mérges pókhal

Trachinus draco  Linnaeus, 1758 

Grosses Petermännchen (D), Draco (E), Grande vive (F), Greater weever (GB), Dragone, tracina dragone (I)

Felismerhető: Megnyúlt, oldalirányban lapított test (max. 20-40cm). Feje apró, méretéhez képest széles szájjal, közel álló szemei a feje tetején helyezkednek el. Háta barnás-márványozott, hasa sárgás, oldalán kék-sárga foltok. Első hátúszójának tüskéi és kopolytyúfedőin található tüskék mérgezőek - a tövükben méregmirigyek találhatóak, melyek a tüskék barázdájába ágyazott csövön keresztül juttatják el a mérget a tüskék tűhegyes végéhez.

Összetéveszthető: ritka pókhal (Trachinus araneus) - nagyobb (40-50 cm), színe sárgásszürke vagy pirosasszürke, apró barnás foltokkal tarkított, melyek a has felé elhalványodnak. csíkos pókhal (Trachinus radiatus) - nagyobb (40-50 cm), foltjai sötétebbek, középen világosabbak. tengeri vipera (Echiichthys vipera) - méretre kisebb (~15 cm), foltjai csíkokba rendeződnek.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partvidéke, Földközi-tenger. Homokos-iszapos tengerfenéken, nyaranta sekélyebb vizekben, telente max. 300 m mélységig.

Táplálék: apró halak, rákok. Az aljzatba rejtőzve vár áldozatára, és meglepő gyorsasággal támad. A sikeres vadászat után hasúszójának segítségével újra beássa magát.

Szaporodás: az ívás tavasz végére - nyár elejére esik, a kikelt lárvák pelagikusak.

Más: Ideje javát a homokba ásva tölti, ahonnan csak a szeme látszik ki, s veszély esetén ritkán menekül - a sekély vízben sétálva könnyen beleléphetünk tüskéibe. A kiválasztott méreg termolabilis, 40-50 °C fölötti hőn elbomlik és hatástalanná válik (egy meleg vizes lábfürdő vagy meleg borogatás hasznos lehet, vagy egy meggyújtott cigarettát a seb fölé tartani); szédülést, esetleg időleges bénulást is okozhat, nem beszélve az allergiás reakciókról - jobb orvoshoz fordulni. Az elpusztult példányok továbbra is mérgezőek maradnak, lehetőleg ne vegyük kézbe őket. - Ehető, a bouillabaisse egyik összetevője.

Csillagcsiga, földközi-tengeri turbáncsiga

©photo Joao Pedro Silva

Bolma rugosa (Linnaeus, 1767)

Más tudományos név: Astraea rugosa Linnaeus, 1758 (eredete : a fiatal turbáncsigák háza tüskés, formája csillaghoz hasonlít)

Rote Turbanschnecke, Roter Runzelstern (D) Turbo méditerranéen, astrée rugueuse, biou (F), Chestnut turban, rough turbo (GB), Occhio di Santa Lucia (I), Peonza rugosa (E)

Felismerhető: Vastag, nehéz, lekerekített, ált. 5 cm magas és 6 cm széles, barnás-zöldes háza barnamoszatokkal borított; 7 kanyarulat számlál. Ovális héjfedője vastag, belső oldalán sötét, kívülről élénk narancssárga színű. 

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai, barnamoszatokban  gazdag vizekben, köves-iszapos vagy neptunfűvel borított aljzaton, 3-100 m mélységben.

Összetéveszthető: Pörgettyűcsigák (Trochidae) - operculumuk kihegyesedik, házuk kúp alakú; Fácáncsigák (Phasianellidae) - sokkal kisebbek, színes házuk 5-7 kanyarulatot számlál. 

Táplálék: algák

Szaporodás: váltivarúak, március-július között

Más: ehető - héjfedőjét talizmánként (Szent Lúcia szeme)  árulják a mediterrán kikötőkben.

atlanti bonitó, csíkos hátó bonitó, palamida

©photo

Sarda sarda (Bloch, 1793)

Bonito (D), Cerda (E), Bonite à dos rayé, pélamide, bonite commune, bonite de l’Atlantique (FR), Horse Mackerel (GB), Bonnicou (I)

Felismerhető: áramvonalas testű, 50 cm (max. 90-100 cm) nagyságú halfajta. Háta sötét, 5-11 hosszanti sötét csíkkal átszelt. Két hátúszója szinte összeér. Faroknyele vékony, háti oldalán 7-9, hasi oldalán 6-8 apró úszó található.

Előfordulás: Atlanti-óceán, Földközi-tenger, Fekete-tenger; a neritikus zóna lakója, legtöbbször a felszíni vizekben csapatokban vadászik, nyaranta felkeresheti a partközeli vizeket.

Összetéveszthető: Csíkoshasú tonhal (Katsuwonus pelamis)  - mint neve is mutatja, csak hasi oldala csíkos. Harántsávos tonmakréla (Euthynnus alletteratus)  - csíkozása márványozott, hasi úszói fölött jól elkülöníthető sötét foltok láthatóak.

Táplálék: pelagikus kistermetű halak, melyekre nappal vadászik.

Szaporodás: ívása tavaszra-nyárra esik.

Más: a vízhőmérséklet jelentős ingadozását képes elviselni (12 °C és 27 °C között), ugyanígy jól tűri a sótartalom változását is (14 és 39 ‰ között).

Le monde sous-marin du plongeur biologiste en Méditerranée

amazon

Földközi-tengeri fattyúmakréla / sárga farkú fattyúmakréla

© HORST Dominique

Trachurus mediterraneus (Steindachner, 1868)

Tudományos név eredete:  τραχύς [gör]  - (tapintásra) durva, ουρά [gör]  - farok: a csontos pikkelyek jelenlétére utal

Mittelmeer-Bastardmakrele, Mittelmeer-Stöcker (D), Chicharro, jurel mediterráneo (E), Chinchard à queue jaune, Saurel, severau (FR), Mediterranean horse mackerel, scad (GB), Sauru jancu, sugarello maggiore, suro (I)

Felismerhető: Átlagosan 30 cm (max. 60 cm) nagyságúra megnövő hal. Ezüstszürke színű teste hosszúkás, áramvonalas. S alakú első oldalvonala jól kivehető, a második, háthoz közelebb eső oldalvonal a második hátúszó kezdeténél megszakad. Kopoltyúfedőjén kiterjedt feket folt látható. Faroktövéhez közeledve az oldalvonalon csontos pikkelyek sorakoznak. Úszói sárgás színűek.

Összetéveszthető: közönséges fattyúmakréla (Trachurus trachurus) - alapszíne kékes-zöldes, rövidebb testű, a kopoltyúfedőn látható sötét folt kerekebb és kisebb, a második oldalvonal a második hátúszó végéig ér. Kék fattyúmakréla (Trachurus picturatus) - kizárólag nyíltvízi, színe kékes árnyalatú, a második oldalvonal a második hátúszó alatt végződik, úszói rózsaszínesek. Közönséges makréla (Scomber scombrus) - oldalvonal alakja különböző, a csontos pikkelyek hiányoznak.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Fekete-tenger, Földközi-tenger, tengerfenékhez közel vagy nyílt vízben, 5-250 (telente akár 500 m) mélységben, legtöbbször csapatokban.

Táplálék: Rákok, tintahalak, apró termetű halak.

Szaporodás: ívása június-szeptemberre esik. A halivadékok is nyíltvízi életmódot folytatnak.

Más: az ivadék fattyúmakrélák gyakran keresnek menedéket a szemölcsös medúza (Cotylorhiza tuberculata) vagy gyökérszájú medúza (Rhizostoma pulmo) csápjai között.

ágas polipocska

©photo

Eudendrium ramosum (Linnaeus, 1758)

Bäumchenpolyp (D), Eudendrium (E, FR), Stickyhydroid, tree-hydroid (GB), Eudendrio (I)

Felismerhető: 18 cm nagyságú, bokorszerű telepeket alkotó hidraállat. Telepeit hálózatos indaszövevény (hydrorhiza) rögzíti, melyből a telep nyele (hydrocaulus) nő ki. A telepet faló- (gastrozoid) és szaporítóegyedek (gonozoid) alkotják. Az egyes egyedek űrbelei a nyelekben található csõrendszeren keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A telepet a polipocskák (hydranth) kivételével kutikularéteg borítja, mely a nyeleken a főtengelyhez való csatlakozás előtt jellegzetesen meggyűrődik.  A falóegyedeken 20-30 tapogató alkotja az ormányt körülvevő tapogatókoszorút. Az ivaros egyedeken hiányzik a száj és kloákanyílás; a női egyedek gonoforái kisebb vagy normális méretű polipocskákon nőnek (max. 7 egyedenként), a normális méretű hímekre max. 5, rozettaszerűen  elhelyezkedő gonofora jellemző.

Összetéveszthető: E. carneum Clarke, 1882; E. glomeratum Picard, 1952; E. racemosum (Cavolini, 1785);

Előfordulás: Földközi-tenger, Atlanti-óceán, Indiai-óceán; sziklás tengerfenéken, 5-30 m mélységben (ritkán akár 200 m-ig).

Táplálék: zooplanktonok.

Szaporodás: ivaros, júliustól februárig.

Más: Telepei dioikusak, vagy csak hím, vagy csak női szaporítóegyedeket tartalmaznak.

szürke tőkehal

©photo

Merluccius merluccius (Linnaeus, 1758)

Seehecht (D), Merluza (E), Merlu commun (FR), European hake (GB), Nasello, merluzzo (I)

Felismerhető: Hosszúkás, nagytestű (hossza az egy métert is meghaladhatja) hal. Két hátúszója jól elkülönült: az első rövid, háromszög alakú, a második hosszú, a farok közelében kiszélesedik. Testét elszórt barnás foltok tarkítják, háta kékesszürke, hasa fehér színű. Szája nagy, hegyes fogakkal elátott, alsó állkapcsa kiugró.

Összetéveszthető: kb. egy tucatnyi tőkehal, melyek leginkább előfordulási helyükben különböznek

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai (Marokkó-Skandináv partok), ritkábban Fekete-tenger déli vizei, Földközi tenger, napközben jelentős mélységben (100 méter alatt, akár 700 m mélységben is), éjjelente vízfelszín közelében.

Táplálék: éjjelente a felszíni vizekben makrélára, sárga tőkehalra, s más közepes méretű halfajtákra vadászik. A fiatal egyedek étrendjét főképp rákok alkotják.

Szaporodás: Ivarérettség: ♀ - Kb. 7 éves, ♂ - kb. 5 éves korban, ívása az Atlanti-óceánban február-májusra, a Földközi-tengerben november-júniusra esik.