 cm) megnövő, hosszúkás, orsó alakú hal. Színe ezüstszürke, háta kékeszöldes, oldalán hosszirányban arany/kék csíkkal. Szeme fejéhez mérten nagy.
Összetéveszthető: -
Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégiától Angoláig), Földközi tenger, sziklás és/vagy homokos aljzat közelében vagy nyílt vízben, 50 m mélységig, többé-kevésbé jelentős nagyságú rajban.
Táplálék: opportunista, nyíltvízben és az aljzaton egyaránt vadászik. Különösen kedveli a hullámverésben sérült medúzákat.
Szaporodás: szukcesszív (protogyne) hermafrodita, ívása tavasz végére esik.
Más: A gyakori belső és külső paraziták miatt kevésbé értékelt hal, ritkán fogyasztják, noha húsa ehető.
2009-12-14
gorgófő kígyókarú csillag
Astrospartus mediterraneus (Risso, 1826)
Gorgonenhaupt (D), Gorgonocefalo (E), Gorgonocéphale, tête de méduse (F), Gorgon’s head, basket star (GB), Gorgonodefalo (I), Medusahoofd (NL)
Felismerhető: jellegzetes formájú, világosszürke kígyókarú csillag. Tíz (5x2) mozgékony karja gyakran összegabalyodott, 6-20 cm átmérőjű pamutgomolyagra emlékeztet - kinyílva átmérője a 80 cm-t is elérheti. Csillagformájú központi testkorongja 5-8 cm átmérőjű.
Összetéveszhető: --
Előfordulás: Földközi-tenger keleti vizei, 50 (ritkán 30)-800 m mélységben, gyakran Eunicella sp., Paramuricea clavata ágaira, vagy szivacsokra kapaszkodva, ritkábban homokos-iszapos tengerfenéken.
Táplálék: organikus maradványok, planktonok, melyeket nyitott karjaival szűr ki a vízből. A karok rögzítik táplálékát, de nem viszik azonnal a szájnyíláshoz - általában megvárja a vadászat végét, s egyszerre fogyasztja el a kiszűrt részeket.
Szaporodás: váltivarú, a megtermékenyítés nyíltvízi, a kikelt ivadékok pelágikusak.
Más: éjjelente az áramlatra merőlegesen kinyílik, s noha szemei nincsenek, érzékeny a fényre, és ha megvilágítjuk, összegömbölyödik. Mivel sérülékeny és ritka, jobb nem megzavarni / világítani - gyengébb fénynél jobban megfigyelhető.
Gorgonenhaupt (D), Gorgonocefalo (E), Gorgonocéphale, tête de méduse (F), Gorgon’s head, basket star (GB), Gorgonodefalo (I), Medusahoofd (NL)
Felismerhető: jellegzetes formájú, világosszürke kígyókarú csillag. Tíz (5x2) mozgékony karja gyakran összegabalyodott, 6-20 cm átmérőjű pamutgomolyagra emlékeztet - kinyílva átmérője a 80 cm-t is elérheti. Csillagformájú központi testkorongja 5-8 cm átmérőjű.
Összetéveszhető: --
Előfordulás: Földközi-tenger keleti vizei, 50 (ritkán 30)-800 m mélységben, gyakran Eunicella sp., Paramuricea clavata ágaira, vagy szivacsokra kapaszkodva, ritkábban homokos-iszapos tengerfenéken.
Táplálék: organikus maradványok, planktonok, melyeket nyitott karjaival szűr ki a vízből. A karok rögzítik táplálékát, de nem viszik azonnal a szájnyíláshoz - általában megvárja a vadászat végét, s egyszerre fogyasztja el a kiszűrt részeket.
Szaporodás: váltivarú, a megtermékenyítés nyíltvízi, a kikelt ivadékok pelágikusak.
Más: éjjelente az áramlatra merőlegesen kinyílik, s noha szemei nincsenek, érzékeny a fényre, és ha megvilágítjuk, összegömbölyödik. Mivel sérülékeny és ritka, jobb nem megzavarni / világítani - gyengébb fénynél jobban megfigyelhető.
2009-12-11
noé bárkája
Arca noae Linnaeus, 1758
Arche Noah, Archenmuschel (D), Arca de Noé (E), Arche de Noé (F), Noah’s ark, turkey wing (GB), Arca di Noè, massolo (I), Noah’s arkschelp (NL)
Felismerhető: szimmetrikus, négyszögletes, 5-8 cm nagyságú kagyló. Felszíne világos, sárgás-barnás, sötétebb koncentrikus sávokkal díszített, belseje ezüstös. Héját gyakran teljesen beborítja a vörös kéregszivacs (Crambe crambe), a rejtőzködő kagylót csak a héj becsukódása, s a szivacs mozgása árulja el. Talpa kisméretű, hasi, és a bisszusmirigyet is itt találhatjuk. Köpenye nyitott, széle szemekkel ellátott; feje kezdetleges, tapogatója, reszelőnyelve nincs.
Összetéveszthető: más Arca kagylók, melyekből a Földközi tengerben tizennégy fajta található, leginkább Barbatia barbata - kisebb (4-5 cm), selymes szőrzet borítja, főleg kavicsos tengerfenéken fordul elő; Arca tetragona - szintén kisebb, törékenyebb, szögletesebb.
Előfordulás: Alanti-óceán keleti partjai (Portugália, Angola), Európa északi vizei, Földközi-tenger, sziklás tengerfenéken, bisszusfonalával gyakran legyezőkorallokra, tengeri legyezőkre (Eunicella sp.) rögzülve, kb. 100 m mélységig.
Táplálék: a tengervízből köpenyén belül, a kopoltyún található apró csillók segítségével szűri ki mikroszkopikus méretű táplálékát.
Szaporodás: váltivarú; lárvái pelágikusak.
Más: egyes régiókban nyersen fogyasztják.
Arche Noah, Archenmuschel (D), Arca de Noé (E), Arche de Noé (F), Noah’s ark, turkey wing (GB), Arca di Noè, massolo (I), Noah’s arkschelp (NL)
Felismerhető: szimmetrikus, négyszögletes, 5-8 cm nagyságú kagyló. Felszíne világos, sárgás-barnás, sötétebb koncentrikus sávokkal díszített, belseje ezüstös. Héját gyakran teljesen beborítja a vörös kéregszivacs (Crambe crambe), a rejtőzködő kagylót csak a héj becsukódása, s a szivacs mozgása árulja el. Talpa kisméretű, hasi, és a bisszusmirigyet is itt találhatjuk. Köpenye nyitott, széle szemekkel ellátott; feje kezdetleges, tapogatója, reszelőnyelve nincs.
Összetéveszthető: más Arca kagylók, melyekből a Földközi tengerben tizennégy fajta található, leginkább Barbatia barbata - kisebb (4-5 cm), selymes szőrzet borítja, főleg kavicsos tengerfenéken fordul elő; Arca tetragona - szintén kisebb, törékenyebb, szögletesebb.
Előfordulás: Alanti-óceán keleti partjai (Portugália, Angola), Európa északi vizei, Földközi-tenger, sziklás tengerfenéken, bisszusfonalával gyakran legyezőkorallokra, tengeri legyezőkre (Eunicella sp.) rögzülve, kb. 100 m mélységig.
Táplálék: a tengervízből köpenyén belül, a kopoltyún található apró csillók segítségével szűri ki mikroszkopikus méretű táplálékát.
Szaporodás: váltivarú; lárvái pelágikusak.
Más: egyes régiókban nyersen fogyasztják.
2009-12-06
2009-12-02
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)