2009-12-28

tengeri fülcsiga

Haliotis tuberculata lamellosa Lamarck, 1822
(Haliotis lamellosa Lamarck, 1822 -érvénytelen!)

Seeohr, Meerohr (D), Oreja de mar, peneira (E), Ormeau méditerranéen, Oreille de mer, oreille de Neptune (F), Common ormer, abalone, ear-shell (GB), Orecchio di San Pietro, orecchia marina (I), Zeeoor (NL)

Felismerhető: háza fülalakú, szélén az érzékelőnyúlványok elfoglalta lyukakkal. Külső felülete érdes, "gyűrt", színe a környezetbe olvadó, belseje gyöngyházfényű. Átlagos mérete 6-8 cm. Köpenye barnászöldes színű, fején két hosszú tapogató található, szemei kékek, jól kivehetőek. Talpa nagy, erős, szinte lehetetlen az állat sérülése nélkül lefejteni élőhelyéről.

Összetéveszthető: Haliotis tuberculata tuberculata - sokáig külön fajként kezelték, ma már e két állat egyazon faj eltérő variációjaként ismert. E tuberculata tuberculata nagyobb, héja kevésbé "gyűrt", az Atlanti-óceán keleti partjainál fordul elő. Haliotis coccinea (Reeve, 1846) - egyes források szintén azonos fajként kezelik, formája nyúltabb, a Kanári-szigetek s Gibraltár környékén él.

Előfordulás: a Földközi-tengerben gyakori csigafaj. Sziklás tengerfenéken él, napközben a kövek árnyékos oldalára tapadva, sekély vizekben, max. 15-20 méterig.

Táplálék: növényevő, a fiatal példányok mikroszkopikus méretű algákkal, a kifejlettek pedig a makroalgákkal táplálkoznak.

Szaporodás: váltivarú, külső megtermékenyítéssel. Trochofora- majd veligera-lárvái rövid, 5-6 napos pelagikus lét után a tengerfenékre süllyednek.

Más: főbb ragadozói a tengeri csillagok, rákok, polipok, és egyes halfajták, pl. az aranydurbincsok. - Napjait a kövek árnyékos, védett oldalára tapadva tölti, a felfordított kőveken kifejezetten gyorsan menekül menedékbe. - Rendkívül sérülékeny, vérzékeny, már abba is belepusztulhat, ha megpróbáljuk leválasztani a szállásául választott kőről. Emellett igen érzékeny a víz hőmérséklet-változására, a 16 °C-nál melegebb vizekben gyakran kap bakteriális fertőzést.

2009-12-22

tiszafalevelű zöldmoszat


Caulerpa taxifolia

Felismerhető: 2-15 cm nagyságúra megnövő zöldmoszat. Párosan álló fodros leveleiről könnyen felismerhető.

Összetéveszthető: a szintén Ausztrália vizeiből érkezett Caulerpa racemosa, melyet először 1998-ban észleltek Marseille közelében, morfológiájában jelentősen különbözik - egyetlen jellemző közös vonásuk fejlett alkalmazkodóképességük, melynek köszönhetően kolonizálják a Földközi-tengert és kiszorítják az őshonos fajtákat.

Előfordulás: a Csendes-óceán dél-nyugati vizeiben otthonos, a nyolcvanas évektől a Földközi-tengerben is előfordul, (a monacói akváriumból szabadult ki a nyolcvanas évek közepén ,s pár évtized alatt jelentős területeket hódított el az őshonos neptunfűtől, radikálisan megváltoztatva a biotóp jellemzőit), dacára a visszaszorítására tett lépéseknek. Főleg sziklás tengerfenéken, kb. 40 m mélységig.

Szaporodás: noha ivarosan is szaporodik, terjedésében jelentősebb szerepe van annak, hogy a hullámok s áramlatok szállította darabjai képesek újra kihajtani.

Más: monopolizálja területét, szőnyegszerűen beborítja, s ezzel kiirtja az őshonos riválisokat. - Kémiai úton védekezik. - A Földközi tengerben nincs természetes ragadozója; a floridai partoknál felfedezett Elysia subornata nem él meg a számára túl hűvös vízben.

Olvasnivaló: http://www.sbg.ac.at/ipk/avstudio/pierofun/ct/caulerpa.htm
http://cisr.ucr.edu/caulerpa_taxifolia.html

2009-12-18

nagyszemű durbincs

© photo
Boops boops (Linnaeus, 1758)

Blöker, Gelbstrieme (D), Boga (E), Bogue (F), Bogue (GB), Boga, boba (I), Boga (P)

Felismerhető: max. 15-20 cm-re (max 36 cm) megnövő, hosszúkás, orsó alakú hal. Színe ezüstszürke, háta kékeszöldes, oldalán hosszirányban arany/kék csíkkal. Szeme fejéhez mérten nagy.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégiától Angoláig), Földközi tenger, sziklás és/vagy homokos aljzat közelében vagy nyílt vízben, 50 m mélységig, többé-kevésbé jelentős nagyságú rajban.

Táplálék: opportunista, nyíltvízben és az aljzaton egyaránt vadászik. Különösen kedveli a hullámverésben sérült medúzákat.

Szaporodás: szukcesszív (protogyne) hermafrodita, ívása tavasz végére esik.

Más: A gyakori belső és külső paraziták miatt kevésbé értékelt hal, ritkán fogyasztják, noha húsa ehető.

2009-12-14

gorgófő kígyókarú csillag

Astrospartus mediterraneus (Risso, 1826)

Gorgonenhaupt (D), Gorgonocefalo (E), Gorgonocéphale, tête de méduse (F), Gorgon’s head, basket star (GB), Gorgonodefalo (I), Medusahoofd (NL)

Felismerhető: jellegzetes formájú, világosszürke kígyókarú csillag. Tíz (5x2) mozgékony karja gyakran összegabalyodott, 6-20 cm átmérőjű pamutgomolyagra emlékeztet - kinyílva átmérője a 80 cm-t is elérheti. Csillagformájú központi testkorongja 5-8 cm átmérőjű.

Összetéveszhető: --

Előfordulás: Földközi-tenger keleti vizei, 50 (ritkán 30)-800 m mélységben, gyakran Eunicella sp., Paramuricea clavata ágaira, vagy szivacsokra kapaszkodva, ritkábban homokos-iszapos tengerfenéken.

Táplálék: organikus maradványok, planktonok, melyeket nyitott karjaival szűr ki a vízből. A karok rögzítik táplálékát, de nem viszik azonnal a szájnyíláshoz - általában megvárja a vadászat végét, s egyszerre fogyasztja el a kiszűrt részeket.

Szaporodás: váltivarú, a megtermékenyítés nyíltvízi, a kikelt ivadékok pelágikusak.

Más: éjjelente az áramlatra merőlegesen kinyílik, s noha szemei nincsenek, érzékeny a fényre, és ha megvilágítjuk, összegömbölyödik. Mivel sérülékeny és ritka, jobb nem megzavarni / világítani - gyengébb fénynél jobban megfigyelhető.

2009-12-11

noé bárkája

Arca noae Linnaeus, 1758

Arche Noah, Archenmuschel (D), Arca de Noé (E), Arche de Noé (F), Noah’s ark, turkey wing (GB), Arca di Noè, massolo (I), Noah’s arkschelp (NL)

Felismerhető: szimmetrikus, négyszögletes, 5-8 cm nagyságú kagyló. Felszíne világos, sárgás-barnás, sötétebb koncentrikus sávokkal díszített, belseje ezüstös. Héját gyakran teljesen beborítja a vörös kéregszivacs (Crambe crambe), a rejtőzködő kagylót csak a héj becsukódása, s a szivacs mozgása árulja el. Talpa kisméretű, hasi, és a bisszusmirigyet is itt találhatjuk. Köpenye nyitott, széle szemekkel ellátott; feje kezdetleges, tapogatója, reszelőnyelve nincs.

Összetéveszthető: más Arca kagylók, melyekből a Földközi tengerben tizennégy fajta található, leginkább Barbatia barbata - kisebb (4-5 cm), selymes szőrzet borítja, főleg kavicsos tengerfenéken fordul elő; Arca tetragona - szintén kisebb, törékenyebb, szögletesebb.

Előfordulás: Alanti-óceán keleti partjai (Portugália, Angola), Európa északi vizei, Földközi-tenger, sziklás tengerfenéken, bisszusfonalával gyakran legyezőkorallokra, tengeri legyezőkre (Eunicella sp.) rögzülve, kb. 100 m mélységig.

Táplálék: a tengervízből köpenyén belül, a kopoltyún található apró csillók segítségével szűri ki mikroszkopikus méretű táplálékát.

Szaporodás: váltivarú; lárvái pelágikusak.

Más: egyes régiókban nyersen fogyasztják.

2009-11-25

húsosajkú tengeri pér

Chelon labrosus (Risso, 1827)/Mugil labrosus labrosus Risso 1826/

Dicklippige/Großlippige Meeräsche (D), Llissa vera (E), Muge/Mulet lippu, Mulet à grosses lèvres (F), Thick-lipped mullet, Grey mullet (GB)

Felismerhető: 40-60 cm nagyságú, zömök felépítésű hal. Teste hosszú, enyhén lapított, jól látható pikkelyekkel borított, feje nagy, lefelé lapított, ajkai húsosak. Farokalatti és második hátúszója szinte szimmetrikus, háta sötétszürke, oldala ezüstös, hasalja világos színű.

Összetéveszthető: tengeri süllő (Dicentrarchus labrax) - eltérő formájú, feje háromszög alakú, mellúszói a kopoltyúfedél csúcsa alatt találhatóak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégiától Zöldfoki-szigetekig), Földközi-tenger, partközeli vizek, homokos vagy sziklás ajzat felett, felszínhez közel, 5 m, max. 20 m mélységig.

Táplálék: növényi mikroorganizmusok, apró rákok.

Szaporodás: ívása nyár elejére esik.

Más: a sótartalom változását jól viseli, kikötőkben, folyótorkolatokban is megfigyelhető. - A kifejlett példányok kisebb csoportokba, a fiatalok nagyszámú rajokba tömörülnek.

Olvasnivaló: Brehm

2009-11-21

gyökérszájú medúza

Rhizostoma pulmo (Macri, 1778)
Tudományos név eredete: rhizo [gör] -gyökér, stom [gör] - száj; pulmo [lat] - tüdő: a manubrium tüdőre emlékeztető szerkezetére utal.

Blumenkohlqualle, Gelbe Lungenqualle, Wurzelmundqualle (D), Aguamar, aguamala (E), Rhizostome, poumon de mer, méduse chou-fleur (F), Rhizostome, marigold, dustbin-lid jellyfish (GB), Polmone di mare, botte di mare (I), Rizostoma (P)

Felismerhető: nagytestű (60 cm, max. 90 cm átmérőjű), masszív felépítésű medúza. Színe változó, fehéres-sárgás-barnás-kékes, az ernyő széle kékeslila, tapogatóktól mentes. Szájcsöve négy szájkarja összenövéséből alakult ki - e karok kétfelé osztottak, nagyok, szélük cakkos, s mindegyikük két, áttetsző nyúlványban végződik.

Összetéveszthető: Rhizostoma octopus (Linnaeus, 1788) - a gyökérszájú medúza atlanti-óceáni variánsa, valamivel kisebb termetű; néhány leírásban a Rhizostoma pulmo-tól különálló fajkánt szerepel, de legtöbbször szinonímaként kezelt tud. név.

Előfordulás: Atlanti-óceán északkeleti partjai, Földközi-tenger, kevésbé mély vizekben.

Táplálék: zooplanktonok.

Szaporodás: váltivarú, nyílt vízben. A nemek a gonádok színe alapján megkülönböztethetőek: a hímeknél kékek, a nőstényeknél barnás-narancssárgásak. A kikelő planula-lárva pelágikus, több lárvastádium után kialakul a helytülő hidraalak, mely többszörös bimbózás (strobiláció) útján ivartalanul szaporodik.

Más: gyakori parazitája a Hyperia galba. - Fiatal fattyúmakrélák (Seriola), nagyszemű durbincsok (Boops) és makrélák (Trachurus) gyakran keresnek menedéket ernyője közelében. - Általában veszélytelen, csalánmérge gyenge, de kiválthat allergiás reakciókat (viszketés, bőrkiütés, égés). - Legveszélyesebb ragadozói a tengeri teknősök.

Olvasnivaló: medúzák hu, eng; Brehm

2009-11-17

nagyfejű kalászhal

Atherina boyeri Risso, 1810
Tudományos név eredete: Atherina (gör) - tüske; boyeri - Guillaume Boyer, XIII. századi naturalista, akiről oly keveser tudunk, hogy még az sem biztos, nem pusztán fiktív figurával van dolgunk.

Rundkopf-Ährenfisch (D), Pejerrey (E), Joël, athérine (FR), Boyer's sand smelt, big-scale sand smelt (GB), Latterino, attarina (I), Peixe-rei, piarda (P)

Felismerhető: Hosszú, hengeres, 7-10 cm (max. 16 cm) nagyságú test, zömök fej, nagy szemek, végállású száj jellemzi. Pikkelyei nagyok, jól megfigelhető az atherinákra jellemző két jól elkülönült hátúszó, hasúszó hátra esik, a mellúszó magasan illeszkedik. Háta kékeszöld, oldala világosabb, hosszirányú aranyos sávval, hasa ezüstös. Távolról színe homogénnak tűnik, éjjel az ezüstös szín dominál.

Összetéveszthető: Atherina presbyter - biotópja északabbra esik, a Földközi-tengerben ritka, oldalsávja kevésbé kontrasztos. Atherina hepsetus - szemei nagyobbak, teste keskenyebb, színe dominánsan ezüstös. Atherinomorus lacunosus /Atherina punctata/ - teste masszívabb, oldalán sávot alkotó fekete pöttyök.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai( Spanyolország-Mauritánia), izoláltan északabbra is, illetve Fekete-tenger; Földközi-tenger, partközeli vizekben, neptunfüves vagy sziklás fenék fölött, általában 3 m mélységig. A hőmérséklet és a sótartalom eltéréseit jól viseli, kikötőkben, parti lagúnákban, néha édesvizű folyótorkolatokban is előfordul.

Táplálék: planktonok, rákok, kagylók, férgek, lárvák.

Szaporodás: kb. egy éves korban válnak ivaréretté, a nemek azonos színezetűek, de a hímek valamivel kisebbek. Külső megtermékenyítéssel, az ívás április-júniusra esik (Földközi-tenger), a lárvák kb. egy hónap után kelnek ki, méretük 5-6 mm.

Más: gyakran lakják paraziták. - Izolált előfordulásai megkülönböztetett alfajok kialakulásához vezettek. - Az oldalsáv színe napszaktól s a hal hangulatától függően változhat, a megkülönböztetésben nincs perdöntő szerepe.

2009-11-13

fehércsíkos örvényféreg

Prostheceraeus roseus Lang, 1884
/Prostheceraeus giesbrechtii Schmarda, 1859/
Tudományos név eredete: prosthen-[gör] - elöl, vmi elején; keras [gör] - szarv. Roseus [lat] - rózsaszín

Rosa Bandplanarie (D), Planaria rosa (E), Planaire rose, ver plat rose (F), Pink flatworm (GB), Planaria rosea (I), Rozepaarse platworm (NL)
Lien
Felismerhető: max. 2 cm nagyságú, megnyúlt, ovális testű laposféreg. Alapszíne rózsaszín, vékony fehér csíkokkal (5-5); szélei lilába hajlóak. A fején található két kisméretű tapogató szintén lila színű. Hasi oldala egyszínű, rózsaszín. A szabad szemmel nem látható apró csillók segítségével meglepően gyorsan halad előre. Nyíltvízben hullámzó mozgással úszik.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portigália-Szenegál), Földközi tenger, sziklás tengerfenéken, kb. 60 m mélységig.

Táplálék: a laposférgek étkezése szokásai nem ismertek kellő részletességgel, egyes szerzők szerint algákkal, más javaslatok szerint elhullott állatokkal, szivacsokal, zsákállatokkal táplálkoznak. A fehércsíkos örvényféreg specializálódott, s az apró termetű zsákállatokat részesíti előnyben (Clavelina nana, Pycnoclavella communis.)

Szaporodás: ivaros: hímnős, az egyedek kölcsönösen megtermékenyítik egymást -a hímivarsejteket közvetlenül a bőr alá juttatja el. Ivartalan: a sérült állatból kiszakadó darabok esetenként képesek önálló állattá fejlődni.

Más: nincs légzésfunkciót ellátó önálló szerve, légzése bőrön keresztül történik. - Nincs központi idegrendszer. - Rendkívül sérülékeny, érintésre is szétszakadhat. - A tudományos szakirodalom nem rendelkezik elég adattal, a leírások gyakran ellentmondásosak. A két tudományos nevet hol szinonímaként, hol két külön faj megnevezéseként alkalmazzák. Egy lehetséges harmadik variáns az "albínó" örvényféreg, a három közül a rózsaszín a legelterjedtebb és a kék a legritkább.

Marine flatworms

2009-11-09

foltos ajakoshal


Labrus bergylta Ascanius, 1767

Gefleckter lippfisch (D), Vaquete, maragota, pintom pintat (E), Vieille, roucaou, (F), Ballan wrasse (GB), Labridi, tuddu (I), Bodiao (P)

Felismerhető: Masszív felépítésű, nagytermetű (max. 65 cm / 4,5 kg) ajakoshal. Egyetlen megtermett hátúszója a végénél puhább, magasabb - sziluettje hasonlít a fűrészes sügérére. Erős fogak (alsó álkapocs: 20, felső álkapocs: 13), az ajakoshalakra jellemző húsos, kékes színű száj. Színezete változó: biotóp, kor és ivarérettség függű. A fiatal foltos ajakoshalak zöldes színűek (esetleg testen végighúzódó fehér sáv); találkozhatunk egyszínű (homokszíntől pirosas árnyalatig) vagy sárgás/zöldes/vöröses alapszínen apró világos foltokkal szórt változatokkal.

Összetéveszthető: Zöld ajakoshal (Labrus viridis) - farok alatti úszója rövidebb, hátúszója egyenletes, a fiatal egyedeknél a testen végighúzódó fehér sáv a háthoz közelebb esik, az ivarérett példányok világos foltjai jelentősen kisebbek, hasi oldal sötétebb. Rigóhal (Labrus merula) - hasi oldalon sötétebb színű, farokúszója lekerekítettebb, sötétebb, úszói kékes kerettel díszítettek. Alapszíne kevésbé élénk.

Előfordulás: Norvégia-Marokkó partjai, ritkábban Földközi-tenger, sziklás tengerfenék közelében (kifejezetten kedveli a hasadékos, barlangos szakaszokat), 50 m mélységig.

Táplálék: Rákok, kagylók.

Szaporodás: (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, a nőstények 4 éves kor után válthatnak nemet. Ívási periódusban a hím fészket épít, s a kikelésig vigyáz utódaira.

Olvasnivaló: Brehm

2009-11-06

rózsás ajakoshal

Xyrichtys novacula (Linnaeus, 1758)
Tudományos név eredete: xyr (gör) - borotva, ichthys (gör) - hal; novacula (lat) - borotva - a fej formájára utal.

Schermesserfisch (D), Galán, raor (E), Labre des sables, rason nacré (F), Cleaver wrasse, pearly razorfish (GB), Pesce pettine (I), Mordedor (P)

Felismerhető: rendkívül lapos test, széles, szinte függőleges arcél jellemezte fej. Szemei apróak, kifejezetten magasan helyezkednek el. Pikkelyei nagy méretűek, hátúszója szinte a test egészén végighúzódik. Színezete halvány, zöldes, négy függőleges pirosas sávval a háton. A kisebb termetű nőstények és a fiatal példányok színe rózsaszínűbb, a hímeknél kékes mintázat figyelhető meg a kopoltyúfedőn. Átlagosan 15-20 (max. 30) cm nagyságú.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partvidékei (Spanyolország - Guineai öböl), 5-50 m mélységben, más ajakoshalaktól eltérően homokos és/vagy elszórtan neptunfüves aljzat közelében.

Táplálék: a homokos aljzatban élő puhatestűek.

Szaporodás: a szivárványhalhoz és a pávahalhoz hasonlóan (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, egyedei vagy hímek, vagy nőstények, s az idősebb nőstények átalakulhatnak hímmé (szuperhím) -az nemváltás - ha a környezet is kedvező - kb. 17 cm elérésekor történik meg. Az ívás időszakában (nyár) a nőstények hasi oldalán vöröses folt figyelhető meg; a megtermékenyítés nyíltvízi.

Más: Éjjel és vész esetén, illetve télen, ha a víz hőmérséklete túl alacsony, a homokba bújnak. - A hímek területüket, s háremüket őrzik a betolakodó fajtársakkal szemben. - Nehezen megfigyelhető, de ha láttunk egyet elrejtőzni, érdemes az aljzaton mozgás nélkül várni, s hamarosan a többi is előkerül majd a homok alól.

2009-11-02

díszsün

Centrostephanus longispinus (Philippi, 1845) /- longispinus; - rubicingulus/
Tudományos név eredete: centro (gör) - tű, tüske; stephan (gör) - korona, longispinus (lat) - hosszútüskéjű.

Diademseeegel (D), Erizo de pùas largas (E), Oursin-diadème (F), Longspined sea-urchin, Needle-spined urchin (GB), Riccio diadema, riccio corona (I)

Felismerhető: Kerek testű, hosszú, mozgékony tüskékkel borított tengeri sün. Teste lilásbarna-fekete (színe korától függ), a tüskék világos csíkozásúak. Testének max. átmérője 6 cm, a tüskék hossza meghaladhatja a 10 cm-t. A tüskék között megfigyelhetőek az ambulakrál-lábacskák és a rövid fogólábacskák (pedicelláriák).

Összetéveszthető: -

Előfordulás: főleg Földközi-tenger, ritkábban Kanári- és Azori-szigetek környékén, főleg fényszegény sziklás vagy homokos-iszapos tengerfenéken, kb 50 m mélységig.

Táplálék: állati maradványok, növények.

Szaporodás: vált ivarú, külső megtermékenyítéssel. A gamétákat tavasszal-nyár elején eresztik ki; megtermékenyülve több metamorfózison esnek át, mire apró tengeri sünökké alakulnak.

Más: védett faj. - Szúrása fájdalmas.

2009-10-30

Tarka ajakoshal

Labrus mixtus Linnaeus, 1758
(Labrus bimaculatus Linnaeus, 1758 - érvénytelen)
Tudományos név eredete: labrum (lat) - ajak; bimaculatus (lat) - utal a nőstényekre jellemző kettős foltra; mixtus (lat) - utal a hímekre jellemző élénk színek keverékére.

Bunter Lippfisch, Streifenlippfisch (D), Gallano, gallito de rey (E), Coquette (F), Cuckoo wrasse, striped wrasse (GB), Bonte lipvis, koekoekslipvis (NL), Bodiao (P)

Felismerhető: 30-35 cm nagyságú, megnyúlt testű ajakoshal, a hímek és a nőstények színezete jelentősen eltér. A hímek türkizkék és narancssárga színűek (íváskor - tavasszal - színei még intenzívebbé válnak), testen végighúzódó kék sávval, a fej türkizkék, s ívási periódusban néha kifehéredik. A nőstények és a fiatal egyedek színe narancssárgás, háton három sötét és fehér folttal.

Összetéveszthető: Centrolabrus exoletus - szélesebb test, mérete kisebb (~15 cm).

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégiától Madeiráig), Földközi tenger, 2-30 méter (ritkán akár 200 m) mélységben, sziklás-neptunfüves tengerfenék közelében.

Táplálék: Apró rákok, halak, puhatestűek.

Szaporodás: (nem szükségszerű) protogin (proterogin) hermafrodita, egyedei vagy hímek, vagy nőstények, s az idősebb nőstények átalakulhatnak hímmé (szuperhím). Tavasszal a hím a kavicsos-sziklás tengerfenéken algákból épít fészket.

Olvasnivaló: Brehm

2009-10-24

esernyőmoszat

Acetabularia acetabulum (Linnaeus) Silva, 1952
tudományos név eredete: acetabulum (lat) - lsd. wiki

Schirmalge (D), Acetabularia (E), Ombrelle de mer, Acétabulaire (F), Mermaid’s cup (GB), Acetabularia (I), Parasolwier (NL)

Felismerhető: világoszöld-fehér egysejtű moszat; rövid, max. 5 cm hosszúságú nyéllel rögzül az aljzathoz. Kb. 1 cm ármérőjű tallusza korong alakú, apró kamrákra oszlik, felületét kemény mészbevonat borítja.

Összetéveszthető: Acetabularia sp. (- crenulata, -dentata, -kilneri, -schenckii)

Előfordulás: Földközi-tenger (Egyiptom partjainak kivételével), Atlanti-óceán keleti partjai (Spanyolország), napfényes, szilárd aljzaton (sziklák, roncsok, kagylók), kb 5 m mélységig, erős áramlatoktól távol - csak tavasz végén-nyáron látható.

Táplálék: fotoszintézis.

Szaporodás: a gaméták nyíltvízben termékenyülnek meg, majd a szilárd aljzaton rögzülve kedvező feltételek mellett egy új esernyőmoszat fejlődik ki.

Más: közelében tavasszal-nyáron megfigyelhetjük az esernyőmoszattal táplálkozó, vele azonos színű s így nehezen észrevehető, pár mm nagyságú Elysia viridis-t.

2009-10-20

barna porceláncsiga

Luria lurida Linnaeus, 1758

Braune Kauri (D), Porcelaine livide , porcelaine brune (F), Brown cowry, lurid cowry, fallow cowry (GB), Porcellina di mare, porcellana (I)

Felismerhető: ovális alakú, széles köpenyű tengeri csiga, maximális nagysága ~ 5 cm. Háza sima, barnás-szürkés színű, végein narancssárgás, sötét foltokkal tarkított. Nyugodt állapotban köpenye szinte teljesen beborítja házát - ennek köszönheti, hogy azon nem telepednek meg a más csigákat könnyen ellepő moszatok& co. Vész esetén teljesen visszahúzódik házába.

Összetéveszthető: -

Előfordulás: Földközi-tenger, kb. 45 m mélységig, fényszegény, sziklás/homokos tengerfenéken, sziklahasadékokban, barlangokban fordul elő.

Táplálék: Ragadozó, étlapját a szivacsok alkotják (pl. Tethya aurantium), kedvenc eledele az aranyszivacs / sárga kéményszivacs (Aplysina aerophoba), melyen az éjszakai órákban figyelhető meg.

Szaporodás: váltivarú, a megtermékenyített nőstények a kiválasztott szilárd felületen akár hatszáz, védőkapszulába zárt tojást is rakhatnak. A kapszulák színe világossárga, majd az embrió fejlődésének megfelelően besötétedik.

Más: reszelőnyelve (radula) lándzsaszerű szervvé alakult át. - A túlzott begyűjtés miatt kifejezetten ritka, Európában védett faj.

Olvasnivaló: Felix Lorenz & Alex Hubert: Guide To Worldwide Cowries, conchbooks, 2002. amazon

2009-10-12

aranyszivacs / sárga kéményszivacs

Aplysina aerophoba (Nardo, 1833)
Tudományos név eredete: aplusias (gör) - mosatlan, piszkos; aerophobus (gör) - aki a levegőtől fél.

Farbwechselnder Zylinderschwamm (D), Verongia (E), Vérongia (F), Golden sponge, sulfur sponge, yellow-tube sponge (GB), Spugna a canne d’organo, verongia (I)

Felismerhető: általában 10-20 cm nagyságúra megnövő (akár 50 cm is), fénykedvelő, húsos, merev párnákat képező szivacs, tömör, 3-4 cm hosszúságú ujjszerű elágazásokkal. Felszíne sima, élénksárga színű, levegővel érintkezve a vele szimbiózisban élő kékmoszatoknak köszönhetően besötétedik. Könnyen törik, húsa szintén élénksárga.

Összetéveszthető: Aplysina cavernicola - szabályosabb alakú, biotópja markánsan különbözik, s csak árnyékos területeken található.

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (Portugális, Spanyolország) - a melegebb vízhőmérsékletet kedveli; erős áramlatoktól védett, napfényes területeken, sziklás/neptunfüves zónákban, kb 20 m mélységig.

Táplálék: a vízben levegő mikroorganizmusokkal (organikus hulladék, baktériumok, egysejtű algák) táplálkozik.

Szaporodás: ivarosan. Bizonyos feltételek mellett ivartalan szaporodásra is képes: bimbózással.

Más: a Tylodina perversa kizárólagos tápláléka. A barna porceláncsiga (Luria lurida) szintén előszeretettel fogyasztja.

2009-10-03

Csíkos nyálkáshal

Parablennius gattorugine (Brünich, 1768)

Gestreifter Scheimfisch (D), Cabruza, Babosa, Caboce, Perro (E), Blennie gattorugine, perce-pierre, blennie rayée (F), Tompot blenny (GB)

Felismerhető: a leggyakoribb és a legnagyobb testű nyálkáshal, 12-30 cm nagyságú. Teste hosszúkás, masszív, feje nagy, orra ferde, szeme pirosas, szája apró, erős fogakkal ellátott. Színe sárgás-barnás, 6-8 sötét harántsávval. Szemei fölött elágazó tapogatók, ezek a hímeknél nagyobbra nőnek. Egyetlen hátúszója hosszú, egyenetlen.

Összetéveszthető: Parablennius ruber - színe pirosas. Parablennius tentacularis - tapogatói más formájúak. Foltosúszós nyálkáshal (Blennius ocellaris) - kisebb méretű, arányaiban rövidebb, orra csapottabb, hátószúja magasabb, jól kivehető fekete folttal díszített.

Előfordulás: Atlanti-óceán (Marokkó - Skócia partjai között), Földközi-tenger, algák borította sziklás tengerfenéken, bemélyedésekbe, sziklarésekbe húzódva, 3-30 m mélységig.

Táplálék: tengerfenéken élő puhatestűekkel táplálkozik, étlapján előfordulnak gyűrűsférgek (Annelida), tüskésbőrűek, rákok, kagylók, csigák, tengeri rózsák (főleg Actinothoe sphyrodeta).

Szaporodás: ívása tavaszra esik. A hím egy kiválasztott üregben fészket készít, s a kikelésig védi a ragadozóktól. A kikelt lárvák először pelágikusak.

Más: területét védi. Saját fajtársaival szemben kifejezetten harcias. - A Földközi-tengerben előforduló egyedek színezete kontrasztosabb, mint az Atlanti-óceánban élő társaiké. A szín a biotóp, az aktuális kedv és tevékenység függvénye is. A nőstények és hímek színezete különbözik.

2009-09-27

pettyes csikóhal

© photo Patrick Louisy/Peau-Bleue
Hippocampus guttulatus (Cuvier, 1829)
Tudományos név eredete: hippos [gör] - ló, kampé [gör]- görbület; gutta [lat] - csöpp, folt
(Hippocampus ramulosus (Leach, 1814) - érvénytelen)

Seepferdchen (D), Caballito de mar (E), Hippocampe moucheté, hippocampe à long bec (F), Long-snouted seahorse (GB), Cavallucio marino (I)

Felismerhető: 12-14 cm nagyságúra növő csikóhal. Törzse oldalt lapított, hasa kidomborodó, nincs farokúszója, farka aláhajló, pörgén csavarodó fogószervvé alakult át. Feje a testével 90° szöget zár be; fején és hátán sörényszerű testfüggelékek láthatóak, színe sárgás-barnás, fehér foltokkal szórt. Hátúszójában 19-21 tüske található, mellúszója a fej mögött helyezkedik el.

Összetéveszthető: rövidorrú csikóhal (Hippocampus hippocampus) - szájcsöve rövidebb, hiányoznak a sövényszerű bőrkinövések (kivéve Földközi-tenger) és a fehér foltok, 16-18 tüskével ellátott, jól kivehető hátúszó.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi tenger, neptunfűmezők közelében, nagyobb mélységekben korallokban dús területeken, kb. 40 m mélységig, legtöbbször algákba-neptunfűszálakba kapaszkodva, ritkán nyílt vízben.

Táplálék: a csikóhal szája rendkívül apró, csőszerű, melyet pipettaként használva zooplanktonokkal, lárvákkal s apró rákokkal táplálkozik.

Szapodorás: 6-8 hónapos korban válnak ivaréretté; monogám, ívása május-júniusra esik, s komplex násztánc előzi meg. A hím a farka tövén található zacskóban hordja a megtermékenyített petéket, melyek 4-5 hét elteltével kelnek ki, s a kb. 16 mm nagyságú utódok ekkor elhagyják a költőtáskát.

Más: védett, kifogása és adás-vétele tilos (Földközi-tenger).

Olvasnivaló: wiki Brehm Hippo-ATLAS

2009-09-23

Libri de piscibus

Az első halas-todományos könyv: Guillaume Rondelet - Libri de piscibus marinis in quibus verae piscium effigies expressae sunt 1554-ből (francia ford itt).

2009-09-18

Tengeri süllő / farkassügér ?/

Dicentrarchus labrax (Linnaeus, 1758)

Meerbarsch (D), Lubina (E), Bar commun, loup (F), Bass (GB), Spigola (I), Zeebars (NL) Robalo-legitimo (P)

Felismerhető: hosszú, enyhén lapított test, mérete általában 70-80 cm, max. 110 cm. Két jól elkülönülő, nagyjából azonos méretű hátúszó. Feje háromszög alakú, felső álkapcsa valamivel rövidebb, mint az alsó. Kopoltyúfedőn többé-kevésbé kivehető sötét folt. Színe ezüstszürke, hasi oldalán világosabb, sárgás árnyalattal.

Összetéveszthető: pettyes farkassügér (Dicentrarchus punctatus) - kopoltyúfedő foltja jól kivehető, hátán apró fekete foltok. húsosajkú tengeri pér (Mugil chelo / Mugil labrosus) - test formája eltér, ajkak húsosabbak, a mellúszó a kopoltyúfedő csúcsa felett található, míg a farkassügérnél a csúcs alatt.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Norvégia-Marokkó), Földközi tenger, homokos vagy sziklás tengerfenék fölött, nem ritkán kikötőkben, folyótorkolatokban, kb. 30 m mélységig (ritkán 100 m).

Táplálék: a fiatal egyedek főleg rákokkal táplálkoznak, a kifejlettek kalamárokkal s apró mtermetű halakkal.

Szaporodás: az ivarérettség nemtől és élőhelytől függ, pl. a földközi-tengeri hímeknél 2 év, az atlanti-óceáni nőstényeknél 6 év. Ívása télre-koratavaszra esik (Földközi tenger) partközeli sekély vizekben (~10 m), külső megtermékenyítéssel.

Más: rajokban él, gyakran fekete durbincsok (Spondyliosoma cantharus) és tengeri pérek (Mugil sp.) társaságában. - Az oxigéndús vizeket kedveli, ha a felszíni vizekben kevés az oxigén s nincsenek hullámok, a felszínen marad, mintha aludna. - Franciaországban a 25 cm-nél kisebb (Finistère 36 cm) példányok kifogása tilos.

2009-09-14

nagy medverák

Scyllarides latus (Latreille, 1803)

Grosser bärenkrebs (D), Cavaco, Toribio, Cigarra de mar, cigala (E), Grande cigale de mer (F), Mediterranean locust lobster, Greater slipper lobster (GB), Magnosa, Manosa, Aragostella, Cicala grande (I)Grote beerkreeft (NL)

Felismerhető: kb 25-30, max. 50cm nagyságú, lapos, szögletes testű rák. Lemezszerű csápja lapított, lilás árnyalatú, páncélja vörösesbarna, durva szemcsés felületű. Potroha kezdeténél vöröses folt látható. Járólábain nincsenek fogóollók, kivéve a nőstény 5. pár lábát, melyeket a hasi oldalon hordott tojások gondozásakor használ.

Összetéveszthető:Vörös medverák (Scyllarides herklotsii) - A Földközi-tengerben ritka, főleg a nyugat-afrikai partoknál fordul elő. Nehezen megkülönböztethető, legkönnyebben a potrohán található három vörös folt segít a beazonosításban. Kis medverák (Scyllarus arctus) - Színe sötétebb, páncélja simább, csápjai cikkcakkosak. Potrohán három jól kivehető vörös csík. Méretre kisebb (max. 12 cm), főleg az angliai partoktól északra, illetve az észak-afrikai vizekben él. Törpe medverák (Scyllarus pygmaeus) - 4-6 cm nagyságú, színe vöröses, páncélja fehér foltokkal szórt.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Portugália - Guineai-öböl), Földközi-tenger. 3-100 m mélységig, sziklás tengerfenéken, sziklarésekben, hasadékokban, gyakran barlangok, bemélyedések falán vagy a plafonon.

Táplálék: puhatestűek, ritkán elhullott halak.

Szaporodás: tavasszal, barlangokban, üregekben, gyakran kis mélységben - a nőstény kikelésükig hasi oldalán hordja a tojásokat. A kikelt medverákok planktonikus életmódot folytatnak, majd többszöri metamorfózis után a tengerfenékre süllyednek.

Más: legfőbb ragadozói a polipok, íjhalak, fogasdurbincsok és a barna fűrészes sügér. - éjszakai életmódot folytat. - védett faj.


2009-09-07

Magashátú durbincs

Sarpa salpa (Linnaeus, 1758)

Goldstrieme (D), Salpa, salema (E), Saupe (F), Salema (GB), Sarpa (I)

Felismerhető: megnyúlt, lapos test, apró fej, vastag ajkak, aranysárga szemek. Átlagosan 30 cm nagyságú, de elérheti az 50 cm-t is. Színe kékesszürke, hosszanti aranycsíkozással (10-12 csík), mellúszó tövénél apró fekete folt.

Összetéveszthető: --

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, kb. 20 m mélységig, algával-neptunfűvel borított sziklás vagy homokos tengerfenéken.

Táplálék: a Földközi-tenger fő növényevője. Felnőtt korban algákkal (Ulva sp., Caulerpa, Laurencia) és neptunfűvel (Posidonia oceanica) táplálkozik, de a fiatal egyedek inkább az apró rákféléket kedvelik.

Szaporodás: szukcesszív hermafrodita (protantróp); a hímek kb. 3 éves korban (~ 20 cm) válnak ivaréretté, kb. 4 évesen (~ 26-28 cm) vált nemet. Külső megtermékenyítéssel szaporodik, ívása tavaszra és őszre esik.

Más: rajokban él, gyakran tengeri márnákkal (Mullus barbatus), s más durbincsokkal együtt. - Fogyasztásra nem kifejezetten ajánlott hal, ételmérgezést okozhat - ennek oka valószínűleg az elfogyasztott algákban felgyülemlett mérgező anyagok /környezetszennyezés; tiszafalevelű zöldmoszat (caulerpa taxifolia)/ felszívódása; ajánlott a kifogás után azonnal megtisztítani.

2009-07-31

sárgafarkú fattyúmakréla

Seriola dumerili (Risso, 1810)

Seriolafisch (D), Serviola (E), (Grande) sériole (FR), (Greater) Amberjack, yellowtail (GB), Seriola, leccia, ricciola (I), Seriola (NL)

Felismerhető: masszív, oldalirányban lapított, vége felé elkeskenyedő test, melynek mérete a 2 métert is elérheti. Jól fejlett, szimmetrikus, legtöbbször sötét árnyalatú farokúszója keskeny faroktörzshöz kapcsolódik. Háta zöldes-szürkés, oldala és hasalja ezüstszürke. Szemétől kiindulva sötét sáv keresztezi a fejet.

Összetéveszthető: Seriola carpenteri - rendkívül nehezen különböztethető meg: méretre kisebb. Seriola fasciata - kisebb, teste szimetrikusabb, háta sötétebb-lilásabb árnyalatú.

Előfordulás: Atlanti-óceán szubtrópikus vizei, Földközi tenger, legtöbbször nyílt vízben, de néha part közeli vizekben is, legtöbbször csapatosan, néha ezüstös durbincsok (Lithognatus mormyrus) vagy magashátú durbincsok (Sarpa salpa) közé vegyülve.

Szaporodás: ivaros; az ivadékhalak sárgás színűek, s gyakran rejtóznek lebegő tárgyak, akár medúzák tapogatói alá/közé is.

Táplálék: ragadozó, apró halakkal, rákokkal, tintahalakkal táplálkozik.

2009-07-26

*eperféreg

Eupolymnia nebulosa (Montagu, 1818)

Erdbeer Wurm (D), Polymnie, térébelle filamenteuse (F), Strawberry worm (GB), Verme tentacolato (I), Aardbei worm (NL)

Felismerhető: csőszerű, puha teste változó színű (szürkés-narancssárgástól fehéres-rózsaszínig, fehér foltokkal szórt), kb. 100 gyűrűből áll, melyek közül az első hármon negfigyelhető a három vörös színű kitüremkedő kopoltyúpár. Kb. 15 cm nagyságúra nő meg (átmérője 2 cm). Törékeny testét finom szemű homokból, kagylótörmelékből készített kezdetleges csőbe rejti, legtöbbször csak hosszú, fehéres-rózsaszínű fonalszerű tapogatóit láthatjuk, melyek akár 70 cm-re is megnyúlhatnak.

Összetéveszthető: más Terebellidae férgek; Eupolymnia crassicornis - testéről hiányoznak a fehér foltok, tapogatói néha sötét sávokkal díszítettek, nem honos a Földközi-tengerben .

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Indiai- és Csendes-óceán, kb. 500 m mélységig, kövek alatt, sziklák közötti bemélyedésekben.

Táplálék: a tapogatókra tapadt planktonokkal táplálkozik.

Szaporodás: ivaros; gamétáit a nyílt vízbe bocsájtja.

2009-07-23

bibircskorall

Balanophyllia europaea (Risso, 1826)

Warzenkoralle (D), Dent de cochon (F), Scarlet coral, Pig-tooth coral (GB), Madrepora solitaria, corallo solitario (I), Wrattenkoraal (NL)

Felismerhető: a hatosztatú virágállatok közé tartozó magányos, ovális formájú kőkorall, szilárd váza középen enyhén elkeskenyedik. Színe (váz) fehéresbarna, a polip - a vele szimbiózisban élő algáknak köszönhetően - barnásvöröses vagy sárga. Tapogatói rövidek, néha átlátszóak. Átmérője 3-4 cm, 2 cm magas.

Összetéveszthető: Balanophyllia regia - kb. 1 cm nagyságúra növő magányos kőkorall, színe aranysárga, akár 48 tapogatója is lehet. Ovális kehelykorall (Caryophyllia smithii) - 1-2,5 cm nagyságúra megnövő kőkorall. A korall akár 80 tapogatóval is rendelkezhet, melyeknek végén apró, fénylő gombszerű kinövés található. Kb. 100 m mélységig él, a Földközi-tengerben, illetve Anglia nyugati- és Skócia keleti partjainál. Caryophyllia inornata - kisebb (5-7 mm átmérőjű), váza vékonyabb, és fényszegény helyeken is előfordulhat, a Földközi-tenger mellett az Atlanti-óceán keleti partjainál is.

Előfordulás: Földközi-tenger, napfényes, szilárd alapzaton: kövek, kagylók, roncsok etc., kb. 40 m mélységig.

Szaporodás: ivaros - gamétáit a nyílt vízbe löveli. Ivartalan - a polip váza nyolcas-formát ölt, majd a két rész fokozatosan elválik és eltávolodik egymástól.

Táplálék: A polip éjszaka nyílik ki, s tapogatói segítségével ejti el zsákmányát, a planktonokat.

2009-07-15

leopárdcsiga

Peltodoris atromaculata Bergh, 1880
Tudományos név eredete: pelté (gör) - amazonok félhold alakú pajzsa; Doris (gör) - Néreusz felesége, a néreidák anyja. Ater (lat) - fekete, sötét; macula (lat) - folt.

Leopardenschnecke, Gefleckter Doris (D), Doris moteado (E), Doris dalmatien (F), Dotted sea-slug, Cow snail (GB); Lumaca maculata (I), Luipaardslak (NL)

Felismerhető: max. 7-12 cm nagyságú, ovális, lapos testű csupaszkopoltyús csiga. Alapszíne fehér, sötétbarnás foltokkal tarkított. Tapogatói és másodkopolytúja fehér színű; tapogatóin 25 lemezecske található, ezzel is növelve a szaglásért felelős szerv felületét.

Összetéveszthető: --

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai (baszk, ill. spanyol partok), árnyékos-homályos tengerfenéken, barlangokban, sziklafalakon. Általában fügeszivacson (petrosia ficiformis) található, mely kizárólagos tápláléka.

Szaporodás: a leopárdcsiga hímnős, párzáskor kölcsönösen megtermékenyítik egymást. Tojásait sárga színű zselatinos szalagban rakja le.

Más: színezete jól láthatóvá teszi a leopárdcsigát, sötét foltjai valószínűleg aposzematikus (riasztó; apo - el(távolodni), sema - jel, jelzés) funkcióval bírnak: jelzi a ragadozóknak, hogy a házigazda nem fogyasztható. - Tapogatói és másodkopoltyúja veszély esetén visszahúzódnak, kellő türelemmel azonban megfigyelhetőek.

2009-07-02

× musée de la mer - Biarritz ×

© photo

Esplanade du Rocher de la Vierge

64200 Biarritz
tel: 05 59 22 75 40
www. museedelamer.com

nyitvatartás : július-augusztusban 9:30-tól éjfélig
belépő: 7€80/5€

2009-06-30

ráncos tengeri pók

Herbstia condyliata (Fabricius, 1787)
Tudományos név eredete: Herbstia - Johann Friedrich Wilhelm Herbst (1743-1807), Halle-i entomológus; condylus (lat) / kondulos (gör) - csontízületvég

Runzelige Seespinne (D), Cangrejo araña (E), Araignée de mer ridée (F), Wrinkled spider crab (GB), Granchio erbsia (I)

Felismerhető: Max. 5 cm hosszúságú, barnás-vöröses, tüskés, háromszög formájú páncél. Hosszú járólábait (öt pár; kb. páncél hosszának kétszerese) sötét gyűrűk díszítik. Rostruma kettéágazó, dudoros. A hímek ollói jóval erősebbek, mint a nőstényeké vagy a fiatal egyedeké. Iszapos-üledékes aljzaton és/vagy apró lebegő anyagrészekkel telített vízben színük elhalványul, piszkosszürkévé válnak a páncéljukra rakódott üledék miatt. A fiatal egyedek színe tejfehér, leginkább lábaik sötét gyűrűiről ismerhetőek fel, s a felismerést tovább nehezítik azzal, hogy szivacs- s más, környező vegetációból kivágott darabkákat illesztenek lábaikra s páncéljukra, leginkább egy miniatűr mobil karácsonyfára emlékeztetve - e szokásukat felnőve fokozatosan elvesztik.

Összetéveszthető: az európai vizek egyetlen Herbstia-ja, gyakran összetévesztik a Pisa sp. egyedeivel (pl. Pisa tetraodon). Esetleg összetéveszthető még Hyas sp. egyes példányaival (pl. Hyas araneus vagy Hyas coarctatus), de ez utóbbiak jóval északibb vizekben fordulnak elő. A fiatal egyedek hasonlíthatnak a Eurynome aspera-ra.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Franciaországtól Ghánáig), Földközi-tenger, sekély vizektől egészen 50, kivételesen akár 80 m mélységig, sziklás, barlangokkal szabdalt tengerfenéken.

Szaporodás: Április-szeptember; a nőstény kb. 3 cm nagyságot elérve válik ivaréretté. A megtermékenyített petéket a páncélján cipeli, a kikelt lárvaállapotú utódok hetekig a vízben sodródnak (zoea /1 ill. 2/, megalopa), és csak az egyedfejlődés következő szakaszában, a növekedési fázisban alakulnak át az aljzaton mászkáló apró rákokká.

Más: Éjszakai merüléseken gyakran megfigyelhető.