ráncos tengeri pók

© photo

Herbstia condyliata (Fabricius, 1787)
Tudományos név eredete: Herbstia - Johann Friedrich Wilhelm Herbst (1743-1807), Halle-i entomológus; condylus (lat) / kondulos (gör) - csontízületvég

Runzelige Seespinne (D), Cangrejo araña (E), Araignée de mer ridée (F), Wrinkled spider crab (GB), Granchio erbsia (I)

Felismerhető: Max. 5 cm hosszúságú, barnás-vöröses, tüskés, háromszög formájú páncél. Hosszú járólábait (öt pár; kb. páncél hosszának kétszerese) sötét gyűrűk díszítik. Rostruma kettéágazó, dudoros. A hímek ollói jóval erősebbek, mint a nőstényeké vagy a fiatal egyedeké. Iszapos-üledékes aljzaton és/vagy apró lebegő anyagrészekkel telített vízben színük elhalványul, piszkosszürkévé válnak a páncéljukra rakódott üledék miatt. A fiatal egyedek színe tejfehér, leginkább lábaik sötét gyűrűiről ismerhetőek fel, s a felismerést tovább nehezítik azzal, hogy szivacs- s más, környező vegetációból kivágott darabkákat illesztenek lábaikra s páncéljukra, leginkább egy miniatűr mobil karácsonyfára emlékeztetve - e szokásukat felnőve fokozatosan elvesztik.

Összetéveszthető: az európai vizek egyetlen Herbstia-ja, gyakran összetévesztik a Pisa sp. egyedeivel (pl. Pisa tetraodon). Esetleg összetéveszthető még Hyas sp. egyes példányaival (pl. Hyas araneus vagy Hyas coarctatus), de ez utóbbiak jóval északibb vizekben fordulnak elő. A fiatal egyedek hasonlíthatnak a Eurynome aspera-ra.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Franciaországtól Ghánáig), Földközi-tenger, sekély vizektől egészen 50, kivételesen akár 80 m mélységig, sziklás, barlangokkal szabdalt tengerfenéken.

Szaporodás: Április-szeptember; a nőstény kb. 3 cm nagyságot elérve válik ivaréretté. A megtermékenyített petéket a páncélján cipeli, a kikelt lárvaállapotú utódok hetekig a vízben sodródnak (zoea /1 ill. 2/, megalopa), és csak az egyedfejlődés következő szakaszában, a növekedési fázisban alakulnak át az aljzaton mászkáló apró rákokká.

Más: Éjszakai merüléseken gyakran megfigyelhető.

feketefarkú ajakoshal

© photo

Symphodus melanocercus (Risso, 1810)
Tudományos név eredete: sym (gör) - együtt, odontos (gör)-fog; melanos (gör) - fekete, kerkos (gör) - farok

Schwarzschwanz-Lippfisch (D), Llamprega, tort (E), Crénilabre à queue noire, clavière, rouquié, (F), Blacktailed wrasse (GB), Tordo codanera(I)

Felismerhető: apró termetű, max. 14 cm hosszúságúra megnövő ajakoshal. Teste bézs színű, kékes árnyalattal, farokúszója fekete, világos (kékes) szegéllyel. Íváskor a hímek kékes árnyalatot öltenek.

Összetéveszthető: Fekete-tengeri ajakoshal (Symphodus tinca) - átmeneti állapotában, vagyis a nőstényből hímmé válás állapotában színezete elhalványul, s farokúszója sötét színű - méretre azonban nagyobb (a nőstények kb 25 cm nagyságúra nőnek), színe barnásszürke, márványozott, ajka fehér.

Előfordulás: Földközi-tengerben, sziklás-neptunfüves aljzaton, legtöbbször a kettő találkozásánal, de néha neptunfűmezők közepén vagy a felszínhez közel, kb. 25 m mélységig.

Táplálék: (főleg parazita) rákok, mohaállatok, hidraállatok, férgek.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyár elejére esik, ilyenkor a hím felügyeli területét. A megtermékenyített ikrákat nem őrzi.

Más: a feketefarkú ajakoshal üzemeltette tisztítóállomás gyakori vendégei a különböző ajakoshalak, pl. rigóhal (Labrus merula), Symphodus rostratus, Fekete-tengeri ajakoshal (Symphodus tinca), akik úszóik kifeszítésével (és nem ritkán 45°-90°-os szögben mozdulatlanul lebegve) jelzik igényüket a szolgáltatásra. - Nem az egyedüli hal, mely megszabadítja haltársait a parazitáktól, uígy. az adriai ajakoshal (Symphodus ocellatus), a szivárványhal (Coris julis), az abroncsos durbincs (Diplodus sargus), a hegyes durbincs (Diplodus puntazzo), a kétsávos kecskedurbincs (Diplodus vulgaris) etc. fiatal egyedei is így egészítik ki étrendjüket. - A szolgáltatást igénylő halak mozdulatlanul (vagy fejjel felfelé, pl. szivárványhal; vagy fejjel lefelé, pl. durbincsfélék; vagy vízszintesen, pl. barna fűrészes sügér, rigóhal) lebegnek, jellemzően nyitott szájjal, kifeszített úszókkal, nyitott kopoltyúfedéllel.

*elegáns lanthal

© photo

Callionymus pusillus Delaroche 1809 (lsd. aiam)
(?elfogadott szinoníma: Callionymus festivus; viszont nem azonos a Synchiropus phaeton (Günther, 1861) /elfogadott szinoníma: Callionymus phaeton Günther, 1861/, ahol a Callionymus festivus név szintén előfordulhat, helytelenül!)

Lagarto de fiesta (E), Dragonnet élégant (F), Sailfin dragonet* (GB), Dragoncello turchese (I)
* Ronald Fricke: Annotated Checklist of the Dragonet Families Callionymidae and Draconettidae. 37.o.

Felismerhető: az aranygéb-félék családjához tartozó, apró, max. 10-14 cm nagyságú. A többi lanthalhoz hasonlóan teste megnyúlt, feje lapos, széles, háromszög alakú. Szája kicsi, felső álkapcsa előretolható. Testét nem borítja pikkely. A nőstény kisebb termetű, első hátúszója fekete színű, oldalát fehéres-sárgás sávok díszítik. A nagyobb termetű hím oldalát has felé kék színű sávok szelik át, hátúszói nagyobbak, kék sávokkal díszítettek, a másodikon három, szinte teljesen elkülönülő hosszú tüske, farokúszója szintén hosszabb, ecsetszerűen végződő, kékes árnyalatú.

Összetéveszthető: Callionymus reticulatus - sötétebb árnyalatú, úszóinak formája leginkább a nagyobb testű közönséges lanthalra (Callionymus lyra) emlékeztet; a hím első hátúszója hosszabb, a másodikon nincsenek elkülönülő tüskék, s fekete foltokkal szórt, a nőstény oldaláról hiányoznak a fehéres-sárgás sávok. Callionymus maculatus - mélyebb vizekben fordul elő, formája szintén leginkább a nagyobb testű közönséges lanthalra emlékeztet, világosbarna alapszínű, sötét foltokkal szórt. Callionymus fasciatus - Földközi-tenger észak-keleti vizeiben, 20-60 m mélységig. Synchiropus phaeton - szemei s hátúszói arányaikban nagyobbak, az első hátúszón fekete folt, s mélyebben él (80-650 m). Callionymus filamentosus - eredetileg a Vörös-tengerben honos; teste törékenyebb, az első hátúszó első tüskéje elkülönül (hím), teste homokszínű, fekete és fehér foltokkal szórt. Callionymus risso - a hím és a nőstény alakra szinte teljesen azonos, szemei arányaiban nagyobbak, a hím oldalán sorba rendeződő kék és fekete foltok, a nőstény oldalán elszórtan nagyobb sötét foltok. (A kisméretű lanthalak beazonosítása egyáltralán nem könnyű feladat, s a szakirodalom is gyakran bizonytalan - a fenti fishbase linken például szerintem nem az elegáns lanthal látható, hanem egy callionymus reticulatus (vö. aiam vagy a naturamediterraneo oldalán található képek. Mindezek ellenére a hím - főleg íváskor - jellegzetes úszóinak köszönhetően könnyen beazonosítható.)

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália), Földközi-tenger egésze, homokos iszapos tengerfenéken, általában sekély vízben (1-5 m. max. 100m).

Táplálék: aljzatban lakó apró férgek, rákok, csigák.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyár elejére esik. A hím kifeszített úszókkal lebegve igyekszik felhívni a fenéken maradó nőstény figyelmét. (kép: Patrick Louisy: Poissons Marins. Europe et Méditerranée. Ulmer, 2005. 296.)Kis idő elteltével a felszínre emelkednek s itt ívnak. Ikrái és ivadékai pelágikusak.

Más: nehezen figyelhető meg, mert a legcsekélyebb veszélyre a homokba fúrja magát. Íváskor jobban megközelíthetőek: a hímek óvatlanabbak, és a tengerfenékhez közel mozdulatlanul lebegve, kékes árnyalatú elegáns úszóikat kifeszítve igyekeznek elcsábítani az arrajáró kisebb termetű s kevésbé kiöltözött lanthalhölgyeket. - A hímek védik területüket.

sárga kéregkorall

© photo

Parazoanthus axinellae (Schmidt, 1862)

Gelbe Krusteanemone (D), Actinia encrostante amarilla (E), Anémone encroûtante jaune (F), Yellow encrusting anemone (GB), Margherita di mare (I)

Felismerhető: Akár több tíz m² kiterjedésű telepet alkotó élénksárga színű (hatosztatú) virágállat. Közös tőből kiinduló visszahúzható polipjai önállóak, 0,5-2 cm nagyságúak. Szájnyílása körül vékony, az állat testéhez képest hosszú (> 0,5 cm), változó számú (24, 30, 36) tapogató található. A tapogatók két sorozatot képeznek - felváltva fel- vagy lefelé mutatnak.

Összetéveszthető: Epizoanthus paxi - biotópja és formája azonos, de színe narancssárgás-barnás. Astroides calyculari - színe és formája hasonló, váza meszes. Sárga kehelykorall (Leptopsammia pruvoti ) - színe hasonló, váza meszes, nem alkot telepet.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi tenger, 1-200 méter mélységig, általában relatíve erős áramlatok jellemezte fényvédett felületen, sziklafalakon, barlangok előterében, gyakran Axinella szivacsokon.

Táplálék: Főleg az áramlatok szállította zooplanktonok, melyeket tapogatóival megbénít.

Szaporodás: ivartalan - bimbózással vagy ivarosan, külső megtermékenyítéssel (a nemek elkülönülnek). A planula lárvák rövid nyíltvízi stádium után a tengerfenékre süllyednek, s kedvező körülmények között új telepet alapítanak.

európai íjhal

© photo

Balistes capriscus Gmelin, 1789
/Balistes carolinensis Gmelin, 1789/

Schweinedrückerfisch, Drückerfisch (D), Pejepuerco blanco (E), Baliste commun, baliste cabri baliste perroquet (F), Grey triggerfish, trigger-fish (GB), Pesce balestra (I)

Felismerhető: széles, ovális, oldalirányban lapított test, bőre durva, hossza max. 60 cm (legnagyobb kifogott példány:6,15 kg). Első hátúszója apró, de magas, 3 erős tüskével - úszás közben a hátához simul, ha veszélyben érzi magát, felmereszti. Második hátúszója és farok alatti úszója szimetrikus, helyváltoztatáskor ezeket használja, fecskefarokra emlékeztő hátúszója ilyenkor szinte mozdulatlan. Orra hegyes, szája kicsi, húsos, fogai erősek. Színe barnáslilás/márványos kékesszürke, hasi oldalon világosabb, szem fölött kékes-zöldes foltokkal. Az ívás utáni periódusban, amikor ivadékait őrzi, feje kifehéredik.

Összetéveszthető: -
(az Indiai-óceánban, a Vörös-tengerben, illetve a Csendes-óceánban előforduló íjhalak formára hasonlóak, de színezetük sokkal változatosabb: Pseudobalistes flavimarginatus - méretre azonos, színezete különböző, zöldesszürkés, fejtetőn apró csíkok, az úszókon sárgás-narancsos és kékes színű sáv. Kékcsíkú íjhal (pseudobalistes fuscus) - méretre nagyjából azonos, színe sötétkék, többé-kevésbé látható apró sárga foltokkal. Balistapus undulatus - méretre kisebb (~30 cm), élénk narancssárga harántsávok, narancssárga farokúszó. Leopárd íjhal (balistoides conspicillum) - hasonló méretű, fekete, hasi oldalon fehér foltokkal szórt, szája sárga, hátán szintén sárgás-feketés folt, úszói fehérek, sárga fekete szegéllyel. Óriás íjhal (balistoides viridescens) - nagyobb (85 cm), zöldes alapszínű, feje sárgás, torka és farka fehéres.)

Előfordulás: Atlanti-óceán nyugati (Kamada/Mexikó-Argentina), ill. keleti (Angoláig) partjai, Földközi-tenger, sziklás tengerfenéken, legtöbbször 0-55 m mélységig (max. 100 m). Gyakran kikötők, gátak, öblök közelében, általában egyedül, ritkán csoportokban figyelhető meg.

Táplálék: rákok, kagylók (lsd. Ruditapes spp.), melyeket erős álkapcsával képes felnyitni.

Szaporodás: váltivarú, külső megtermékenyítéssel. Ikráit homokos bemélyedésekbe rakja, ivadékait őrzi.

Más: ritkán látható hal, de a véletlen találkozásokkor kiváncsi, ha nem közelítjük meg túl gyorsan, rendkívül alaposan szemügyre vesz bennünket. PMT is megfigyelhető. - Ivadékait őrzi, ilyenkor haraphat.

ökogesztus

a felelősségteljes búvár kiskátéja

hollóhal

© photo

Sciaena umbra Linnaeus, 1758
(Sciaena nigra, Corvina nigra etc. érvénytelen megnevezés)

Meerrabe, Seerabe, Brauner Rabenfisch (D), Corvallo, Escorbay (E), Corb, corb noir (F), Brown meagre(GB), Corvo, Corvina (I)

Felismerhető: nagytestű (20-35 cm /max. 70 cm/), erősen ívelt hátú, sötét (bronz) színű hal. Mell- és farokalatti úszója sötét, szinte fekete, fehér széllel, két hátúszója sárgás. Szája alacsony fekvésű, kicsi, szinte horizontális vonalú.

Összetéveszthető: Umbrina ronchus - mell- és farokalatti úszója világos, alsó álkapcsa alatt bajusszál. Közönséges árnyékhal (Umbrina cirrosa) - ezüstszürkés, sötét, elmosódó harántcsíkokkal, hasi oldala világos, apró bajusszál az alsó álkapocs alatt. Kanári árnyékhal (Umbrina canariensis) - 50-200 , mélységben él, színe sárgásszürkés, apró bajusszál az alsó álkapocs alatt.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Angliától Szenegálig, Földközi-tenger, Fekete-tenger, partközeli, nem túl mély vizekben (2-30 m nyaranta, télen max. 180 m), sziklás tengerfenéken vagy neptunfűnezők közelében, néha folyótorkolatoknál is - legtöbbször csoportosan.

Táplálék: ragadozó, apró halakra vadászik (főleg éjjelente), de nem veti meg a rákokat, férgeket, kagylókat sem. Noha a tengerfenék közelében él, gyakran vadászik nyíltvízben.

Szaporodás: ívása március- augusztusra esik.

Más: a helyzetmeghatározásban segítő, kb. 1 cm² nagyságú kristályos hallási kövecskék (otolithok; οτο-, oto-, fül + λιθος, lithos, kő, lsd. még statoconium vagy otoconium) jellemzik - a legnagyobb páron (ált. 3 pár: sagittae, lapilli, asterisci) látható növekedési gyűrűk segítenek a hollóhal életkorának és egészségi állapotának megállapításában. Porrá őrölt alakban gyógyszerként is használt (pl. Törökországban).

world oceans day

the ocean project

aranyrózsa

© photo

Condylactis aurantiaca (Delle Chiaje, 1825)

Sandgoldrose, Goldfarbige Seerose (D), Anemona dorada (E), Anémone soleil (F), Golden anemone (GB), Attinia di rena, Anemone dorato (I), Gouden zeeroos (NL)

Felismerhető: fehér, narancssárga sávozású tömlőszerű testének nagy része az üledékbe ágyazott - felső régiójában tapadókorongok. Kb. száz visszahúzható, viszonylag rövid (5-8 cm), öt sorba rendeződött tapogató. Színük zöldes-sárgás, vagy szürkés, többé-kevésbé látható fehér sávokkal, végük, s szájnyílása egyaránt lila. Atmérője elérheti a 25 cm-t.

Összetéveszthető: Cribinopsis crassa - biotópja különbözik, a sziklás tengerfenéket kedveli. Mérete kisebb, tapogatóiról hiányoznak a fehéres sávok, lábán lilás, sárga szélű szemölcsök.

Előfordulás: Földközi-tenger, homokos vagy finom, porszerű detritusszal borított tengerfenéken, kb. 80 m mélységig.

Táplálék: húsevő, csalánsejtekkel megrakott tapogatói segítségével ragadja meg áldozatait.

Szaporodás: környezettől függően ovipar (tojás; tavasz-nyár) vagy vivipar (lárva; tavasz).

Más: gyakran él szimbiózisban a Periclimenes garnélákkal ( - amethysteus, -scriptus)

pávahal

© photo

Thalassoma pavo Linnaeus, 1758
Tudományos név eredete: thalassa (gör) - tenger, pavo, -onis (lat) - páva

Meerpfau (D), Pez verde (E), Girelle-paon (F), Ornate wrasse, Turkish wrasse (GB), Girella pavone, donzella pavonina (I)

Felismerhető: 10-20 cm nagyságú, megnyúlt, oldalirányban lapított, apró pikkelyekkel borított test, farokúszója sarló alakú. Feje kihegyesedő, szája kicsi, ajkai húsosak. A hím és a nőstény színezete eltér: a hím zöldes színű, feje pirosas, kékes csíkokkal díszített, a kopoltyúfedő mögött függőleges kék(-piros) sávval. A nőstény zöldes-sárgás, 4-6 függőleges kék sávval, hátán fekete folttal. Protogin (proterogin) hermafrodita (lsd. Szaporodás), a köztes állapotú egyedek színezete a hím és a nőstény sajátosságainak keveréke - az azonos területen élő pávahalak színe a csoporton belüli státusz függvénye is lehet. A fiatal pávahalak színe egyöntetű zöld.

Összetéveszthető: szivárványhal (Coris julis) - főleg a hím pávahallal téveszthető össze, de ez utóbbi fején jól láthatóak a fejen található kékes csíkok és hiányzik a hím szivárványhalra jellemző narancssárga sáv. Fekete-tengeri ajakoshal (symphodus tinca) - valamivel vaskosabb és rövidebb, feje hegyesebb, a hímek oldalán apró piros foltok alkotta sávok, a farokúszó lekerekített. Coris atlantica - Atlanti-óceánban élő faj, feje hegyesebb, farokúszó lekerekített, a hímek feje zöldes-sárgás, farok felé sötétkékbe hajló, testet átszelő hosszanti (kékbe hajló) narancssárgás sávok.

Előfordulás: Földközi-tenger, főleg délen és keleten, de pár évtizede egyre északabbra, az Adriai-tengerben is, ill. Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália-Gabon), 0-30 (max. 150) m mélységben, partközeli vizekben, sziklás-neptunfüves tengerfenéken. Termofil hal, előszeretettel választja azokat a sekély szakaszokat, ahol a víz hőmérséklete nyaranta 25 °C fölé emelkedik. A szivárványhalhoz hasonlóan éjjel és vész esetén a homokba bújnak, illetve ha a víz hőmérséklete túl alacsony.

Táplálék: húsevő; apró rákokat, csigákat, kagylókat, apró tengeri sünöket fogyaszt.

Szaporodás: a szivárványhalhoz hasonlóan (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, egyedei vagy hímek, vagy nőstények, s az idősebb nőstények átalakulhatnak hímmé (szuperhím). Egyes hímek szintén színt és habitust válthatnak, s szuperhímmé alakulnak - ez utóbbiakra jellemző, hogy a született hímekkel ellentétben védik területüket. Az ívás június-októberre esik, ilyenkor a szuperhímek az általuk örzött területre igyekeznek csalogatni a nőstényeket. A nőstény inkább területet, mintsem hímet választ, a megtermékenyítés nyíltvízi, a területet nem védő hímek a szuperhímek figyelmetlenségét kihasználva diszkréten részt vesznek az ívásban.

szarvasagancs mohaállat

© photo

Smittina cervicornis (Pallas 1766)
tudományos név eredete: Fredrik (Frits) Adam Smitt (1839-1904) - neves svéd tudós, a mohaállatok specialistája. cervus/a (lat) - szarvas, cornu (lat) - szarv, agancs.

Hirschgeweih Moostierchen (D), Briozoo cornamenta de ciervo, Cuerno de ciervo (E), Bryozaire bois de cerf, Bryozaire corne de cerf, Smittine (F), Antler-bryozoan (GB), Hertshoornmosdiertje (NL)

Felismerhető: A mohaállatok törzséhez, ezen belül a szájfedő nélküliek (gymnolaemata) osztályának cheilostomata rendjéhez tartozik. 4-20 cm magyságú telepeket alkotó, narancssárga (néha a rátelepedő algák miatt zöldes árnyalatot ölt) színű mohaállat. A telep váza kemény mészváz, ágai törékenyek, oválisak, 3-4 mm átmérőjűek. Egyedei (zooecium) tokocskából (nincs fedele /operculum/) s polipból állnak. A polip morfológiailag további részekre osztható: tapogatókoszorú, tapogatóhüvely és bélcsatorna. A tapogatóhüvelyen foglal helyet a tapogatókoszorú, és ennek közepén található a szájnyílás.

Összetéveszthető: Adeonella calveti - ágai laposabbak, sűrűbbek. Színe valamivel világosabb, kevésbé kedveli a fényt. Korall mohaállat/hamiskorall (Myriapora truncata) - narancssárgább, ágainak keresztmetszete nem ovális, hanem kör alakú, telepe leginkább a vörös nemeskoralléra hasonlít.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán északkeletei partjai. Főleg kevésbé megvilágított sziklás tengerfenéken, legtöbbször bemélyedésekben, barlangokban, 20-50 m mélységben (Atlanti-óceánban akár 80 m is).

Táplálék: leginkább egysejtű algák és baktériumok. A tapogatók szőrei mozgásukkal mikroáramlatot keltenek, mely a tapogatókoszorú közepén található szájnyílás felé sodorja a táplálékot.

Szaporodás: hímnős, ivarosan - a megtermékenyített peték a kikelésig a telep vázán belül maradnak. A kikelt lárvák a tengerfenéken megtapadva új kolóniát alapítanak, ivartalan szaporodással (lsd. ancestrula). A letört ágak/darabok éppígy képesek ivartalan szaporodásra.

Más: nincs külön légzőszervük, a tapogatókoszorún keresztül lélegeznek; ez utóbbi harmadik funkciója a telep takarítása. - Gyakran él szimbiózisban a Halisarca dujardini szivaccsal. A szivacs erősebb áramlatot kelt, mint a tapogatók, cserébe a mohaállat kemény váza erősíti a sérülékeny szivacsot. - A Kaloplocamus ramosus előszeretettel választja táplálékul.

Olvasnivaló: wiki Smithsonian Marine Station Encyclopedia of Earth