atlanti bonitó, csíkos hátó bonitó, palamida

©photo

Sarda sarda (Bloch, 1793)

Bonito (D), Cerda (E), Bonite à dos rayé, pélamide, bonite commune, bonite de l’Atlantique (FR), Horse Mackerel (GB), Bonnicou (I)

Felismerhető: áramvonalas testű, 50 cm (max. 90-100 cm) nagyságú halfajta. Háta sötét, 5-11 hosszanti sötét csíkkal átszelt. Két hátúszója szinte összeér. Faroknyele vékony, háti oldalán 7-9, hasi oldalán 6-8 apró úszó található.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger; a neritikus zóna lakója, legtöbbször a felszíni vizekben csapatokban vadászik, nyaranta felkeresheti a partközeli vizeket.

Összetéveszthető: Csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis)  - mint neve is mutatja, csak hasi oldala csíkos. Harántsávos tonmakréla (Euthynnus alletteratus)  - csíkozása márványozott, hasi úszói fölött jól elkülöníthető sötét foltok láthatóak.

Táplálék: pelagikus kistermetű halak, melyekre nappal vadászik.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyárra esik.

Más: a vízhőmérséklet jelentős ingadozását képes elviselni (12 °C és 27 °C között), ugyanígy jól tűri a sótartalom változását is (14 és 39 ‰ között).

Le monde sous-marin du plongeur biologiste en Méditerranée

amazon

Földközi-tengeri fattyúmakréla / sárga farkú fattyúmakréla

© HORST Dominique

Trachurus mediterraneus (Steindachner, 1868)

Tudományos név eredete:  τραχύς [gör]  - (tapintásra) durva, ουρά [gör]  - farok: a csontos pikkelyek jelenlétére utal

Mittelmeer-Bastardmakrele, Mittelmeer-Stöcker (D), Chicharro, jurel mediterráneo (E), Chinchard à queue jaune, Saurel, severau (FR), Mediterranean horse mackerel, scad (GB), Sauru jancu, sugarello maggiore, suro (I)

Felismerhető: Átlagosan 30 cm (max. 60 cm) nagyságúra megnövő hal. Ezüstszürke színű teste hosszúkás, áramvonalas. S alakú első oldalvonala jól kivehető, a második, háthoz közelebb eső oldalvonal a második hátúszó kezdeténél megszakad. Kopoltyúfedőjén kiterjedt feket folt látható. Faroktövéhez közeledve az oldalvonalon csontos pikkelyek sorakoznak. Úszói sárgás színűek.

Összetéveszthető: közönséges fattyúmakréla (Trachurus trachurus) - alapszíne kékes-zöldes, rövidebb testű, a kopoltyúfedőn látható sötét folt kerekebb és kisebb, a második oldalvonal a második hátúszó végéig ér. Kék fattyúmakréla (Trachurus picturatus) - kizárólag nyíltvízi, színe kékes árnyalatú, a második oldalvonal a második hátúszó alatt végződik, úszói rózsaszínesek. Közönséges makréla (Scomber scombrus) - oldalvonal alakja különböző, a csontos pikkelyek hiányoznak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Fekete-tenger, Földközi-tenger, tengerfenékhez közel vagy nyílt vízben, 5-250 (telente akár 500 m) mélységben, legtöbbször csapatokban.

Táplálék: Rákok, tintahalak, apró termetű halak.

Szaporodás: ívása június-szeptemberre esik. A halivadékok is nyíltvízi életmódot folytatnak.

Más: az ivadék fattyúmakrélák gyakran keresnek menedéket a szemölcsös medúza (Cotylorhiza tuberculata) vagy gyökérszájú medúza (Rhizostoma pulmo) csápjai között.

ágas polipocska

©photo

Eudendrium ramosum (Linnaeus, 1758)

Bäumchenpolyp (D), Eudendrium (E, FR), Stickyhydroid, tree-hydroid (GB), Eudendrio (I)

Felismerhető: 18 cm nagyságú, bokorszerű telepeket alkotó hidraállat. Telepeit hálózatos indaszövevény (hydrorhiza) rögzíti, melyből a telep nyele (hydrocaulus) nő ki. A telepet faló- (gastrozoid) és szaporítóegyedek (gonozoid) alkotják. Az egyes egyedek űrbelei a nyelekben található csõrendszeren keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A telepet a polipocskák (hydranth) kivételével kutikularéteg borítja, mely a nyeleken a főtengelyhez való csatlakozás előtt jellegzetesen meggyűrődik.  A falóegyedeken 20-30 tapogató alkotja az ormányt körülvevő tapogatókoszorút. Az ivaros egyedeken hiányzik a száj és kloákanyílás; a női egyedek gonoforái kisebb vagy normális méretű polipocskákon nőnek (max. 7 egyedenként), a normális méretű hímekre max. 5, rozettaszerűen  elhelyezkedő gonofora jellemző.

Összetéveszthető: E. carneum Clarke, 1882; E. glomeratum Picard, 1952; E. racemosum (Cavolini, 1785);

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Indiai-óceán; sziklás tengerfenéken, 5-30 m mélységben (ritkán akár 200 m-ig).

Táplálék: zooplanktonok.

Szaporodás: ivaros, júliustól februárig.

Más: Telepei dioikusak, vagy csak hím, vagy csak női szaporítóegyedeket tartalmaznak.

szürke tőkehal

©photo

Merluccius merluccius (Linnaeus, 1758)

Seehecht (D), Merluza (E), Merlu commun (FR), European hake (GB), Nasello, merluzzo (I)

Felismerhető: Hosszúkás, nagytestű (hossza az egy métert is meghaladhatja) hal. Két hátúszója jól elkülönült: az első rövid, háromszög alakú, a második hosszú, a farok közelében kiszélesedik. Testét elszórt barnás foltok tarkítják, háta kékesszürke, hasa fehér színű. Szája nagy, hegyes fogakkal elátott, alsó állkapcsa kiugró.

Összetéveszthető: kb. egy tucatnyi tőkehal, melyek leginkább előfordulási helyükben különböznek

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Skandináv partok), ritkábban Fekete-tenger déli vizei, Földközi tenger, napközben jelentős mélységben (100 méter alatt, akár 700 m mélységben is), éjjelente vízfelszín közelében.

Táplálék: éjjelente a felszíni vizekben makrélára, sárga tőkehalra, s más közepes méretű halfajtákra vadászik. A fiatal egyedek étrendjét főképp rákok alkotják.

Szaporodás: Ivarérettség: ♀ - Kb. 7 éves, ♂ - kb. 5 éves korban, ívása az Atlanti-óceánban február-májusra, a Földközi-tengerben november-júniusra esik.