~ nagy holdcsiga / fúrócsiga

© photo

Euspira catena (da Costa, 1778)
Tudományos név eredete: eu (gör) - jó, helyes, spiera (gör) - spirál; catena (lat) - lánc.

Halsbandnabelschnecke, große Nabelschnecke (D), Caracol de luna (E), Natice porte-chaîne, grande natice (F), Necklace shell, moon snail (GB), Gewone tepelhoorn (NL), Caracol da lua (P)

Felismerhető: gömbalakú háza (~2 cm magasságú, de elérheti a 4-4,5 cm-t) folyamatosan épül, a növekedést jelző finom barázdákkal borított, sima, harántirányban barnás-lilás foltokkal díszített. Barnás színű félkör alakú nagy nyílása héjfedővel (operculum) ellátott. Krémszínű lába házához képest nagynak tűnik.

Összetéveszthető: Euspira fusca - háza kevésbé gömbalakú, színe sötétebb. Neverita josephina - háza laposabb, szürkésebb, oldalán krémszínű betéttel, maga az állat világosabb, piszkosfehér színű.

Előfordulás: európai partok, az Északi-tengertől a Földközi-tengerig, homokos tengerfenéken, 125 m mélységig. (A Földkö9zi-tengerben élő példányok háza sötétebb színű.)

Táplálék: húsevő. Kagylókkal táplálkozik (leggyakoribb zsákmánya: Donax trunculus), melyeket lábával rögzít, majd reszelőnyelvével szabályos, 1 mm átmérőjű lyukat fúr héjukra, melyen keresztül emésztőnedvet enged az állat belsejébe, majd az előemészett táplálékot felszívja. (Vitatott, hogy savas folyadékot választana ki, ami segítené a kagyló megfúrását).

Szaporodás: váltivarú. Petéit kocsonyás anyagba burkolja, mely feltekeredett szalagra emlékeztet. Lárvái planktonikusak.

Más: napközben a homokba rejtőzik. - A holdcsigák/fúrócsigák jelenlétéről leginkább a homokos fenéken gyakorta látható peték tanúskodnak (lsd. sand collar)

földközi-tengeri bíborrózsa

© photo

Actinia schmidti Monteiro, Solé-Cava, Thorpe, 1997
/Actinia equina (Linnaeus, 1758) - érvénytelen)
Tudományos név eredete: aktis, aktinos (gör) - sugár(zás) / equinus (lat) - ló-; összezárt formájában rectumra emlékeztet/

Pferdeaktinie, Purpurrose, Erdbeerrose (D), Tomate marino (E), Actinie rouge, tomate de mer, actinie chevaline (F), Beadlet anemone (GB), Attinia rossa, pomodoro di mare, cazzo rosso (I), Paarde-anemoon (NL)

Felismerhető: összezárt állapotban bíborszínű (néha zöldes-barnás, színe évszak és fényfüggő) apró labdához hasonlít. Kinyílva széles talpkorongból kiemelkedő vaskos tömlő, melynek átmérője 5-6 cm, rövid, hat koncentrikus körben elhelyezkedő tapogatók (kb 200).

Összetéveszthető: Actinia equina - biotópja különböző (Atlanti-óceán keleti partvidéke), s a legújabb kutatások (Marine biology, 129/3. (1997), 425-433.) egyértelműen megkülönböztetik a földközi-tengeri bíborrózsától. Actinia fragacea - nagyobb, tömlője zöldes-sárgás foltokkal tarkított. Actinia prasina - barnás-zöldes színű. Actinia cari - zöldes színű, tömlőjén sötét, gyűrűszerű mintákkal.

Előfordulás: Földközi-tenger. Néhány méter mélységig, de leggyakrabban felszínhez közel, apály idején akár szárazon is, kövekre tapadva (intertidális - árapály öv).

Táplálék: zooplanktonok, melyeket mérgező tapogatóival elbénít és a szájnyílásához visz. Emésztés után az ürülék ugyanezen a nyíláson át távozik.

Szaporodás: ivartalan szaporodás: bimbózással - anyaállatról lefűződő új egyedek. Ivaros szaporodás: hímnős, a kilövellt spermium megtermékenyíti az anyaállatot, melynek űrbelében kifejlődnek a lárvák. Az ifjú függetlenedett bíborrózsáknak 12 tapogatója van.

Más: helyváltoztatásra képes (kb. 10 cm/h) - nem kedveli a csoportos életmódot, a túl közel merészkedő fajtársakat tapogatóival igyekszik távoltartani.

Olvasnivaló: Brehm wiki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lóaktínia

quizz

Választható tengerek-óceánok, francia-latin nevek, megoldás és rövid magyarázat franciául a puteauxplongee.com oldalán.

kispettyes macskacápa

© photo

Scyliorhinus canicula (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: scylax (gör) kutya, rhinus (gör) -orr; canis(lat) - kutya

kleiner Katzenhai, kleingefleckter Katzenhai (D), Pintarroja (E), Chat de mer, roussette (F), small-spotted catshark (GB), gattucio minore (I)

Felismerhető: Áramvonalas, ált. 80 cm hosszúságú test (40-100 cm), kerek, rövid orr, világosbarna alapon barnás-feketés apró foltok. Szemei feketék és oválisak, pislogóhártya hiányzik. Öt kopoltyúrése közvetlenül a szemek mögött helyezkedik el. Orrnyílásai a fej alsó oldalán, az orrlyukakat fedő bőrlebenyek érintkeznek, fogai apróak. A többi Scyliorhinushoz hasonlóan első hátúszója a hasúszók, a második a farokalatti úszó mögött található.

Összetéveszthető: Nagyfoltos macskacápa (Scyliorhinus stellaris) - nagyobb, masszívabb (~150 cm), foltjai nagyobbak, az orrlyukakat fedő bőrlebenyek nem érintkeznek. Biotópja különbözik: a sziklás tengerfenéket kedveli.

Előfordulás:Atlanti-óceán keleti partvidéke (Marokkó-Norvégia), Földközi-tenger, homokos-kavicsos tengerfenéken, 20-400 m mélységben.

Táplálék: Húsevő, éjjelente csigákra, kagylókra, fiatal tintahalakra, rákokra, férgekre, apró halakra vadászik .

Szaporodás: Belső megtermékenyítéssel, a hím módosult hasúszói párzószervként funkcionálnak. 55-60 (Atlanti-óceán) / 40-45 cm (Földközi tenger) nagyság elérésekor válnak ivaréretté. A nőstény november-július között havonta általában kétszer két, kemény szaruburok védte, 6x2 cm nagyságú petét rak (max. 100 db/szezon), melyeket a peték sarkain levő nyúlványok segítségével gorgóniákhoz, sziklákhoz rögzít. Az ivadékok hőmérséklettől és vízmélységtől függően kelnek ki (Atlanti óceánban májusban lerakott peték ~95-120 nap, Földközi-tengerben novemberben lerakott peték ~285 nap elteltével). A kikelt macskacápák kb. 10 cm nagyságúak.

Más: Gyakran megfigyelhető francia tőkehalak (Trisopterus luscus) társaságában, akik a macsakacápa zsákmányát igyekszenek elcsenni.

Olvasnivaló: Brehm

csíkos morgóhal

© photo

Trigloporus lastoviza (Bonnaterre, 1788) Chelidonichthys lastoviza lastoviza / Chelidonichthys lastoviza africana

Knurrhahn, Gestreifter Seehahn (D), Trigla, rubio, bonacha (E), Grondin strié, grondin camard, galinette (F), Streaked gurnard, rock gurnard, african gurnard (GB), Capone lineato, capone ubriaco, capone dalmato (I), Gestreepte poon (NL)

Felismerhető: a morgóhalak legkisebbike. Áramvonalas, farok felé elkeskenyülő test (ált. 10-25, max 40 cm), viszonylag nagy, csontlemezek fedte, rövid fej, lapos, kissé előrenyúló száj. Széles mellúszóját kék foltok díszítik, szegélye szintén kék, az első három úszósugár elkülönül, és ujjszerűen mozgékony - tapintáshoz, szagláshoz és ízleléshez használja őket, de a fenéken való mozgásban is hasznosak. Első hátúszójának tüskéi (9-11) csontosak. Háta vöröses, has világos, teste foltokkal borított, oldala csíkos, pikkelyei aprók, az egész testet befedik.

Összetéveszthető: Lepidotriga cavillone - kisebb, két tüske a szemeknél, pikkelyei nagyok, markáns tarkósáv. Aspitrigla cuculus - nincs tarkósáv, mellúszói rövidek, kék szegély nélkül. Lepidotriga dieuzeidei - szemeknél nincs tüske, tarkósáv kevésbé feltűnő. Aspitrigla obscura - nincs tarkósáv, első hátúszó első tüskéje hosszú, színe sötétebb, mellúszója kisebb. Szürke morgóhal (Eutrigla gurnardus) - nincs tarkósáv, pikkelyek tüskések, mellúszó rövid, fekete folt a hátúszón. Trigla lucerna - feje nagyobb, kis méretű pikkelyek, sötétebb alapszín. Vörös morgóhal (Trigla lyra) - nincs tarkósáv, rövid, egyenes pikkelyek, álkapocs csőrszerűen előrenyúló. Chelidonichthys lucernus - nincs tarkósáv, rövid, egyenes pikkelyek, alapszíne egyöntetűbb, kevésbé feltűnő foltok, mellúszója kékes szegéllyel díszített.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partvidéke, Földközi-tenger, 20-200 m mélységben, főleg detritusszal borított tengerfenéken, ritkábban neptunfüves részeken. A fiatal példányok először pelagikusak, majd a partmenti vizeket választják. Nyaranta a parthoz s a felszínhez közelebb húzódik.

Táplálék: apró rákok, férgek, kagylók, ivadékhalak - táplálékát legtöbbször a tengerfenék üledékében keresi, de ritkán (főleg nyaranta) nyíltvízben is vadászik.

Szaporodás: a hímek két, a nőstények három éves korban válnak ivaréretté. Ívása tél végére, koratavaszra esik. A kikelt lárvák planktonikusak.

Megközelíthető: elég könnyen, ha elkerüljük a hirtelen s nagyívű mozdulatokat.

Más: a parazita Neobrachiella impudica gyakran választja lakóhelyül, legtöbbször a kopoltyúfedő belséjére akaszkodva. - A morgóhalak mindegyike 'morog', vízmélységtől függően változó intenzitással és tonalitással. - Veszély esetén kifeszíti mellúszóit, s a tengerfenéktől eltávolodva mintegy szárnyként használja őket.

Olvasnivaló: Brehm

ritka pókhal

Trachinus araneus Cuvier, 1829

geflecktes Petermännchen (D), la vive araignée (F), Spotted Weever (GB)

Felismerhető: Megnyúlt, oldalirányban lapított test (max. 40-50cm). Feje apró, méretéhez képest széles szájjal, szemei a fej tetején, egymáshoz közel. Színe sárgásszürke vagy pirosasszürke, apró barnás foltokkal tarkított, melyek a has felé elhalványodnak. Teste közepén 8-10 nagyobb, feketés folt. Első hátúszójának tüskéi és kopolytyúfedőin található tüskék mérgezőek - a tövükben méregmirigyek találhatóak, melyek a tüskék barázdájába ágyazott csövön keresztül juttatják el a mérget a tüskék tűhegyes végéhez.

Összetéveszthető: mérges pókhal (Trachinus draco) - valamivel kisebb (20-40 cm), háta barnás-márványozott, hasa sárgás, oldalán kék-sárga foltok. csíkos pókhal (Trachinus radiatus) - méretre azonos, de foltjai sötétebbek, középen világosabbak - tengeri vipera (Echiichthys vipera) - méretre kisebb (~15 cm), foltjai csíkokba rendeződnek.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partvidéke, Földközi-tenger. Homokos-iszapos tengerfenéken, max. 100 m mélységig.

Táplálék: apró halak, rákok. Az aljzatba rejtőzve vár áldozatára, és meglepő gyorsasággal támad. A sikeres vadászat után hasúszójának segítségével újra beássa magát.

Szaporodás: az ívás tavasz végére - nyár elejére esik, a kikelt lárvák pelagikusak.

Más: Ideje javát a homokba ásva tölti, ahonnan csak a szeme látszik ki, s veszély esetén ritkán menekül - a sekély vízben sétálva könnyen beleléphetünk tüskéibe. A kiválasztott méreg termolabilis, 40-50 °C fölötti hőn elbomlik és hatástalanná válik (egy meleg vizes lábfürdő vagy meleg borogatás hasznos lehet, vagy egy meggyújtott cigarettát a seb fölé tartani); szédülést, esetleg időleges bénulást is okozhat, nem beszélve az allergiás reakciókról - jobb orvoshoz fordulni. Az elpusztult példányok továbbra is mérgezőek maradnak, lehetőleg ne vegyük kézbe őket.

tengeri nyúl

© photo

Aplysia depilans (Gmelin 1791)
Tudományos név eredete: aplusias (gör) - piszkos (??) - utal a csiga színére; depilans (lat) - szőrtelenítő.

Marmorierter Seehase (D), European sea hare (GB) Lièvre de mer (F), Lumaca/Lepre di mare (I), Europese zeehaas (NL)

Felismerhető: barnás-zöldes színű, 20-30 (max. 40) cm nagyságú, hátulkopoltyús csiga. Korong alakú, sárgás színű apró házát (4-5, max 6 cm hosszúságú) szinte teljesen elfedi köpenye. Hasi oldalán két lapos oldallebeny (parapodium), melyeket a fenéken mászva a hátára hajt, s a talajtól elszakadva úszóként használ. Két pár szarv, az első laposabb, előrenyúló, a második felfelé álló (szaglótapogató) - a szemek a második pár előtt. Álkapcsa sárgás, széles.

Összetéveszthető: Aplysia punctata - kisebb (5-20 cm), fehér foltok és néhány fekete pont tarkítja, színe inkább pirosas-barnás. Aplysia fasciata - nagyobb (40 cm), a köpenyen narancssárga sáv.

Előfordulás: Földközi-tenger; sziklás, moszatokban gazdag zónákban, max. 15-25 m mélységig.

Táplálék: növényevő

Szaporodás: Hímnős, április-májusban, parközeli vizekben (1-3 m mélység) rakja le petéit - leginkább sárgás-rózsaszínes spagettihez hasonló, 1-másfél mm átmérőjű, 1-4 m hosszú szálak.

Más: Védekezésképpen lilás színű folyadékot bocsát ki, melyről régebben tévesen azt hitték, hogy szőrtelenítő hatású (--> depilans).

Olvasnivaló: Brehm

betűs sügér

© photo

Serranus scriba (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: serra (lat) - fűrész; scriba (lat) - írnok.

Schriftbarsch (D), Serrano escrobano (E), Serran écriture (F), Painted comber (GB), Sciarrano scrittura (I), Schriftbaars (NL)

Felismerhető: Enyhén lapított, végei felé elkeskenyedő, max ~30 cm hosszúságú test, hegyes fej, a sügérekre jellemző, apró, hegyes fogakkal ellátott száj. Színezete jellegzetes: pirosas-szürke, 5-7 sötétebb harántsáv, hasán kék folt, fején és kopoltyúfedőjén pirosas-kékes ornamentumok.

Összetéveszthető: Serranus cabrilla - nehezen összetéveszthető, méretre kisebb, nincs kék folt a hasi oldalon, színe téglavörös, több sötétebb csíkkal.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Fekete-tenger, Földközi-tenger, ált. 40 m mélységig (ritkán 100 m), sziklás-neptunfüves tengerfenéken. Magányos, védi területét.

Táplálék: rákok, kagylók, apró halak, halivadékok.

Szaporodás: egyidejű hermafrodita, minden egyed egyszerre hím és nőstény, s szexuális partnertől függően vagy egyik, vagy másik szerepet tölti be - mivel ivarsejtjei egyidőben érnek, az önmegtermékenyítés lehetőségét nem lehet kizárni, noha sem pro, sem contra nem rendelkezünk meggyőző bizonyítékokkal. Az ívás április- szeptember környékére esik. Egyszerre kb 100 000 petét rak, melyeket kövekre rögzít.

Más: Az Anilocra sp. Anilocra sp. néha lakóhelyéül választja. A betűs sügér gyakran keresi fel a 'tisztítóállomásokat', ahol a Symphodus melanocercus gondoskodik parazitái eltávolításáról.

közönséges kalmár

© photo

Loligo vulgaris vulgaris Lamarck, 1798
/Loligo vulgaris reynaudi D'orbigny, 1739
Loligo forbesii Steenstrup, 1856
Loligo pealei Lesueur, 1821/

Gewöhnlicher Kalmar (D), Calamar (E), Calmar, encornet (F), Squid, long-finned squid (GB), Calamaro comune (I)

Tudományos név eredete: loligo (gör) - Plutarkhosznál (Párhuzamos életrajzok, Themisztoklész ) egy apró méretű repülőhal neve, mely tintát bocsájt ki.

Felismerhető: változó színű (pirosas - barna) foltokkal tarkított világos, kicsúcsosodó, áramvonalas, háromszögletű úszószegélyben végződő test. Általában 20-30 cm nagyságú, a nőstények maximális nagysága kb. 35 cm, a hímeké 64 cm. Apró fejéből tapadókorongokkal ellátott nyolc rövidebb kar és két hosszabb, visszahúzható fogókar/tapogató indul ki. A karok között középen található a kalmár két, fordított papagájcsőrhöz hasonló álkapcsa. A nyelőcső felső végébe nyílik a két pár mérget kiválasztó nyálmirigy vezetéke. Szemei kifejezetten nagyok és jól fejlettek.

Összetéveszthető: Loligo (Alloteuthis) Wülker, 1920 /Loligo (Allotheutis) subulata Lamarck, Loligo (Allotheutis) media (Linnaeus, 1758)/

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke. Mezo- és infrapelagikus vizek (50-400m mélységig), kivéve a párzási időszakban, amikor a part menti vizeket keresi fel.

Táplálék: planktonok, a felnőtt példányok nem vetik meg a heringet (Clupea harengus), sprotnit (Sprattus sprattus), és a homokiangolna-féléket (Ammodytes spp.) - esetenként kannibalizmuson is érhetőek. Megragadott áldozatát fogókarjaival húzza a szájához, s a nyálában levő erős méreggel (cephalotoxin, mely az ideg-izom ingerületátvitelt blokkolja) megbénítja, majd erős álkapcsaival feldarabolja.

Szaporodás: Váltivarú; három éves korában válik ivaréretté. A párzás időszak tavaszra/nyárra esik. A hím spermatofóráit (kb 15 mm) a hectocotyluson keresztül a nőstény köpenyüregébe rakja le. A nőstény kb. kéttucatnyi, egyenként 100-200 petét tartalmazó tömlőszerű burkot rögzít egy lehetőleg gyenge áramlatba eső sziklára. A párzást követően a kalmárok elpusztulnak, az apró kalmárok kb. 3-4 hét múltán kelnek ki.

Más: Színét rendkívül gyorsan képes változtatni. - Meneküléskor tintafelhőt lövel ki. (Ld: közönséges polip) - Nagy távolságokat képes megtenni - akár 1000-1500 km-t is. - Neurofiziológiai kutatások: J. Z. Young 1936-ban felismerte a kalmár több mint 1 mm vastag és 10 cm hosszú óriás axonokkal rendelkező idegsejtjeinek jelentőségét az idegrendszer működésének megértésében.

Olvasnivaló: Brehm
Háló: CephBase

tengeri sárkány

Thomas Cantimpratensis
De natura rerum
Monstra marina 6.

XV. De dracone maris.

Draco maris monstrum est crudelitate horridum. Instar draconis terrestris in longitudem extenditur, sed alis caret. Caudam tortuosam habet, caput secundum magnitudinem corporis parvum, sed hyatum oris horridum. Squamas et cutem duram habet. Pestifer est piscibus et ceteris animalibus maris. Nam piscis vel animal quod momorderit, moritur. IPsum etiam hominem si quando vulneraverit, non evadet. Pinnas habet pro alis, quibus utitur in natando. Transcurrit magna maris spatia uno impetu, et hoc potius robore virium quam remigiis pinnarum. Draco maris captus, ut dicit Plinius, atque missus in harenam, cavernam sibi rostro mira agilitate cavat. Dentium dolores sanat cinis ossium eius.

Könyv a dolgok természetéről
VI. könyv A tengeri szörnyek
XV. A tengeri sárkány

A tengeri sárkány szörnyen kegyetlen fenevad. Hosszabb mint a szárazföldi sárkány, de szárnyai nincsenek. A farka tekervényes, a feje testének méreteihez képest kicsi, de tátott szája félelmetes. Pikkelye és bőre kemény. A halakra és minden más tengeri állatra veszedelmes. Az a hal ugyanis, vagy bármely más állat, amelyet egyszer megharap, elpusztul. Még az emberen is halálos sebet ejt. Szárnyak helyett uszonyai vannak, amelyeket úszáshoz használ. Egyhuzamban nagy távolságokat képes megtenni a tengeren és ez inkább nagy erejének semmint uszonyának köszönhető. Ha a tengeri sárkány fogságba esik, mondja Plinius, és homokra kerül, hihetetlen ügyességgel fúr magának üreget orrával. Csontjainak hamuja gyógyítja a fogfájást.

Olvasnivaló: MEK Googlebooks

Könyvtár: Walter Lenz/Margaret Deacon: Ocean Sciences: their History and Relation to Man. Hamburg 1990 (Deutsche Hydrographische Zeitschrift, Ergänzungsheft, Reihe B, Nr. 22)