Aplysina aerophoba (Nardo, 1833)Tudományos név eredete: aplusias (gör) - mosatlan, piszkos; aerophobus (gör) - aki a levegőtől fél.Farbwechselnder Zylinderschwamm (D), Verongia (E), Vérongia (F), Golden sponge, sulfur sponge, yellow-tube sponge (GB), Spugna a canne d’organo, verongia (I)Felismerhető: általában 10-20 cm nagyságúra megnövő (akár 50 cm is), fénykedvelő, húsos, merev párnákat képező szivacs, tömör, 3-4 cm hosszúságú ujjszerű elágazásokkal. Felszíne sima, élénksárga színű, levegővel érintkezve a vele szimbiózisban élő kékmoszatoknak köszönhetően besötétedik. Könnyen törik, húsa szintén élénksárga.Összetéveszthető: Aplysina cavernicola - szabályosabb alakú, biotópja markánsan különbözik, s csak árnyékos területeken található.Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Portugális, Spanyolország) - a melegebb vízhőmérsékletet kedveli; erős áramlatoktól védett, napfényes területeken, sziklás/neptunfüves zónákban, kb 20 m mélységig.Táplálék: a vízben levegő mikroorganizmusokkal (organikus hulladék, baktériumok, egysejtű algák) táplálkozik.Szaporodás: ivarosan. Bizonyos feltételek mellett ivartalan szaporodásra is képes: bimbózással.Más: a Tylodina perversa kizárólagos tápláléka. A barna porceláncsiga (Luria lurida) szintén előszeretettel fogyasztja.
Parablennius gattorugine (Brünich, 1768) Gestreifter Scheimfisch (D), Cabruza, Babosa, Caboce, Perro (E), Blennie gattorugine, perce-pierre, blennie rayée (F), Tompot blenny (GB)Felismerhető: a leggyakoribb és a legnagyobb testű nyálkáshal, 12-30 cm nagyságú. Teste hosszúkás, masszív, feje nagy, orra ferde, szeme pirosas, szája apró, erős fogakkal ellátott. Színe sárgás-barnás, 6-8 sötét harántsávval. Szemei fölött elágazó tapogatók, ezek a hímeknél nagyobbra nőnek. Egyetlen hátúszója hosszú, egyenetlen. Összetéveszthető: Parablennius ruber - színe pirosas. Parablennius tentacularis - tapogatói más formájúak. Foltosúszós nyálkáshal (Blennius ocellaris) - kisebb méretű, arányaiban rövidebb, orra csapottabb, hátószúja magasabb, jól kivehető fekete folttal díszített.Előfordulás: Atlanti-óceán (Marokkó - Skócia partjai között), Földközi-tenger, algák borította sziklás tengerfenéken, bemélyedésekbe, sziklarésekbe húzódva, 3-30 m mélységig.Táplálék: tengerfenéken élő puhatestűekkel táplálkozik, étlapján előfordulnak gyűrűsférgek (Annelida), tüskésbőrűek, rákok, kagylók, csigák, tengeri rózsák (főleg Actinothoe sphyrodeta).Szaporodás: ívása tavaszra esik. A hím egy kiválasztott üregben fészket készít, s a kikelésig védi a ragadozóktól. A kikelt lárvák először pelágikusak.Más: területét védi. Saját fajtársaival szemben kifejezetten harcias. - A Földközi-tengerben előforduló egyedek színezete kontrasztosabb, mint az Atlanti-óceánban élő társaiké. A szín a biotóp, az aktuális kedv és tevékenység függvénye is. A nőstények és hímek színezete különbözik.
© photo Patrick Louisy/Peau-Bleue
Más: védett, kifogása és adás-vétele tilos (Földközi-tenger).Olvasnivaló: wiki Brehm Hippo-ATLAS
Az első halas-todományos könyv: Guillaume Rondelet - Libri de piscibus marinis in quibus verae piscium effigies expressae sunt 1554-ből (francia ford itt).
Dicentrarchus labrax (Linnaeus, 1758) Meerbarsch (D), Lubina (E), Bar commun, loup (F), Bass (GB), Spigola (I), Zeebars (NL) Robalo-legitimo (P)Felismerhető: hosszú, enyhén lapított test, mérete általában 70-80 cm, max. 110 cm. Két jól elkülönülő, nagyjából azonos méretű hátúszó. Feje háromszög alakú, felső álkapcsa valamivel rövidebb, mint az alsó. Kopoltyúfedőn többé-kevésbé kivehető sötét folt. Színe ezüstszürke, hasi oldalán világosabb, sárgás árnyalattal.Összetéveszthető: pettyes farkassügér (Dicentrarchus punctatus) - kopoltyúfedő foltja jól kivehető, hátán apró fekete foltok. húsosajkú tengeri pér (Mugil chelo / Mugil labrosus) - test formája eltér, ajkak húsosabbak, a mellúszó a kopoltyúfedő csúcsa felett található, míg a farkassügérnél a csúcs alatt.Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégia-Marokkó), Földközi tenger, homokos vagy sziklás tengerfenék fölött, nem ritkán kikötőkben, folyótorkolatokban, kb. 30 m mélységig (ritkán 100 m).Táplálék: a fiatal egyedek főleg rákokkal táplálkoznak, a kifejlettek kalamárokkal s apró mtermetű halakkal.Szaporodás: az ivarérettség nemtől és élőhelytől függ, pl. a földközi-tengeri hímeknél 2 év, az atlanti-óceáni nőstényeknél 6 év. Ívása télre-koratavaszra esik (Földközi tenger) partközeli sekély vizekben (~10 m), külső megtermékenyítéssel.Más: rajokban él, gyakran fekete durbincsok (Spondyliosoma cantharus) és tengeri pérek (Mugil sp.) társaságában. - Az oxigéndús vizeket kedveli, ha a felszíni vizekben kevés az oxigén s nincsenek hullámok, a felszínen marad, mintha aludna. - Franciaországban a 25 cm-nél kisebb (Finistère 36 cm) példányok kifogása tilos.
Scyllarides latus (Latreille, 1803) Grosser bärenkrebs (D), Cavaco, Toribio, Cigarra de mar, cigala (E), Grande cigale de mer (F), Mediterranean locust lobster, Greater slipper lobster (GB), Magnosa, Manosa, Aragostella, Cicala grande (I)Grote beerkreeft (NL)Felismerhető: kb 25-30, max. 50cm nagyságú, lapos, szögletes testű rák. Lemezszerű csápja lapított, lilás árnyalatú, páncélja vörösesbarna, durva szemcsés felületű. Potroha kezdeténél vöröses folt látható. Járólábain nincsenek fogóollók, kivéve a nőstény 5. pár lábát, melyeket a hasi oldalon hordott tojások gondozásakor használ.Összetéveszthető:Vörös medverák (Scyllarides herklotsii) - A Földközi-tengerben ritka, főleg a nyugat-afrikai partoknál fordul elő. Nehezen megkülönböztethető, legkönnyebben a potrohán található három vörös folt segít a beazonosításban. Kis medverák (Scyllarus arctus) - Színe sötétebb, páncélja simább, csápjai cikkcakkosak. Potrohán három jól kivehető vörös csík. Méretre kisebb (max. 12 cm), főleg az angliai partoktól északra, illetve az észak-afrikai vizekben él. Törpe medverák (Scyllarus pygmaeus) - 4-6 cm nagyságú, színe vöröses, páncélja fehér foltokkal szórt.Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália - Guineai-öböl), Földközi-tenger. 3-100 m mélységig, sziklás tengerfenéken, sziklarésekben, hasadékokban, gyakran barlangok, bemélyedések falán vagy a plafonon.Táplálék: puhatestűek, ritkán elhullott halak.Szaporodás: tavasszal, barlangokban, üregekben, gyakran kis mélységben - a nőstény kikelésükig hasi oldalán hordja a tojásokat. A kikelt medverákok planktonikus életmódot folytatnak, majd többszöri metamorfózis után a tengerfenékre süllyednek.Más: legfőbb ragadozói a polipok, íjhalak, fogasdurbincsok és a barna fűrészes sügér. - éjszakai életmódot folytat. - védett faj.
Sarpa salpa (Linnaeus, 1758)Goldstrieme (D), Salpa, salema (E), Saupe (F), Salema (GB), Sarpa (I)Felismerhető: megnyúlt, lapos test, apró fej, vastag ajkak, aranysárga szemek. Átlagosan 30 cm nagyságú, de elérheti az 50 cm-t is. Színe kékesszürke, hosszanti aranycsíkozással (10-12 csík), mellúszó tövénél apró fekete folt. Összetéveszthető: --Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, kb. 20 m mélységig, algával-neptunfűvel borított sziklás vagy homokos tengerfenéken. Táplálék: a Földközi-tenger fő növényevője. Felnőtt korban algákkal (Ulva sp., Caulerpa, Laurencia) és neptunfűvel (Posidonia oceanica) táplálkozik, de a fiatal egyedek inkább az apró rákféléket kedvelik. Szaporodás: szukcesszív hermafrodita (protantróp); a hímek kb. 3 éves korban (~ 20 cm) válnak ivaréretté, kb. 4 évesen (~ 26-28 cm) vált nemet. Külső megtermékenyítéssel szaporodik, ívása tavaszra és őszre esik.Más: rajokban él, gyakran tengeri márnákkal (Mullus barbatus), s más durbincsokkal együtt. - Fogyasztásra nem kifejezetten ajánlott hal, ételmérgezést okozhat - ennek oka valószínűleg az elfogyasztott algákban felgyülemlett mérgező anyagok /környezetszennyezés; tiszafalevelű zöldmoszat (caulerpa taxifolia)/ felszívódása; ajánlott a kifogás után azonnal megtisztítani.
