2010-04-12

mosdószivacs

Spongia officinalis Linnaeus, 1759

Badeschwamm, Tafel-schwamm (D), esponja de bano(E), éponge de toilette (F), bath sponge (GB), Badspons (NL)

Felismerhető: 10-20 cm ( esetenként akár fél méter), masszív, lekerekített formájú, puha felszínű szivacs. Színe változó, legtöbbször szürkés variációkkal találkozhatunk. Felszínén jól felismerhetők a szétszórtan elhelyezkedő, kissé kiemelkedő vízkivezető nyílások. Tömör váza erősebb és finomabb sponginfonalakból áll, kovatűket és homokszemcséket nem tartalmaz.

Összetéveszthető: Cacospongia scalaris -sötétszürke, általában nagyobb méretű; legjellemzőbb különbség: szerkezete kevésbé ellenálló, kézzel is leszakítható darabok. Gyakran megtalálható rajta a Hypselodoris orsinii. - Ircinia variabilis valamivel mélyebbre is előfordul, száradás után szilárd, ellentétben a rugalmas mosdószivaccsal. Nehezen eltéphető, felszínén kirajzolódnak a durva elsődleges szálak.

Előfordulás: Atlanti óceán keleti partvidéke (spanyol partok), Földközi-tenger (alfajok: --adriatica, -- mollissima (Földközi tenger keleti vizei); árnyékos, sziklás tengerfenéken és/vagy neptunfüves aljzaton, kb 40 m mélységig.

Táplálék: szűrögető állatok, a vízben lebegő anyagmaradványokkal táplálkoznak.

Szaporodás: hímnősek, nyíltvízben. A lárva előbb a nyílt vízben lebeg, majd megtelepszik és helytülő szivaccsá fejlődik.

Más: Az első Linné által leírt (1759-ben) szivacsfajta; a következő évszázadban minden felfedezett szivacs a Spongia név alatt futott. - A mosdószivacsnak viszonylag állandó vízhőmérsékletre van szüksége, ami 13 C° felett van, de nem haladja meg a 25 C°-ot, ugyanis az efölötti hőmérséklet már károsítja a lárvákat.

Olvasnivaló: seamuse-tengerbiológia wiki/szivacsok

2010-03-29

X:enius

március 30
arte 17:40
X:enius - a búvárkodás veszélyeiről
(D 2009, '26)

ps: katasztrofális volt, bocsánat.

2010-03-19

bíbor szívsün

Spatangus purpureus O.F. Müller, 1776

Violetter Herzigel (D), Erizo de corazón purpúreo (E), Spatangue pourpre (F), Purple heart urchin (GB), Spatango, peto di dolfin (I)

Felismerhető: lapos, szív alakú (bilaterálisan szimmetrikus) tengeri sün. Nagysága átlagosan 10-12 cm. Az élő állatok váza bíborszínű, kétfajta tüske borítja: a puhább rövidebbek (5-10 mm) bíbor-, a hosszabbak (3-4 cm) beige színűek és kemények. Az elpusztult állatok váza szürkés-fehéres.

Összetéveszthető: Echinocardium mediterraneum - kisebb, ötszög alakú, ritkább. Echinocardium cordatum - kisebb, színe barnás.

Előfordulás: Földközi -tenger, Atlanti óceán keleti partjai (északi vizektől Szenegál partjaiig), főleg kavicsos-törmelékes tengerfenéken (homokos-iszapos közegben ritkább), 5-900 m mélységben.

Szaporodás: nyár.

Más: Sciaphil, csak éjjelente látható napközben a homokba rejtőzik. -Gyakran találhatunk Montacuta substriata kagylókat tüskéire rögzülve. A Malmgreniella castanea féreg szintén gyakorta él szimbiózisban a bíbor szívsünnel. - Leggyakoribb ragadozója a narancsszínű tengeri csillag (Astropecten aurantiacus) és a Galeodea echinophora (ez utóbbi a Földközi-tengerben él), de az aranydurbincsok (Sparus aurata) sem vetik meg a bíbor szívsünt. - A Spatangus purpureus biotóp-indikátor: jelenléte durva szemcsés homokból / kavicsos törmelékből álló tengerfenékre és állandó áramlatra utal. Ugyanebben a környezetben találkozhatunk egy másik jellemzően földközi-tengeri, de jóval ritkább élőlénnyel, az európai lándzsahallal (Branchiostoma lanceolatum).

2010-03-05

gyilkos algák

Arte 03. 05. (péntek) 16:55
Killeralgen / Les algues tueuses
Rend.:Corinna Engelhardt, Elmar Bartlmae
(D, C, S, 2009. 43')
rediff: arte 03.12. 09:15

arte nélküli megoldás itt

2010-02-15

piros csőféreg

Protula tubularia (Montagu, 1803)
Tudományos név eredete: tubulus (lat) - csövecske; protuli (lat) - pp. profero: (elő)hoz, elővesz, (elő)ad.

Protula lisa (E), Protule lisse (F), Smooth calcareous tube-worm (GB), Protula liscia (I), Verme tubicola liso (P), Gladde kalkkokerworm (NL)

Felismerhető: lakócsöve 10-15 (max. 20) cm nagyságú, meszes, sima, fehér színű, operculum nélküli. A vége s egy része az aljzathoz, főleg sziklákhoz rögzített, a végéhez közeledve szabad, a felszín felé mutató. Felső végén található a féreg légzőkoszorúja*, mely 8-10 cm átmérőjű, változó színú (fehér vagy vöröses), gyakran foltokkal díszített. A rajta található szemfoltok vörös színűek.

Összetéveszthető: Protula sp.; - Serpula sp. : jó látható operculum, nincsenek szemfoltok; - Sabella sp. - más formájú a koszorú, lakócsöve nem mészalapú, hajlékony.

Előfordulás: Indiai-óceán, Perzsa-öböl, Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, köves vagy detritusszal borított aljzaton, ritkábban neptunfűmezőkön, kb. 100 m mélységig, fényviszonyoktól függetlenül.

Táplálék: Szesszilis szűrögető, apró planktonokkal táplálkozik. Koszorúja ragadós anyaggal borított, és csillószőrökkel fedett lemezecskéi a cső nyílásához vezetik a táplálékot.

Szaporodás: ivaros, nyaranta. A peték narancssárgásak, s megfigyelhetőek a lakócső oldalához tapadó átlátszó zacskóban.

Más: fényre vagy mozgásra a lakócsőbe rejtőzik. - A Protula sp. leírása nem túl kielégítő, legtöbbször negatív elemektől hemzseg (pl. nincs operculum, nincs szemfolt, etc.), a megkülönböztetés rendkívül nehéz. - *Egyes források (pl. Farkas János - Németh Szabolcs: Az Adriai-tenger élővilága. Pauz Westermann, Celldömölk, 2009. 130.) arra hívják fel a figyelmet, hogy a koszorú funkcióját tekintve tapogatókoszorú, légzésre nem szolgál, mások azonban (pl. DORIS-FFESSM a neten, ill. Harry A. Ten Hove- Elena K. Kupriyanova: Taxonomy of Serpulidae (Annelida, Polychaeta): The state of affairs. Magnolia Press, Auckland, New Zealand, 2009. (ZOOTAXA 2036), 11. skk.) a légzőfunkció meglétét állítják.

2010-02-03

villás tőkehal / földközi tengeri menyétke

/a képen: hasadtlábú rákfaj (Leptomysis Mediterranea)/
Phycis phycis (Linnaeus, 1766)

Barbada de altura (E), Mostelle de roche, mostelle brune (F),Forkbeard (GB), Musdea (I), Abrótea-da-costa (P)

Felismerhető: Kb. 60 cm-re megnövő, megnyúlt testű hal. Színe világosbarnás-szürkés, úszói sötétebb árnyalatúak. Hasúszóján egyetlen, villásan elágazó sugár található. Az első hátúszó apró, lekerekített, a második egészen a farokig ér, szélein szintén lekerekített. Szeme nagy, sötét színű (barna-fekete) és elölülő, egyetlen bajuszszála van.

Összetéveszthető: Gaidropsarus sp. - 3 bajuszszál,teste hosszúkásabb. Raniceps raninus - színe sötétebb, első hátúszó sokkal kisebb. Francia tőkehal (Trisopterus luscus) - három hátúszó és két farokalatti úszó. Phycis blennoïdes - mélyebb vizekben (kb. 100 m), homokos-iszapos fenéken, hátúszóknál sötét foltok figyelhetőek meg.

Előfordulás: Atlanti óceán keleti partja (Szenegálig), Földközi-tenger, sziklás, mélyedésekben, üregekben, rejtőzködésre alkalmas hasadékokban gazdag tengerfenéken.

Táplálék: éjszaka aktív, apró halakra, rákokra, férgekre vadászik.

Szaporodás: váltivarú, ívása január-májusra esik.

Olvasnivaló: Brehm