Paracentrotus lividus (Lamarck, 1815) +
Tudományos név eredete: lividus (lat) - kékes, feketés.
Steinseeigel (D), Erizo de mar comun, castan de mar, erizo marron (E), Oursin violet,châtaigne de mer (F), Brown sea-urchin, rock-urchin (GB), riccio femina, riccio viola (I), ouriço do mar, castanho (P)
Felismerhető: kb. 8 cm nagyságú, színe az olívazöldtől a lilán át a barnáig változik, tüskéi elég hosszúak (kb. 3 cm). Teste kissé nyomott, mezodermális eredetű belső vázlemezei egységes belső mészvázzá forrtak össze, a szájmező (peristoma) és anális mező (periproct) kivételével. A mészváz az állattal együtt nő. Az öt orális lemez övezte szájnyílás lefelé, az öt genitális (ebből egy a kőcsatornával kapcsolatban álló madrepora-)lemez és öt oculáris lemez (az itt található ambulakrális lábacskák fényérzékelőek) övezte végbélnyílása felfelé irányul. A vázon öt radiális ambulakrális (lukak az ambulakrális lábaknak) és öt interradiális interambulakrális lemezsáv húzódik. Az ambulakrális lemezeket két sorban álló szívó- vagy ambulakrál-lábacskák szegélyezik. Mindegyikük szívókorongokban végződik, és az állat ezek, ill. tüskéi segítségével képes helyváltoztatásra - amit éjjelente tesz, 3 m távolságig. Ugyanitt számos fehér, nyeles képződmény található: ezek a rövid fogólábacskák (pedicelláriák). A karcsú fogólábacskák részint az interambulákrum-mezők szélein, részben a két lábsor között találhatóak. E lábacskák ostorszerű nyélből és háromszárú fogóból állnak, a táplálékszerzésben, védekezésben és tisztálkodásban van szerepük. Szájszerve az ún. Arisztotelész lámpása, öt álkapoccsal és öt véső alakú zománcos foggal. A peristoma pereménél lévő öt kopolyúval és az ambulakrális lábak felületén lélegzik.
Összetéveszthető: fekete tengeri sün (Arbacia lixula), mellyel közös élőhelyen osztozik, s melyet tévesen néha a kővájó tengeri sün hímjeként azonosítanak. A fekete tengeri sün teste laposabb, színe sötétebb, tüskéi arányaiban hosszabbak, s a szájnyílás körül hiányoznak.
Előfordulás: gyakori a Földközi-tengerben, ritkább az Atlanti-óceán keleti partjainál, egészen Írországig. Sziklás, moszatos, neptunfüves aljzaton, kb. 80 m mélységig fordul elő, gyakorta a tüskéivel kőbe vájt bemélyedésekben, ahol erősebben megkapaszkodhat, s így jobban ellenáll a hullámtörésnek és az esetleges ragadozóknak.
Táplálék: bentikus növényevő, étrendjének javát az algák teszik ki, de nem veti meg a neptunfüvet és a szivacsokat sem. A fekete tengeri sünnel együtt a mediterrán vizek egyik fő "fűnyírója", s jelentős befolyással bír a leveles moszatok eltűnésére/jelenlétére - mértékkel ugyan, de felelősnek tekinthető a sivatagos zónák kialakulásáért is.
Szaporodás: váltivarúak, a peték és a hím csírasejtek a vízben találkoznak egymással. Mindkét ivartermék nagy tömegben keletkezik a megfelelő mirigyben. Ivarmirigyei - pontosabban öt gonád - nyáron-ősszel fejlődnek ki, a peteérés télre esik. A gamétákat tavasszal-nyár elején eresztik ki; megtermékenyülve több metamorfózison esnek át, mire apró tengeri sünökké alakulnak.
Megközelíthető: nem szalad el... ;o)
Más: Lakhelyén gyakran osztozik a fekete tengeri sünnel és a sötétlila tengeri sünnel (Sphaerechinus granularis). Legfőbb ragadozói az európai languszta (Palinurus elephas / Palinurus vulgaris), az osztrigafarkas (Marthasterias glacialis) vagy egyes durbincs-fajok (Diplodus-félék). Franciaországban a tengeri sünök kifogása szabályozott: minimális méret 5 cm (tüskék nélkül), maximum személyenként 4 tucat, csak a meghatározott időszakban, mely azonban változó, így az "oursinade" szervezése előtt mindenképpen tájékozódni kell! Fontos még, hogy a sznorkelinges vadászathoz hasonlóan a jelzőbója használata kötelező, s megkövetelik vmely búvár-apné klubhoz tartozás igazolását vagy vízalatti vadászathoz szükséges engedély birtoklását is.
Olvasnivaló: Brehm
Tudományos név eredete: lividus (lat) - kékes, feketés.
Steinseeigel (D), Erizo de mar comun, castan de mar, erizo marron (E), Oursin violet,châtaigne de mer (F), Brown sea-urchin, rock-urchin (GB), riccio femina, riccio viola (I), ouriço do mar, castanho (P)
Felismerhető: kb. 8 cm nagyságú, színe az olívazöldtől a lilán át a barnáig változik, tüskéi elég hosszúak (kb. 3 cm). Teste kissé nyomott, mezodermális eredetű belső vázlemezei egységes belső mészvázzá forrtak össze, a szájmező (peristoma) és anális mező (periproct) kivételével. A mészváz az állattal együtt nő. Az öt orális lemez övezte szájnyílás lefelé, az öt genitális (ebből egy a kőcsatornával kapcsolatban álló madrepora-)lemez és öt oculáris lemez (az itt található ambulakrális lábacskák fényérzékelőek) övezte végbélnyílása felfelé irányul. A vázon öt radiális ambulakrális (lukak az ambulakrális lábaknak) és öt interradiális interambulakrális lemezsáv húzódik. Az ambulakrális lemezeket két sorban álló szívó- vagy ambulakrál-lábacskák szegélyezik. Mindegyikük szívókorongokban végződik, és az állat ezek, ill. tüskéi segítségével képes helyváltoztatásra - amit éjjelente tesz, 3 m távolságig. Ugyanitt számos fehér, nyeles képződmény található: ezek a rövid fogólábacskák (pedicelláriák). A karcsú fogólábacskák részint az interambulákrum-mezők szélein, részben a két lábsor között találhatóak. E lábacskák ostorszerű nyélből és háromszárú fogóból állnak, a táplálékszerzésben, védekezésben és tisztálkodásban van szerepük. Szájszerve az ún. Arisztotelész lámpása, öt álkapoccsal és öt véső alakú zománcos foggal. A peristoma pereménél lévő öt kopolyúval és az ambulakrális lábak felületén lélegzik.
Összetéveszthető: fekete tengeri sün (Arbacia lixula), mellyel közös élőhelyen osztozik, s melyet tévesen néha a kővájó tengeri sün hímjeként azonosítanak. A fekete tengeri sün teste laposabb, színe sötétebb, tüskéi arányaiban hosszabbak, s a szájnyílás körül hiányoznak.
Előfordulás: gyakori a Földközi-tengerben, ritkább az Atlanti-óceán keleti partjainál, egészen Írországig. Sziklás, moszatos, neptunfüves aljzaton, kb. 80 m mélységig fordul elő, gyakorta a tüskéivel kőbe vájt bemélyedésekben, ahol erősebben megkapaszkodhat, s így jobban ellenáll a hullámtörésnek és az esetleges ragadozóknak.
Táplálék: bentikus növényevő, étrendjének javát az algák teszik ki, de nem veti meg a neptunfüvet és a szivacsokat sem. A fekete tengeri sünnel együtt a mediterrán vizek egyik fő "fűnyírója", s jelentős befolyással bír a leveles moszatok eltűnésére/jelenlétére - mértékkel ugyan, de felelősnek tekinthető a sivatagos zónák kialakulásáért is.
Szaporodás: váltivarúak, a peték és a hím csírasejtek a vízben találkoznak egymással. Mindkét ivartermék nagy tömegben keletkezik a megfelelő mirigyben. Ivarmirigyei - pontosabban öt gonád - nyáron-ősszel fejlődnek ki, a peteérés télre esik. A gamétákat tavasszal-nyár elején eresztik ki; megtermékenyülve több metamorfózison esnek át, mire apró tengeri sünökké alakulnak.
Megközelíthető: nem szalad el... ;o)
Más: Lakhelyén gyakran osztozik a fekete tengeri sünnel és a sötétlila tengeri sünnel (Sphaerechinus granularis). Legfőbb ragadozói az európai languszta (Palinurus elephas / Palinurus vulgaris), az osztrigafarkas (Marthasterias glacialis) vagy egyes durbincs-fajok (Diplodus-félék). Franciaországban a tengeri sünök kifogása szabályozott: minimális méret 5 cm (tüskék nélkül), maximum személyenként 4 tucat, csak a meghatározott időszakban, mely azonban változó, így az "oursinade" szervezése előtt mindenképpen tájékozódni kell! Fontos még, hogy a sznorkelinges vadászathoz hasonlóan a jelzőbója használata kötelező, s megkövetelik vmely búvár-apné klubhoz tartozás igazolását vagy vízalatti vadászathoz szükséges engedély birtoklását is.
Olvasnivaló: Brehm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése