Legyezőmoszat

Flabellia petiolata (Turra) Nizamuddin
(Udotea petiolata -nem érvényes név)

Fächeralge (D), Udotée (F), Fan weed (GB) Ventaglio di mare (I)

Felismerhető: 1-10 cm nagyságú mészfelhalmozó zöldmoszat. Formája a páfrányfenyő (Gingko biloba) leveleire hasonlít.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, akár 120 mélységig, leginkább fényvédett aljzaton vagy a neptunfű rizómái között.

Táplálék: fotoszintézis.

Hippolyte inermis

© photo Gilles Cavignaux

Hippolyte inermis Leach, 1815

Seegrasgarnele (D), Quisquilla de pradera (E), crevette d’herbier, hippolyte verte (F), Grass shrimp, great seagrass shrimp (GB), Gamberetto verde della posidonia (I)

Felismerhető: Egyenes, hosszúkás alakú, 2-4 cm nagyságúra megnövő, legtöbbször élénk zöld színű rák - előfordulhat pirosas, barna, szürke, fekete és lila színben, vagy akár teljesen átlátszó is lehet. E színvariációk leginkább téli időszakban jellemzőek. Háta közepén gyakran megfigyelhetünk egy alapszínétől elütő, sötét vagy fehér csíkot.

Összetéveszthető: más hippolyte rákok, így pl. Hippolyte varians az Atlanti-óceánban vagy a Hippolyte holthuisi és a Hippolyte leptocerus a Földközi-tengerben.

Előfordulás:Atlanti-óceán keleti partjai (Írországtól a Kanári-szigetekig), illetve Földközi-tenger, tengeri pázsit, neptunfű levelein, ritkábban fotophil algákon, kb 5 m mélységig.

Táplálék: mindenevő.

Szaporodás: ivaros; egyes szerzők szerint protantróp (?) hermafrodita, egyes hímek 7-12 hónapos korban nemet váltanak, s így a nőstények között megkülönböztethetünk alfa (átváltozott) és béta (eredendően nőstény) egyedeket. Az átváltozás a micro-algák (Cocconeis) fogyasztásával függ össze. Lárvái zoé stádiumban kelnek ki, és planktonikus életmódot folytatnak.

Más: tengeri virágos növényekkel (Zostera marina, Posidonia oceanica, Cymodocea nodosa), vagy algákkal (Cystoseira sp., Sargassum muticum, Gelidium sesqipedale , Halimeda tuna) él szimbiózisban. - Nem saját színét változtatja, hanem élőhelyét választja testszínének megfelelően.

Andresia parthenopea

© photo

Andresia parthenopea (Andres, 1883)
Tudományos név eredete: Angelo Andrès (1851-1934) olasz biológus, aki először írta le az Andresia parthenopeat. Nápoly neve az ókorban: Parthenopé - ahol először figyelték meg.

Grabende Anemone (D), Andresia (E), Andrésie (F), Burrowing anemone (GB), Attinia (I), Gravende anemoon (NL)

Felismerhető: 15-20 cm nagyságúra megnövő virágállat. Teste mélyen (25 cm-ig) a talajba ágyazódik. Színe a Földközi-tengerben barnás, Atlanti-óceánban fehér. 48 fogókarja van, a szélsők a tengerfenéken nyugszanak, a belsők felfelé mutatnak.

Összetéveszthető: -

Előfordulás:Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Bretagne-spanyol partok), iszapos tengerfenéken, 6-60 m mélységig.

Táplálék: húsevő, áldozatait csalánmirigyei segítségével bénítja meg.

Szaporodás: ivaros, a nemek elkülönültek. Tojásai 310 µ nagyságúak.

Más: Néha Inachus rákokkal él szimbiózisban.

Szabórák (gyapjasrák)

© photo

Dromia personata (Linneus, 1758)

Wollkrabbe (D), Dromia, cangrejo dormilón (E), Dromie, crabe-éponge, crabe-pierre, crabe-béret basque (F), Sponge crab, Teddy bear crab, sleepy crab (GB), Granchio facchino, granzo del capotto (I), Wollkrab, sponskrab (NL)

Felismerhető: Zömök, rövidlábú rák. Testét -ollók vége kivételével- sűrű kitinszőrzet borítja. Alapszíne barnás-bordó, ollóinak vége rózsaszínes. Hátpálcélja 10 cm hosszú is lehet. Szemei apróak, jól láthatóak. 5 pár lába van, az elsőn nagyméretű ollókkal, a második és harmadik pár vége éles, vágószerszámként használja. A negyedik és ötödik pár láb szintén kitinszőrrel borított, rövidebb, felfelé, a céphalothoraxra hajló. Végződésük befejezetlen ollóra hasonlít, horog alakú.

Összetéveszthető: A Földközi-tengerben nincs őshonos rák, mellyel összetéveszthető lenne. Olasz vizekben jelezték a Sternodromia spinirostris (Miers, 1881) jelenlétét - míg a kifejlett szabórák szélesebb, mint hosszabb, ez utóbbi szélessége és hossza megegyezik, és összetéveszhető a fiatal szabórákokkal. Az Atlanti-óceánban a Dromia marmorea (Forrest, 1974) hasonlít a szabórákra.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, sziklás, rejtőzködésre alkalmas üregekben gazdag aljzaton, sekély vízben, ritkábban kb. 130 m-ig.

Táplálék: apró férgek, etc.

Szaporodás: ivaros, nyár közepén. A tojások mérete 0,5 mm.

Más: A szabórák szivacsokat (pl. Suberites massa) vagy telepes zsákállatokat (pl. Aplidium conicum) vág ki az aljzatból, s az utolsó két pár láb segítségével a hátán tartja. A camouflage hatásos védekezési eszköz, a szabórákot kifejezetten nehéz észrevenni. Emellett a szivacsok olfaktív védelmet is jelentenek. Az áttelepített szivacsok és zsákállatok számára is jelent előnyöket az együttélés, gamétáikat jobban szét tudják szórni és a rák helyváltoztatásának köszönhetően több táplálékhoz jutnak. - Ragadozói: polipok, tengeri csillagok, barna fűrészes sügér.

Vizesblokk

Le grand bleu (version longue)
FR-US-IT Luc Besson, 1988 2:40
France4 06/14 20h35
***
La vie sans air : les fils du Grand Bleu
Doku FR Jean-François Julian, 2010 1:30
France4 06/14 23h20
Rediff.: 06/19 22h20 és 06/27 00h55 France4
Replay

polip doku

A ma... polipok bolygója
«La planète des pieuvres»
Jérôme Julienne, John Jackson et Juan-Antonio Romero (production MC4, 48')
in: Thalassa:l'expédition
péntek, április 16.
FR 3 20:35 - 22:25

mosdószivacs

© photo

Spongia officinalis Linnaeus, 1759

Badeschwamm, Tafel-schwamm (D), esponja de bano(E), éponge de toilette (F), bath sponge (GB), Badspons (NL)

Felismerhető: 10-20 cm ( esetenként akár fél méter), masszív, lekerekített formájú, puha felszínű szivacs. Színe változó, legtöbbször szürkés variációkkal találkozhatunk. Felszínén jól felismerhetők a szétszórtan elhelyezkedő, kissé kiemelkedő vízkivezető nyílások. Tömör váza erősebb és finomabb sponginfonalakból áll, kovatűket és homokszemcséket nem tartalmaz.

Összetéveszthető: Cacospongia scalaris -sötétszürke, általában nagyobb méretű; legjellemzőbb különbség: szerkezete kevésbé ellenálló, kézzel is leszakítható darabok. Gyakran megtalálható rajta a Hypselodoris orsinii. - Ircinia variabilis valamivel mélyebbre is előfordul, száradás után szilárd, ellentétben a rugalmas mosdószivaccsal. Nehezen eltéphető, felszínén kirajzolódnak a durva elsődleges szálak.

Előfordulás: Atlanti óceán keleti partvidéke (spanyol partok), Földközi-tenger (alfajok: --adriatica, -- mollissima (Földközi tenger keleti vizei); árnyékos, sziklás tengerfenéken és/vagy neptunfüves aljzaton, kb 40 m mélységig.

Táplálék: szűrögető állatok, a vízben lebegő anyagmaradványokkal táplálkoznak.

Szaporodás: hímnősek, nyíltvízben. A lárva előbb a nyílt vízben lebeg, majd megtelepszik és helytülő szivaccsá fejlődik.

Más: Az első Linné által leírt (1759-ben) szivacsfajta; a következő évszázadban minden felfedezett szivacs a Spongia név alatt futott. - A mosdószivacsnak viszonylag állandó vízhőmérsékletre van szüksége, ami 13 C° felett van, de nem haladja meg a 25 C°-ot, ugyanis az efölötti hőmérséklet már károsítja a lárvákat.

Olvasnivaló: seamuse-tengerbiológia wiki/szivacsok