Chelon labrosus (Risso, 1827)/Mugil labrosus labrosus Risso 1826/Dicklippige/Großlippige Meeräsche (D), Llissa vera (E), Muge/Mulet lippu, Mulet à grosses lèvres (F), Thick-lipped mullet, Grey mullet (GB)Felismerhető: 40-60 cm nagyságú, zömök felépítésű hal. Teste hosszú, enyhén lapított, jól látható pikkelyekkel borított, feje nagy, lefelé lapított, ajkai húsosak. Farokalatti és második hátúszója szinte szimmetrikus, háta sötétszürke, oldala ezüstös, hasalja világos színű.Összetéveszthető: tengeri süllő (Dicentrarchus labrax) - eltérő formájú, feje háromszög alakú, mellúszói a kopoltyúfedél csúcsa alatt találhatóak.Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégiától Zöldfoki-szigetekig), Földközi-tenger, partközeli vizek, homokos vagy sziklás ajzat felett, felszínhez közel, 5 m, max. 20 m mélységig.Táplálék: növényi mikroorganizmusok, apró rákok.Szaporodás: ívása nyár elejére esik.Más: a sótartalom változását jól viseli, kikötőkben, folyótorkolatokban is megfigyelhető. - A kifejlett példányok kisebb csoportokba, a fiatalok nagyszámú rajokba tömörülnek. Olvasnivaló: Brehm
Rhizostoma pulmo (Macri, 1778) Tudományos név eredete: rhizo [gör] -gyökér, stom [gör] - száj; pulmo [lat] - tüdő: a manubrium tüdőre emlékeztető szerkezetére utal.Blumenkohlqualle, Gelbe Lungenqualle, Wurzelmundqualle (D), Aguamar, aguamala (E), Rhizostome, poumon de mer, méduse chou-fleur (F), Rhizostome, marigold, dustbin-lid jellyfish (GB), Polmone di mare, botte di mare (I), Rizostoma (P)Felismerhető: nagytestű (60 cm, max. 90 cm átmérőjű), masszív felépítésű medúza. Színe változó, fehéres-sárgás-barnás-kékes, az ernyő széle kékeslila, tapogatóktól mentes. Szájcsöve négy szájkarja összenövéséből alakult ki - e karok kétfelé osztottak, nagyok, szélük cakkos, s mindegyikük két, áttetsző nyúlványban végződik.Összetéveszthető: Rhizostoma octopus (Linnaeus, 1788) - a gyökérszájú medúza atlanti-óceáni variánsa, valamivel kisebb termetű; néhány leírásban a Rhizostoma pulmo-tól különálló fajkánt szerepel, de legtöbbször szinonímaként kezelt tud. név.Előfordulás: Atlanti-óceán északkeleti partjai, Földközi-tenger, kevésbé mély vizekben.Táplálék: zooplanktonok.Szaporodás: váltivarú, nyílt vízben. A nemek a gonádok színe alapján megkülönböztethetőek: a hímeknél kékek, a nőstényeknél barnás-narancssárgásak. A kikelő planula-lárva pelágikus, több lárvastádium után kialakul a helytülő hidraalak, mely többszörös bimbózás (strobiláció) útján ivartalanul szaporodik.Más: gyakori parazitája a Hyperia galba. - Fiatal fattyúmakrélák (Seriola), nagyszemű durbincsok (Boops) és makrélák (Trachurus) gyakran keresnek menedéket ernyője közelében. - Általában veszélytelen, csalánmérge gyenge, de kiválthat allergiás reakciókat (viszketés, bőrkiütés, égés). - Legveszélyesebb ragadozói a tengeri teknősök.Olvasnivaló: medúzák hu, eng; Brehm
Atherina boyeri Risso, 1810 Tudományos név eredete: Atherina (gör) - tüske; boyeri - Guillaume Boyer, XIII. századi naturalista, akiről oly keveser tudunk, hogy még az sem biztos, nem pusztán fiktív figurával van dolgunk. Rundkopf-Ährenfisch (D), Pejerrey (E), Joël, athérine (FR), Boyer's sand smelt, big-scale sand smelt (GB), Latterino, attarina (I), Peixe-rei, piarda (P)Felismerhető: Hosszú, hengeres, 7-10 cm (max. 16 cm) nagyságú test, zömök fej, nagy szemek, végállású száj jellemzi. Pikkelyei nagyok, jól megfigelhető az atherinákra jellemző két jól elkülönült hátúszó, hasúszó hátra esik, a mellúszó magasan illeszkedik. Háta kékeszöld, oldala világosabb, hosszirányú aranyos sávval, hasa ezüstös. Távolról színe homogénnak tűnik, éjjel az ezüstös szín dominál.Összetéveszthető: Atherina presbyter - biotópja északabbra esik, a Földközi-tengerben ritka, oldalsávja kevésbé kontrasztos. Atherina hepsetus - szemei nagyobbak, teste keskenyebb, színe dominánsan ezüstös. Atherinomorus lacunosus /Atherina punctata/ - teste masszívabb, oldalán sávot alkotó fekete pöttyök.Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai( Spanyolország-Mauritánia), izoláltan északabbra is, illetve Fekete-tenger; Földközi-tenger, partközeli vizekben, neptunfüves vagy sziklás fenék fölött, általában 3 m mélységig. A hőmérséklet és a sótartalom eltéréseit jól viseli, kikötőkben, parti lagúnákban, néha édesvizű folyótorkolatokban is előfordul.Táplálék: planktonok, rákok, kagylók, férgek, lárvák.Szaporodás: kb. egy éves korban válnak ivaréretté, a nemek azonos színezetűek, de a hímek valamivel kisebbek. Külső megtermékenyítéssel, az ívás április-júniusra esik (Földközi-tenger), a lárvák kb. egy hónap után kelnek ki, méretük 5-6 mm.Más: gyakran lakják paraziták. - Izolált előfordulásai megkülönböztetett alfajok kialakulásához vezettek. -
Az oldalsáv színe napszaktól s a hal hangulatától függően változhat, a megkülönböztetésben nincs perdöntő szerepe.
Prostheceraeus roseus Lang, 1884/Prostheceraeus giesbrechtii Schmarda, 1859/Tudományos név eredete: prosthen-[gör] - elöl, vmi elején; keras [gör] - szarv. Roseus [lat] - rózsaszínRosa Bandplanarie (D), Planaria rosa (E), Planaire rose, ver plat rose (F), Pink flatworm (GB), Planaria rosea (I), Rozepaarse platworm (NL) 
Felismerhető: max. 2 cm nagyságú, megnyúlt, ovális testű laposféreg. Alapszíne rózsaszín, vékony fehér csíkokkal (5-5); szélei lilába hajlóak. A fején található két kisméretű tapogató szintén lila színű. Hasi oldala egyszínű, rózsaszín. A szabad szemmel nem látható apró csillók segítségével meglepően gyorsan halad előre. Nyíltvízben hullámzó mozgással úszik.Összetéveszthető: -Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portigália-Szenegál), Földközi tenger, sziklás tengerfenéken, kb. 60 m mélységig.Táplálék: a laposférgek étkezése szokásai nem ismertek kellő részletességgel, egyes szerzők szerint algákkal, más javaslatok szerint elhullott állatokkal, szivacsokal, zsákállatokkal táplálkoznak. A fehércsíkos örvényféreg specializálódott, s az apró termetű zsákállatokat részesíti előnyben (Clavelina nana, Pycnoclavella communis.)Szaporodás: ivaros: hímnős, az egyedek kölcsönösen megtermékenyítik egymást -a hímivarsejteket közvetlenül a bőr alá juttatja el. Ivartalan: a sérült állatból kiszakadó darabok esetenként képesek önálló állattá fejlődni. Más: nincs légzésfunkciót ellátó önálló szerve, légzése bőrön keresztül történik. - Nincs központi idegrendszer. - Rendkívül sérülékeny, érintésre is szétszakadhat. - A tudományos szakirodalom nem rendelkezik elég adattal, a leírások gyakran ellentmondásosak. A két tudományos nevet hol szinonímaként, hol két külön faj megnevezéseként alkalmazzák. Egy lehetséges harmadik variáns az "albínó" örvényféreg, a három közül a rózsaszín a legelterjedtebb és a kék a legritkább.Marine flatworms
Labrus bergylta Ascanius, 1767Gefleckter lippfisch (D), Vaquete, maragota, pintom pintat (E), Vieille, roucaou, (F), Ballan wrasse (GB), Labridi, tuddu (I), Bodiao (P)Felismerhető: Masszív felépítésű, nagytermetű (max. 65 cm / 4,5 kg) ajakoshal. Egyetlen megtermett hátúszója a végénél puhább, magasabb - sziluettje hasonlít a fűrészes sügérére. Erős fogak (alsó álkapocs: 20, felső álkapocs: 13), az ajakoshalakra jellemző húsos, kékes színű száj. Színezete változó: biotóp, kor és ivarérettség függű. A fiatal foltos ajakoshalak zöldes színűek (esetleg testen végighúzódó fehér sáv); találkozhatunk egyszínű (homokszíntől pirosas árnyalatig) vagy sárgás/zöldes/vöröses alapszínen apró világos foltokkal szórt változatokkal.Összetéveszthető: Zöld ajakoshal (Labrus viridis) - farok alatti úszója rövidebb, hátúszója egyenletes, a fiatal egyedeknél a testen végighúzódó fehér sáv a háthoz közelebb esik, az ivarérett példányok világos foltjai jelentősen kisebbek, hasi oldal sötétebb. Rigóhal (Labrus merula) - hasi oldalon sötétebb színű, farokúszója lekerekítettebb, sötétebb, úszói kékes kerettel díszítettek. Alapszíne kevésbé élénk.Előfordulás: Norvégia-Marokkó partjai, ritkábban Földközi-tenger, sziklás tengerfenék közelében (kifejezetten kedveli a hasadékos, barlangos szakaszokat), 50 m mélységig.Táplálék: Rákok, kagylók.Szaporodás: (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, a nőstények 4 éves kor után válthatnak nemet. Ívási periódusban a hím fészket épít, s a kikelésig vigyáz utódaira.Olvasnivaló: Brehm
Xyrichtys novacula (Linnaeus, 1758)Tudományos név eredete: xyr (gör) - borotva, ichthys (gör) - hal; novacula (lat) - borotva - a fej formájára utal. Schermesserfisch (D), Galán, raor (E), Labre des sables, rason nacré (F), Cleaver wrasse, pearly razorfish (GB), Pesce pettine (I), Mordedor (P)Felismerhető: rendkívül lapos test, széles, szinte függőleges arcél jellemezte fej. Szemei apróak, kifejezetten magasan helyezkednek el. Pikkelyei nagy méretűek, hátúszója szinte a test egészén végighúzódik. Színezete halvány, zöldes, négy függőleges pirosas sávval a háton. A kisebb termetű nőstények és a fiatal példányok színe rózsaszínűbb, a hímeknél kékes mintázat figyelhető meg a kopoltyúfedőn. Átlagosan 15-20 (max. 30) cm nagyságú.Összetéveszthető: -Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidékei (Spanyolország - Guineai öböl), 5-50 m mélységben, más ajakoshalaktól eltérően homokos és/vagy elszórtan neptunfüves aljzat közelében.Táplálék: a homokos aljzatban élő puhatestűek.Szaporodás: a szivárványhalhoz és a pávahalhoz hasonlóan (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, egyedei vagy hímek, vagy nőstények, s az idősebb nőstények átalakulhatnak hímmé (szuperhím) -az nemváltás - ha a környezet is kedvező - kb. 17 cm elérésekor történik meg. Az ívás időszakában (nyár) a nőstények hasi oldalán vöröses folt figyelhető meg; a megtermékenyítés nyíltvízi.Más: Éjjel és vész esetén, illetve télen, ha a víz hőmérséklete túl alacsony, a homokba bújnak. - A hímek területüket, s háremüket őrzik a betolakodó fajtársakkal szemben. - Nehezen megfigyelhető, de ha láttunk egyet elrejtőzni, érdemes az aljzaton mozgás nélkül várni, s hamarosan a többi is előkerül majd a homok alól.
Centrostephanus longispinus (Philippi, 1845) /- longispinus; - rubicingulus/Tudományos név eredete: centro (gör) - tű, tüske; stephan (gör) - korona, longispinus (lat) - hosszútüskéjű.Diademseeegel (D), Erizo de pùas largas (E), Oursin-diadème (F), Longspined sea-urchin, Needle-spined urchin (GB), Riccio diadema, riccio corona (I)Felismerhető: Kerek testű, hosszú, mozgékony tüskékkel borított tengeri sün. Teste lilásbarna-fekete (színe korától függ), a tüskék világos csíkozásúak. Testének max. átmérője 6 cm, a tüskék hossza meghaladhatja a 10 cm-t. A tüskék között megfigyelhetőek az ambulakrál-lábacskák és a rövid fogólábacskák (pedicelláriák).Összetéveszthető: -Előfordulás: főleg Földközi-tenger, ritkábban Kanári- és Azori-szigetek környékén, főleg fényszegény sziklás vagy homokos-iszapos tengerfenéken, kb 50 m mélységig.Táplálék: állati maradványok, növények.Szaporodás: vált ivarú, külső megtermékenyítéssel. A gamétákat tavasszal-nyár elején eresztik ki; megtermékenyülve több metamorfózison esnek át, mire apró tengeri sünökké alakulnak. Más: védett faj. - Szúrása fájdalmas.
