Háromélű féreg

© photo

Spirobranchus lamarcki (Quatrefages, 1866)

érvénytelen tudományos név: Pomatoceros lamarcki (Quatrefages, 1866) 

Dreikantwurm, Dreikantröhrenwurm (D), Gusano incrustrante (E), Serpule triangulaire (F), Keelworm, three-face tubeworm (GB)

Felismerhető:  aljzatra rögzült soksertéjű gyűrűsféreg. Krétafehér, operculummal zárható, 2-4 cm hosszúságú, apró fogszerű  kinövésben végződő mészcsövének keresztmetszete háromszög alakú, rajta két kisebb és  egy nagyobb él látható.  A háromélű féreg testének és tapogatóinak színe változó, sárgás, pirosas, barna, kék....

Összetéveszthető: egyélű féreg /Spirobranchus triqueter (Linnaeus, 1758)/  - a mélyebb vizeket kedveli, és mészcsövén egyetlen él látható; csőféreg /Serpula vermicularis/ - mészcsöve kerek, hosszabb (7 cm), végén szabadon formálódó; más mészcsőférgek /Protula sp./ - mészcsöve hosszabb, vastagabb, nincs operculum; kis féregcsiga /Vermetus triquetrus/ - valamivel nagyobb, szabálytalanul csavarodó cső alakú házban élő féregcsiga. Fontos különbség, hogy a házukba visszahúzódó féregcsigáknál az operculum és a hasláb egy része mindig látható, míg a férgeknél a mészcső 'bejárathoz' közeli része mindig üresen marad.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, kb 70 m-ig, csigák, kagylók héján, köves-sziklás aljzaton, fényvédett helyeken

Táplálék: A táplálékául szolgáló szerves törmeléket tapogatóival szűri ki a vízből.

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, nyíltvízi. A lárvák néhány hétig (nyáron 2-3, télen 6-8) pelágikus életmódot folytatnak, majd az aljzaton rögzülnek.

Más: soha nem hagyja el a lakóhelyül szolgáló mészcsövet

Olvasnivaló: http://sabella.mba.ac.uk/1930/01/Tube_formation_by_Pomatoceros_triqueter_%28Polychaeta%29.pdf

state of the ocean

http://www.stateoftheocean.org/

Nagy tengeri pók

©photo

Maja squinado (Herbst, 1788)

Große Seespinne (D), Araña de mar (E), Grande araignée de mer (F), European spider crab (GB), Granceola (I)

Felismerhető: nagytermetű tengeri pók. Háromszög alakú, szélein vastag tüskékkel ellátott hátpajzsa akár 25 cm hosszú és 18 cm széles is lehet. Homloknyujtványa két, villaformán álló ágra oszlott. Alapszíne sárgás, vöröses mintázattal - a páncélját ellepő moszatok segítik a rejtőzködésben.

Összetéveszthető: Maja brachydactyla  - Atlanti-óceán keleti partjain honos (1998-ig nem különböztették meg a Maja squinadotól, de a filogenetikus vizsgálatok a megkülönböztetést igazolták). Maja crispata  - sokkal kisebb, max. 8 cm nagyságú. Maja goltziana  - lábain egy-egy tüske figyelhető meg.

Előfordulás: Földközi-tenger; sziklás vagy homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton, általában 50 m mélységig, ritkábban több száz méterre a felszíntől.

Táplálék: algák, tengeri sünök, tengeri csillagok, ízeltlábúak, férgek, csigák, kagylók, elpusztult halak...

Szaporodás: váltivarú; január-április között.

Más: Lábai (kivéve az első párt) és páncélja finom szőrökkel borított, melyet tépőzárként használ változatos camouflage-ának kialakításakor. - A sekélyebb vizekben élő egyedek álcája jóval sűrűbb, mint a mélyebb vizekben élő társaiké. - Az első évben kb. egy tucatszor vedlik.

Pávaszemes nyálkáshal

©photo 

Salaria pavo (Risso, 1810)

Pfauenschleimfisch (D), Gallerbo (E), Blennie-paon (FR), Peacock blenny (GB), Bavosa pavone (I)

Felismerhető: Kb 13 cm nagyságúra megnövő nyálkáshal. Teste oldalról lapított, kékkel szegélyezett sötét keresztcsíkokkal. A szem mögött kékkel vagy rózsaszínnel szegélyezett folt látható. A hímek színe halványabb, fejüket tarajszerű kinövés díszíti.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, sekély vizekben, köves-homokos-tengerifüves aljzaton.

Összetéveszthető: baziliszkusz nyálkáshal (Salaria basilisca) - szem mögötti folt alakja eltérő. szfinx nyálkáshal (Aidablennius sphynx) - hátúszója magasabb.

Táplálék: algák, kagylók, férgek, halikra, apró rákok

Szaporodás: ívása május-júliusra esik. A területüket védő hímek gondoskodnak a fészek őrzéséről.

Más: képes elviselni a csak 5 ‰ sótartalmat is. - Ivari dimorfizmus : a tarajszerű kinövés csak a hímeknél van jelen.

Áttetsző bunkós zsákállat

©photo

Clavelina lepadiformis (Müller, 1776)

Durchscheinende Seescheide (D), Grande claveline, (F), Transparent seasquirt (GB), Clavelina (E, I)

Felismerhető: helytülő, áttetsző telepes zsákállat. Három fehér gyűrű és két fehér csík jellemzi. Egyedei kb. 4 cm nagyságúak, a telep max. 15-20 cm átmérőjű szőnyeget alkot. Testének hegyén található bevezető- és a lentebb elhelyezkedő kivezető nyílás egyaránt fehér gyűrűvel szegélyezett. Jól kivehető kopoltyúbelén 10-17 nyílás található.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger nyugati vizei, sziklás aljzaton rögzülve, kb. 50 m mélységig.

Összetéveszthető: Clavelina dellavallei  - kékes árnyalatú, kopoltyúbelén 13-17 nyílással.  Pycnoclavella nana  - kisebb méretű, kopoltyúbelén 6-8 nyílás található. Diazona violacea  - telepe sűrűbb, zöldes-sárgás színű.

Táplálék: lebegő szerves részecskékkel, mikroszkopikus élőlényekkel táplálkozik

Szaporodás: Váltivarúak (a télen kialakult lárvák év elején rögzülnek és nyár végére válnak ivaréretté), de ivartalanul is szaporodnak (sztrobiláció). 

Más: legfőbb ragadozói a laposférgek.

fekete géb

Gobius niger Linnaeus, 1758

Schwartzgrundel (D), Chaparrudo, gobio robusto (E), Gobie noir (F), Black goby (GB), Ghizzo nero (I) 

Felismerhető: nagytermetű géb, 18-20 cm nagyságot is elérheti. Két hátúszó jellemzi, az első kicsúcsosodik (a hímeknél a második és a harmadik tüske kifejezetten magas), külső szélén sötét folttal. Színe változó, sötéten márványozott, a hímek gyakran szinte teljesen feketék.

Összetéveszthető: Gobius paganellus - az első hátúszó tetején narancssárgás-sárgás színnel szegélyezett; Gobius roulei - kisebb méretű (8 cm), első hátúszóján nincs folt.

Előfordulás: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai; sekély partközeli (sószegény) vizekben (10-15 m, ritkán akár 75 m mélységig), homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton.

Táplálék: ízeltlábúak, férgek, kagylók, lárvák, ivadékhalak.

Szaporodás: ívása március-szeptemberre esik. A hímek fészket készítenek és az ivadékok kikeléséig őrzik azt.

Más: a hímek egy része más szaporodási taktikát választ, és a fészket őrző hímek figyelmét kijátszva termékenyíti meg a lerakott ikrákat - ezeknél az egyedeknél az első hátúszó rövidebb, mint a fészket őrzőknél. - Területét védi a betolakodóktól, az odasodródott törmeléket a szájában hordja el a fészek bejáratától (ideértve a véletlenül arra járó remeterákokat is).

mérges pókhal

Trachinus draco  Linnaeus, 1758 

Grosses Petermännchen (D), Draco (E), Grande vive (F), Greater weever (GB), Dragone, tracina dragone (I)

Felismerhető: Megnyúlt, oldalirányban lapított test (max. 20-40cm). Feje apró, méretéhez képest széles szájjal, közel álló szemei a feje tetején helyezkednek el. Háta barnás-márványozott, hasa sárgás, oldalán kék-sárga foltok. Első hátúszójának tüskéi és kopolytyúfedőin található tüskék mérgezőek - a tövükben méregmirigyek találhatóak, melyek a tüskék barázdájába ágyazott csövön keresztül juttatják el a mérget a tüskék tűhegyes végéhez.

Összetéveszthető: ritka pókhal (Trachinus araneus) - nagyobb (40-50 cm), színe sárgásszürke vagy pirosasszürke, apró barnás foltokkal tarkított, melyek a has felé elhalványodnak. csíkos pókhal (Trachinus radiatus) - nagyobb (40-50 cm), foltjai sötétebbek, középen világosabbak. tengeri vipera (Echiichthys vipera) - méretre kisebb (~15 cm), foltjai csíkokba rendeződnek.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partvidéke, Földközi-tenger. Homokos-iszapos tengerfenéken, nyaranta sekélyebb vizekben, telente max. 300 m mélységig.

Táplálék: apró halak, rákok. Az aljzatba rejtőzve vár áldozatára, és meglepő gyorsasággal támad. A sikeres vadászat után hasúszójának segítségével újra beássa magát.

Szaporodás: az ívás tavasz végére - nyár elejére esik, a kikelt lárvák pelagikusak.

Más: Ideje javát a homokba ásva tölti, ahonnan csak a szeme látszik ki, s veszély esetén ritkán menekül - a sekély vízben sétálva könnyen beleléphetünk tüskéibe. A kiválasztott méreg termolabilis, 40-50 °C fölötti hőn elbomlik és hatástalanná válik (egy meleg vizes lábfürdő vagy meleg borogatás hasznos lehet, vagy egy meggyújtott cigarettát a seb fölé tartani); szédülést, esetleg időleges bénulást is okozhat, nem beszélve az allergiás reakciókról - jobb orvoshoz fordulni. Az elpusztult példányok továbbra is mérgezőek maradnak, lehetőleg ne vegyük kézbe őket. - Ehető, a bouillabaisse egyik összetevője.

Csillagcsiga, földközi-tengeri turbáncsiga

©photo Joao Pedro Silva

Bolma rugosa (Linnaeus, 1767)

Más tudományos név: Astraea rugosa Linnaeus, 1758 (eredete : a fiatal turbáncsigák háza tüskés, formája csillaghoz hasonlít)

Rote Turbanschnecke, Roter Runzelstern (D) Turbo méditerranéen, astrée rugueuse, biou (F), Chestnut turban, rough turbo (GB), Occhio di Santa Lucia (I), Peonza rugosa (E)

Felismerhető: Vastag, nehéz, lekerekített, ált. 5 cm magas és 6 cm széles, barnás-zöldes háza barnamoszatokkal borított; 7 kanyarulat számlál. Ovális héjfedője vastag, belső oldalán sötét, kívülről élénk narancssárga színű. 

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, barnamoszatokban  gazdag vizekben, köves-iszapos vagy neptunfűvel borított aljzaton, 3-100 m mélységben.

Összetéveszthető: Pörgettyűcsigák (Trochidae) - operculumuk kihegyesedik, házuk kúp alakú; Fácáncsigák (Phasianellidae) - sokkal kisebbek, színes házuk 5-7 kanyarulatot számlál. 

Táplálék: algák

Szaporodás: váltivarúak, március-július között

Más: ehető - héjfedőjét talizmánként (Szent Lúcia szeme)  árulják a mediterrán kikötőkben.

atlanti bonitó, csíkos hátó bonitó, palamida

©photo

Sarda sarda (Bloch, 1793)

Bonito (D), Cerda (E), Bonite à dos rayé, pélamide, bonite commune, bonite de l’Atlantique (FR), Horse Mackerel (GB), Bonnicou (I)

Felismerhető: áramvonalas testű, 50 cm (max. 90-100 cm) nagyságú halfajta. Háta sötét, 5-11 hosszanti sötét csíkkal átszelt. Két hátúszója szinte összeér. Faroknyele vékony, háti oldalán 7-9, hasi oldalán 6-8 apró úszó található.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger; a neritikus zóna lakója, legtöbbször a felszíni vizekben csapatokban vadászik, nyaranta felkeresheti a partközeli vizeket.

Összetéveszthető: Csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis)  - mint neve is mutatja, csak hasi oldala csíkos. Harántsávos tonmakréla (Euthynnus alletteratus)  - csíkozása márványozott, hasi úszói fölött jól elkülöníthető sötét foltok láthatóak.

Táplálék: pelagikus kistermetű halak, melyekre nappal vadászik.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyárra esik.

Más: a vízhőmérséklet jelentős ingadozását képes elviselni (12 °C és 27 °C között), ugyanígy jól tűri a sótartalom változását is (14 és 39 ‰ között).

Le monde sous-marin du plongeur biologiste en Méditerranée

amazon

Földközi-tengeri fattyúmakréla / sárga farkú fattyúmakréla

© HORST Dominique

Trachurus mediterraneus (Steindachner, 1868)

Tudományos név eredete:  τραχύς [gör]  - (tapintásra) durva, ουρά [gör]  - farok: a csontos pikkelyek jelenlétére utal

Mittelmeer-Bastardmakrele, Mittelmeer-Stöcker (D), Chicharro, jurel mediterráneo (E), Chinchard à queue jaune, Saurel, severau (FR), Mediterranean horse mackerel, scad (GB), Sauru jancu, sugarello maggiore, suro (I)

Felismerhető: Átlagosan 30 cm (max. 60 cm) nagyságúra megnövő hal. Ezüstszürke színű teste hosszúkás, áramvonalas. S alakú első oldalvonala jól kivehető, a második, háthoz közelebb eső oldalvonal a második hátúszó kezdeténél megszakad. Kopoltyúfedőjén kiterjedt feket folt látható. Faroktövéhez közeledve az oldalvonalon csontos pikkelyek sorakoznak. Úszói sárgás színűek.

Összetéveszthető: közönséges fattyúmakréla (Trachurus trachurus) - alapszíne kékes-zöldes, rövidebb testű, a kopoltyúfedőn látható sötét folt kerekebb és kisebb, a második oldalvonal a második hátúszó végéig ér. Kék fattyúmakréla (Trachurus picturatus) - kizárólag nyíltvízi, színe kékes árnyalatú, a második oldalvonal a második hátúszó alatt végződik, úszói rózsaszínesek. Közönséges makréla (Scomber scombrus) - oldalvonal alakja különböző, a csontos pikkelyek hiányoznak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Fekete-tenger, Földközi-tenger, tengerfenékhez közel vagy nyílt vízben, 5-250 (telente akár 500 m) mélységben, legtöbbször csapatokban.

Táplálék: Rákok, tintahalak, apró termetű halak.

Szaporodás: ívása június-szeptemberre esik. A halivadékok is nyíltvízi életmódot folytatnak.

Más: az ivadék fattyúmakrélák gyakran keresnek menedéket a szemölcsös medúza (Cotylorhiza tuberculata) vagy gyökérszájú medúza (Rhizostoma pulmo) csápjai között.

ágas polipocska

©photo

Eudendrium ramosum (Linnaeus, 1758)

Bäumchenpolyp (D), Eudendrium (E, FR), Stickyhydroid, tree-hydroid (GB), Eudendrio (I)

Felismerhető: 18 cm nagyságú, bokorszerű telepeket alkotó hidraállat. Telepeit hálózatos indaszövevény (hydrorhiza) rögzíti, melyből a telep nyele (hydrocaulus) nő ki. A telepet faló- (gastrozoid) és szaporítóegyedek (gonozoid) alkotják. Az egyes egyedek űrbelei a nyelekben található csõrendszeren keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A telepet a polipocskák (hydranth) kivételével kutikularéteg borítja, mely a nyeleken a főtengelyhez való csatlakozás előtt jellegzetesen meggyűrődik.  A falóegyedeken 20-30 tapogató alkotja az ormányt körülvevő tapogatókoszorút. Az ivaros egyedeken hiányzik a száj és kloákanyílás; a női egyedek gonoforái kisebb vagy normális méretű polipocskákon nőnek (max. 7 egyedenként), a normális méretű hímekre max. 5, rozettaszerűen  elhelyezkedő gonofora jellemző.

Összetéveszthető: E. carneum Clarke, 1882; E. glomeratum Picard, 1952; E. racemosum (Cavolini, 1785);

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Indiai-óceán; sziklás tengerfenéken, 5-30 m mélységben (ritkán akár 200 m-ig).

Táplálék: zooplanktonok.

Szaporodás: ivaros, júliustól februárig.

Más: Telepei dioikusak, vagy csak hím, vagy csak női szaporítóegyedeket tartalmaznak.

szürke tőkehal

©photo

Merluccius merluccius (Linnaeus, 1758)

Seehecht (D), Merluza (E), Merlu commun (FR), European hake (GB), Nasello, merluzzo (I)

Felismerhető: Hosszúkás, nagytestű (hossza az egy métert is meghaladhatja) hal. Két hátúszója jól elkülönült: az első rövid, háromszög alakú, a második hosszú, a farok közelében kiszélesedik. Testét elszórt barnás foltok tarkítják, háta kékesszürke, hasa fehér színű. Szája nagy, hegyes fogakkal elátott, alsó állkapcsa kiugró.

Összetéveszthető: kb. egy tucatnyi tőkehal, melyek leginkább előfordulási helyükben különböznek

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Skandináv partok), ritkábban Fekete-tenger déli vizei, Földközi tenger, napközben jelentős mélységben (100 méter alatt, akár 700 m mélységben is), éjjelente vízfelszín közelében.

Táplálék: éjjelente a felszíni vizekben makrélára, sárga tőkehalra, s más közepes méretű halfajtákra vadászik. A fiatal egyedek étrendjét főképp rákok alkotják.

Szaporodás: Ivarérettség: ♀ - Kb. 7 éves, ♂ - kb. 5 éves korban, ívása az Atlanti-óceánban február-májusra, a Földközi-tengerben november-júniusra esik.

hegyes durbincs / pettyes durbincs

© photo

Diplodus puntazzo (Cetti, 1777)
Érvénytelen tudományos név: Puntazzo puntazzo (Cetti, 1777)

Sargo Picudo (E), Sar à museau pointu (FR), Sharpsnout seabream (GB), Sarago pizzuto (I)

Felismerhető: 15-40 cm nagyságú, hegyes fejű halfajta. Teste ezüstszínű, ovális, tucatnyi függőleges keresztsávval borított - e sávok az idősebb példányokon egészen elhalványulhatnak, helyettük sötétebb foltok látszanak. Faroktövénél és a mellúszón fekete folt látható, farokúszója feketén szegélyezett. Más durbincsfajokhoz hasonlóan egy hátúszója van.

Összetéveszthető: abroncsos durbincs (Diplodus sargus) - a faroktövét nem borítja egészében a nála is megfigyelhető fekete folt, fejformája nem kihegyezett, mint a hegyes durbincs esetében. Kopoltyúfedője sötéten szegélyezett.

Előfordulás: Földközi-tenger, ritkán Fekete-tenger és Atlanti-óceán keleti partjai, sziklás aljzat fölött, kb. 60 m mélységig. A kifejlett példányok legtöbbször magányosak, de más durbincs fajok [főleg kétsávos kecskedurbincs (Diplodus vulgaris) és abroncsos durbincs (Diplodus sargus)] rajaiban is megfigyelhetőek.

Táplálék: férgek, kagylók, csigák, rákok...

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, ívása augusztus-szeptemberre esik, lárvái november-decemberben jelennek meg a partközeli vizekben.

vándorló sallangcsiga

© photo 

Cratena peregrina (Gmelin, 1791)

Hervia (D, E, FR, GB, I, NL)

Felismerhető: max. 5 cm nagyságú csupaszkopoltyús csiga. Teste fehér, hátsó egyharmada függeléktől mentes, farokszerűen elkeskenyedik. 8-10 csomóba rendezett hátfüggelékei sötétlilák, kékes árnyalatban végződőek, hosszabb pár tapogatója fehér, a rövidebb fogókarja (rhinophora)narancssárgás színű. A tapogatók között két narancsárga folt látható.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália-Szenegál), Földközi-tenger, nem túl mély (legtöbbször max. 10 m), oxigénban dús vizekben, főleg függőleges sziklafalakon, a táplálékául szolgáló bokor alakú hidraállat fajokon (Eudendrium sp.) megkapaszkodva.

Táplálék: bokor alakú hidraállat fajok (Eudendrium sp.)

Szaporodás: hímnős, petéit vékony fonálban a hidraállat telepekre rakja. A kikelt lárvák akár egy évig is planktonikus életmódot folytathatnak, megtelepedésükhüz és átalakulásukhoz feltétlenül szükséges, hogy rábukkanjanak egy Eudendrium telepre.

Más: rövid életű (1-2 hónap), egy melegebb nyári szezonban több generáció is válthatja egymást. - A hidropolipocskák csalánsejtjeit hátfüggelékeibe építi. - Nincs kopoltyúja, a testfelületén keresztül lélegzik.

fekete durbincs

© photo 

Spondyliosoma cantharus (Linnaeus, 1758)

Streifenbrasse, Seekarpfe (D), pañosa, chopa, cántara (E),dorade grise, canthare (F), Black seabream (GB), cantarella, tanuta, cantaro (I), zeekarper (NL)

Felismerhető: Ovális testű, átlagosan 30-40 cm hosszúságú durbincs. Formája szimmetrikus, feje háromszög alakú. Durbincsokra jellemző egyetlen hátúszója egészen a faroktőig ér. Színe a has felé elhalványodó, szürkés-ezüstös, megszakított hosszanti vonalakkal. Éjjelente öt vastag sötér keresztsáv díszíti. Íváskor az hímek előfordulási helytől függően változtatják színüket: Atlanti-óceán - egészen sötétszürkék, oldalukat átszelő egy vagy több fehér keresztsávval; Földközi-tenger: vékony, kék hosszanti sávokkal csíkozott kékes árnyalatot öltenek, melyet a háttól has felé tartó vastag sötét sávok szelnek át. 

Összetéveszthető: Az ivadékok a Diplodus annnularis fiatal egyedeivel téveszthetőek össze.

Előfordulás: Atlanti-óceán afrikai és európai partjai, Földközi-tenger. Bentopelágikus, a fiatal példányokkal sekély vizekben (5-30m), sziklás és/vagy tengeri fű borította partszakaszokon találkozhatunk, a kifejlett fekete durbincsok inkább a homokos aljzatú mély vizekben (kb 300 m-ig) honosak. 

Táplálék: húsevő ragadozó, táplálékát férgek, kígyócsillagok, rákok, ritkán algák alkotják. 

Szaporodás: ivaros (protogyn szukcesszív hermafrodita), nyíltvízi megtermékenyítéssel. Ívása február-áprilisra esik.