Kucsmamedúza

© DALLAVALLE Grégory

Beroe ovata Bruguière, 1789
Tudományos név eredete: Beroé [gör] - Szemelé dajkája; ovum [lat] - tojás.

Rippenqualle, Seemelone (D), Béroé ovale (FR), Ovate Comb Jelly, Beroe (GB)

Felismerhető: max. 16 cm nagyságúra megnövő, enyhén lapított, ovális alakú bordásmedúza. Szélesebb végén található a szájnyílása, mely vadászat közben nagyra nyílik, olyannyira, hogy szinte esernyőalakot ölt. Szájnyílását befelé görbülő pálcikák (cirruszok) határolják, melyek a zsákmány kiszabadulását akadályozzák. Másik végén a lapított nyolcas alakú aborális pólus /tetőtájék/  látható (helyzetérző szerv - statociszta).  Testén hosszirányban nyolc borda fut végig, melyeken fésűs úszólemezkék találhatóak. A csillófésűk (ctenae)  csapkodása az állatot a szájnyílásával előre hajtja a vízben; visszatükrözik a napfényt, mely kékes, ritkábban rózsaszínes alapszínét szivárvány színű árnyalattal gazdagítja. Nincsenek csalánsejtjei. 

Összetéveszthető: dinnyemedúza (Beroe gracilis) - kisebb (max. 10 cm), arányaiban vékonyabb és hosszabb. Beroe cucumis - a hidegebb vizeket kedveli, körte alakú, legtöbbször rózsaszín. Beroe forskalii - valamivel megtermettebb, a statocisztás vég kihegyesedik.

Előfordulás: Atlanti-óceán déli régiói (brazil és afrikai partok egyaránt), Fekete-tenger, Földközi-tenger, általában nyílt vizekben, 100 m mélységig.

Táplálék: ragadozó, leggyakoribb zsákmányai: tollas medúza (Hormiphora plumosa), Pleurobrachia pileus és a nála jóval nagyobb tengeri dió (Mnemiopsis leidyi), Bolinopsis infundibulum  és

Bolinopsis vitrea.

Szaporodás: a kucsmamedúzák hímnősek, a gonádok az úszólemezkék sorai mögött találhatóak. A megtermékenyítés nyíltvízi, a kikelt kucsmamedúza-lárvák nem rendelkeznek tapogatókkal, mint más, cydippida  lárvák.

Más: a Mnemiopsis leidyi inváziójának megfékezésére telepítették a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tengerbe.

Olvasnivaló: http://en.wikipedia.org/wiki/Ctenophora
Ujvárosi Lujza – Markó Bálint: Gerinctelen Állattan I. 128-133. o.

Háromélű féreg

© photo

Spirobranchus lamarcki (Quatrefages, 1866)

érvénytelen tudományos név: Pomatoceros lamarcki (Quatrefages, 1866) 

Dreikantwurm, Dreikantröhrenwurm (D), Gusano incrustrante (E), Serpule triangulaire (F), Keelworm, three-face tubeworm (GB)

Felismerhető:  aljzatra rögzült soksertéjű gyűrűsféreg. Krétafehér, operculummal zárható, 2-4 cm hosszúságú, apró fogszerű  kinövésben végződő mészcsövének keresztmetszete háromszög alakú, rajta két kisebb és  egy nagyobb él látható.  A háromélű féreg testének és tapogatóinak színe változó, sárgás, pirosas, barna, kék....

Összetéveszthető: egyélű féreg /Spirobranchus triqueter (Linnaeus, 1758)/  - a mélyebb vizeket kedveli, és mészcsövén egyetlen él látható; csőféreg /Serpula vermicularis/ - mészcsöve kerek, hosszabb (7 cm), végén szabadon formálódó; más mészcsőférgek /Protula sp./ - mészcsöve hosszabb, vastagabb, nincs operculum; kis féregcsiga /Vermetus triquetrus/ - valamivel nagyobb, szabálytalanul csavarodó cső alakú házban élő féregcsiga. Fontos különbség, hogy a házukba visszahúzódó féregcsigáknál az operculum és a hasláb egy része mindig látható, míg a férgeknél a mészcső 'bejárathoz' közeli része mindig üresen marad.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, kb 70 m-ig, csigák, kagylók héján, köves-sziklás aljzaton, fényvédett helyeken

Táplálék: A táplálékául szolgáló szerves törmeléket tapogatóival szűri ki a vízből.

Szaporodás: protandrikus hermafrodita, nyíltvízi. A lárvák néhány hétig (nyáron 2-3, télen 6-8) pelágikus életmódot folytatnak, majd az aljzaton rögzülnek.

Más: soha nem hagyja el a lakóhelyül szolgáló mészcsövet

Olvasnivaló: http://sabella.mba.ac.uk/1930/01/Tube_formation_by_Pomatoceros_triqueter_%28Polychaeta%29.pdf

state of the ocean

http://www.stateoftheocean.org/

Nagy tengeri pók

©photo

Maja squinado (Herbst, 1788)

Große Seespinne (D), Araña de mar (E), Grande araignée de mer (F), European spider crab (GB), Granceola (I)

Felismerhető: nagytermetű tengeri pók. Háromszög alakú, szélein vastag tüskékkel ellátott hátpajzsa akár 25 cm hosszú és 18 cm széles is lehet. Homloknyujtványa két, villaformán álló ágra oszlott. Alapszíne sárgás, vöröses mintázattal - a páncélját ellepő moszatok segítik a rejtőzködésben.

Összetéveszthető: Maja brachydactyla  - Atlanti-óceán keleti partjain honos (1998-ig nem különböztették meg a Maja squinadotól, de a filogenetikus vizsgálatok a megkülönböztetést igazolták). Maja crispata  - sokkal kisebb, max. 8 cm nagyságú. Maja goltziana  - lábain egy-egy tüske figyelhető meg.

Előfordulás: Földközi-tenger; sziklás vagy homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton, általában 50 m mélységig, ritkábban több száz méterre a felszíntől.

Táplálék: algák, tengeri sünök, tengeri csillagok, ízeltlábúak, férgek, csigák, kagylók, elpusztult halak...

Szaporodás: váltivarú; január-április között.

Más: Lábai (kivéve az első párt) és páncélja finom szőrökkel borított, melyet tépőzárként használ változatos camouflage-ának kialakításakor. - A sekélyebb vizekben élő egyedek álcája jóval sűrűbb, mint a mélyebb vizekben élő társaiké. - Az első évben kb. egy tucatszor vedlik.

Pávaszemes nyálkáshal

©photo 

Salaria pavo (Risso, 1810)

Pfauenschleimfisch (D), Gallerbo (E), Blennie-paon (FR), Peacock blenny (GB), Bavosa pavone (I)

Felismerhető: Kb 13 cm nagyságúra megnövő nyálkáshal. Teste oldalról lapított, kékkel szegélyezett sötét keresztcsíkokkal. A szem mögött kékkel vagy rózsaszínnel szegélyezett folt látható. A hímek színe halványabb, fejüket tarajszerű kinövés díszíti.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger, Fekete-tenger, sekély vizekben, köves-homokos-tengerifüves aljzaton.

Összetéveszthető: baziliszkusz nyálkáshal (Salaria basilisca) - szem mögötti folt alakja eltérő. szfinx nyálkáshal (Aidablennius sphynx) - hátúszója magasabb.

Táplálék: algák, kagylók, férgek, halikra, apró rákok

Szaporodás: ívása május-júliusra esik. A területüket védő hímek gondoskodnak a fészek őrzéséről.

Más: képes elviselni a csak 5 ‰ sótartalmat is. - Ivari dimorfizmus : a tarajszerű kinövés csak a hímeknél van jelen.

Áttetsző bunkós zsákállat

©photo

Clavelina lepadiformis (Müller, 1776)

Durchscheinende Seescheide (D), Grande claveline, (F), Transparent seasquirt (GB), Clavelina (E, I)

Felismerhető: helytülő, áttetsző telepes zsákállat. Három fehér gyűrű és két fehér csík jellemzi. Egyedei kb. 4 cm nagyságúak, a telep max. 15-20 cm átmérőjű szőnyeget alkot. Testének hegyén található bevezető- és a lentebb elhelyezkedő kivezető nyílás egyaránt fehér gyűrűvel szegélyezett. Jól kivehető kopoltyúbelén 10-17 nyílás található.

Előfordulás: Atlanti-óceán keleti partjai, Földközi-tenger nyugati vizei, sziklás aljzaton rögzülve, kb. 50 m mélységig.

Összetéveszthető: Clavelina dellavallei  - kékes árnyalatú, kopoltyúbelén 13-17 nyílással.  Pycnoclavella nana  - kisebb méretű, kopoltyúbelén 6-8 nyílás található. Diazona violacea  - telepe sűrűbb, zöldes-sárgás színű.

Táplálék: lebegő szerves részecskékkel, mikroszkopikus élőlényekkel táplálkozik

Szaporodás: Váltivarúak (a télen kialakult lárvák év elején rögzülnek és nyár végére válnak ivaréretté), de ivartalanul is szaporodnak (sztrobiláció). 

Más: legfőbb ragadozói a laposférgek.

fekete géb

Gobius niger Linnaeus, 1758

Schwartzgrundel (D), Chaparrudo, gobio robusto (E), Gobie noir (F), Black goby (GB), Ghizzo nero (I) 

Felismerhető: nagytermetű géb, 18-20 cm nagyságot is elérheti. Két hátúszó jellemzi, az első kicsúcsosodik (a hímeknél a második és a harmadik tüske kifejezetten magas), külső szélén sötét folttal. Színe változó, sötéten márványozott, a hímek gyakran szinte teljesen feketék.

Összetéveszthető: Gobius paganellus - az első hátúszó tetején narancssárgás-sárgás színnel szegélyezett; Gobius roulei - kisebb méretű (8 cm), első hátúszóján nincs folt.

Előfordulás: Földközi-tenger, Fekete-tenger, Atlanti-óceán keleti partjai; sekély partközeli (sószegény) vizekben (10-15 m, ritkán akár 75 m mélységig), homokos-iszapos vagy tengerifű borította aljzaton.

Táplálék: ízeltlábúak, férgek, kagylók, lárvák, ivadékhalak.

Szaporodás: ívása március-szeptemberre esik. A hímek fészket készítenek és az ivadékok kikeléséig őrzik azt.

Más: a hímek egy része más szaporodási taktikát választ, és a fészket őrző hímek figyelmét kijátszva termékenyíti meg a lerakott ikrákat - ezeknél az egyedeknél az első hátúszó rövidebb, mint a fészket őrzőknél. - Területét védi a betolakodóktól, az odasodródott törmeléket a szájában hordja el a fészek bejáratától (ideértve a véletlenül arra járó remeterákokat is).