*Johnston fésűscsillaga

© photo

Astropecten jonstoni (Delle Chiaje, 1827)

Johnstons Kammstern (D), Etoile à peignes, étoile-peigne de Johnston (F), Jonston's Sea Star (GB)

Előfordulás:Földközi-tenger, szinte kizárólag homokos aljzaton, sekély vizekben, kb. 12 m mélységig.

Felismerhető: apró termetű fésűscsillag, nagysága nem haladja meg a 7-8 cm-t. Színe szürkés-zöldestől kékes árnyalatig terjed. Karjai (szinte kizárólag öt) háromszög alakúak, szabályosak, világos, nagyméretű tüskékkel szegélyezettek; végükön sötétebb foltot figyelhetünk meg. A karokat szegélyező kékeszöld supramarginális lemezecskék élénkebb színűek, mint az állat teste. Az alattuk látható ún.inframarginális lemezeken dupla sorban nagy tüskék sorakoznak, melyek alapjuknál narancssárgásak, a végük felé fehérek. Hasi oldala sárgás színű.

Összetéveszthető: Astropecten sp.; narancs fésűscsillag (- aranciacus): a legnagyobb méretű Astrospecten, nagysága elérheti a 60 cm-t, narancssárgás színű; kéttüskés fésűscsillag (- bispinosus) : karjai jóval vékonyabbak, tüskéi felfelé irányulnak; - irregularis: sárgás-barnás, kb. 20 cm nagyságúra nő meg, karvégein lilás-rózsaszínes fényérzékeny zóna található; - platyacanthus: az A. bispinosus-ra hasonlít, karjai vékonyabbak; *tüskés fésűscsillag (- spinulosus): méretre azonos nagyságú, színe legtöbbször csokoládébarna, és az egyetlen Astropecten, melynek hasi oldalán az ambulakrális lábak tapadókorongban végződnek.

Táplálék: húsevő ragadozó, zsákmányai közé tartoznak kagylók, csigák, férgek, kígyócsillagok, melyeket a homokból ás ki. Az apróbb termetű áldozatokat ambulakrális lábai segítségével tereli a szájához, a nagyobbaknál emésztőnedveit - gyomrával együtt - kiölti, s az előemésztett folyékony táplálékot szívja fel.

Szaporodás: ivaros, nyíltvízi. A gamétákat karjain felegyenesedve löveli a vízbe. A kikelő dipleurula lárva néhány hét után metamorfózison esik át. Az Asteroidea osztály más tagjaitól eltérően nincs következő brachiolaria állapot, a bipinnaria lárva az aljzatra ereszkedve apró tengeri csillaggá formálódik.

Más: más Astropecten tengeri csillagoktól eltérően a homokos aljzat felszínén lassan csúszva halad, főként éjjelente, de megfigyelhető nappal is - színével az aljzatba olvad, de a homokban hagyott jól kivehető nyomot követve könnyen megtalálhatjuk. - A szakirodalom nem mindig különbözteti meg a *tüskés fésűscsillagtól (- spinulosus); így pl. a Steven Weinberg írta, egyébként roppant alapos Découvrir la Méditerranée, Nathan, p. 226.

Olvasnivaló: Brehm

ehető zsákállat

©photo Emmanuel Vassard

Microcosmus sabatieri Roule, 1885
Tudományos név eredete: micro, cosmus [gör]- a gazdag epifónára utal; sabatieri - Armand Sabatier (1834-1910) francia zoológus

Eßbare Seescheide (D), Provecho, patatas de mar, buñuelo de mar (E),Violet, figue de mer, patate de mer (F), Sea fig, violets (GB), Limone di mare, uova di mare (I)

Felismerhető: nagy termetű (10-16, max. 25 cm) magányos zsákállat. Bevezető nyílásán nyolc sötétebb (lilás) és világosabb csík váltakozik, a nyílás belsejében fehér, gyűrű alakú csík figyelhető meg. A tapintásra kemény, sárgás-barnás zsákot gazdag epibiont (különböző moszatok, algák, férgek, szesszilis rákok etc.) lepi el, ezért - főleg ha összehúzódik, és a nyílásai nem kivehetőek - nehezen észrevehető.

Összetéveszthető: Microcosmus sp., Microcosmus polymorphus - valamivel kisebb, a bevezető nyílás rövidebb, vöröses színű, de néha világosabb sávokkal díszített. Microcosmus vulgaris - hasonló méretű, nyílásai fehérek vagy rózsaszínesek, a lila csíkok hiányoznak. 90 m alatti mélységben található. Microcosmus nudistigma, - exasperatus - nem különböztethetőek meg merüléskor. Pyura sp., (- tesselata, - squamulosa és - microcosmus) - méretre sokkal kisebbek (1-3 cm), színük vöröses.

Előfordulás: Földközi-tenger, kb 200 m mélységig, szilárd aljzaton rögzülve.

Táplálék: tengervízből szűri ki táplálékát (állati és növényi mikroorganizmusok)

Szaporodás: ivaros, szeptember és november között. Az ehető zsákállat hímnős; a gonádok más-más időben fejlődnek ki, illetőleg lépnek működésbe s az önmegtermékenyítés nem lehetséges

Más: veszély esetén összehúzódik, s mérete jelentősen megváltozik. - Az élénksárga gonádok nyersen fogyaszthatóak. - Az elmúlt évtizedekben állománya jelentősen megritkult (halászat, betegségek).

Olvasnivaló: Brehm

barna ajakoshal

©photo Véronique Lamare

Symphodus rostratus (Bloch, 1791)
Tudományos név eredete: sym {gör} - együtt, odont - fog; rostratus {lat} - csőr alakban hajlott.

Schnauzenlippfisch (D), Tordo picudo (E), Sublet (F), Long-snouted wrasse (GB), Tordo musolungo, smergo (I)

Felismerhető: apró termetű ajakoshal, 8-13 cm közötti nagysággal. Feje konkáv, hegyes. Színe legtöbbször élénk zöld, de találkozhatunk barnászöld színű egyedekkel is, egy világos és két sötét hosszanti sávval.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Földközi-tenger, part közeli vizekben, neptunfűvel borított, sziklás aljzaton.

Táplálék: apró rákok, mohaállatok.

Szaporodás: az ívás március-júniusra esik. A hím algákból fészket épít, melyet a megtermékenyítés után őriz és szellőztet.

Más: gyakran megfigyelhető neptunfűszálak között, függőleges helyzetben, fejjel lefelé lebegve.

*törpe szemölcsös tengeri rózsa

©photo

Bunodeopsis strumosa Andres, 1881

Anémone naine verruqueuse (F)

Felismerhető: apró termetű hatosztatú virágállat. Kevés számú, hosszú tapogató és lapos, szemölcsös lakócső jellemzi. Magassága kb. 6 mm, talpkorongja és a szájmező 4 mm átmérőjű, a tapogatók kb másfél cm hosszúságúak lehetnek. Színe változó, a jelenlevő zooxanthelláktól függően: a lakócső nyaranta barnás, hosszanti fehér sávokkal átszelt, télen piszkosfehér. A tapogatók és a szájkorong gyakorta átlátszó. A bélsövényeken nincsenek csalánsejtekkel ellátott fonalak (acontiumok).

Összetéveszthető: Paranemonia cinerea - hasonló méretű és hasonló környezetet kedvel; tapogatói csekélyebb számúak, színesebbek és változó nagyságúak. Paractinia striata - hasonló méretű, lakócsöve csíkos.

Előfordulás: Atlanti-óceán északkeleti vizei és Földközi-tenger, sekély vizekben, nyaranta algákon, zsákállatokon, mohaállatokon, neptunfű-szálakon rögzülve, telente a tengerfenék iszapos-homokos aljzatában rejtőzve.

Táplálék: zsákmányát csalánmérge segítségével bénítja meg.

Szaporodás: ivarosan (október táján) és ivartalanul, osztódással (nyaranta).

Olvasnivaló: Brehm

közönséges lanthal

© photo

Callionymus lyra Linnaeus, 1758

Gestreifter Leierfisch (D), Drago, dragoncillo, primita (E), Dragonnet (lyre), callionyme (lyre) (F), Common dragonet (GB), Cuccuma stizziata, pisci diavulu, sciorge, testuggine (I)

Felismerhető: hosszúkás, 20-30 cm nagyságú, pikkelyek nélküli test és háromszög alakú fej jellemzi. Szemei a fejtetőn találhatóak és felfelé irányulnak. Két hátúszója van, az első a nőstényeknél és a fiatal egyedeknél rövid, háromszög alakú, a hímek esetében hosszabb. A hímek második hátúszója sárgás, csillogó kék foltokkal megszórt. Alapszíne barnás, a nőstényeknél apró fekete foltokkal tarkított, a hímek testén és úszóin kékes sávok figyelhetőek meg.

Összetéveszthető: Callyonimus maculatus - a hímek esetében a megkülönböztetés könnyebb, ez utóbbi lanthalat az oldalán két sávban végighúzódó és a második hátúszón jól látható fekete foltok jelenléte különbözteti meg a közönséges lanthaltól.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégia déli partjaitól Mauritániáig), Földközi-tenger, Fekete-temger nyugati vizei, Balti-tenger, sekély partmenti vizektől egészen 400 méterig, homokos aljzat közelében.

Táplálék: apró puhatestűek.

Szaporodás: váltivarú. Az ívás február-augusztusra (Atlanti-óceán északi részein április-augusztusra) esik. Az ikrák és a lárvák pelágikusak.

Más: A hímek agressszívan védik területüket.

*ametiszt társuló garnéla

©photo Philippe Perrier

Periclimenes amethysteus (Risso, 1827)

Gebänderte Partner-Garnele (D), Periclimenes, Gamba commensal mediterránea (E), Péricliménès améthyste, crevette améthyste (F), Amethyst partner shrimp (GB), Gamberetto amethyst (I)

Felismerhető: max. 3 cm nagyságúra megnövő, áttetsző testű garnéla. Rózsaszín, fehérrel szegélyezett foltok/sávok díszítik. Lábai és ollói kékes, fehér és barnás sávokkal átszeltek. Tengeri rózsákkal (főleg rostás tengeri rózsa /Aiptasia mutabilis/, kövi aranyrózsa /Cribrinopsis crassa/ , viaszrózsa /Anemonia viridis/, fátyolrózsa /Alicia mirabilis/) él szimbiózisban.

Összetéveszthető: Periclemenes sp.; Periclimenes sagittifer - felismerhető a potrohán látható V alakú foltról, csak az Atlanti-óceánban honos. Periclimenes aegylios - szintén V alakú folt jellemzi a potrohán, mely azonban hosszabb, mint a sagittifer esetében. Periclimenes scriptus - áttetszőbb, a potrohon látható V kisméretű, piros szegéllyel. Szinte kizárólag aranyrózsa (Condylactis aurantiaca) társaságában figyelhető meg.

Előfordulás: Földközi-tenger, körülbelül 80 m mélységig, sziklás vagy netunfűmezővel borított tengerfenéken, tengeri rózsák társaságában.

Táplálék: a lakóhelyül választott tengeri rózsa táplálékán osztozik.

téli üzem

Azt persze mondani sem kell, hogy a felszerelést minden sósvizi merülés után alaposan le kell öblíteni, napi két merüléskor a merülések között nem árt csapvízben átmosni legalább a maszkot és a komputert (micsoda egy szó). A ruhát soha ne szárítsuk túl meleg helyen és napon, kivéve, ha a lehető leggyorsabban ki akarjuk cserélni. A békauszonyok is megérdemlik a kényeztetést, és nincs kínosabb élmény, mint amikor akció közben derül ki, hogy késünk belerozsdásodott a tokjába. Én a bóját mindig átmosom belülről is, és a zsinórt újratekerem, amint megszáradt. A téli üzem beálltakor a neoprén holmikat (ruha, kesztyű, miegymás) mosogépben tisztítom át, egyszerű kímélő programmal, öblítő és centrifugázás nélkül, 30 C°-on. Mosószerként szintén valami kíméletesebb változatot használok, pl. gyapjú mosására javasoltat. A búvárruha szárításakor még egy apró de hasznos fogás: az ujj és a lábszár dupla neoprénjét érdemes feltűrni, hogy külön száradjon, másként könnyen összeragad és nehéz sérülés nélkül szétfejteni.

adriai ajakoshal

©photo Stefano Guerrieri

Symphodus ocellatus (Forsskål, 1775)

Augenlippfisch, Augenfleck-Lippfisch (D), Tordo, Tordo de roca (E), Crénilabre ocellé (F), Ocellated wrasse (GB),Tordo ocellato, labro occhiato, liba (I), Oogvlek-lipvis (NL)

Felismerhető: közepes méretű, átlagosan 13 cm (hímek) ill. 7 cm (nőstények) nagyságúra megnövő ajakoshal. Alapszíne zöldes-barnás, hasi oldalon valamivel világosabb árnyalattal. Ritkán találkozhatunk egyöntetű narancssárgás változatával is, melyet egyes szerzők önálló alfajként kezelnek Kopoltyúfedőjükön kékes-zöldes, pirossal szegélyezett foltot viselnek, mely a hímeknél élénkebb színű. A farok közepén sötét folt figyelhető meg, mely a hímeknél nagyobb méretű. Íváskor a hímek színei élénkebbek, fejükön és a kopoltyúfedél környékén kékes csíkokat viselnek.

Összetéveszthető: Gavallérhal (Symphodus mediterraneus); kopoltyúfedelén nincs folt, viszont a mellúszó alatt sötét folt látható, ami hiányzik az adriai ajakoshalnál. - Esetleg más ajakoshalak fiatal egyedeivel, de a kopoltyúfedélen látható folt segít a megkülönböztetésben.

Előfordulás: Földközi-tenger, moszatokkal, algákkal benőtt sziklás, vagy neptunfüves tengerfenéken, legtöbbször kb. 15, ritkábban 30-40 m mélységig.

Táplálék: bentikus puhatestűek, férgek, csigák, kagylók, rákok.

Szaporodás:váltivarú; az ívás április-augusztus közé esik. A hímek moszatokból fészket építenek, ahová több nőstény is lerakhatja ikráit. A hímek a kikelés után még pár napig őrzik ivadékaikat.

Más: a fiatal egyedek, mint az ajakoshalak általában, más halakat tisztítanak meg parazitáiktól.

tarka fésűkagyló

©photo

Mimachlamys varia (Linnaeus, 1758)
(Chlamys varia)

Mantelbunter (D), Zamburina (E), Pétoncle noir (F), Variegated scallop (GB), Canestrelli di mar (I), Bonte mantel (NL)

Felismerhető: kb. 6-8 cm nagyságú kagyló; héja szinte szimmetrikus, a sarokpántoknál levő fülek erősen aszimmetrikusak, felszíne pikkelyes, színe változó: fehér-vöröses-barnás.

Összetéveszthető: Crassadoma multistriata (Poli 1795) - kisebb, színe világosabb; Aequipecten opercularis (Linnaeus 1758) - világosabb, felszíne simább; Flexopecten glaber (Linnaeus 1758) - kisebb.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi tenger, leggyakrabban árapályzónában, 8-10 m mélységben (kivételes esetekben sokkal mélyebben, akár 800 (!!) m-en), kemény aljzaton rögzülve.

Táplálék: baktériumok, fitoplanktonok.

Szaporodás: szukcesszív hermafrodita, életét hímként kezdi, majd nemet vált.

Más: bisszusfonalát elszakítva helyváltoztatásra is képes.

csillagvizsgálóhal

© photo

Uranoscopus scaber Linnaeus, 1758

Himmelsgucker, Sterngucker (D), Rata, miracielo (E), Uranoscope, rascasse blanche, rat de mer (F), Stargazer (GB)

Felismerhető: kb. 35 cm nagyságúra megnövő, sárgásbarna alapszínű, körte formájú hal. Feje nagy és lapos, szája hatalmas, U alakban lefelé görbülő. Apró, kidülledő szemei a feje tetején helyezkednek el. Két hátúszója közül az első fekete színű, a többi úszó kékesen szegélyezett.

Összetéveszthető: jellegzetes formája miatt nehezen összetéveszthető, talán felületes megfigyelőknek a csíkos pókhal (Trachinus radiatus) és a mérges pókhal (Trachinus draco) tűnhet hasonlónak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Gascogne-i öböltől Marokkóig), Földközi tenger nyugati vizei, homokos-iszapos tengerfenéken, 1-50 m mélységben, legtöbbször a homokba fúródva, ahonnan csak a szemei látszódnak ki.

Táplálék: halak, csigák, rákok. A homokba fúródva az alsó álkapocsból kinövő vöröses, féregszerű nyúlvány segítségével csalogatja közelébe zsákmányát. Zsákmányszerzéskor áldozatait áramütéssel is elbéníthatja.

Szaporodás: ivaros. A hímek egy, a nőstények két éves korban válnak ivaréretté. Az ívás tavasztól nyár végéig tart.

Más: nincs úszóhólyagja. - A két hátúszón és a mellúszón méregmirigyekkel összekötött tüskéket visel, melyeknek szúrása fájdalmas, enyhe rosszullétet is okozhat.

nagyszemű ajakoshal

© photo Borut Furlan

Lappanella fasciata (Cocco, 1833)

Gestreifter Lippfisch (D), Donzell (E), Labre iris (F), Point-snouted goldsinny (GB), Tordo canino (I)

Felismerhető: 14-15 cm nagyságúra megnövő, narancssárgás-pirosas alapszínű ajakoshal. Hasi része halványabb, fehéres, az alapszínnél valamivel halványabb keresztsávokkal átszelt. A szemtől a kopoltyúfedőn át a farokúszóig sötétebb sáv húzódik. Sötétebb foltot láthatunk a farokúszó felső részén és a hátúszó tövén illetve végén.

Összetéveszthető: violaszínű ajakoshal (Acantholabrus palloni) - alapszíne kevésbé sötétebb és hasi oldala sem fehéres; ritkábban mutatkozik.

Előfordulás: Földközi-tenger, 30 m mélységtől, de leginkább a 100-300 m közötti sávban, jellegzetesen korallszirtek közelében, főleg vörös szarukorallok (Paramuricea clavata) és sárga legyezőkorallok (Eunicella cavolinii) borította részeken.

Táplálék: apró puhatestűek.

Szaporodás: ívása április-júliusra esik.

Más: merülés közben rendkívül ritkán figyelhető meg, az elérhető információk nagy része mélytengeri kutatások eredménye (pl IFREMER).

sárga kehelykorall

Leptopsammia pruvoti (Lacaze-Duthiers, 1897)

Gelbe Nelkenkoralle (D), Coral solitario amarillo (E), Corail jaune solitaire (F), Sunset cup coral, yellow solitary coral (GB), Corallo solitario giallo (I)

Felismerhető: élénksárga színű, magányos, de helyenként nagy számmal előforduló kehelykorall. Néha ún. pszeudo-kolóniát is alkothat, ahol több egyed mészvázának alapja azonos. Mészváza max. 6 cm nagyságú és 2 cm átmérőjű, a polip karjainak átmérője kb. 3 cm. Hatosztatú (Hexacorallia), tapogatóinak száma ~98.

Összetéveszthető: Balanophyllia regia - kevesebb fogókar jellemzi (kevesebb, mint 48), Sárga kéregkorall (Parazoanthus axinellae) - nincs mészváza; Astroides calycularis - mindig kolóniát alkot, színe mindig narancssárga, és a Földközi-tenger északnyugati vizeiben nincs jelen. Dendrophyllia cornigera - a polipok elhelyezkedése rendezetlen, mérete kisebb, és a mélyebb rétegekben fordul elő (100-1000 m).

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán (Brit-szigetek), fénytől védett sziklaüregekben, sziklafalakon, barlangnyílásokban, 20-50 m mélységig.

Táplálék: a vízáramlat sodorta apró rákokat etc. csalánsejtekkel ellátott tapogatói segyítségével ejti el.

Szaporodás: ivaros, de pontos adatokkal nem rendelkezünk. A gaméták július-szeptember táján kerülnek a nyílt vízbe. A szabadonúszó lárvaállapot kb. 6 hétig tart.

Más: környezetében gyakorta megfigyelhető a Megatrema anglicum, gyakran választja lakóhelyül vázának alapját a Phoronis hippocrepia (Atlanti-óceán) és a Potamilla reniformis.

gavallérhal

©photo

Symphodus mediterraneus (Linnaeus, 1758)

Mittelmeerlippfisch (D), Vaqueta (E), Crénilabre méditerranéen (F),Axillary wrasse (GB), Tordo rosso (I)

Felismerhető: max. 18 cm-re megnővő, vörösesbarna, hosszúkás ajakoshal, a farokúszó előtt és a mellúszó alatt sötét folttal. A hímeknél ez utóbbit sárga csík szegélyezi, és íváskor a test felső részén kék pontokból összeálló csíkozás jelenik meg.

Összetéveszthető: Symphodus cinereus - mellúszó alatti folt hiányzik, a farokúszó előtti folt lentebb helyezkedik el. Adriai ajakoshal (Symphodus ocellatus) a farokúszó előtti folt középre esik és kisebb, s a másik a kopoltyúfedőn látható.

Előfordulás: Földközi-tenger, Talanti-óceán keleti partjai (Portugál-Marokkó), sziklás vagy neptunfüves tengerfenék közelében, leginkább 20, ritkán akár 70 m mélységig.

Táplálék: csőférgek, tengeri sünök, kagylók, csigák...

Szaporodás:szukcesszív protogin (proterogin) hermafrodita; a nőstények kb. két éves korban válnak ivaréretté, a következő évben nemet váltanak. Az ívás május és augusztus között zajlik le, a hímek algákból építenek fészket.

Más: a nagytestű, területüket agresszíven védő hímek mellett megfigyelhetünk apróbb termetű, színükben inkébb a nőstényekre hasonlító hímeket is (sneakers), akik a domináns hímek figyelmét kijátszva a már a fészekbe rakott ikrákat termékenyítik meg.

telepes zsákállat

©photo Peter Wirtz

Cystodytes dellechiajei (Della Valle, 1877)

Koloniebildende Seecheide (D), Ascidia colonial (E), Ascidie coloniale (F), Colonial ascidian, colonial seasquirt (GB), Tunicato (I)

Felismerhető: 10 cm-nél kisebb, 5-20 mm vastagságú kolóniákat alkotó, változatos (lila, kék, zöld, barna, narancssárga) színű, az aljzatot bevonó telepes zsákállat. Első ránézésre a kéregszivacsokra hasonlít, tapintásra puha. A ki- és bevezetőnyílások a telep felszínére nyílnak, nehezen észrevehetőek. A zoidok alig kivehetőek, a közös kivezetőnyílás körül helyezkednek el. A zoid-csoportok között sima, a köpeny alkotta zónákat figyelhetünk meg. A zoidok két jól elkülöníthető részre oszthatóak: torax (a ki- és bevezetőnyílás és a kopoltyúkosár) illetve gyomor és a bélcső. A gyomrot váztűk veszik körül, s veszély esetén az állat ide húzódik vissza. E váztűk néha fehér pontok formájában a felszínen is megfigyelhetőek.

Összetéveszthető: több morfotípusa van, melyek színben, a másodlagos metabolitok összetételében, a mész váztűk tulajdonságaiban jelentősen eltérhetnek. A Földközi-tengerben beazonosítása könnyebb (a kéregszivacsokkal ellentétben érintésre összehúzódik), az Indiai-óceánban több zsákállat, az Eudistoma (- reginum,- hospitale) és Cystodytes (- violatinctus, - multipapillatum, -aucklandidus) is hasonlít rá.

Előfordulás: kozmopolita, a melegebb hőmérsékletet kedveli, sekély vizektől egészen nagy mélységig előfordulhat (ismert legmélyebb előfordulás: 735 m), kemény, árnyékos aljzaton rögzülve.

Táplálék: mikrofág, a tengervízből szűri ki táplálékát, az állati és növényi mikroorganizmusokat.

Szaporodás: ivaros (hímnős, belső megtermékenyítéssel) és ivartalan (bimbózással) váltakozása.

Más: több védekezési módszerrel is bír: fizikai (tunika keménysége, ellenállóképessége) és kémiai (másodlagos metabolitok alkalmazása, mint pl. ascididemin, vanadium, PH érték 1 alatt). - A Földközi-tengerben főbb ragadozói a kővájó tengeri sün (Paracentrotus lividus) és a csupaszkopoltyús csigák (pl. égszínkék csillagcsiga (Hypselodoris orsinii)). - Gyógyszeripari kutatások tárgya: pl. cystodamine, ascididemine.
Olvasnivaló: Brehm

*törékeny csőféreg

© photo

Salmacina sp.

Salmacina (E), Salmacine (F), Sagebrush tube worm, salmacina (GB), Filigrana di mare (I )

Felismerhető: A soksertéjűek osztályába tartozó, fehéres, rendkívül törékeny, vékony mészcsövecskében lakó gyűrűsféreg. A csőből nyugalmi állapotban kitüremkedő apró koszorúk alig kivehetőek, tövüknél gyakran pirosas színűek. Kolóniát alkot, amely akár 30 cm átmérőjű is lehet. A csövecskék 3-5 cm hosszúak és 0,5 cm átmérőjűek. Az operculum hiányzik. A színtelen, tövénél pirosas tapogatókoszorú két lebenyből áll, melyeken 4-4 kopoltyúfonál figyelhető meg.

Összetéveszthető: a két Salmacina-t, Salmacina incrustans Claparède, 1870 és Salmacina dysteri (Huxley, 1855) szabad szemmel lehetetlen megkülönböztetni a Filograna implexa Berkeley, 1835 -tól (ez utóbbinál jelen van a másik kettőnél hiányzó operculum).

Előfordulás: kozmopolita, 5-600 m mélységben, erős áramlatoktól, hullámveréstől védett részeken az aljzattól eltávolodva, sziklafalakon, barlangokban vagy vörös szarukorallokra (Paramuricea clavata) rögzülve.

Táplálék: a tengervízből kiszűrt organikus anyagok, planktonok etc.

Szaporodás: ivarosan - hímnős, egész évben, de leginkább tavasszal-nyáron, a tojások kikelésig valószínűleg a lakócsőben maradnak ; vagy ivartalanul - leválással.

Más: Az elsők között kolonizálja a tengerfenékre süllyedt roncsokat. - Rendkívül törékeny, akár érintéstől is sérülhet.

*sárga csőszivacs

©photo

Clathrina clathrus (Schmidt O.,1864)

Gelber Gitterkalkschwamm (D),Clatrina amarilla (E), Clathrine jaune (F), Yellow clathrina (GB), Spugna gialla (I)

Felismerhető: élénksárga színű mésszivacs (Calcispongiae/Homocoela). Testét vékony csövecskék hálózata alkotja. Tapintásra puha.

Összetéveszthető: - legfeljebb a Clathrina contorta-val, mely azonban szinte mindig fehér színű, és kivezető nyílása (osculum) mindig jól látható.

Előfordulás: Földközi tenger, 5-20 m mélységben, árnyékos szilárd aljzaton rögzülve, legtöbbször bemélyedésekben, barlangokban.

Táplálék: mint a szivacsok, a testén átáramoltatott vízből kiszűrt szerves anyagokkal, planktonokkal, baktériumokkal, etc.

Szaporodás: ivartalanul vagy ivarosan, március-április táján.

Más: A helyenként alkalmazott "sárga rácsállatka" elnevezés nem tűnik helyesnek, a szakirodalomban a rácsállatka név a gyökérlábúak (Rhizopoda) törzséhez tartozó állatokat jelöli, mint pl. Clathrulina elegans Cienkowski, 1867

Olvasnivaló: Systema porifera. A Guide to the Classification of Sponges. Vol. 2 (John N. A. Hooper, R. W. M. van Soest, Philippe Willenz), 1143. o. - Die Spongien des adriatischen Meeres (Dr. e. O. Schmidt), Brehm

csíkos tengeri rózsa

© photo

Arachnanthus oligopodus (Cerfontaine,1891)
Tudományos név eredete: Arachn - pók, anthus - virág; oligo - kevés, kisszámú, podus - láb, tapogató.

Gebänderte Zylinderrose (D), Cérianthe strié (F), Banded tube dwelling anemone (GB), Aracnanto (I)

Felismerhető: 10-20 (max. 40) cm nagyságúra megnövő cső-anemóna. Lakócsöve világos, szinte áttetsző s homokban maradt végét ragadós váladék fedi; harmincnál kevesebb (24-28) fehér-barna csíkos tapogató és rövid, sötétebb színezetű szájkarok jellemzik.

Összetéveszthető: csöves tengeri rózsa (Cerianthus membranaceus) - színe változatosabb, hosszú tapogatói több sorba rendeződnek. Pachycerianthus solitarius - nagyobb, több tapogató, három sorba rendeződve. Arachnanthus sarsi - észak-európai vizek lakója, kisebb, 30-34 tapogató.

Előfordulás:Földközi-tenger (egyes publikációk szerint éppígy Vörös-tenger, Csendes-óceán), homokos-iszapos tengerfenéken, 10-80 mélységben.

Táplálék:főleg planktonok, de képes nagyobb zsákmánnyal is (apró rákok, halivadékok) megbirkózni.

Szaporodás: ivaros illetve ivartalan (osztódással).

Más: csak éjjelente figyelhető meg, nappalra a homokba rejtőzik.

*toll mohaállat

©Bernard Picton

Bugula plumosa (Pallas, 1766)

Federmoostierchen (D),Briozoo plumoso (E),Bryozoaire plume (F), Feather-bryozoan (GB), Spiraalmosdiertje (NL)

Felismerhető: 8-10 cm nagyságú, apró bokorra emlékeztető, leggyakrabban bézs színű telepes mohaállat (Bryozoa). Törzse erős, ágai spirál alakban rögzülnek, kétfelé osztódnak. A telepet alkotó egyedek eltérő szerkezetűek és ennek megfelelően más-más feladatot teljesítenek. Zoöcium: légzés, táplálékfelvétel és emésztés; mérete 0,5x0,2 mm. A stolók a telep gyökérszerű nyúlványai, amelyek nagyon egyszerű egyedekből állnak. Az aviculariák apróak (~120 μm), madárcsőrre emlékeztetőek, a zoöcium bejárata közelében, rövid nyakszerű nyélen találhatóak - feladatuk a védekezés és a planktonikus zsákmány megragadása.

Összetéveszthető: Bugula turbinata - színe kevésbé élénk, ágai vastagabbak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (É - Madeiráig), Földközi-tenger, kb. 50 m mélységig, szilárd, védett tengerfenéken.

Táplálék: vízben lebegő szerves anyagmaradványok, baktériumok etc.

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, ivaros (belső megtermékenyítéssel) vagy ivartalan (bimbózással). A lárvák az ovicellákban fejlődnek ki, majd a környező szilárd aljzaton rögzülnek.

Más: csupaszkopoltyús csigák ( például kék sallangcsiga (Janolus cristatus), Thecacera pennigera vagy Polycera faeroensis) tápláléka.

villásfarkú abroncshal

© photo Nicolas Barraqué

Lepidopus caudatus (Euphrasen, 1788)
Tudományos név eredete: lepido [gr] pikkely és pes[lat] láb (hasúszó formájára utal), cauda [lat] farok.

Degenfisch, Strumpfbandfisch (D), Pez cinto (E), Sabre (argenté), légipode, ceinture d'argent (F), Scabbardfish, silver scabbardfish (GB), Spada arzentina, lama d’argento (I)

Felismerhető: teste hosszú ( akár 2 m-nél is nagyobb lehet), szalag alakú. Csupasz, ezüstös színű pigmentréteg borítja. Feje és szemei nagyok, álkapcsa erős, tépőfogai a másfél cm-t is meghaladhatják. A hátúszó szinte az egész testen végigvonul, az első 9 tüske kemény, hosszabb, a hasúszó visszafejlődött, pikkelyre hasonlít, a farokúszó apró, villásan vágott.

Összetéveszthető: Trichiurus lepturus - farokúszója teljesen visszafejlődött; Aphanopus carbo - hátúszója középen kiöblösödik; Trachipterus trachypterus - hátúszó első tüskéje jóval hosszabb, feje rövidebb.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (a francia partoktól Szenegálig illetve Dél-Afrika vizei), Indiai-óceán, Csendes-óceán (Ausztrália és Új-Zéland, ill. Peru, Mexikó), nyílt vízben, 60 m-től egészen 600 m-ig (éjjelente sekélyebb vizekben is).

Táplálék: halak, rákok, puhatestűek.

Szaporodás: az ívási időszak földrajzi helyzettől függően változó (Adria: ősz, Észak-Afrika: tél vége, tavasz)

vénuszöv / tengeri kard

© photo

Cestus veneris Lesueur, 1813

Venusgürtel (D), Cinturón de Venus (E), Ceinture de Vénus (F), Venus girdle (GB), Cinto di Venere (I)

Felismerhető: a legnagyobb bordásmedúza. Teste oldalirányban megnyúlt, max. másfél méter hosszú, 5-8 cm széles és 1 cm vastag. Átlátszó, ritkábban kékes-lilásrózsaszínes árnyalatú, szalagra emlékeztet. Nyolc úszólemezes bordája közül négy hosszú, a testen teljesen végigfut, a másik négy jóval rövidebb és a tetőtájékot köti össze az orális régióval. A szájnyílás a hasoldalon középen található, tapogatói összeolvadtak, alig láthatóak. A szájperem két oldalán finom tapogatófonalak alakultak ki. Oldalirányú hullámzással mozog.

Összetéveszthető: Velamen parallelum - kisebb, max. 15 cm hosszúságú.

Előfordulás: kozmopolita; meleg vizű tengerekben, nyílt vízben, ritkábban a partok közelében.

Táplálék: zooplanktonok, melyeket enyvsejtekkel (colloblast) borított fogókarjai segítségével ragad meg.

Szaporodás: hímnős, kizárólag ivarosan, külső megtermékenyítéssel. Nincs nemzedékváltakozásuk, sem rögzített alakjuk, cydippid lárvái jelentős metamorfózison esnek át.

Más: nincsenek csalánsejtjei. - Rendkívül törékeny.

Olvasnivaló: Richard Brehm

kék sallangcsiga

© photo

Janolus cristatus (Delle Chiaje,1841)

Antiopella (D, E, GB, I), Antiopelle (F), Blauwtipje (NL)

Felismerhető: max. 8 cm nagyságúra megnövő csupaszkopoltyús csiga. Teste hosszú, lapos, tejfehér-átlátszó, halvány narancssárga vagy bézs színű. Végükön kékes hátfüggelékei (cerata) egész testét befedik, fogókarja (rhinophora) végén fehér folt látható.

Összetéveszthető:Janolus hyalinus (Alder & Hancock, 1854) - biotópja megegyezik, méretre kisebb (max 1 cm).

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégiától Gibraltárig), Földközi-tenger, sziklás tengerfenéken, sekély vizektől jelentős vízmélységig.

Táplálék: legtöbbször Bugula sp. mohaállatok.

Szaporodás: hímnős, ivarosan. Petéi fonálszerűen rendezettek, egy-egy zacskóban több száz is található. A veligera-lárvák külső körülményektől függően kelnek ki: 10-12 °C-on kb. 3 hét múlva. Rövid planktonikus periódus után a tengerfenékre süllyednek, és apró sallangcsigákká fejlődnek.

Más: mivel étrendjét nem a más csupaszkopoltyús fajok által kedvelt hidraállatok alkotják, hanem a csalánsejtekkel nem rendelkező Bugula sp., így hátfüggelékei sem tartalmaznak táplálékból kivont cnydocitákat.

szemölcsös medúza

© photo

Cotylorhiza tuberculata Macri, 1778

Knollen, Spiegeleiqualle (D), Aguacuajada, acalefo encrespado, medusa de huevo frito (E), Méduse oeuf au plat (F) Egg jellyfish (GB)

Felismerhető: korong alakú, középen megvastagodó ernyője sárgás színű. Nincs fátyla. Átmérője elérheti a 40 cm-t. A sárgás-fehéres szájkarok rövidek, tövüknél összenőttek, végüknél bodrosak. A szájkarok lilás-fehéres színűek és kékes szemölcsszerű dudorban végződnek.

Összetéveszthető: --

Előfordulás: Földközi-tenger, általában a vízfelszín közelében.

Táplálék: apró planktonok.

Szaporodás: két életalak jellemzi. A kifejlett egyedek ivarosan szaporodnak. A kikelt planula-lárvák rövid pelágikus periódus után az aljzaton rögzülnek, ahol polipokká alakulnak. Első alakja apró, 5-10 mm nagyságú. Kedvező feltételek mellett nyolc tapogatót növeszt (második fázis), majd pár hét alatt kifejlett medúzává válik.

Más: csápjai gyakran nyújtanak védelmet halivadékoknak (pl. nagyszemű durbincsok (Boops boops (Linnaeus, 1758), fattyúmakrélák (Seriola sp.) )- Csalánmérge nem erős.

magányos tengeri rózsa

©photo Anne Frijsinger & Mat Vestjens, 2006

Pachycerianthus solitarius (Rapp, 1829)

szinoníma: Cerianthus solitarius (Rapp, 1829)

Zylinderrose (D), Cerianto (E), Cérianthe solitaire (F) Cylinder anemone, tube anemone (GB), Cerianto, ardichella, flore di mare (I), Kokeranemone (NL)

Felismerhető: átmérője elérheti a 30 cm-t, lakócsöve sima, csúszós felületű, nagyobb mélységben 20-40 cm-re is kiemelkedhet, part közeli sekély vizekben azonban teljesen a homokba ágyazott. Külső, három jól megkülönböztethető szinten rendezett hosszú tapogatókarjai gyakran világosak, vagy átlátszóak, sávokkal (fehér, világoszöld, barna, kékes) átszeltek - de egy- vagy kétszínű egyedekkel is találkozhatunk. A belső tapogatókarok rövidek, eltakarják a szájnyílást. Képes a helyváltoztatásra és új lakócső készítésére. Csalánmérge erős.

Összetéveszthető:csöves tengeri rózsa (Cerianthus membranaceus) - nagyobb, tapogatói hosszabbak, számosabbak, csalánmérge gyengébb. Pachycerianthus dohrni (Beneden, 1924) - nagyobb, főleg olasz vizekben. Arachnanthus oligopodus - kisebb, kevesebb tapogatókar, kizárólag éjjel látható, és félénkebbb, mint a magányos tengeri rózsa.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti-középső partjai, erős áramlatoktól mentes homokos aljzaton, árapály-zónán kívül, 2-50 m mélységig.

Táplálék: planktonok, szerves maradványok, néha apró rákok, halivadékok.

Szaporodás: ivaros: szukcesszív hermafrodita, idővel nősténnyé alakul. A megtermékenyítés nyíltvízi, a cerinula-lárvák kb egy hét pelágikus kaland után rögzülnek az aljzaton. (előfordulhat nyíltvízi önmegtermékenyítés is, noha nem jellemző). Ivartalan: osztódással.

Fillérmoszat

© photo

Halimeda tuna (J. Ellis & Solander) J.V. Lamouroux

Meerkette, Pfennigalge (D), Halimède, monnaie de Poseïdon (F)m Calcareous green alga (GB), Monetine di mare (I)

Felismerhető: kb 20 cm nagyságúra megnövő zöldmoszat. 5-25 mm átmérőjű kör alakú, láncszerűen rögzült korongokból áll.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger; jellemzően tropikus faj (Karib-tenger). Árnyékos sziklás aljzaton, kb. 50-75 m mélységig.

Táplálék: fotoszintézis.

Más: Gyakori lakója a fillérmoszat korongjaira hasonlító Bosellia mimetica.

Taurulus bubalis

© photo

Taurulus bubalis (Euphrasen, 1786)
Tudományos név eredete: taurulus {lat} - taurus (bika) kicsinyítőképzős alakja, bubalis {lat<-gör} - bivaly.

Seebull (D), Cabrachito (E), Chabot, chabot-taureau, scorpion de mer (F), Sea scorpion, longspinned bullhead (GB), Groene zeedonderpad (NL)

Felismerhető: 17 (hím)-25 (nőstény) cm nagyságúra megnövő halfajta. Feje masszív, a nyak környékén és a fejen csontos, állán húsos kinövésekkel. Két tüskés hátúszó jellemzi, színe változó, szürke, barnás, vöröses. Ívási időszakban a has színe változik: a hímeknél narancssárgás-foltos, a nőstényeknél kékes.

Összetéveszthető: skorpióhalak, leginkább Myoxocephalus scorpius. Ez utóbbi nagyobb termetű (max 60 cm), feje kevésbé masszív, laposabb, s állán nincsenek szakállszerű kinövések.

Előfordulás:Atlanti-óceán keleti partjai, ritkán Földközi-tenger, max. 200 m mélységig, sziklás vagy neptunfűvel borított alzaton.

Táplálék: rákok, kígyócsillagok, kagylók, halak.

Szaporodás:ívása tavaszra esik, a tojások kb 2 mm átmérőjűek, sárgás-narancssárgásak.

Más: nincs úszóhólyagja, sem pikkelye. A kifejlett egyedek nem kedvelik a 20-22 C-nél melegebb vizeket.

vékonyajkú kövihal

© photo

Ctenolabrus rupestris (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: cten {gör} - fésű (??), labrum {lat} - ajak, száj; rupes {lat} - fal, szikla, barlang.

Klippbarsch, Klippenbarsch (D), Tabernero (E), Rouquié, cténolabre rupestre (F), Goldsinny wrasse, goldsinny, rock cook (GB), Tordo dorato (I), Kliplipvis, rotslipvis (NL)

Felismerhető: 10-18 cm nagyságúra megnövő ajakoshal. Alapszíne barnás-narancssárga, hasalja fehér, farokúszó tövében mindkét oldalon köralakú fekete folttal. Farokúszója lekerekített, hátúszója egyenletes, apró fogai két sorba rendeződnek, szemei kidüllednek, pupillája háromszög alakú.

Összetéveszthető: rossz látási viszonyok között más ajakoshalak (pl. tarka ajakoshal (Labrus mixtus) vagy Centrolabrus exoletus), de a farokúszó feletti jellegzetes fekete folt segít a pontos meghatározásban.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégia-Marokkó), Földközi-tenger, Fekete-tenger, partmenti vizekben, max. 50 mélységig, sziklás, algákkal borított tengerfenéken.

Táplálék: húsevő, férgekkel, kagylókkal, rákokkal, lárvákkal, kisméretű halakkal táplálkozik.

Szaporodás: ivaros, külső megtermékenyítéssel. Íváskor a hímek kékes árnyalattal gazdagodnak, ívás után védik a fészket. A lárvák 14 napra kelnek ki, s rövid pelágikus periódus után a sekély partmenti vizekben fejlődnek ki. A fiatal egyedek szemét fehér sáv szeli át.

Más: Tenyészetekben a parazitáktól szabadítja meg a lazacokat. - Gyakori parazitái az Anilocra fajok (pl. Anilocra frontalis).

Legyezőmoszat

Flabellia petiolata (Turra) Nizamuddin
(Udotea petiolata -nem érvényes név)

Fächeralge (D), Udotée (F), Fan weed (GB) Ventaglio di mare (I)

Felismerhető: 1-10 cm nagyságú mészfelhalmozó zöldmoszat. Formája a páfrányfenyő (Gingko biloba) leveleire hasonlít.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, akár 120 mélységig, leginkább fényvédett aljzaton vagy a neptunfű rizómái között.

Táplálék: fotoszintézis.

Hippolyte inermis

© photo Gilles Cavignaux

Hippolyte inermis Leach, 1815

Seegrasgarnele (D), Quisquilla de pradera (E), crevette d’herbier, hippolyte verte (F), Grass shrimp, great seagrass shrimp (GB), Gamberetto verde della posidonia (I)

Felismerhető: Egyenes, hosszúkás alakú, 2-4 cm nagyságúra megnövő, legtöbbször élénk zöld színű rák - előfordulhat pirosas, barna, szürke, fekete és lila színben, vagy akár teljesen átlátszó is lehet. E színvariációk leginkább téli időszakban jellemzőek. Háta közepén gyakran megfigyelhetünk egy alapszínétől elütő, sötét vagy fehér csíkot.

Összetéveszthető: más hippolyte rákok, így pl. Hippolyte varians az Atlanti-óceánban vagy a Hippolyte holthuisi és a Hippolyte leptocerus a Földközi-tengerben.

Előfordulás:Atlanti-óceán keleti partjai (Írországtól a Kanári-szigetekig), illetve Földközi-tenger, tengeri pázsit, neptunfű levelein, ritkábban fotophil algákon, kb 5 m mélységig.

Táplálék: mindenevő.

Szaporodás: ivaros; egyes szerzők szerint protantróp (?) hermafrodita, egyes hímek 7-12 hónapos korban nemet váltanak, s így a nőstények között megkülönböztethetünk alfa (átváltozott) és béta (eredendően nőstény) egyedeket. Az átváltozás a micro-algák (Cocconeis) fogyasztásával függ össze. Lárvái zoé stádiumban kelnek ki, és planktonikus életmódot folytatnak.

Más: tengeri virágos növényekkel (Zostera marina, Posidonia oceanica, Cymodocea nodosa), vagy algákkal (Cystoseira sp., Sargassum muticum, Gelidium sesqipedale , Halimeda tuna) él szimbiózisban. - Nem saját színét változtatja, hanem élőhelyét választja testszínének megfelelően.

Andresia parthenopea

© photo

Andresia parthenopea (Andres, 1883)
Tudományos név eredete: Angelo Andrès (1851-1934) olasz biológus, aki először írta le az Andresia parthenopeat. Nápoly neve az ókorban: Parthenopé - ahol először figyelték meg.

Grabende Anemone (D), Andresia (E), Andrésie (F), Burrowing anemone (GB), Attinia (I), Gravende anemoon (NL)

Felismerhető: 15-20 cm nagyságúra megnövő virágállat. Teste mélyen (25 cm-ig) a talajba ágyazódik. Színe a Földközi-tengerben barnás, Atlanti-óceánban fehér. 48 fogókarja van, a szélsők a tengerfenéken nyugszanak, a belsők felfelé mutatnak.

Összetéveszthető: -

Előfordulás:Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Bretagne-spanyol partok), iszapos tengerfenéken, 6-60 m mélységig.

Táplálék: húsevő, áldozatait csalánmirigyei segítségével bénítja meg.

Szaporodás: ivaros, a nemek elkülönültek. Tojásai 310 µ nagyságúak.

Más: Néha Inachus rákokkal él szimbiózisban.

Szabórák (gyapjasrák)

© photo

Dromia personata (Linneus, 1758)

Wollkrabbe (D), Dromia, cangrejo dormilón (E), Dromie, crabe-éponge, crabe-pierre, crabe-béret basque (F), Sponge crab, Teddy bear crab, sleepy crab (GB), Granchio facchino, granzo del capotto (I), Wollkrab, sponskrab (NL)

Felismerhető: Zömök, rövidlábú rák. Testét -ollók vége kivételével- sűrű kitinszőrzet borítja. Alapszíne barnás-bordó, ollóinak vége rózsaszínes. Hátpálcélja 10 cm hosszú is lehet. Szemei apróak, jól láthatóak. 5 pár lába van, az elsőn nagyméretű ollókkal, a második és harmadik pár vége éles, vágószerszámként használja. A negyedik és ötödik pár láb szintén kitinszőrrel borított, rövidebb, felfelé, a céphalothoraxra hajló. Végződésük befejezetlen ollóra hasonlít, horog alakú.

Összetéveszthető: A Földközi-tengerben nincs őshonos rák, mellyel összetéveszthető lenne. Olasz vizekben jelezték a Sternodromia spinirostris (Miers, 1881) jelenlétét - míg a kifejlett szabórák szélesebb, mint hosszabb, ez utóbbi szélessége és hossza megegyezik, és összetéveszhető a fiatal szabórákokkal. Az Atlanti-óceánban a Dromia marmorea (Forrest, 1974) hasonlít a szabórákra.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, sziklás, rejtőzködésre alkalmas üregekben gazdag aljzaton, sekély vízben, ritkábban kb. 130 m-ig.

Táplálék: apró férgek, etc.

Szaporodás: ivaros, nyár közepén. A tojások mérete 0,5 mm.

Más: A szabórák szivacsokat (pl. Suberites massa) vagy telepes zsákállatokat (pl. Aplidium conicum) vág ki az aljzatból, s az utolsó két pár láb segítségével a hátán tartja. A camouflage hatásos védekezési eszköz, a szabórákot kifejezetten nehéz észrevenni. Emellett a szivacsok olfaktív védelmet is jelentenek. Az áttelepített szivacsok és zsákállatok számára is jelent előnyöket az együttélés, gamétáikat jobban szét tudják szórni és a rák helyváltoztatásának köszönhetően több táplálékhoz jutnak. - Ragadozói: polipok, tengeri csillagok, barna fűrészes sügér.