tapadó medúza

Gonionemus vertens L. Agassiz, 1862
Érvénytelen tudományos név: Gonionemus murbachii Mayer, 1901

Méduse adhésive (FR), Clinging jellyfish (GB), Kruiskwal (NL)

Felismerhető : hidraállat. Medúzaalakja max. 2- 2,5 cm átmérőjű, ernyője áttetsző vagy zöldes árnyalatú félgömb. Fátyla (velum) széles, pereme egységes, 60-80 ragadós csomóban végződő tapogatóval ellátott. A tapogatókon jól kivehetőek a vastag gyűrűkbe rendeződő csalántokok. Négy, a radiális csatornákhoz kapcsolódó ivarszerve sárgásbarnás (♂) vagy lilás-vörös-narancssárgás (♀), felülnézetben szabályos + alakban helyezkednek el.  Az ernyő közepéből kiinduló szájcsöve jól látható.

Összetéveszthető : Eperetmus typus Bigelow, 1915 - ernyője lapított, tapogatói rövidek, végük nem ragad, van centripetális csatornája - ez utóbbi hiányzik a tapadó medúzánál.

Előfordulás : A tapadó medúza eredetileg a Csendes-óceán nyugati vizeiben honos, de napjainkban megtalálható az Atlanti-óceánban, az Északi-tengerben, a Földközi-tengerben is, ritkán nyíltvízben, leggyakrabban tengeri füveken, moszatokon rögzülve. (Elterjedésének okai nem tisztázottak, feltehetően az exportált osztrigákkal jutott el európai vizekbe, de az is elképzelhető, hogy hajótestekre ragadva tett meg nagy távolságokat.

Táplálék : kisméretű rákok

Szaporodás : más hidraállatokhoz hasonlóan polip- és medúza-stádium jellemzi.

Más : csípése előfordulási helyétől függően ártalmatlan (Atlanti-óceán) vagy akár halálos is lehet (Japán-Oroszország)

kékcsíkos gyíkhal

Synodus saurus (Linnaeus, 1758)

 Tudományos név eredete : syn [gör] - együttesen, szorosan és odus [gör] - fog, sauros [gör] - gyík 

Grüner Eidechsenfisch (D), Pez de San Francisco (E), Poisson-lézard rayé (F), Atlantic lizardfish, bluestriped lizardfish (GB), Pesce lucertola, sazzaluga di mari (I)

Felismerhető: max. 40 cm nagyságúra megnövő, hengeres testű hal. Feje lapos, háromszög alakú, sűrűn nőtt apró fogakkal telt szája zöld színű szeme mögött végződik. Homokszínű teste hosszúkás, sötétebb harántcsíkokkal átszelt. Hosszában kékes-fehéres vékony csíkokkal díszített. Első hátúszója háromszög alakú, kisméretű. Faroktövénél található második hátúszója alig látható. 

Összetéveszthető: pókhalak (Trachinus sp, Földközi-tengerben) - biotópjuk azonos, de fejformájuk eltérő, két hátúszójuk jól kivehető, sokkal lomhább úszók. 

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkótól a Zöldfoki-szigetekig), Atlanti-óceán nyugati parjai (Bahamák, Bermuda) és a Földközi-tenger, homokos aljzaton, néhány métertől max. 400 m mélységig.

 Táplálék: a homokba ásva mozdulatlanul várja közelbe tévedő zsákmányát, főleg ivadékhalakat, rákokat, lárvákat.

 Szaporodás: ivaros, az ívás tavaszra-nyárra esik. 

 Más: nincs úszóhólyagja, de a bentikus halak többségével ellentétben villámgyors meneküléskor.

Albert Falco (1927-2012)

brinicle aka a halál dermesztő ujja

bbc video

sárgafejű géb

© photo

Gobius xanthocephalus Heymer & Zander, 1992

Gelbkopf-Grundel (D), Gobi de cap daurat (E), Gobie à tête jaune (FR), Golden goby (GB), Ghiozzo dorato (I)

Felismerhető: hosszúkás testű, vöröses csíkokkal-foltokkal tarkított világos alapszínű, max 9-10 cm nagyságú gébfaj. két jól megkülönböztető hátúszó jellemzi, hasúszói tapadókoronggá nőttek össze. Feje élénksárga, szemei nagyok, közelülőek.

Összetéveszthető: Gobius auratus - egész teste aranysárga; egyes sárgafejű gébek színezete hasonló lehet.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Észak-Spanyolország - Kanári szigetek), Földközi tenger, legtöbbször 5-20 m között, de ritkán mélyebben (akár 80 m), sziklás vagy tengerifűvel borított aljzaton.

Táplálék: férgek, csigák, rákok.

Szaporodás: váltivarú. Íváskor a hím fészket készít, melyet egészen a lárvák kikeléséig őriz.

Más: éjjel színezete jelntősen megváltozik: testén sötét függőleges sávok jelennek meg.

tengeri datolya, kődatolya

© photo

Lithophaga lithophaga (Linnaeus,1758)
Tudományos név eredete: lithos [gör] - kő, phago [lat] - enni.

Stein Dattel, Seedattel (D), Dátil de mar (E), Datte de mer (FR), European date mussel, date shell (GB), Dattolo de piera, dattero marino, forapietre (I)

Felismerhető: 5-12 cm nagyságú, szimmetrikus, hosszúkás, kívül barnás, belül szürkéskék héj jellemzi.

Összetéveszthető: - (a biotópján osztozó Pholas dactylus és Barnea candida kagylóhéja fehéres)

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (portugál partok - Angola), Földközi-tenger, sekély mélységtől egészen 25 méterig, mészkőben gazdag aljzaton vagy tömör üledékben, faszerkezetekben, esetenként élő kőalga (Lythophyllum) vagy pázsitkorall-telepekben (Cladocora caesposita).

Táplálék: fitoplanktonok és a vízben lebegő organikus maradványok.

Szaporodás: váltivarú, nyíltvízi megtermékenyítéssel. Lárvái planktonikusak, kb. 260 µm méretet elérve rögzülnek az aljzaton. Növekedése lassú, ötven évnél tovább is élhet.

Más: más, a kemény aljzatba ágyazódó kagylóktól eltérően (lásd pl. Pholas dactylus) a mechanikusan megoldás helyett kémiai úton, a köpenymirigye által termelt sav segítségével fúrja ki járatát. - Főbb ragadozói a közönséges polip (Octopus vulgaris) és az osztrigafarkas (Marthasterias glacialis). - Egyes országokban (pl. Franciaország) védett faj.

* mikroszkopikus trópusi algafaj

ostreopsis ovata Fukuyo 1981

Az algák jelenlétére utal a víz felszínén úszó hab és a vízben lebegő zselatinszerű anyag vagy napfényben pirosasnak tűnő pelyhek. A tengerfenékre ülepedve hártyaszerűen bevon mindent.
A tünetek (torokfájás, szemviszketés, könnyezés, orrdugulás, láz, hányinger, légzési nehézség, bőrkiütések) kb. 2-4 órával a fürdőzés után jelentkeznek, és 24-48 óra alatt múlnak el. A tengerparton tartózkodók (strand, horgászás, hajó) szintén produkálhatnak pszeudo-influenzás tüneteket a vízpermet belélegzése miatt.
A tenger gyümölcsei, tengeri sünök, halak nagyobb koncentrációban tartalmazhatják az ostreopsis toxinját (palytoxin).