2009-03-23
közönséges tengeri márna
Mullus barbatus Linnaeus, 1758
Gewöhnliche meerbarbe, Meerbarbe (D), Salmonete de fango (E), Rouget de vase, rouget-barbet de vase (F), Red mullet, striped goatfish (GB), Triglia di fango (I),Grootkopharder, gestreepte zeebarbeel (NL)
Felismerhető: rövid, lekerekített fej, állán két fehér, a mellúszóval egyező hosszúságú vagy annál valamivel rövidebb bajuszkával (ajaktapogató: tapintó-, szagló-, ízlelő-funkció, a homokban rejtőző préda felkutatására használja), kisméretű száj - felső álkapcsán hiányoznak a fogak. Hosszú, oldakirányban lapított teste (átlagosan 25-30 cm) legtöbbször barnás színű, néha rózsaszínes, hasi oldalon világosabb - színezete környezetétől és a vízmélységtől függően változhat, izgalmi állapotban színe élénkebb, éjjel halványabb. Két elkülönült hátúszó, az első színtelen és tüskés.
Összetéveszthető: csíkos tengeri márna (Mullus surmuletus) - biotópja különbözik, inkább a sziklás tengerfenéket kedveli, s jobban el is távolodhat attól, merüléskor gyakrabban találkozhatunk vele. Első hátúszója színes, sárga vagy barnás csíkokkal díszített. Feje hosszabb, a közönséges márnánál megfigyelhető három nagy pikkely hiányzik, és ajaktapogatói mellúszóinál hosszabbak. A fekete-tengeri Mullus barbatus ponticus - kisebb, színe ezüstösebb, kisebb mélységben fordul elő. Pseudupeneus barberinus - a Földközi-tenger keleti részein és a Vörös tengerben, ill. az indo-csendes-óceáni térségben fordul elő, színe bézs, szemtől farokig húzódó fekete sávval.
Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Szenegáltól skandináv vizekig), Fekete-tenger, Földközi tenger. Detritusszal borított homokos-kavicsos tengerfenéken, 10-300 m mélységben. Az ivadékhalak (melyek hasonlítanak a szardíniára) nyíltvíziek, csak kb. az 5 cm-es nagyság elérése után térnek át a bentikus életmódra.
Táplálék: Apró, üledékben előforduló élőlények: férgek, kagylók, rákok.
Szaporodás: Váltivarú; kb. két éves korában válik ivaréretté (~ 17 cm). Az ívás május-augusztusra esik, ikráit 80-130 m mélységben a tengerfenékre rakja le, egyszerre akár 100 000 darabot is.
Megközelíthető: fiatal egyedekkel találkozhatunk partmenti vizekben kis mélységben is, merüléskor azonban kifejezetten ritkán látni kifejlett egyedeket.
Más: 11 cm-nél kisebb példányok kifogása tilos.
Gewöhnliche meerbarbe, Meerbarbe (D), Salmonete de fango (E), Rouget de vase, rouget-barbet de vase (F), Red mullet, striped goatfish (GB), Triglia di fango (I),Grootkopharder, gestreepte zeebarbeel (NL)
Felismerhető: rövid, lekerekített fej, állán két fehér, a mellúszóval egyező hosszúságú vagy annál valamivel rövidebb bajuszkával (ajaktapogató: tapintó-, szagló-, ízlelő-funkció, a homokban rejtőző préda felkutatására használja), kisméretű száj - felső álkapcsán hiányoznak a fogak. Hosszú, oldakirányban lapított teste (átlagosan 25-30 cm) legtöbbször barnás színű, néha rózsaszínes, hasi oldalon világosabb - színezete környezetétől és a vízmélységtől függően változhat, izgalmi állapotban színe élénkebb, éjjel halványabb. Két elkülönült hátúszó, az első színtelen és tüskés.
Összetéveszthető: csíkos tengeri márna (Mullus surmuletus) - biotópja különbözik, inkább a sziklás tengerfenéket kedveli, s jobban el is távolodhat attól, merüléskor gyakrabban találkozhatunk vele. Első hátúszója színes, sárga vagy barnás csíkokkal díszített. Feje hosszabb, a közönséges márnánál megfigyelhető három nagy pikkely hiányzik, és ajaktapogatói mellúszóinál hosszabbak. A fekete-tengeri Mullus barbatus ponticus - kisebb, színe ezüstösebb, kisebb mélységben fordul elő. Pseudupeneus barberinus - a Földközi-tenger keleti részein és a Vörös tengerben, ill. az indo-csendes-óceáni térségben fordul elő, színe bézs, szemtől farokig húzódó fekete sávval.
Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Szenegáltól skandináv vizekig), Fekete-tenger, Földközi tenger. Detritusszal borított homokos-kavicsos tengerfenéken, 10-300 m mélységben. Az ivadékhalak (melyek hasonlítanak a szardíniára) nyíltvíziek, csak kb. az 5 cm-es nagyság elérése után térnek át a bentikus életmódra.
Táplálék: Apró, üledékben előforduló élőlények: férgek, kagylók, rákok.
Szaporodás: Váltivarú; kb. két éves korában válik ivaréretté (~ 17 cm). Az ívás május-augusztusra esik, ikráit 80-130 m mélységben a tengerfenékre rakja le, egyszerre akár 100 000 darabot is.
Megközelíthető: fiatal egyedekkel találkozhatunk partmenti vizekben kis mélységben is, merüléskor azonban kifejezetten ritkán látni kifejlett egyedeket.
Más: 11 cm-nél kisebb példányok kifogása tilos.
2009-03-19
fehér legyezőkorall
Eunicella singularis (Esper, 1791)
Tudományos név eredete: Eunicella (gör) - mitológia; Euniké, a néreidák egyike; singularis (lat) - egyes, egyedülálló
Weisse Fächerkoralle (D), Gorgonia blanca (E), Gorgone blanche (F), White gorgonian (GB), Gorgonia bianca (I),
Felismerhető: váza fehéres színű, legtöbbször vertikális ágai relatíve hosszúak, gyakran párhuzamosak, a szarukorallfajokhoz képest kevesebb elágazással. Magassága 30-70 cm között változik, összátmérője 10-30 cm közötti. A vázat nem túl feltűnő dudorok borítják: a 3-5 mm nagyságú polipok ide húzódnak vissza. A polipok áttetszőek, zöldes-sárgás-barnás árnyalattal - színüket a velük szimbiózisban élő algáknak köszönhetik.
Összetéveszthető: tengeri legyező (Eunicella verrucosa) - e gorgónia lehet fehér színű, de a polipjait rejtő dudorok jobban kiemelkednek, és ágai durvább tapintásúak. Biotópjuk megegyezik, de ez utóbbi kevésbé fényigényes, ezért nagyobb mélységben (akár 200 m-ig is) előfordulhat.
Előfordulás: Földközi-tenger, 10-60 m mélységben, sziklás, lerakódással teli, kevésbé lejtős, napfényes tengerfenéken - gyakran találkozhatunk vele iszapos-homokos tengerfenéki részeken, ahol egy megfelelő méretű kődarab elég ahhoz, hogy rögzítse magát.
Iáplálék: lebegő organikus részek, planktonok. A kolónia mindegyik tagja részesül a szerencsésebb polipok zsákmányából. Fontos táplálékkiegészítő forrás a vele szimbiózisban élő Symbiodinium microadriaticum fajba tartózó egysejtű algák (lsd. Zooxanthella) fotoszintézise.
Szaporodás: váltivarú. A megtermékenyítés helye a nőstény űrbele. A kikelt lárva planula-stádiumában rózsaszínes, 2-3 mm nagyságú, lapos korong alakú - június-július környékén hagyja el a nőstény testét, és max. 1 hónap nyíltvízi élet után megfelelő környezetben rögzül, hogy új kolóniát képezzen. Rögzülés után nőnek ki a karjai, és kialakul az űrbél. E kezdeti polip jelenti a kolónia alapjait, s az ágak kifejlődésével lehetőséget teremt a többi polip kialakulásához. Hatvanezer planulából kb. egy éri meg az első évet; évente kb. 1-5 cm.t nő, és valószínűleg 25 évnél tovább élhet.
Más: Az egysejtű algákkal való szimbiózis a társbérlet másik előnye, hogy megkötik a korall számára a vízben oldott kálciumot. - Kevésbé hasznos némely tengeri herkentyű azon szokása, hogy ágaira kapaszkodva növelje zsákmányszerzési esélyeit, így pl. egyes zsákállatok (pl. Clavelina dellavallei), férgek (pl. Filograna implexa vagy Salmacina dysteri). - Más gorgonokhoz hasonlóan csigák áldozatul eshet, pl. Marionia blainvillea vagy ritkábban Tritonia nilsodhneri /+/. A földközi-tengeri tojáscsiga (Neosimnia spelta) nem csak tápláléknak, de bölcsődének is tekinti a fehér legyezőkorallt.
Tudományos név eredete: Eunicella (gör) - mitológia; Euniké, a néreidák egyike; singularis (lat) - egyes, egyedülálló
Weisse Fächerkoralle (D), Gorgonia blanca (E), Gorgone blanche (F), White gorgonian (GB), Gorgonia bianca (I),
Felismerhető: váza fehéres színű, legtöbbször vertikális ágai relatíve hosszúak, gyakran párhuzamosak, a szarukorallfajokhoz képest kevesebb elágazással. Magassága 30-70 cm között változik, összátmérője 10-30 cm közötti. A vázat nem túl feltűnő dudorok borítják: a 3-5 mm nagyságú polipok ide húzódnak vissza. A polipok áttetszőek, zöldes-sárgás-barnás árnyalattal - színüket a velük szimbiózisban élő algáknak köszönhetik.
Összetéveszthető: tengeri legyező (Eunicella verrucosa) - e gorgónia lehet fehér színű, de a polipjait rejtő dudorok jobban kiemelkednek, és ágai durvább tapintásúak. Biotópjuk megegyezik, de ez utóbbi kevésbé fényigényes, ezért nagyobb mélységben (akár 200 m-ig is) előfordulhat.
Előfordulás: Földközi-tenger, 10-60 m mélységben, sziklás, lerakódással teli, kevésbé lejtős, napfényes tengerfenéken - gyakran találkozhatunk vele iszapos-homokos tengerfenéki részeken, ahol egy megfelelő méretű kődarab elég ahhoz, hogy rögzítse magát.
Iáplálék: lebegő organikus részek, planktonok. A kolónia mindegyik tagja részesül a szerencsésebb polipok zsákmányából. Fontos táplálékkiegészítő forrás a vele szimbiózisban élő Symbiodinium microadriaticum fajba tartózó egysejtű algák (lsd. Zooxanthella) fotoszintézise.
Szaporodás: váltivarú. A megtermékenyítés helye a nőstény űrbele. A kikelt lárva planula-stádiumában rózsaszínes, 2-3 mm nagyságú, lapos korong alakú - június-július környékén hagyja el a nőstény testét, és max. 1 hónap nyíltvízi élet után megfelelő környezetben rögzül, hogy új kolóniát képezzen. Rögzülés után nőnek ki a karjai, és kialakul az űrbél. E kezdeti polip jelenti a kolónia alapjait, s az ágak kifejlődésével lehetőséget teremt a többi polip kialakulásához. Hatvanezer planulából kb. egy éri meg az első évet; évente kb. 1-5 cm.t nő, és valószínűleg 25 évnél tovább élhet.
Más: Az egysejtű algákkal való szimbiózis a társbérlet másik előnye, hogy megkötik a korall számára a vízben oldott kálciumot. - Kevésbé hasznos némely tengeri herkentyű azon szokása, hogy ágaira kapaszkodva növelje zsákmányszerzési esélyeit, így pl. egyes zsákállatok (pl. Clavelina dellavallei), férgek (pl. Filograna implexa vagy Salmacina dysteri). - Más gorgonokhoz hasonlóan csigák áldozatul eshet, pl. Marionia blainvillea vagy ritkábban Tritonia nilsodhneri /+/. A földközi-tengeri tojáscsiga (Neosimnia spelta) nem csak tápláléknak, de bölcsődének is tekinti a fehér legyezőkorallt.
2009-03-16
kakashal / Szent Péter hala
Zeus faber (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: Zeus (gör) - mitológia, faber (lat) - mesterember, kézműves.
Peterfish, Heringskönig (D), Pez de san Pedro gallo (E), Saint-Pierre (F), Dory, John Dory, St. Peter’s fish (GB), Pesce San Pietro (I), Zonneris (NL)
Felismerhető: Magas, oldalirányban lapított test, zöldes-szürkés, ezüst-arany árnyalattal, hosszanti márványozással. Mindkét oldalán szürke szegélyezésű kerek fekete folt. A két hátúszóból az elsőt 21-25 cérnavékonyan elkeskenyedő, hosszú úszósugár szilárdítja. A hasúszóban 3-4 erős, tüskés úszósugár található, valamint 20-23 cérnavékony úszósugár. Szemei magasan helyezkednek el, szája erőteljesen előrenyúló és vágott.
Összetéveszthető: az Atlanti-óceán trópusi vizeiben élő ezüst kakashallal (Zenopsis conchifer, Lowe, 1852)- a biotóp különbözik, s ez utóbbinál a kopoltyúfedő jóval magasabban helyezkedik el, s hiányzik a kakashalat jellemző sötét folt.
Előfordulás: Mediterrán-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke, Dél-Afrikától Norvégiáig; főleg a partmenti vizekben, sziklás tengerfenék közelében, legtöbbször 30-400 m mélységben, de néha akár 10 méteren is. A felnőtt egyedek magányosak, de a fiatal példányok gyakran csoportokba verődnek.
Táplálék: a kakashal ragadozó, apró szépiákkal, rákokkal, ivadékhalakkal táplálkozik. Legtöbbször mozdulatlan marad, s hosszan előrenyúló szájával kapja el a közelébe úszó áldozatait.
Szaporodás: váltivarú, a Földközi-tengerben koratavasszal, az északibb vizekben nyáron ívik, mélyebb vizekben. Ikrái kisméretűek (kb 2 mm), planktonikusak, merüléskor ritkán megfigyelhetőek.
Más: noha nem kifejezetten félénk, merüléskor ritkán találkozhatunk kakashallal. - Maximális súlya elérheti a 20 kg-ot.
Tudományos név eredete: Zeus (gör) - mitológia, faber (lat) - mesterember, kézműves.
Peterfish, Heringskönig (D), Pez de san Pedro gallo (E), Saint-Pierre (F), Dory, John Dory, St. Peter’s fish (GB), Pesce San Pietro (I), Zonneris (NL)
Felismerhető: Magas, oldalirányban lapított test, zöldes-szürkés, ezüst-arany árnyalattal, hosszanti márványozással. Mindkét oldalán szürke szegélyezésű kerek fekete folt. A két hátúszóból az elsőt 21-25 cérnavékonyan elkeskenyedő, hosszú úszósugár szilárdítja. A hasúszóban 3-4 erős, tüskés úszósugár található, valamint 20-23 cérnavékony úszósugár. Szemei magasan helyezkednek el, szája erőteljesen előrenyúló és vágott.
Összetéveszthető: az Atlanti-óceán trópusi vizeiben élő ezüst kakashallal (Zenopsis conchifer, Lowe, 1852)- a biotóp különbözik, s ez utóbbinál a kopoltyúfedő jóval magasabban helyezkedik el, s hiányzik a kakashalat jellemző sötét folt.
Előfordulás: Mediterrán-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke, Dél-Afrikától Norvégiáig; főleg a partmenti vizekben, sziklás tengerfenék közelében, legtöbbször 30-400 m mélységben, de néha akár 10 méteren is. A felnőtt egyedek magányosak, de a fiatal példányok gyakran csoportokba verődnek.
Táplálék: a kakashal ragadozó, apró szépiákkal, rákokkal, ivadékhalakkal táplálkozik. Legtöbbször mozdulatlan marad, s hosszan előrenyúló szájával kapja el a közelébe úszó áldozatait.
Szaporodás: váltivarú, a Földközi-tengerben koratavasszal, az északibb vizekben nyáron ívik, mélyebb vizekben. Ikrái kisméretűek (kb 2 mm), planktonikusak, merüléskor ritkán megfigyelhetőek.
Más: noha nem kifejezetten félénk, merüléskor ritkán találkozhatunk kakashallal. - Maximális súlya elérheti a 20 kg-ot.
2009-03-13
osztrigafarkas
Marthasterias glacialis (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: Martha (lat) - Mars, a háború istene; asteria (lat) - csillag; glacialis (lat) - jeges, hideg.
Eisseestern, Warzenstern (D), Estrella de mar espinoza, estrella espinosa comun (E), Etoile de mer glaciaire, astérie des glaces (F), Spiny starfish (GB), Martasterias (I), Ijszeester (NL), Estrela-do-mar glaciar (P), Pigget søstjerne (DK), Piggsjøstjerne (N)
Felismerhető: Nagy testű, átmérője általában 30-40 cm, de elérheti a 80 cm-t is. Színe rendkívül változó: zöldes, szürkés, narancssárgás, sárgás, lilás, rózsaszín - egyes feltételezések szerint a szín a méret és a biotóp függvénye. Mindegyik kar végén fényérzékeny rózsaszín zóna található. Öt, erős tüskékkel borított, hegyes végű, merev, szinte hengeres kar (radius). A kúp alakú tüskék három sorban, párnaszerű dudorokon ülve helyezkednek el; e dudorokat a sűrűn nőtt, egymást keresztező fogólábacskák (pedicelláriák) alkotják, melyek szerepe a védekezés és a tisztogatás. A három sor tüske között találhatóak a legtöbbször fürtökbe rendeződött, narancssárgás színű, a légzés funkcióját ellátó papulák - közöttük szintén találhatunk fogólábacskákat. A karok 'hasi' oldalán (szájoldal) az ambulakrális barázdát a hátoldaliaknál kisebb méretű tüskék és fogókarocskák szegélyezik. E barázdában helyezkednek el az ambulakrális lábak (podias), melyeknek a helyváltoztatásban és a táplálkozásban van szerepük. Hátoldalon enyhén kiemelkedő madrepóra-lemez.
Összetéveszthető: a fiatal példányok összetéveszthetőek a változatos tengeri csillaggal (Coscinasterias tenuispina) - ez utóbbi méretre kisebb (~ 10 cm), és biotópja különbözik (főleg növényekkel borított tengerfenék); a legszembetűnőbb különbség azonban a karok száma: mindig több, mint 5, gyakran 7-10. Asterias rubens - Atlanti-óceán partjainál gyakori, de a Földközi-tengerben kifejezetten ritka. Kisebb (10-12 cm), hátoldalán csak egy sor tüske található, a többi szétszórt, és kisebb méretű.
Előfordulás: Atlanti-ócean (Norvégiától Dél-Afrikáig), Földközi-tenger, néhány métertől kb 200 m mélységig, rejtekhelyben gazdag sziklás, vagy detrutisszal borított durvahomokos tengerfenéken.
Táplálék: húsevő, főleg kagylókkal (karjaival képed kinyitni őket), tengeri sünökkel, de néha dögökkel is táplálkozik. A veszélyt érző Szent Jakab kagyló (fésűskagyló) például kagylóhéjainak hirtelen összecsapásaival igyekszik elmenekülni - a fel-felszökellő kagyló látványa abszurd vízalatti látványt kínál. Étkezési szokásai nem teszik túl vonzóvá az osztrigafarkast: emésztése részben külsőleg történik - a szétfeszített kagylóba ökleli gyomrát, mely a táplálékot folyékonnyá tevő enzimjeit a kagyló belsejébe engedi.
Szaporodás: váltivarú, ivarmirigyek (gonád) a karzugokban. A gaméták a nyílt vízben termékenyülnek meg. A nőstény akár kétmillió gamétát is kibocsájthat - színük rózsaszínes, a hímek gamétái fehér színű felhőt képeznek. A kikelt lárvák bilaterális szimmetriájúak - zacskó alakú ún. dipleurula lárva (Az egyik testvégén van a száj, ezt a szájmező veszi körül, az örökké mozgó csillókoszorúval. Ebből nyílik a bélcső, mely zacskószerű lény alsó felén lévő végbélnyílással végződik.), mely planktonikus életmódot folytat. Különböző fejlődési stádiumokon átesve (bipinnaria - test elején csillósávos lebeny -, majd brachiolaria - karszerű nyúlványok, tapadópapillák) fejlődik apró tengeri csillaggá. Aszexuális szaporodás: egyetlen letört karból is képes új egyed regenerálódni, ha a központi korongnak legalább egy darabkája rögzül hozzá.
Más: sérült/elvesztett karjai újra kinőnek, akár több is.
Olvasnivaló: Graber Brehm
Tudományos név eredete: Martha (lat) - Mars, a háború istene; asteria (lat) - csillag; glacialis (lat) - jeges, hideg.
Eisseestern, Warzenstern (D), Estrella de mar espinoza, estrella espinosa comun (E), Etoile de mer glaciaire, astérie des glaces (F), Spiny starfish (GB), Martasterias (I), Ijszeester (NL), Estrela-do-mar glaciar (P), Pigget søstjerne (DK), Piggsjøstjerne (N)
Felismerhető: Nagy testű, átmérője általában 30-40 cm, de elérheti a 80 cm-t is. Színe rendkívül változó: zöldes, szürkés, narancssárgás, sárgás, lilás, rózsaszín - egyes feltételezések szerint a szín a méret és a biotóp függvénye. Mindegyik kar végén fényérzékeny rózsaszín zóna található. Öt, erős tüskékkel borított, hegyes végű, merev, szinte hengeres kar (radius). A kúp alakú tüskék három sorban, párnaszerű dudorokon ülve helyezkednek el; e dudorokat a sűrűn nőtt, egymást keresztező fogólábacskák (pedicelláriák) alkotják, melyek szerepe a védekezés és a tisztogatás. A három sor tüske között találhatóak a legtöbbször fürtökbe rendeződött, narancssárgás színű, a légzés funkcióját ellátó papulák - közöttük szintén találhatunk fogólábacskákat. A karok 'hasi' oldalán (szájoldal) az ambulakrális barázdát a hátoldaliaknál kisebb méretű tüskék és fogókarocskák szegélyezik. E barázdában helyezkednek el az ambulakrális lábak (podias), melyeknek a helyváltoztatásban és a táplálkozásban van szerepük. Hátoldalon enyhén kiemelkedő madrepóra-lemez.
Összetéveszthető: a fiatal példányok összetéveszthetőek a változatos tengeri csillaggal (Coscinasterias tenuispina) - ez utóbbi méretre kisebb (~ 10 cm), és biotópja különbözik (főleg növényekkel borított tengerfenék); a legszembetűnőbb különbség azonban a karok száma: mindig több, mint 5, gyakran 7-10. Asterias rubens - Atlanti-óceán partjainál gyakori, de a Földközi-tengerben kifejezetten ritka. Kisebb (10-12 cm), hátoldalán csak egy sor tüske található, a többi szétszórt, és kisebb méretű.
Előfordulás: Atlanti-ócean (Norvégiától Dél-Afrikáig), Földközi-tenger, néhány métertől kb 200 m mélységig, rejtekhelyben gazdag sziklás, vagy detrutisszal borított durvahomokos tengerfenéken.
Táplálék: húsevő, főleg kagylókkal (karjaival képed kinyitni őket), tengeri sünökkel, de néha dögökkel is táplálkozik. A veszélyt érző Szent Jakab kagyló (fésűskagyló) például kagylóhéjainak hirtelen összecsapásaival igyekszik elmenekülni - a fel-felszökellő kagyló látványa abszurd vízalatti látványt kínál. Étkezési szokásai nem teszik túl vonzóvá az osztrigafarkast: emésztése részben külsőleg történik - a szétfeszített kagylóba ökleli gyomrát, mely a táplálékot folyékonnyá tevő enzimjeit a kagyló belsejébe engedi.
Szaporodás: váltivarú, ivarmirigyek (gonád) a karzugokban. A gaméták a nyílt vízben termékenyülnek meg. A nőstény akár kétmillió gamétát is kibocsájthat - színük rózsaszínes, a hímek gamétái fehér színű felhőt képeznek. A kikelt lárvák bilaterális szimmetriájúak - zacskó alakú ún. dipleurula lárva (Az egyik testvégén van a száj, ezt a szájmező veszi körül, az örökké mozgó csillókoszorúval. Ebből nyílik a bélcső, mely zacskószerű lény alsó felén lévő végbélnyílással végződik.), mely planktonikus életmódot folytat. Különböző fejlődési stádiumokon átesve (bipinnaria - test elején csillósávos lebeny -, majd brachiolaria - karszerű nyúlványok, tapadópapillák) fejlődik apró tengeri csillaggá. Aszexuális szaporodás: egyetlen letört karból is képes új egyed regenerálódni, ha a központi korongnak legalább egy darabkája rögzül hozzá.
Más: sérült/elvesztett karjai újra kinőnek, akár több is.
Olvasnivaló: Graber Brehm
2009-03-11
snorkeling túrák Var (84) Fr
Embiez-sziget:
Ghost Sea, Rue des Pécheurs, Brusc
július 01. - augusztus 31. között, naponta, 14 h
25 euro (komplett felszerelés az árban, zenei aláfestés fm légzőcsővel (?!)), 1/2 nap - ebből 1 h vízben
helyfoglalás!!
Local Cap Plongée, Capitainerie, Coudoulière
március 15. -november 11. között naponta, 9h45 és 14h15
25 euro (6-12 év között 22 euro, csoportoknak árkedvezmény, teljes felszerelés -interaktív légzőcső, vízhatlan fauna-flóra-ismertető), 2h45 tartam, ebből 45 perc vízben.
helyfoglalás 48 órával megelőzően!!
Club de plongé, Embiez, Capitainerie mellett.
július 01. - augusztus 31. között, naponta 17h
18 euro ( teljes felszerelés, vízhatlan fauna-flóra-ismertető az árban), 55 perc, ebből 45 vízben
helyfoglalás!!
Fabregas, 'Deux Frères' sziklák:
Centre de Plongée 'Hippocampe', Fabregas, strand
július 01. - augusztus 31. között, minden szerdán 11h45
17 euro ( teljes felszerelés, vízhatlan fauna-flóra-ismertető az árban), 45 perc, ebből 40 vízben
helyfoglalás!!
Centre de Plongée 'Au marin plongeur', Av. de la Jetée, Saint Elme kikötő
július 01. - augusztus 31. között, naponta, 11 h
17 euro, ( teljes felszerelés, vízhatlan fauna-flóra-ismertető az árban), 45 perc
helyfoglalás!!
Ghost Sea, Rue des Pécheurs, Brusc
július 01. - augusztus 31. között, naponta, 14 h
25 euro (komplett felszerelés az árban, zenei aláfestés fm légzőcsővel (?!)), 1/2 nap - ebből 1 h vízben
helyfoglalás!!
Local Cap Plongée, Capitainerie, Coudoulière
március 15. -november 11. között naponta, 9h45 és 14h15
25 euro (6-12 év között 22 euro, csoportoknak árkedvezmény, teljes felszerelés -interaktív légzőcső, vízhatlan fauna-flóra-ismertető), 2h45 tartam, ebből 45 perc vízben.
helyfoglalás 48 órával megelőzően!!
Club de plongé, Embiez, Capitainerie mellett.
július 01. - augusztus 31. között, naponta 17h
18 euro ( teljes felszerelés, vízhatlan fauna-flóra-ismertető az árban), 55 perc, ebből 45 vízben
helyfoglalás!!
Fabregas, 'Deux Frères' sziklák:
Centre de Plongée 'Hippocampe', Fabregas, strand
július 01. - augusztus 31. között, minden szerdán 11h45
17 euro ( teljes felszerelés, vízhatlan fauna-flóra-ismertető az árban), 45 perc, ebből 40 vízben
helyfoglalás!!
Centre de Plongée 'Au marin plongeur', Av. de la Jetée, Saint Elme kikötő
július 01. - augusztus 31. között, naponta, 11 h
17 euro, ( teljes felszerelés, vízhatlan fauna-flóra-ismertető az árban), 45 perc
helyfoglalás!!
2009-03-09
vörös zsákállat
Halocynthia papillosa Linnaeus, 1767
Tudományos név eredete: halo - só-, cynthia (gör) - mitológia, Artemisz egyik neve (Délosz szigetének Cynthus hegyén született); papillosa- papilla (lat)
Rote Seescheide (D), Ascidia rojo sangre, ascidia roja, pero de mar (E), Ascidie rouge (F), Red seasquirt (GB), Ascidia rossa, patata di mare (I), Rode zakpijp (NL)
Felismerhető: Hordó alakú, narancs-vörös színű, legtöbbször magányosan előforduló zsákállat. Bevezető- (4 lebeny, kereszt alakú, ha zárt) és kivezető nyílása (2 lebeny) jól láthatóan elkülönül, selymes koronával szegélyezett. Zsákja durva tapintású. Átlagos nagysága 10 cm (6-12 cm), maximum 20 cm-ig nőhet. Veszély esetén erős izmaival kipréseli a testében lévő vizet és összehúzódik. Gyökérszerű nyúlványai segítségével rögzíti magát.
Összetéveszthető: Északibb vizekben a Halocynthia pyriformis hasonlít leginkább a vörös zsákállatra, de ez előbbinél a bevezető- és kivezető nyílások nem különülnek el ilyen hattározottan.
Előfordulás: Mediterrán-tenger, illetve Atlanti-óceán keleti, melegebb vizű partjai (Portugália), kb. 100 m mélységig, jól megvilágított sziklás tengerfenéken, vagy neptunfüves területeken leginkább 10 és 15 méter között.
Táplálék: a vörös zsákállat a tengervízből szűri ki táplálékát, az állati és növényi mikroorganizmusokat (0,6-70 mikron).
Szaporodás: Ivaros, késő ősszel. A megtermékenyített petékből kikelő lárvák rövid ideig szabadon lebegnek, e stádiumukban leginkább egy ebihalra hasonlítanak. Az aljzaton rögzülve farkuk és gerinchúruk (chorda dorsalis) fokozatosan visszahúzódik, és elnyerik végleges formájukat.
Más: Más zsákállatfajokkal ellentétben /Microcosmus sp. pl. ehető zsákállat (Microcosmus sabatieri), illetve Pyura sp., pl. tengeri tulipán (Pyura spinifera)/, akiket gazdag epifóna lep el, tunikájának alja bevetett kémiai arzenáljának köszönhetően (szinte) mindig tiszta. - Színét a vele szimbiózisban élő mikroszkópikus algáknak köszönheti, s az árnyékban maradó oldala mindig világosabb színű. - Tunikája organikus és anorganikus összetevőkből áll: pl. tunicin, ún. állati cellulóz. - Akváriumban tartható, de nehezen viseli a 20-22 °C-nál melegebb vizet.
Olvasnivaló: Brehm
Tudományos név eredete: halo - só-, cynthia (gör) - mitológia, Artemisz egyik neve (Délosz szigetének Cynthus hegyén született); papillosa- papilla (lat)
Rote Seescheide (D), Ascidia rojo sangre, ascidia roja, pero de mar (E), Ascidie rouge (F), Red seasquirt (GB), Ascidia rossa, patata di mare (I), Rode zakpijp (NL)
Felismerhető: Hordó alakú, narancs-vörös színű, legtöbbször magányosan előforduló zsákállat. Bevezető- (4 lebeny, kereszt alakú, ha zárt) és kivezető nyílása (2 lebeny) jól láthatóan elkülönül, selymes koronával szegélyezett. Zsákja durva tapintású. Átlagos nagysága 10 cm (6-12 cm), maximum 20 cm-ig nőhet. Veszély esetén erős izmaival kipréseli a testében lévő vizet és összehúzódik. Gyökérszerű nyúlványai segítségével rögzíti magát.
Összetéveszthető: Északibb vizekben a Halocynthia pyriformis hasonlít leginkább a vörös zsákállatra, de ez előbbinél a bevezető- és kivezető nyílások nem különülnek el ilyen hattározottan.
Előfordulás: Mediterrán-tenger, illetve Atlanti-óceán keleti, melegebb vizű partjai (Portugália), kb. 100 m mélységig, jól megvilágított sziklás tengerfenéken, vagy neptunfüves területeken leginkább 10 és 15 méter között.
Táplálék: a vörös zsákállat a tengervízből szűri ki táplálékát, az állati és növényi mikroorganizmusokat (0,6-70 mikron).
Szaporodás: Ivaros, késő ősszel. A megtermékenyített petékből kikelő lárvák rövid ideig szabadon lebegnek, e stádiumukban leginkább egy ebihalra hasonlítanak. Az aljzaton rögzülve farkuk és gerinchúruk (chorda dorsalis) fokozatosan visszahúzódik, és elnyerik végleges formájukat.
Más: Más zsákállatfajokkal ellentétben /Microcosmus sp. pl. ehető zsákállat (Microcosmus sabatieri), illetve Pyura sp., pl. tengeri tulipán (Pyura spinifera)/, akiket gazdag epifóna lep el, tunikájának alja bevetett kémiai arzenáljának köszönhetően (szinte) mindig tiszta. - Színét a vele szimbiózisban élő mikroszkópikus algáknak köszönheti, s az árnyékban maradó oldala mindig világosabb színű. - Tunikája organikus és anorganikus összetevőkből áll: pl. tunicin, ún. állati cellulóz. - Akváriumban tartható, de nehezen viseli a 20-22 °C-nál melegebb vizet.
Olvasnivaló: Brehm
2009-03-05
holdhal
Mola mola (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: mülé (gör.)/mola (lat) - malomkő.
Mondfisch, Schwimmender kopf (D), Mola, Pez luna (E), Poisson-lune (F), Sunfish, Ocean sunfish, Headfish, Moonfish (GB), Pesce luna (I), Maanvis, Klompvis (NL), Peixe lua (P)
Felismerhető: Nagy (0,5 - 3 m; a csontos halak legnagyobbika), enyhén ovális (fiatal egyedeknél a testhossz kb. másfélszerese a testmagasságnak, idősebbek teste azonban szinte tökéletes kört formál) alakú, oldalirányban erősen lapított test. A háromszög alakú hát- (18 sugár) és farokalatti (14-17 sugár) úszó fejlett, szimmetrikus elhelyezkedésű, úszáskor egyszerre, mintegy evezőként mozgatja őket. Farokúszó hiányzik, helyette rojtszerű bőrkinövés. Szája apró, csőrszerű alsó- és felsőállkapcsát tagolatlan foglemezek vonják be. Apró, egymást nem fedő ritka pikkelyek. Kékesszürke-viágosbarna, többé-kevésbé márványozott, esetenként világos foltokkal szórt, vastag, ráncos, apró dudorokkal teli, nyálkás bőr. Az úszók sötéttebbek, a hasalj világosabb színű.
Összetéveszthető: Mola ramsayi (Giglioli, 1883) - Színe barnásabb, rendkívül ritka, leginkább déli vizek (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika). Ranzania laevis - sokkal kisebb (80 cm), teste arányaiban hosszabb, farokrojt sárga színű, ezüstös csíkok a fején, kozmopolita, előfordulhat a Földközi-tengerben. Masturus lanceolatus - nagy ezüstszínű foltok, farokrojt csúcsos. Atlanti-óceán melegebb részei, Azori-szigetek/Madeira-ig.
Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, egészen Skandináviáig, ill. nyugati partjai, Kanadától Argentínáig, Csendes-óceán (Ázsia, Ausztrália, Amerika, de pl. Új-Kaledónia vizeiben eddig nem figyelték meg). Általában gyér populáció, de egyes területeken kifejezetten gyakori, pl. téli időszakban a katalán partoknál. Pelágikus, nyílt vízi életmódot folytat - 480 m mélységben is filmezték már, de partközeli vizekben is megfigyelhető, ilyenkor legtöbbször oldalára fordulva a felszínen napozik, vagy a felszínhez közel úszik, miközben hátúszója a cápáéhoz hasonlóan kiemelkedik a vízből.
Táplálék: mélységtől függően változó; kalmárok, medúzák, rákok, szivacsok, zooplanktonok, ivadékhalak.
Szaporodás: íváskor kb. 300 milló (vagy több!!) ovocitát rak, melyek rendkívül apróak (0,2 mm átmérő). A kikelt lárvák - melyek leginkább egy miniatűr felfújt Diodon holacanthus-hoz hasonlítanak - két fázisban fejlődnek ki: az elsőben elvesztik farki részüket, és tüskéket növesztenek, melyek segítik a lebegést és egyben védelmet is nyújtanak. A második fázisban a tüskék lehullanak, és a farokrojt újraformálódik. A fiatal holdhalak formája ekkor már a kifejlett példányokéhoz hasonlít, de miniaturizálva: kb. 2 cm nagyságúak.
Megközelíthető: ritkán, 30-40 m és a felszín között, legtöbbször akkor, amikor egy tisztítóállomáson vesztegel.
Más: Hiányzik a Mauthner-neuron - Nem rendelkezik úszóhólyaggal. - Gyakran szenved parazitáktól; egyetlen példány akár negyven különböző fajtájú (külső- és belső-) parazita lakóhelye lehet. Mélyvízi kirándulásaikor ezek egy része elpusztul, a többiektől a tisztogatást vállaló halak, vagy néha vízimadarak szabadítják meg.
Tudományos név eredete: mülé (gör.)/mola (lat) - malomkő.
Mondfisch, Schwimmender kopf (D), Mola, Pez luna (E), Poisson-lune (F), Sunfish, Ocean sunfish, Headfish, Moonfish (GB), Pesce luna (I), Maanvis, Klompvis (NL), Peixe lua (P)
Felismerhető: Nagy (0,5 - 3 m; a csontos halak legnagyobbika), enyhén ovális (fiatal egyedeknél a testhossz kb. másfélszerese a testmagasságnak, idősebbek teste azonban szinte tökéletes kört formál) alakú, oldalirányban erősen lapított test. A háromszög alakú hát- (18 sugár) és farokalatti (14-17 sugár) úszó fejlett, szimmetrikus elhelyezkedésű, úszáskor egyszerre, mintegy evezőként mozgatja őket. Farokúszó hiányzik, helyette rojtszerű bőrkinövés. Szája apró, csőrszerű alsó- és felsőállkapcsát tagolatlan foglemezek vonják be. Apró, egymást nem fedő ritka pikkelyek. Kékesszürke-viágosbarna, többé-kevésbé márványozott, esetenként világos foltokkal szórt, vastag, ráncos, apró dudorokkal teli, nyálkás bőr. Az úszók sötéttebbek, a hasalj világosabb színű.
Összetéveszthető: Mola ramsayi (Giglioli, 1883) - Színe barnásabb, rendkívül ritka, leginkább déli vizek (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika). Ranzania laevis - sokkal kisebb (80 cm), teste arányaiban hosszabb, farokrojt sárga színű, ezüstös csíkok a fején, kozmopolita, előfordulhat a Földközi-tengerben. Masturus lanceolatus - nagy ezüstszínű foltok, farokrojt csúcsos. Atlanti-óceán melegebb részei, Azori-szigetek/Madeira-ig.
Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, egészen Skandináviáig, ill. nyugati partjai, Kanadától Argentínáig, Csendes-óceán (Ázsia, Ausztrália, Amerika, de pl. Új-Kaledónia vizeiben eddig nem figyelték meg). Általában gyér populáció, de egyes területeken kifejezetten gyakori, pl. téli időszakban a katalán partoknál. Pelágikus, nyílt vízi életmódot folytat - 480 m mélységben is filmezték már, de partközeli vizekben is megfigyelhető, ilyenkor legtöbbször oldalára fordulva a felszínen napozik, vagy a felszínhez közel úszik, miközben hátúszója a cápáéhoz hasonlóan kiemelkedik a vízből.
Táplálék: mélységtől függően változó; kalmárok, medúzák, rákok, szivacsok, zooplanktonok, ivadékhalak.
Szaporodás: íváskor kb. 300 milló (vagy több!!) ovocitát rak, melyek rendkívül apróak (0,2 mm átmérő). A kikelt lárvák - melyek leginkább egy miniatűr felfújt Diodon holacanthus-hoz hasonlítanak - két fázisban fejlődnek ki: az elsőben elvesztik farki részüket, és tüskéket növesztenek, melyek segítik a lebegést és egyben védelmet is nyújtanak. A második fázisban a tüskék lehullanak, és a farokrojt újraformálódik. A fiatal holdhalak formája ekkor már a kifejlett példányokéhoz hasonlít, de miniaturizálva: kb. 2 cm nagyságúak.
Megközelíthető: ritkán, 30-40 m és a felszín között, legtöbbször akkor, amikor egy tisztítóállomáson vesztegel.
Más: Hiányzik a Mauthner-neuron - Nem rendelkezik úszóhólyaggal. - Gyakran szenved parazitáktól; egyetlen példány akár negyven különböző fajtájú (külső- és belső-) parazita lakóhelye lehet. Mélyvízi kirándulásaikor ezek egy része elpusztul, a többiektől a tisztogatást vállaló halak, vagy néha vízimadarak szabadítják meg.
2009-03-04
tengeri labda
Codium bursa (Olivi) C. Agardh 1817
tudományos név eredete: codium (gör) - szőrzet; bursa (gör) - zsák, zacskó
Ball-alge, Meerball (D), Codio sferico (E), Béret basque, Codium boule (F) Ball-alga (GB), Palla di mare, palla marina (I), Balwier (NL)
Felismerhető: sötétzöld, szivacsos tapintású valódi zöldmoszat (chlorophyta). A fiatal egyedek szabályos gömb alakja idővel kissé ellapul, középen homorú bemélyedéssel. Átmérője 5-35 cm közötti, felszínét finom szőrök borítják, s gyakran más algafajok vonják be. A gömb fala kb. 1 cm vastag, szifonális szerkezetű, egymást keresztező válaszfal nélküli csövecskék alkotják. Ezek a felszínen nagyítóval látható hólyagszerű üregeket alkotnak.
Összetéveszthető: Colpomenia peregrina - azonos formájú, de törékenyebb, barnás-zöldes színű, fekete foltokkal szórt, felszíne átlátszó.
Előfordulás: Földközi-tenger és Atlanti-óceán észak-keleti partjai (Írországtól a Kanári-szigetekig). Sziklás, fényben gazdag tengerfenéken, általában 1-50m mélységben, ritkán kb. 90m-ig.
Táplálék: fotoszintézis.
Szaporodás: ivaros, a felszíni üregekben kialakult gametociszták termelte gaméták a nyílt vízben termékenyülnek meg.
Más: A tengeri labda belseje gazdag vörös cianobaktériumokban.
tudományos név eredete: codium (gör) - szőrzet; bursa (gör) - zsák, zacskó
Ball-alge, Meerball (D), Codio sferico (E), Béret basque, Codium boule (F) Ball-alga (GB), Palla di mare, palla marina (I), Balwier (NL)
Felismerhető: sötétzöld, szivacsos tapintású valódi zöldmoszat (chlorophyta). A fiatal egyedek szabályos gömb alakja idővel kissé ellapul, középen homorú bemélyedéssel. Átmérője 5-35 cm közötti, felszínét finom szőrök borítják, s gyakran más algafajok vonják be. A gömb fala kb. 1 cm vastag, szifonális szerkezetű, egymást keresztező válaszfal nélküli csövecskék alkotják. Ezek a felszínen nagyítóval látható hólyagszerű üregeket alkotnak.
Összetéveszthető: Colpomenia peregrina - azonos formájú, de törékenyebb, barnás-zöldes színű, fekete foltokkal szórt, felszíne átlátszó.
Előfordulás: Földközi-tenger és Atlanti-óceán észak-keleti partjai (Írországtól a Kanári-szigetekig). Sziklás, fényben gazdag tengerfenéken, általában 1-50m mélységben, ritkán kb. 90m-ig.
Táplálék: fotoszintézis.
Szaporodás: ivaros, a felszíni üregekben kialakult gametociszták termelte gaméták a nyílt vízben termékenyülnek meg.
Más: A tengeri labda belseje gazdag vörös cianobaktériumokban.
2009-03-02
közönséges dárdacsiga
Tudományos név eredete: kêrukion (gör) - kürtcsiga, házának hasonlósága miatt; vulgatum (lat) - elterjedt, mindennapos.
Gemeine Seenadelschnecke, Nadelschnecke (D), Pada común (E), Cérithe goumier, cérithe commun, cornet (F), Common cerithe, common needle whelk (GB), Torretta comune, torricella (I)
Felismerhető: Márványos barnás-szürke színű, megnyúlt, csavart, változó nagyságú tüskékkel díszített csúcsos ház, melynek nyílása a középvonaltól oldalra helyezkedik el, végénél apró, szarvszerű nyúlvánnyal. A ház nagysága elérheti a 7 cm-t, átmérője a 2,5 cm-t.
Összetéveszthető: Cerithium alucastrum - kevésbé gyakori, mélyebb vizekben él, valamivel hosszabb, barnás színű házát gyakran mészvázas algák lepik el. Cerithium rupestre - kisebb méretű (2,5 cm). a tüskék eltűnnek az utolsó csavarról. Epitonium clathrus - nyílása kerek, mindegyik csavaron keresztirányú hosszú kitüremkedéssel.
Előfordulás: Földközi-tenger, homokos-iszapos, detritusszal borított tengerfenéken, gyakran kemény aljzat közelében, sekélyebb vizekben (infra- és mediolitorális zóna), max. 30m mélységig.
Táplálék: algák, növényi maradványok.
Szaporodás: ivaros, a peték egy zselés szálra fűzve rögzülnek.
Más: a remeterák gyakran költözik kiürült dárdacsigaházba. - Durbincsok, ajakoshalak kifogásához használt csali.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)