2008-12-26

vörös nemeskorall

Corallium rubrum (Linnaeus, 1758)

Luft koralle (D), Coral rojo (E), Corail rouge de Méditerranée, Sang de Neptune, corail des bijoutiers, corail de Sardaigne (F), Red Coral (GB), Corallo rosso (I)

Felismerhető: kemény, vörös (mély vizekben rózsaszín, ritkán fehér) színű, rövid ágak. Szilárd kalcium-karbonát váza szabálytalan, vörös színét a jelenlevő pigmenteknek köszönheti. Fehér színű, ~5 mm nagyságú, 8 karú, csalánsejtekben szegény polipok.

Összetéveszthető: korall mohaállat (Myriapora truncata) - színe általában narancssárga, polipjai sosem fehérek, inkább narancssárga színűek.

Előfordulás: Földközi-tenger, főleg nyugati partok. Ritkábban Atlanti-óceán keletei partjai, Portugália - Zöld-fok között. Napfényes, sziklás részeket kolonizál, 5-100 m (ritkán egészen 400 m) mélységig.

Táplálék: planktonok, vízben oldott anyagok.

Szaporodás: ivaros: a nemek elkülönülnek, s 2 éves korban válnak ivaréretté. Június-augusztusban a hím-kolóniák spermiumot lövelnek ki, melyek megtermékenyítik a nőstény-polipokat. A kikelt lárvák a vízmélységtől függően júliustól október végéig válnak függetlenné, letelepedve kb. két hét után kelnek ki. Ivartalanul: bimbózással.

Más: Kétféle polipot különböztethetünk meg: a) a szaporodásban és táplálkozásban résztvevők, b) a víz cirkulációjáért felelősek. A kolóniák évi 1-8 mm átlaggal 20, max. 50 cm nagyságúra nőnek. Egy kb. 10 cm nagyságú ág átmérője 4 cm is lehet. Tiszta, átlagban 15° C hőmérsékletű vizben él meg. A Balssia gasti (Bals. H 1921 / Amphipalaemon gasti gyakran él társbérletben a nemeskorallal. Szomszédai távoltartása érdekében ostorszerű nématocisztát növeszthet. A fiatal korallok sérülékenyek, de a kifejlett állatok legfontosabb ellensége - a szivacsokon túl - az ember.

Olvasnivaló: vörösarany

2008-12-19

aranydurbincs

Sparus aurata Linnaeus, 1758

Goldbrasse (D), Dorada (E), Dorade (daurade) royale (F), Bakaliáros (G), Gilthead seabream (GB), Orata (I), Goudbrasem (NL), Dourada (P)

Felismerhető: ezüstszürke, 20-70 cm nagyságú, feketével szegélyezett arany színű folt a szemek között , domború homlok, sötét folt a kopoltyúfedő mögött. Ajkai vastagok, álkapcsában 4-6 kúpos fog, 2-4 örlőfog.

Összetéveszthető: nehezen, a kopoltyúnyílás mögötti fekete folt jellegzetes és jól megfigyelhető. Esetleg más Sparidae, Pagrus pagrus (Linnaeus, 1758) vagy Diplodus sargus

Előfordulás: Mediterrán-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, a Brit-szigetektől a Zöld-fokig.

Táplálék: húsevő, főleg kagylók (bivalve), tengeri sünök és rákok.

Szaporodás: szukcesszív hermafrodita (protantróp??); a hímek 1-2 éves korban válnak ivaréretté, kb. 3 évesen vált nemet. Külső megtermékenyítéssel szaporodik, élőhelytől függően változó időpontban.

Megközelíthető: 1-2 méternél közelebb nehezen.

Más: EU 21/12/2006: csak 20 cm fölötti példányok foghatóak ki.

Olvasnivaló: Brehm

2008-12-18

beazonosító

Merülés közben érdemes jegyzeteket készíteni a még nem látott halakról, hogy később beazonosíthassuk őket. A leghasznosabb információk:
A) száj (formája, helyzete, mérete)
B) szem (helyzete /a szájhoz képest/, mérete)
C) úszók (száma, helyzete, formája*)
D) test formája (hasonlít a ....-ra, de ....)/ szín (foltok, csíkok)
+ egyéni jellegzetesség (bajusz, bőrkinövések, bojtok etc)
*ugyanazon fajon belül kortól függően változhat

2008-12-17

nemes sonkakagyló

Pinna nobilis (Linnaeus, 1758)

Steckmuschel, Schinkenmuschel (D), Nácar, Tridacna (E), Grande nacre, Nacre, Jambonneau de mer, Jambonneau hérissé, Pinne noble, Pinne géante (F), Fan mussel, Rough pen shell (GB), Pinna, Nacchera, Astura (I), Steekmossel (NL)

Felismerhető: Kéthéjú, akár az 1 m nagyságot is elérő kagyló, hegyes végét mélyen az aljzatba fúrva vertikálisan rögzül, szabad vége lekerekített. A héj belső felszíne csillogó, sima, barnás színű, a külső barna, a fiatalabb egyedeknél tüskés.

Összetéveszthető: pikkelyes sonkakagyló (Pinna rudis) - barnás színű, pikkelyes, általában 30 cm-nél kisebb, a nemes sonkakagylóval ellentétben sziklás aljzaton él, főleg az Atlanti-óceán keleti partjainál honos, a mediterrán vizekben ritkán, de előfordul. Könnyen összetéveszthető a fiatal pinna nobilis egyedekkel, akik hibás rendszerezésben P. squamosa néven kerültek leírásra.
A hasonló formájú Atrina pectinata (Linné, 1767) 20-30 cm nagyságúra nő, homokos-iszapos területeken honos, nagyobb mélységben (30-600 m) él, főleg az Atlanti-óceán keleti partjainál.

Előfordulás: Földközi-tenger, homokos-iszapos vagy neptunfűvel borított tengerfenék.

Táplálék: táplálékát a tengervízből szűri ki: planktonok, organikus maradványok. Egyetlen nap alatt kb. 6,5 liter vizet szűr meg - metabolizmusa lassú (osztriga: kb 40l/nap, kagylók (akár 100 l/nap).

Szaporodás: szukcesszív hermafrodita, aszinkron ivaréréssel.

Megközelíthető: PMT/snorkeling is; ha kellő óvatossággal közelítjük meg, nyitva marad - az apró mozdulatokra is reagál, és becsukódik.

Más: Társaságában gyakran találhatunk bíbor zsákállatot (Halocynthia papillosa) és európai lapos osztrigát (Ostrea edulis) ; a Pinnotheres pinnotheres vagy a Pontonia pinnophylax gyakran választja lakóhelyül. Fő ellenségei az aranydurbincs (Sparus aurata) és a közönséges polip (Octopus vulgaris). Bisszus fonalait már a rómaiak is felhasználták, héjából gombokat készítettek. Értéktelen vöröses színű gyöngyöket találhatunk benne. Franciaországban védett, felszínre hozása, héjának vétele/eladása tilos!

Olvasnivaló: Brehm ill. kagylók

2008-12-16

barna fűrészes sügér

Epinephelus marginatus (Lowe, 1834) (a néha még előforduló Epinephelus guaza (Linnaeus, 1758) tévedésen alapul, egy karib-tengeri sügérfaj leírása)

Zackenbarsh, Grosser Sägebarsch (D), Mero nebuloso, Mero, Xerna (E), Mérou brun, Mérou noir, mérou de Méditerranée, mérou brun de Méditerranée, mérou des provençaux, serran géant, mérou sombre (F), Dusky grouper (GB), Kirnja (HR), Cernia, Cernia gigante (I), Mero, Garoupa preta (P)

Felismerhető: ovális, robosztus test, masszív fej, világos foltokkal körülvett kidülledő szemek, fehér szélű kerek farokúszó. 40-140 cm magyságú, alsó álkapcsa kitüremkedik. Hátúszóján 11, hasúszóján 3 tüske található. Színe barnásszürke, néha vöröses, elszórt világos foltokkal, az idős hímek gyakran egyszínűek.

Összetéveszthető: Polyprion americanus - nagyobb (80-200 cm), csontos dudor a tarkón, fej arányában kisebb, formája konkáv; Epinephelus caninus - foltok hiányoznak, színe szürkés, hátán sötétebb keresztcsíkokkal; Mycteroperca rubra - kisebb (20-80 cm), háta sötét, vörösesbarna, oldala világosabb, sötétebb foltokkal; Epinephelus costae - 30-170 cm nagyságú, teste hosszúkás, sárgásbarna színű, hasa világos, ivarérett hímeknél kopolytúnyílás mögött sárga folt; Epinephelus aeneus - valamivel kisebb, világos alapszín, jól megkülönböztethető sötét keresztcsíkokkal.

Előfordulás: Mediterrán-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke (Bretagne - Dél-Afrika), Atlanti-óceán nyugati partvidéke (Brazília, Bermudák). Ivarérett páldányok: sziklás-barlangos tengerfenék, lehetőleg nyugodt környezet, 5-100 m mélységben. Fiatal egyedek: 15 m-nél nem mélyebb parti vizek, ahol színezetüknek köszönhetően beleolvadnak a környezetbe, ezért nehezen észrevehetőek A hímek nem vagy ritkán változtatnak lakóhelyet, a nőstények azonban nem vagy ritkán ragaszkodnak egy adott területhez. A víz lehűlésére területtől függően különböző reakciókkal találkozhatunk: Szicília partjainál a kutatók azt konstatálták, hogy a téli hónapokban mélyebbre költöznek, míg a Dél-Franciaország partjainál végzett megfigyelések szerint inkább behúzódnak barlangjaikba.

Táplálék: elsősorban fejlábúak (szépia/tintahal, polip, kalmár).

Szaporodás: protogin (proterogin) hermafrodita; 4-5 éves korban válik ivaréretté, a 10-14 éves nőstények nemet váltanak, s általában a 15 évnél idősebb (80-90 cm) egyedek mind hímek, melyek még sokáig szaporodásképesek, s akár 50 évet is megélhetnek. Az ivarérett csíkossügérek július-szeptember táján 15-30 m mélységű sziklás területeken kisebb-nagyobb csoportokba verődnek. Udvarláskor a hím oldalára dőlve a nőstény fölé úszik. A nőstény spirál-alakban felfelé úszik, a hím pedig követi, majd együtt leereszkednek- a többször megismételt fel-lemerülés után az ivarsejteket a felszín közeli nyílt vízben bocsájtják ki, melyek itt termékenyülnek meg. A kikelt lárvák körülbelül egy hónapig maradnak a nyílt vízben, majd leereszkednek a tengerfenékre, ahol színükben és formájukban fokozatosan apró barna fűrészes sügérré válnak. Fél év elteltével kb. 5-6 cm, egy év múlva kb. 13 cm nagyságúak.

Megközelíthető: elég kíváncsi hal, ha lassan közelítjük meg, nem rejtőzik el. Néha PMT/snorkeling is látható - a tonhal mellett a legnagyobb halfajta, amivel mediterrán vizeken találkozhatunk.

Más: ugyan nem védett faj, de Franciaországban 5 évente megújított moratórium (jelenleg 2013. december 31-ig) tiltja horgászatát és víz alatti vadászatát, hálóval ellenben kifogható.

GEM

2008-12-15

csőrös csuka

Belone belone (Linnaeus, 1761)

Hornhecht (D), Aguja, Argulla (E), Orphie commune, aiguillette, aiguille, aguglia /Korzika/ bécassine, bécasse de mer, écarfi (F), Garfish, Garpike, Needlefish , Sea Neddle, Hound needlefish (GB), Aguglia (I), Geep (NL), Näbbgädda horngädda (S), Houndfish (USA)

Felismerhető: hosszú, tűformájú test, csőralakú, fogakkal teli álkapocs. Háta kékes-zöldes, hasa ezüstfehér. Hát- és hasúszója egyvonalban, egészen hátul helyezkedik el.

Összetéveszthető: Belone svetovidovi (Colette et Parin, 1970) - rövidebb testű, fogai kisebbek és sűrűbben helyezkednek el. Hemiramphus balao (Lesueur, 1821) - kisebb termetű, has- és hátúszója nincs egyvonalban.

Előfordulás: Európa tengereiben. A régi meghatározások elterjedésének megfelelően három alfajba osztották a csőrös csukát (-"- acus - Mediterrán-tenger, Atlanti-Óceán keleti partvidéke; -"- belone - Atlanti-Óceán észak-keleti partvidéke; -"- euxini - Fekete-tenger, Azovi-tenger), e felosztás azonban nem jelent szükségszerű genetikai különbséget.

Táplálék: húsevő, kisebb halakkal, rákokkal, férgekkel, planktonokkal táplálkozik.

Szaporodás: május-június, a partmenti vizekben. A nőstény többezer ikrát rak, melyeket ragadós szálakkal rögzít tengeri növényekhez, lebegő tárgyakhoz. Az apróságok álkapcsa fokozatosan nyúlik meg, alőször az alsó, majd a felső. 5-6 évesen válnak ivaréretté.

Megközelíthető: Nem kedveli a hullámokat, csendes időben partközelben PMT/snorkeling is találkozhatunk vele, közel a felszínhez.

Más: Néha makrélákkal alkot egy rajt. Rendkívül gyors, a vadászó tonhalak elől menekülve nagyon magasra képes ugrani. Szálkái a benne levő vasfoszfáttól zöldes színűek.

Olvasnivaló: Brehm

2008-12-14

csupaszkopoltyús lila fonálcsiga

Flabellina affinis (Gmelin, 1791)

Rosa Flabellina (D), Flabellina rosada (E), Flabelline mauve (F), Pink Flabellina (GB), flabellina lilla (I)

Felismerhető: 3-5 cm nagyságú, szarvai gyűrűsek, kopoltyúnyúlványai rózsaszínűek, teste mályvaszínű.

Összetéveszthető: Flabellina ischitana Hirano & Thomson, 1990 - kopoltyúi átlátszóak, de az ide türemkedő emésztőmirigy miatt narancssárgának tűnnek; Flabellina pedata/Coryphella pedata (Montagu, 1815) - kevesebb kopoltyúnyúlvány, a végük fehér, s szarvai simák.

Előfordulás: Mediterrán-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke sekély vizei.

Táplálék: hydraire, leggyakrabban eudendrium

Szaporodás: hímnős, párzási időszaka késő tavasz és nyár. kocsonyás szalagban lerakott petéi 5-8 nap elmúltával kelnek ki. Lárvái veligerák: testükön lebenyes kitüremkedések növekednek, ezek peremén csillóhártya található.

Olvasnivaló: Brehm / wiki

Szörfölde: Sea Slug Forum / Nudipixel

2008-12-12

rozsdás sziklahal

Scorpaena notata Rafinesque, 1810

Kleine Drachenkopf (D), Gallineta, Escorpora (E), Rascasse pustuleuse, Petite rascasse rouge (F), Small red scorpionfish (GB), Scorfanotto (I)

Felismerhető: masszív fej, nagy szemek, tüskés, bőrkinövésekkel borított test (a szemfölöttiek rövidek), vöröspirosas-barnás színezet (néha egy fekete folt díszíti a hátúszóját, s ritkán világos folt látható a fején). Átlagos nagysága 15 cm.

Össszetéveszthető: kis sziklahal (scorpaena porcus) - pikkelyei kisebbek, szemei fölött nagy kinövésekkel. Nagy sziklahal (Scorpaena scrofa) - nagyobb termetű, s álkapcsán is találhatóak bőrkinövések. Scorpaena loppei - mélyebb vizekben él, szájszögletében tarajszerű kinövés.

Egyszeregy: scorpaena porcus => nagy bőrcafat a szemek fölött, sok kis pikkely; scorpaena notata => nincs vagy apró bőrcafat a szemek fölött, kevés nagy pikkely; Scorpaena loppei => +tarajszerű kinövés a szájszögletben ; Scorpaena scrofa => +bőrcafatok az álkapcson .

Előfordulás: Észak-Adria kivételével Mediterrán-tenger, Atlanti-Óceán spanyol és francia partja, illetve Afrika parti vizeiben egészen a Zöld-fokig. Már a sekély parti vizekben is találkozhatunk vele, kedveli a sziklás, üreges, korallos szakaszokat.

Táplálék: rákok, tengeri pókok, kistermetű halak.

Szaporodás: tavasszal és nyáron. Az apró sziklahalak a 2-3 cm-es nagyság eléréséig nyílt vízben fejlődnek.

Megközelíthető: könnyen, mimikrijében bízva esze ágában sincs elrejtőzni.

Más: Rosszul úszik, vész esetén ritkán menekül, inkább felmereszti a tüskéit. Szúrása fájdalmas és nehezen gyógyul, méregmirigyei váladékukat bőrtömlőkbe ürítik, melyek szinte hegyükig befedik a tüskéket. A kiválasztott méreg termolabilis, 50 °C fölötti hőn elbomlik és hatástalanná válik - elég egy meggyújtott cigarettát a seb fölé tartani (a dohányzás egyetlen előnye búváréknál).

Brehm

2008-12-11

Louisy - Poissons Marins

villásormányú féreg

Bonellia viridis Rolando, 1821

Igelwurm, Grüne Bonellia (D), Gusano marino verde (E), Bonellie verte, Ver hérissé (FR), Green spoon worm (GB), Bonelia verda, GrØnn pØlseorm (N)

Felismerhető: 8-10 cm nagyságú barnászöldes, gömbformájú test, hosszú, elasztikus ormány (proboscis/prostomium; 20 cm - 2 m). Ormánya jellegzetes T-szerű elágazódásban végződik - merüléskor legtöbbször csak ez látható, teste rejtve marad.

Összetéveszthető: Bonellia fuliginosa Rolando, 1821 és Bonellia minor Marion, 1875 - mindkettő honos a Földközi-tengerben és az Indiai-óceánban.

Előfordulás: Mediterrán-tenger. Szintén honos az Atlanti-óceán keleti partvidékén, de itt ritkább. Körülbelül 100 m mélységig találkozhatunk vele, a tengerfenéken él, testét a törmelékbe, homokba ásva, vagy sziklahasadékokba rejtve.

Táplálék
: mindenevő, organikus törmelékkel táplálkozik. Az ormány felszíne neurotoxint tartalmaz, s képes megbénítani kistermetű áldozatait.

Szaporodás: a villásormányú féreg az ivari dimorfizmus egyik legszebb példája. Az 1-3 mm nagyságú hímek a nőstény ormányára tapadva vagy annak testében élnek, s táplálékukat is ettől kapják. Nincs emésztőrendszerük, csak egy, az utódnemzésben használt nyílásuk. Egyetlen nőstény akár 80-85 hímet is tarthat, akik hímivarsejtjeiket kibocsátva megtermékenyítik a petéket. A megtermékenyült petéket a nőstény a vízbe üríti, ahol trochophora lárvákká fejlődnek, melyeknek ivara ekkor még nem meghatározott. Ha egy nőstény közelébe kerülnek, hím bonellivé növik ki magukat, ha viszont valami távolabbi sziklára sikerül tapadniuk, akkor nösténnyé lesznek, ami a maga maximum két méterével egészen más súlycsoport, mint a hím.

Más: a féreg pigmentjét antibiotikus hatása miatt kutatják. A sérült ormány képes regenerálódni.

Olvasnivaló: Brehm
www.entu.cas.cz/berec/papers/BerecSchembriBoukal2005.pdf

2008-12-10

deep blue


A Deep Blue a BBC The Blue Planet sorozatának moziváltozata.
Rendezte: Alastair Fothergill, Andy Byatt,
Martha Holmes
Írta: Alastair Fothergill, Andy Byatt
UK/G 2004; 90 perc

részletek itt.

szivárványhal

Coris julis (Linnaeus, 1758)

Meerjunker (D), Doncella (E), Girelle, Demoiselle, girelle royale /hím/, righjina, donzella /Korzika/ (FR) Mediterranean rainbow wrasse (GB), Donzella (I)

Felismerhető: max. 25 cm nagyságúra nő; a nőstény háta barna, teste közepén és hasán fehér, közte sárga csík, kopoltyúnyílásánál csillogó kékesfekete folt. A hím kékeszöld hátú, teste közepén narancssárga csík, fekete folttal, hasa fehér. Hátúszója kiemelkedő részén piros-türkiz övezte fekete folt.

Összetéveszthető: pávahallal (Thalassoma pavo), ami elég meglepő, hisz eltérő színezésű. Az ifjoncok zöldek, fekete folttal a hátukon, a nőstények elvesztik a foltot, a hímek piros-kékek a kopoltyúnyílás mögött.

Előfordulás: Mediterrán-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidéke; sziklás, neptunfű borította partközeli szakaszok, 1-100 m mélységben.

Táplálék: húsevő; apró rákokat, csigákat, kagylókat, tengeri sünöket fogyaszt.

Szaporodás: a szivárványhal (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, egyedei vagy hímek, vagy nőstények, s az idősebb nőstények átalakulhatnak hímmé (szuperhím) - a nagytermetűek (>18cm) mind hímek. Egyéves korukban válnak ivaréretté, a párzási időszak április-szeptember közé esik.

Megközelíthető: könnyen, PMT/snorkeling is. Merüléskor kiváncsiak, elég megkaparni a sziklákat, s pillanatok alatt egy egész raj veszi körül a felkavart üledéket.

Más: a fiatal egyedek néha megtisztítják a nagyobb halakat. Éjjel és vész esetén, illetve télen, ha a víz hőmérséklete túl alacsony, a homokba bújnak.

Olvasnivaló: Brehm

2008-12-09

neptunfű

© photo
Posidonia oceanica (Linnaeus) Delile

Alga der Griechen (D), alga marina (E), Posidonie, Chiendent de mer, paille de mer (F) Ocean grass-wrack (GB), allega aliga (I)

Felismerhető: virágos zöld vízinövény. Növekedésének üteme lassú, kb. 3-6 cm/év. Gyökértörzse barna, 1-2 cm vastagságú (plagiotróp), ebből nőnek ki a felszín felé mutató rizómák (ortotróp), melyek 4-8 levélből álló nyalábban végződnek. A levelek zöld színűek, kb 1-1,5 cm átmérőjűek és 20-100 cm hosszúak. A rizómából nőnek ki az aljzatba kapaszkodó gyökerek; a rizóma az üledéklerakódás ütemét követve növekszik, újabb gyökereket eresztve - az így létrejött üledék-rizóma-gyökér-szőnyeg az évszázadok alatt több méter vastagságúra is gyarapodhat. A vízalatti neptunfű-prérik nagysága változó, elérhetik a több száz hektárnyi kiterjedést is. A tengerparton sétálva gyakran botlunk különböző nagyságú barna golyókba - a hullámok görgetik sűrű labdává a neptunfű elhalt leveleit. Ugyan turistaszezonban ritkán látható, de az elhalt levelek a partra sodródva akár másfél máter vastagságú szőnyeget is képezhetnek, otthont adva az apró rákok etc. millióinak, s védve a partot a hullámok okozta eróziótól.

Összetéveszthető: Cymodocea nodosa, melynek rizómái kecsesebbek, levelei rövidebbek és egyenesebbek.

Előfordulás
: Mediterrán-tenger; kivéve Szíria, Libanon, Izrael, Egyiptom, Palesztina. Sziklás és/vagy homokos tengerfenéken, kb. 40 méter mélységig. 37-38 gramm/liter sót kíván, folyótorkolatok környékén nem él meg.

Szaporodás: Augusztus-november környékén virágzik. Virágai zöld színűek és a levelek közé rejtettek, a gyümölcsei (tengeri olíva) május-június környékén válnak le. A neptunfű magjai ritkán érnek be, szaporodásában fontosabb szerepet tölt be az a képessége, hogy dugványról is kihajthat: a tengeri viharokban letört és elsodort ágak kigyökerezve új fűcsomót alkotnak.

Társulás: algák, férgek, hidrák, szivacsok, tengeri csikók, s más tengeri herkenytyűk, tengeri sünök, kagylók, rákok, halak - mindenki hasznát látja a neptunfűnek. A sötétlila tengeri sün (sphaerechinus granularis) rizómáit eszi, a kövi/kővájó tengeri sün (paracentrotus lividus) a magashátú durbinccsal (sarpa salpa) a leveleken osztozik... A kistermetű halak itt rejtőznek el, ha veszélyben érzik magukat, s itt vadásznak a náluk apróbbakra, a nagytermetűek óvodaként használják a biztos menedéket nyújtó levélrengeteget.
A neptunfű-préri a tenger tüdeje, oxigénnel dúsítja a vizet s megköti a lebegő üledéket. Gyengíti a hullámok erejét és stabilizálja a tengerfenéki homokot, s ezzel védi a partot az eróziótól.

Más: A neptunfű védett növény, ld. Barcelonai egyezmény (1995 dec.), Berni egyezmény (1996. febr.), Unesco (Riói konferencia 1992), 1992. máj. 21-i Eu direktíva.
Neptunfüves
területen nem lehet horgonyt vetni!!

barna korallsügér

© photo
Chromis chromis (Linnaeus, 1758)
Mönchsfisch, Rabenfisch (D), Castañuela, Castagnara, Negrita, Soldado (E), Castagnole, Castagnole noire, Petite castagnole, Demoiselle bleue (F) Damselfish, Blue Damselfish (GB-US), Castagnola, Fabretto, Guarraciono nero (I), Zwaluwstaartvis, Monnikisvis (NL)

Felismerhető: átlagos mérete 10-12 cm, színe felnőtt egyedeknél sötétszürke, úszók végén kékes árnyalattal; az ifjoncok kobaltkékek. A farokúszó fecskefarok formájú.

Összetéveszthető: A Mediterrán-tengerben a szent sügér (Anthias anthias) a megjelenésében legközelebb álló hal, de színe élénkpiros, teste kevésbé masszív. Az Atlanti-óceánban: ún. damselfishes, Chromis limbata (Valenciennes, 1833); Chromis cadenati Whitley, 1951; Chromis lubbocki Edwards, 1986; Chromis multilineata (Guichenot, 1853). A barna korallsügért néha összekeverik a barátsügérrel (chromis viridis), noha az kisebb (8 cm), mint a chromis chromis, almazöld-kék színű, élőhelye a Vörös-tenger és az Indo-Csendes-óceán.

Előfordulás: Mediterrán-tenger, Portugáliától Gabonig Atlanti-óceán keleti partjai, 0-50 méteres mélységben. Meleg évszakban partközelben találhatjuk őket, sziklás vagy neptun fűvel fedett területeken. A hideg beköszöntével mélyebbre húzódnak, ahol a hőmérséklet több, mint 13°C.

Táplálék: planktonok, tengerfenéki apró élőlények.

Szaporodás: nyáron. Ikráit homokos vagy sziklás fenéken rakja, a fészket, melyet a hím őriz, a ragadós szálak teszik jellegzetessé.

Megközelíthető: könnyen, PMT/snorkeling is.

2008-12-05

szemét & co.

nem sikerült eldöntenem, melyik kedvencem kapja meg az első posztot, így megoldásként maradt ez a jólsikerült plakát, és néhány unásig, de nem elégszer ismételt alapszabály:
- ne vigyünk be a tengerbe semmit, amit nem hozunk ki
- ne hozzunk ki semmit, amit nem vittünk be
- óvatosan az uszonyokkal és a kezekkel: az is törékeny, ami nem annak látszik
- vendégségben vagyunk, tiszteljük a házigazdák nyugalmát