Ophiura ophiura (Linnaeus, 1758) Tudományos név eredete: ophis (gör) - kígyó, ouros (gör) - farok.Schuppiger Schlangenstern (D), Ophiure commune, ophiure rose (F), Common sand-star (GB), Gewone slangster (NL)Felismerhető: testkorongja max. 3,5 cm átmérőjű, színe változó, világos narancssárgától sötétbarnáig. Öt egyforma, tüskés, tövénél vastag, mozgékony kar, két fehér folt a testkorongba ékelődő végeknél. A karokon a külső váz egymásba fonódó lemezekből áll. A karok maximális hossza kb. 15 cm.Összetéveszthető: Ophiura albida - kisebb, színe narancssárgább, karjai a testkorong széléhez ékelődnek. Ophiura sarsii - nincs jelen a Földközi-tengerben, színezete egyöntetűbb, tüskéi hosszabbak, a karok tövénél nincs fehér folt.Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti óceán keleti partvidéke, Norvégiától a Madeira-szigetekig, főleg homokos-iszapos vagy törmelékes tengerfenéken, kb 300 méter mélységig. Táplálék: Szerves törmelék, illetve a törmelékben rejtőzködő puhatestűek. A bélcsatorna leegyszerűsödött, egyetlen nyílása a lefelé néző szájnyílás.Szaporodás: váltivarú. külső megtermékenyítéssel. Lárvája (ophiopluteus) néhány hét pelágikus életmód után a tengerfenékre süllyed, majd apró kígyócsillaggá alakul.Más: Fénykerülők, nappal a törmelékbe fúródnak vagy sziklák alatt, üregekben rejtőzködnek, és csak éjjelente bújnak elő táplálkozni.
Labrus merula Linnaeus, 1758Tudományos név eredete: labrum (lat) - ajak, száj; merula (lat) - rigó.Brauner lippfisch (D), Merlo (E), Labre-merle (F), Brown wrasse (GB), Merlo marino (I)Felismerhető: 30-50 cm nagyságú, megnyúlt test, hegyes orr, az ajakoshalakra jellemző húsos szájjal. Színe zöldes (íváskor a hímek kékes árnyalatot öltenek), oldalán kékesen csillogó foltok, az uszonyok szegélye szintén kék.Összetéveszthető: Foltos ajakoshal (labrus bergylta) - a rigóhal néha márványozott mintázatú, de az úszókat övező kék szalag hiányzik a foltos ajakoshalnál. Zöld ajakoshal (labrus viridis) - valamivel kisebb, oldalán fehér csík, vaskosabb ajkak - leginkább a fiatal rigóhalakkal téveszthető össze.Előfordulás: Földközi-tenger (keleti részek kivételével), ritkábban Atlanti-óceán keleti partjai (Kanári-szigetek), 20-25 m mélységig, neptunfüves, vagy rejtőzködésre alkalmas sziklás tengerfenéken.Táplálék: kagylók, rákok, férgek, tüskésbőrűek.Szaporodás: szukcesszív (protogin/proterogin) hermafrodita, kb. két éves korban válik ivaréretté (nőstény), majd kb. 4 éves korban vált nemet (hím). Ívása február-májusra esik, külső megtermékenyítéssel.
Hypselodoris orsinii (Vérany, 1846)Tudományos név eredete: hypso (gör) - fenséges, Doris (gör) - Néreusz felesége, a néreidák anyja.Himmelsdoris (D), Doris celeste (E), Doris céleste (F), Celestial doris (GB), Doride celeste (I) Felismerhető: A díszes csillagcsigák (Chromodorididae) családjának tagja. Teste megnyúlt, kék színű, bőre szemölcsös, köpenye hullámos. Könnyen felismerhető fehér-sárga csíkozásáról: egy központi fehér (tapogatók és másodkopoltyú közötti) és két köpenyszéli fehér/sárga csík jellemzi. Egy pár gyűrűs tapogatója (rhinopora) és a test végén található másodkopoltyú egyszínű, kék. Apró termetű, max. 2 cm-re nő meg.Összetéveszthető: Hypselodoris tricolor - nagyobb, színezete különbözik: tapogatók végén fehér folt, másodkopoltyún fehér csíkozás, fehér foltok a köpenyen.Előfordulás: Földközi-tenger nyugati vizei, 5-40 m mélységben, legtöbbször Scalarispongia scalaris (már nem érvényes tudományos név: Cacospongia scalaris) szivacsokon, ritkábban neptunfű leveleken.Táplálék: reszelőnyelve (radula) segítségével apró darabokat tép le a táplálékául szolgáló tengeri szivacsról. Ez utóbb körül teljes a zűrzavar: a leírások gyakran említik a Cacospongia sp. (Cacospongia mollior, C. scalaris, C. spp.) szivacsokat, de a taxonómiai pontosítások és az újabb megfigyelések után úgy tűnik, hogy leggyakoribb tápláléka a Scalarispongia scalaris, amin gyakran csoportosan is megfigyelhető, bár továbbra is találkozhatuznk elszórt megfigyelésekkel Ircinia sp., Dysidea fragilis, Petrosia sp. szivacsokon is.Szaporodás: hímnős, párzási időszaka késő tavasz és kora nyár. Petéit fehér szalagra emlékeztető, kb 1cm nagyságú félkörben rakja le (~30 db). A kikelő apróságok egyszínű kékek.
Alicia mirabilis Johnson, 1861Tudományos név eredete: mirabilis (lat) -csodálatos.Wunder Anemone (D), Anémone alicie, alicia (F), Berried anemone (GB), Attinia alice (I)Felismerhető: tapogatói nappal visszahúzódnak, éjjel kibomlik s teljes pompájában megfigyelhető: 40 cm hosszúra is megnövő testét aranyszínű dudorok borítják, tapogatói áttetszőek. Összetéveszthető: Alicia rhadina - ez utóbbi csendes-óceáni, méretre kisebb. Előfordulás: Földközi-tenger, Vörös-tenger... korallzátonyokon vagy sziklás tengerfenéken, kb. 40 m mélységig. Fiatal egyedekkel találkozhatunk neptunfüves területeken is. Táplálék: táplálékát mérgező tapogatóival bénítja el és ugyanezek segítségével a szájnyílásához viszi. Emésztés után az ürülék s a meg nem emésztett részek ugyanezen a nyíláson át távozik.Szaporodás: váltivarú, külső megtermékenyítéssel. A frissen kikelt planula-lárva néhány óráig-napig úszni képes, majd a tengerfenékre süllyed, ahol megfelelő talajra lelve rögzül és polippá alakul. Ivartalanul: anyaállatról lefűződő, azzal azonos új egyedek.Más: Csípése rendkívül fájdalmas. - A sérült individuumok képesek regenerálódni. - Néha a kifejlett egyedek elszakadnak a tengerfenéktől, s a vízalatti áramlatokra hagyatkozva élőhelyet változtatnak - arra jelenleg nincs válasz, hogy mi a helyváltoztatás kiváltó oka.
Lophius piscatorius Linnaeus,1758 Tudományos név eredete: lophos (gör) - taraj, bóbita; piscatorius (lat) - horgászSeeteufel (D), Rape blanco (E), Baudroie, lotte, diable de mer (F), Anglerfish frogfish, monkfish (GB), Rana pescatrice (I), Tamboril (P)Felismerhető: nagy (összsúly kb. kétharmada), lapos fej, széles száj, erős, hátrafelé görbülő fogak. Teste lapos, farok felé hengeres, kifejlett egyedeknél 70-200 cm nagyságú (40-60 kg). Nincsenek pikkelyei, bőre síkos, húsos lebenyekkel borított, barnás-márványozott, hasi oldalon világos/fehér. Tüskés (3) hátúszó - az első, szemek előtt elhelyezkedő tüskén csaliként funkcionáló bőrlebeny, fejlett farokalatti úszók.Összetéveszthető: Kis horgászhal (Lophius budegassa) - méretre kisebb (30-40cm), hasi oldala sötét/fekete színű, 'csalija' az ördöghal kétosztatú bőrlebenyével ellentétben egyszerű, élőhelye délebbre esik.Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (skandináv partoktól Mauritániáig), Földközi-tenger, Fekete-tenger, főleg homokos tengerfenéken, 2-1800 m mélységig. Partközeli vizekben naptunfüves vagy sziklás aljzaton is találkozhatunk ördöghallal.Táplálék: ragadozó, a homokos-detrituszos aljzatba rejtőzve vagy az aljzatra simulva mozdulatlanul vár, s hátúszójának első tüskéjét horgászbotként használva csapja be áldozatát. Száját hatalmasra nyitva szippantja be táplálékát: halakat, rákokat, vízimadarakat.Szaporodás: 6-7 éves korban válik ivaréretté. Ívása tél végére esik, lerakott petéi (akár több millió) néhány méter hosszú szalagot formálnak. A lárvák nyár elején kelnek ki, kb 1 cm nagyságúak, s planktonikus életmódot folytatnak, 5-6 cm nagyságot elérve élőhelyet változtatnak, és többé nem távolodnak el a tengerfenéktől.Olvasnivaló: Brehm
Cetorhinus maximus (Gunnerus, 1765)Tudományos név eredete: ketos (gör) - tengeri szörny, rhinos (gör) - orr; maximus (lat) - legnagyobb.Riesenhai (D), basking shark (GB), Requin pélerin (F), tiburón peregrino (E), squalo elefante (I), reuzenhaai (NL)Felismerhető: a cetcápa (Rhincodon typus) után a második legnagyobb jelenleg élő halfaj. Teste áramvonalas, hossza átlagosan 9-11 m (max 15 m), súlya elérheti a 4000 kg-ot. Nagy, kiálló orhegy jellemzi, mely a fiatal példányoknál felfelé görbülhet. Szeme apró, szája nagy, apró fogakkal teli (álkapcsonként akár 3000 db), a szem alatt helyezkedik el. Feje hasi oldalon világosabb, fehér foltokkal szórt, öt kopoltyúrése szinte körbeveszi a fejet, 2 tüske nélküli hátúszó, egy farokalatti úszó; farokúszója enyhén aszimmetrikus.Összetéveszthető: -Előfordulás: Atlanti-óceán, Csendes-óceán, nem ritkán Földközi-tenger, általában a 8-14 c° körüli vízhőmérsékletet kedveli, de melegebb vizekben is előfordul. Pelágikus, de relatíve partközeli, évszaktól függően jelentős távolságokat tesz meg, nyáron inkább felszínhez közel, télen a mélyebb (~2000 m) vizekben, a planktonállománytól függően.Táplálék: kizárólag planktonokkal táplálkozik. Táplálkozás közben nyitott szájjal úszik, s a beáramló vizet kopoltyúrésein keresztül szűri meg: a belső kopoltyúíveket fésűszerű, vékony lemezek tömege borítja, melyeken fennakadnak a szájüregbe kerülő apró, planktonikus élőlények. Egy kifejlett példány gyomra kb. 500 kg planktont tartalmazhat, és 2 csomó sebességgel haladva óránként 2 000 tonna vizet képes átszűrni. Hatalmas mája (mely testtömegének majd harmada) segíti lebegőképességét, s a planktonszegény időszakokban táplálékutánpótlást biztosít.Szaporodás: 3-4 éves korban válik ivaréretté. Elevenszülő, az uteruson belüli kannibalizmus gyakori. A vemhesség hosszú, három és fél év, egyszerre max. 6, 1,5- 2 m nagyságú utód születik.Más: Korábban azt tartották, hogy a téli időszakot a mély vizekben vészeli át, mozdulatlanul, hibernált állapotban. A műholdas nyomkövetők segítségével végzett legújabb kutatások azonban azt bizonyítják, hogy ebben a periódusban is aktív, viszont a planktonsűrűségnek megfelelően mélyebb vizekben (ált. 1000 m) keresi táplálékát. - Ártalmatlan, könnyen megközelíthető. - Gyakran tömörül csoportokba, ilyenkor akár egy tucatnyi óriáscápa is együtt úszhat. 
Veszélyeztetett - a hosszú vemhesség és a viszonylag rövid élettartam (7-16 év) miatt rendkívül sérülékeny faj. Szerepel a Berni Egyezmény (STCE no. : 104, 1979/1982, Magyarország csatlakozása: 1989) II. függelékében (fokozottan védett állatok). - A (CE) nº 1782/2006 megtiltja kifogását az európai vizekben (a nagy fehércápával /Carcharodon carcharias/ együtt).
Dentex dentex (Linnaeus, 1758) Tudományos név eredete: dentis (lat) - fogZahnbrasse (D), Dentón (E), Denté commun, denti (F), Common dentex (GB), Dentice (I)Felismerhető: masszív, oldalirányban lapított test, nagy fej, szinte egyenes homlok, széles száj és fejlett tépőfogak (2x4-6). Ezüstös színű, háta kékes-rózsaszín árnyalatú. A fiatal, 20 cm-mél kisebb példányok úszói sárgák. Nagy méretű hal, akár 1 m hosszúra is megnő. Összetéveszthető: rózsaszínű durbincs (Pagrus pagrus) - max. nagysága valamivel kisebb (80 cm), mint nevéből is kiderül, színében a rózsaszín árnyalat dominál, s a fehér harántcsíkok jobban megfigyelhetőek. Pagrus coeruleostictus (kékfoltos durbincs?) - homloka kevésbé csapott, hátószójának első tüskéi hosszabbak, jobban elkülönülnek. Dentex maroccanus - feje kevésbé masszív, hosszabb, szeme arányaiban nagyobb, leginkább egy fiatal fogasdurbincsra hasonlít.Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Angliától Szenegálig), Földközi-tenger. Bento-pelágikus hal; gyakran változtatja élőhelyét, sziklás tengerfenéken éppúgy előfordulhat, mint partközeli neptunfűmezőkön, vagy távoli roncsoknál, 5-200 m mélységben. Az egészen fiatal példányok homokos szakaszokon, töltéseknél, kikötők közelében, lagúnákban is megfigyelhetőek.Táplálék: ragadozó, fő táplálékát a kisebb méretű halak képezik, de nem veti meg a rákokat, tintahalakat, kalmárokat, polipokat sem. Általában nyílt vízben vadászik, legtöbbször egyedül, de néha csapatban. A fiatal fogasdurbincsok opporunista vadászok, mindent megesznek, amit le bírnak nyelni.Szaporodás: március-június, amint a víz hőmérséklete eléri a 15 C°-ot. Külső megtermékenyítéssel szaporodik, ikrái pelágikusak (lsd. Sparidae).Más: noha mérete és fogai mást sugallnak, kifejezetten félénk hal. Szerencsére kiváncsi típus, ha úgy teszünk, mintha ott sem lenne, alaposan szemügyre vesz bennünket. - Éjszakai merüléseken jól megfigyelhetőek az oldalát borító sötét foltok.
Apogon imberbis (Linnaeus, 1758) Maerbarbenkönig (D), Palmonete real, bodion de limpio (E), Apogon, castagnole rouge (F), Cardinal-fish (GB), Apogone, re di triglie (I)Felismerhető: vöröses (narancssárgás) színű, maximum 15 cm nagyságúra megnövő hal. Vízszintes fehér sávokkal keresztezett fekete szemei nagyok, álkapcsa fejlett, hasúszói hosszúak, két hátúszója közül az első kevésbé fejlett.Összetéveszthető: barna korallsügér (Chromis chromis) - formája hasonló, de színe szürkésbarnás (fiatal egyedeknél kobaltkék), s hasúszója rövidebb. Szent sügér (Anthias anthias) - úszói kékes árnyalatúak, fején három aranyszínű sáv található.Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, a Biscayai-öböltől délre. Sziklás, résekben gazdag tengerfenéken, nyáron 10-50 m, télen max. 200 m mélységben, legtöbbször fénytől védett üregekben. Táplálék: apró halak, gerinctelenek.Szaporodás: tavasszal választ párt, ívása nyárra esik. A nőstény egyszerre kb. húszezernyi gombóc alakba gyűlt petét rak, melyeket a hím a kikelésig a szájában tart, s ezalatt nem táplálkozik.
Crambe crambe Vosmaer, 1880Orangeroter krusten-schwamm (D), Esponja encrostante anaranjada-roja (E), Eponge encroûtante orange-rouge (F), Orange-red encrusting sponge (GB), Spugna incrostante arancia-rossa ou spugna dello spondillo (I), Oranjerode korstspons (NL)Felismerhető: vöröses-narancssárga bevonatképző szivacs, sziklás felszínen puha kérget képez. Kivezető nyílásai nagyok, kráterszerűen kiemelkednek. 10 cm² - 1 m² nagyságú.Összetéveszthető: Spirastrella cunctatrix - tapintásra különböző (ez utóbbi bársonyosabb), s a szabad szemmel látható legfontosabb különbség a kivezető nyílásokhoz vezető csatornák csillag alakú rajzolata.Előfordulás: Mediterrán-tenger, kb. 30 m mélységig, gyengén megvilágított szilárd felületen, főleg sziklákon, de előfordulhat a neptunfű szárán, kagylókon (pl. Noé bárkája (Arca noae) héján.Táplálék: a vízben levegő mikroorganizmusokat szűri ki.Szaporodás: hímnős. Lárvái plantonikusak.Más: az Eupolymnia nebulosa csőféreg néha a narancssárga kéregszivacsban rejtőzik. - Az 1-2 mm nagyságú fiatal kígyókarú csillagok is élhetnek szimbiózisban a crambe crambe-val (hasonlóképpen: kék kéregszivacs /Phorbas tenacior/).
