2009-03-05

holdhal

Mola mola (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: mülé (gör.)/mola (lat) - malomkő.

Mondfisch, Schwimmender kopf (D), Mola, Pez luna (E), Poisson-lune (F), Sunfish, Ocean sunfish, Headfish, Moonfish (GB), Pesce luna (I), Maanvis, Klompvis (NL), Peixe lua (P)

Felismerhető: Nagy (0,5 - 3 m; a csontos halak legnagyobbika), enyhén ovális (fiatal egyedeknél a testhossz kb. másfélszerese a testmagasságnak, idősebbek teste azonban szinte tökéletes kört formál) alakú, oldalirányban erősen lapított test. A háromszög alakú hát- (18 sugár) és farokalatti (14-17 sugár) úszó fejlett, szimmetrikus elhelyezkedésű, úszáskor egyszerre, mintegy evezőként mozgatja őket. Farokúszó hiányzik, helyette rojtszerű bőrkinövés. Szája apró, csőrszerű alsó- és felsőállkapcsát tagolatlan foglemezek vonják be. Apró, egymást nem fedő ritka pikkelyek. Kékesszürke-viágosbarna, többé-kevésbé márványozott, esetenként világos foltokkal szórt, vastag, ráncos, apró dudorokkal teli, nyálkás bőr. Az úszók sötéttebbek, a hasalj világosabb színű.

Összetéveszthető: Mola ramsayi (Giglioli, 1883) - Színe barnásabb, rendkívül ritka, leginkább déli vizek (Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika). Ranzania laevis - sokkal kisebb (80 cm), teste arányaiban hosszabb, farokrojt sárga színű, ezüstös csíkok a fején, kozmopolita, előfordulhat a Földközi-tengerben. Masturus lanceolatus - nagy ezüstszínű foltok, farokrojt csúcsos. Atlanti-óceán melegebb részei, Azori-szigetek/Madeira-ig.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, egészen Skandináviáig, ill. nyugati partjai, Kanadától Argentínáig, Csendes-óceán (Ázsia, Ausztrália, Amerika, de pl. Új-Kaledónia vizeiben eddig nem figyelték meg). Általában gyér populáció, de egyes területeken kifejezetten gyakori, pl. téli időszakban a katalán partoknál. Pelágikus, nyílt vízi életmódot folytat - 480 m mélységben is filmezték már, de partközeli vizekben is megfigyelhető, ilyenkor legtöbbször oldalára fordulva a felszínen napozik, vagy a felszínhez közel úszik, miközben hátúszója a cápáéhoz hasonlóan kiemelkedik a vízből.

Táplálék: mélységtől függően változó; kalmárok, medúzák, rákok, szivacsok, zooplanktonok, ivadékhalak.

Szaporodás: íváskor kb. 300 milló (vagy több!!) ovocitát rak, melyek rendkívül apróak (0,2 mm átmérő). A kikelt lárvák - melyek leginkább egy miniatűr felfújt Diodon holacanthus-hoz hasonlítanak - két fázisban fejlődnek ki: az elsőben elvesztik farki részüket, és tüskéket növesztenek, melyek segítik a lebegést és egyben védelmet is nyújtanak. A második fázisban a tüskék lehullanak, és a farokrojt újraformálódik. A fiatal holdhalak formája ekkor már a kifejlett példányokéhoz hasonlít, de miniaturizálva: kb. 2 cm nagyságúak.

Megközelíthető: ritkán, 30-40 m és a felszín között, legtöbbször akkor, amikor egy tisztítóállomáson vesztegel.

Más: Hiányzik a Mauthner-neuron - Nem rendelkezik úszóhólyaggal. - Gyakran szenved parazitáktól; egyetlen példány akár negyven különböző fajtájú (külső- és belső-) parazita lakóhelye lehet. Mélyvízi kirándulásaikor ezek egy része elpusztul, a többiektől a tisztogatást vállaló halak, vagy néha vízimadarak szabadítják meg.

Nincsenek megjegyzések: