hegyes durbincs / pettyes durbincs

© photo

Diplodus puntazzo (Cetti, 1777)
Érvénytelen tudományos név: Puntazzo puntazzo (Cetti, 1777)

Sargo Picudo (E), Sar à museau pointu (FR), Sharpsnout seabream (GB), Sarago pizzuto (I)

Felismerhető: 15-40 cm nagyságú, hegyes fejű halfajta. Teste ezüstszínű, ovális, tucatnyi függőleges keresztsávval borított - e sávok az idősebb példányokon egészen elhalványulhatnak, helyettük sötétebb foltok látszanak. Faroktövénél és a mellúszón fekete folt látható, farokúszója feketén szegélyezett. Más durbincsfajokhoz hasonlóan egy hátúszója van.

Összetéveszthető: abroncsos durbincs (Diplodus sargus) - a faroktövét nem borítja egészében a nála is megfigyelhető fekete folt, fejformája nem kihegyezett, mint a hegyes durbincs esetében. Kopoltyúfedője sötéten szegélyezett.

Előfordulás: Földközi-tenger, ritkán Fekete-tenger és Atlanti-óceán keleti partjai, sziklás aljzat fölött, kb. 60 m mélységig. A kifejlett példányok legtöbbször magányosak, de más durbincs fajok [főleg kétsávos kecskedurbincs (Diplodus vulgaris) és abroncsos durbincs (Diplodus sargus)] rajaiban is megfigyelhetőek.

Táplálék: férgek, kagylók, csigák, rákok...

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, ívása augusztus-szeptemberre esik, lárvái november-decemberben jelennek meg a partközeli vizekben.

vándorló sallangcsiga

© photo 

Cratena peregrina (Gmelin, 1791)

Hervia (D, E, FR, GB, I, NL)

Felismerhető: max. 5 cm nagyságú csupaszkopoltyús csiga. Teste fehér, hátsó egyharmada függeléktől mentes, farokszerűen elkeskenyedik. 8-10 csomóba rendezett hátfüggelékei sötétlilák, kékes árnyalatban végződőek, hosszabb pár tapogatója fehér, a rövidebb fogókarja (rhinophora)narancssárgás színű. A tapogatók között két narancsárga folt látható.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália-Szenegál), Földközi-tenger, nem túl mély (legtöbbször max. 10 m), oxigénban dús vizekben, főleg függőleges sziklafalakon, a táplálékául szolgáló bokor alakú hidraállat fajokon (Eudendrium sp.) megkapaszkodva.

Táplálék: bokor alakú hidraállat fajok (Eudendrium sp.)

Szaporodás: hímnős, petéit vékony fonálban a hidraállat telepekre rakja. A kikelt lárvák akár egy évig is planktonikus életmódot folytathatnak, megtelepedésükhüz és átalakulásukhoz feltétlenül szükséges, hogy rábukkanjanak egy Eudendrium telepre.

Más: rövid életű (1-2 hónap), egy melegebb nyári szezonban több generáció is válthatja egymást. - A hidropolipocskák csalánsejtjeit hátfüggelékeibe építi. - Nincs kopoltyúja, a testfelületén keresztül lélegzik.

fekete durbincs

© photo 

Spondyliosoma cantharus (Linnaeus, 1758)

Streifenbrasse, Seekarpfe (D), pañosa, chopa, cántara (E),dorade grise, canthare (F), Black seabream (GB), cantarella, tanuta, cantaro (I), zeekarper (NL)

Felismerhető: Ovális testű, átlagosan 30-40 cm hosszúságú durbincs. Formája szimmetrikus, feje háromszög alakú. Durbincsokra jellemző egyetlen hátúszója egészen a faroktőig ér. Színe a has felé elhalványodó, szürkés-ezüstös, megszakított hosszanti vonalakkal. Éjjelente öt vastag sötér keresztsáv díszíti. Íváskor az hímek előfordulási helytől függően változtatják színüket: Atlanti-óceán - egészen sötétszürkék, oldalukat átszelő egy vagy több fehér keresztsávval; Földközi-tenger: vékony, kék hosszanti sávokkal csíkozott kékes árnyalatot öltenek, melyet a háttól has felé tartó vastag sötét sávok szelnek át. 

Összetéveszthető: Az ivadékok a Diplodus annnularis fiatal egyedeivel téveszthetőek össze.

Előfordulás: Atlanti-óceán afrikai és európai partjai, Földközi-tenger. Bentopelágikus, a fiatal példányokkal sekély vizekben (5-30m), sziklás és/vagy tengeri fű borította partszakaszokon találkozhatunk, a kifejlett fekete durbincsok inkább a homokos aljzatú mély vizekben (kb 300 m-ig) honosak. 

Táplálék: húsevő ragadozó, táplálékát férgek, kígyócsillagok, rákok, ritkán algák alkotják. 

Szaporodás: ivaros (protogyn szukcesszív hermafrodita), nyíltvízi megtermékenyítéssel. Ívása február-áprilisra esik.

tapadó medúza

Gonionemus vertens L. Agassiz, 1862
Érvénytelen tudományos név: Gonionemus murbachii Mayer, 1901

Méduse adhésive (FR), Clinging jellyfish (GB), Kruiskwal (NL)

Felismerhető : hidraállat. Medúzaalakja max. 2- 2,5 cm átmérőjű, ernyője áttetsző vagy zöldes árnyalatú félgömb. Fátyla (velum) széles, pereme egységes, 60-80 ragadós csomóban végződő tapogatóval ellátott. A tapogatókon jól kivehetőek a vastag gyűrűkbe rendeződő csalántokok. Négy, a radiális csatornákhoz kapcsolódó ivarszerve sárgásbarnás (♂) vagy lilás-vörös-narancssárgás (♀), felülnézetben szabályos + alakban helyezkednek el.  Az ernyő közepéből kiinduló szájcsöve jól látható.

Összetéveszthető : Eperetmus typus Bigelow, 1915 - ernyője lapított, tapogatói rövidek, végük nem ragad, van centripetális csatornája - ez utóbbi hiányzik a tapadó medúzánál.

Előfordulás : A tapadó medúza eredetileg a Csendes-óceán nyugati vizeiben honos, de napjainkban megtalálható az Atlanti-óceánban, az Északi-tengerben, a Földközi-tengerben is, ritkán nyíltvízben, leggyakrabban tengeri füveken, moszatokon rögzülve. (Elterjedésének okai nem tisztázottak, feltehetően az exportált osztrigákkal jutott el európai vizekbe, de az is elképzelhető, hogy hajótestekre ragadva tett meg nagy távolságokat.

Táplálék : kisméretű rákok

Szaporodás : más hidraállatokhoz hasonlóan polip- és medúza-stádium jellemzi.

Más : csípése előfordulási helyétől függően ártalmatlan (Atlanti-óceán) vagy akár halálos is lehet (Japán-Oroszország)

kékcsíkos gyíkhal

Synodus saurus (Linnaeus, 1758)

 Tudományos név eredete : syn [gör] - együttesen, szorosan és odus [gör] - fog, sauros [gör] - gyík 

Grüner Eidechsenfisch (D), Pez de San Francisco (E), Poisson-lézard rayé (F), Atlantic lizardfish, bluestriped lizardfish (GB), Pesce lucertola, sazzaluga di mari (I)

Felismerhető: max. 40 cm nagyságúra megnövő, hengeres testű hal. Feje lapos, háromszög alakú, sűrűn nőtt apró fogakkal telt szája zöld színű szeme mögött végződik. Homokszínű teste hosszúkás, sötétebb harántcsíkokkal átszelt. Hosszában kékes-fehéres vékony csíkokkal díszített. Első hátúszója háromszög alakú, kisméretű. Faroktövénél található második hátúszója alig látható. 

Összetéveszthető: pókhalak (Trachinus sp, Földközi-tengerben) - biotópjuk azonos, de fejformájuk eltérő, két hátúszójuk jól kivehető, sokkal lomhább úszók. 

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkótól a Zöldfoki-szigetekig), Atlanti-óceán nyugati parjai (Bahamák, Bermuda) és a Földközi-tenger, homokos aljzaton, néhány métertől max. 400 m mélységig.

 Táplálék: a homokba ásva mozdulatlanul várja közelbe tévedő zsákmányát, főleg ivadékhalakat, rákokat, lárvákat.

 Szaporodás: ivaros, az ívás tavaszra-nyárra esik. 

 Más: nincs úszóhólyagja, de a bentikus halak többségével ellentétben villámgyors meneküléskor.

Albert Falco (1927-2012)

brinicle aka a halál dermesztő ujja

bbc video